Lauren Oliver - Mielőtt elmegyek

Az elején, kicsit zavart, hogy a központi témája talán a szerelem lesz, meg mostanában eltértem az ilyen témájú könyvektől, és kicsit féltem is tőle, hogy talán nem fog tetszeni vagy rossz lesz. Szerencsére nem így történt, és ez lett ebben az évben az egyik kedvenc könyv amit olvastam.

Mindig gondban vagyok a jó könyvek értékelésénél, mert a negatív dolgokat könnyebb leírni, mint egy teljes egészében jó könyvet dicsérni.
A történet kezdetén a szokásos elnyomott tinédzser szereplő helyett, egy népszerű lányt kapunk, akinek sikerült beilleszkednie és a ranglétra csúcsán elhelyezkedni 3 barátnőjével egyetemben. Látszólag tökéletes életük van, irigylik őket, mert ők bármit megtehetnek, mindent megúsznak, de nem látnak át a külsőjükön és csak felszínesen ítélik meg őket. Közel mindegyikőjüknek a múltjában vannak kivetnivalók, amiket minden áron próbálnak elrejteni.

Ugye, az egyik legfontosabb elem az, hogy Sam egy héten keresztül többször is átél egy napot, hogy megtudjon változni és változtatni fontos dolgokat. Első gondolatra olyannak tűnt mint az Idétlen időkig című film, de mivel egyszer le is írta, a főszereplő gondolatán keresztül, onnantól nem volt ellenérzésem ezzel kapcsolatban. Ha mi is belegondolunk miket csinálnánk ha büntetlenül, következmények nélkül bármit megtehetnénk, és kíváncsiságunknak eleget téve meggondolatlan és egyszerre felelőtlen tetteinkkel plusz információkhoz juthatnánk hozzá, meg lehet érteni Sam viselkedésében a kilengéseket. Két végletbe is elsodródott, először züllött, romlott és nemtörődöm személlyé változott, aztán azzá aki mindent rendbe akar hozni a saját magánéletében és azokéban is akiknek ártott.

A barátságot több oldalról is sikerült hitelesen ábrázolni, az egymásba vetett bizalmat, hogy féltett titkaikat a sírig megőrzik egymásnak, és egymás előtt is kerülik az ezzel kapcsolatos témákat, hogy ne tépjenek fel mély sebeket. Jóban rosszban is kitartanak a másik mellett, mindig támogatni fogják, és elfogadóak lesznek bizalmasaikkal.

Kedvenc szereplőm Kent volt. Biztos megértik azok, akik olvasták, hogy miért. Nagyon elragadó és barátságos karakter, aki még akkor sem mond semmi bántót ha oka lenne rá. Biztos sokat dolgozott rajta az írónő, látszott, hogy mennyire igyekezett egy teljesen ártatlan, romlatlan személyt megalkotni.

A szerelmi szál szerintem nem volt túl lényeges, a szokásos rózsaszín felhő rászállt az agyára dolog, de egy idő elteltével és sok sok elemezgetéssel rájött (Sam), hogy csak pazarolta az idejét. Megmutatkozott egy kis társadalom kritika is a könyvben, hogy a fiatalok csak a saját érdekeiket tartják szem előtt, és a rosszindulat olykor nagyobb szerepet játszik az életükben mint későbbi életük folyamán.

Sokaknak biztosan nem tetszenek a könyv első felében a túl modern szemléletű leírások és szereplők, de nagyon megéri elolvasni. Miután elolvastam, sokkal több apró dolgot tudok értékelni az életben. (mint egy reklámszöveg) Kétszer majdnem elsírtam magam, amik tőlem nagy szavak.

5/5

Melissa Hill - Kívánj bármit

Elég ígéretesnek tűnt a leírás alapján, és gondoltam kipróbálom milyen olyat olvasni aminek abszolút semmi köze a fantasyhoz. És csak megjegyzem, hogy biztos nem a borító miatt vettem meg, van egy kis riasztó hatása számomra. Előre is bocsánat, ha szalonképtelen a megfogalmazás, de késő este van. :)

Röviden: három különböző élet stílusú, korú, szellemiségű nő életét követhetjük végig pár hónapon keresztül. Osztozhatunk örömükben, bánatukban és minden másban is amit megoszt velünk az író. Mivel nem volt még szerencsém ennyire valós szemléletű könyvvel amiben csak átlagos emberek szerepelnek elég nehéz lesz értékelni.


Először is, nem vagyok benne biztos, hogy tetszett. A három nő közül kettőt nem kedveltem, ami elég rossz arány, de nincs mit tenni. Rájöttem, hogy nagyon nem tetszik mikor három különböző szálon fut egy történet és a végén összekapcsolódik. Főleg az volt a gond, hogy ez a nagy "egyesülés" teljességgel lényegtelen volt a végén, azt hittem konkrét fizikai kapcsolat jön létre köztük és egymás életét változtatják meg, de ehelyett csak futólag néha látták egymást és ennyi. Hol kapcsolódik össze a sorsuk? Még a baleset előtt/után sem fedeztem fel semmi ilyet. Attól, hogy mind naivak, és átverhetőek semmi közük nincs egymáshoz.

Mikor az öregebb nő tördelékeit (Rosie) olvastam, nagyon hitelesnek éreztem a személyét (még ha nem is kedveltem annyira). El tudtam hinni, hogy ő, akár lehet egy élő személy is. Tipikus idős nő volt, aki nem szeret kitörni napi rutinjából, viszont a végén ezt a berögződést sikerült megtörni, ami előnyére vált.

A közel középkorú nő volt a kedvenc szereplőm.(Dara) És most itt megakadtam :D Egyszerűen csak nagyon szimpatikus volt. Az ő életében Mark-ot kedveltem a legjobban, nem olyan "rosszfiú" fajta (szóval ne hidd, hogy ezért) hanem mert olyan normális volt, és mintha csak jó tulajdonságai lettek volna. Jó, így utólag már kicsit sántít a karakter, de ő így volt tökéletes. Tökéletesen tökéletes. :D

És végül a legfiatalabb Louise. Hihetetlen, hogy egy nő, hogy lehet ennyire buta. Állandóan csak butaságokat csinált még ha mások fel is hívták rá a figyelmét, hogy a döntéseinek és a viselkedésének több negatív hatása van mint haszna. (lehet csak szelektívhallása volt...) Nem volt normális jelenség, erőltetett volt közel minden reakciója a párbeszédekről már nem is beszélve amikben néha volt szerencsém.


Úgy összességében eléggé tömör olvasmány. Mintha 3 könyvet zsúfoltak volna össze. De valamilyen szinten megérte, mert a végén nagyon hasznosak és tetszetősek voltak a tanulságok, és addigra igazán ki lehetett békülni a különféle jellemekkel és kíváncsian figyelni, hogy, hogyan fog tovább alakulni az életük.

5/3

Augusten Burroughs - Farkas az asztalnál

Ehhez egy hihetetlenül jó akció keretében jutottam hozzá, vagyis ingyen volt pontosabban. Valójában semmit sem tudtam róla, csak annyit amennyi a fülszövegnél fel van tüntetve, de mivel mostanában jobban megragadják a figyelmem a depresszív könyvek, ezért nagyon ellenállhatatlan volt.

Történet (hatalmas vonalakban) : Egy apa fiú kapcsolatot mutat be a könyv, a nem hagyományos értelemben, mert itt viszonylag nem is létezik ilyen. Nyomon követhetünk több tragikus eseményt, a családtagok összezördüléseit, ami minden családban van, de itt nagyon jól a reflektor fénybe kerülnek, és végül, hogy hogyan mutatkozik meg felnőttkorban a hányattatott gyermekkornak hatásai.

Nekem nagyon tetszett, az a nyomorúságtól terhes melankólikusság amit a könyv elejétől a végéig árasztott magából.

 A vége kiemelkedően jó volt, mert az első felében való monotonitást sikerült megtörni Augusten jövőjének megjelenítésével.

Voltak benne elég furcsa és megmagyarázhatatlan részek, például szerintem teljesen felesleges és felejthető volt Augusten barátja. Nem úgy mondom, mintha baj lenne, hogy volt egy barátja, hanem úgy, hogy teljesen elhanyagolható jelenség volt, semmit sem tett hozzá vagy vett el a könyvből.

Most pedig a kapcsolatok. Nem tudom min kell keresztülmenni ahhoz, hogy így kezelje valaki a saját véréből valót. Nagyon valóságos volt az egész, persze mivel ez egy emlékirat. Az elolvasása után hálát adunk Istennek, hogy nekünk normális életünk lehet. (már aki hisz benne) Nagyon nagy bátorság kellett ennek a megírásához, szemtelenül ír le minden részletet, a legkorrektebb nézőpontból. Láthatjuk, hogy a gyerekek igenis fejlett öntudattal rendelkeznek, és többet fognak fel a külvilágból mint azt képzelnénk.

A történet központi rugója a szeretet éhség. Egy gyereknek sokkal több törődésre van szüksége, mint érettebb korában. Feltétlen szeretetre vágyott, amit nem kaphatott meg az apjától, hiába hallotta tőle éjszakánként a 'Nagyon szeretlek' kifejezést, mert tudta, hogy nincs mögötte semmilyen érzelem.

A tájábrázolás pár helyen elég unalmas volt, szerintem az író sem élvezte túlságosan leírni azokat. Igen, én mindent elolvasok, nem lapozok át semmilyen részt sem. :)

Negatívumnak maximum annyit lehetne mondani, hogy egyes szereplők kicsit egysíkúak voltak, pl az anya. És majdnem több jellemhibája volt, mint az apának, ami nem túl előnyös rá nézve.

Végül, bárkinek szívesen ajánlom, ha szórakozásra nem is, de az élet egy sötétebb oldalának megismerésére vágyik.

5/4

Születésnapi rajzok

Na, elég rég rajzoltam bármit is, de ezt elég nehéz lenne elfelejteni. :D
Egy kicsit büszke vagyok magamra, hogy hasonlít arra a személyre (Jang Geun Suk) akiről rajzoltam.
Elég könnyen kitaláltam, hogy mi legyen a koncepció, és ilyenkor szívesen mondom azt, hogy úgy történt, mint amikor Isaac Mendez kezd neki a festésnek a Hősök-ből. xD (túl sok Hősök-et néztem egyszerre talán azért...)
Az ott középen is azt jelenti, hogy boldog születésnapot, csak japánul. Ha jól írtam le legalábbis akkor úgy van. :D
Tudom, még dolgozhattam volna rajta, de idő szűkében voltam, mert még aznap is csináltam amikor a gazdájának meg kellett volna kapnia. (a Hősök..az a fránya Hősök...nem lehet elszakadni tőlük)
6B-s és sima B-s ceruzát is használtam meg egy HB-st is, a szép írást a tetején a Word-nek köszönhetem. Mert már a betűket is rajzolnom kell, olyan csúnyán írok.

Hát ezzel nehezebb dolgom volt. (amúgy azért csináltam kettőt, mert egy petéjű ikreknek készült, és azokat rajzoltam akiket akartak)
Na szóval. A jobb oldalt lévő alak nem lett épp a legtökéletesebb, alig hasonlít magára, mert ezzel kezdtem az egész rajzolást, és elég volt újra hozzászokni a ceruzákhoz.
Viszont, a bal felső sarokban lévő már pont ugyanolyan mint az eredeti képen lévő, azt nem tudom, hogy hoztam össze, mert mindig gondjaim voltak bizonyos dőlésszögek megvalósításával.
Az alul lévő chibiket csak a tér kitöltése miatt pakoltam oda, meg már elegem volt az ember rajzolással.
A felirat koreai, csak nem fért ki teljesen, szóval úgy csináltam mintha az alak mögött lenne. xD
És ott van a csodálatos ronda írásom bal szélen. Pedig esküdni mernék rá, hogy tavaly óta szebben írok.:D

Rachel Caine - Az üvegház

Semmit nem tudtam erről, mikor kivettem a könyvtárból, viszont az alcím majdnem elrettentett tőle, na meg persze az alján szereplő kis ajánlás egy bizonyos csoportnak.

Szóval, adott egy okos lány Claire akit a szülei még a széltől is óvnak ezért nem mehetett el hőn áhított egyetemére, s meg kellett elégednie egy közelebb lévővel.
Hamar bajba keveredett mint gondolta, mivel sikerült összetűzésbe keverednie egy beképzelt p*csával (ez nem volt túl szalon képes megfogalmazás, de ha igaz....) és pár megfélemlített barátnőjével. Claire-t halálosan megfenyegetik, és úgy gondolja mivel veszélyben az élete találnia kell egy új szállást. Ami nem más lesz, mint az Üvegház a három barátságos lakójával, akik közül, ha nem is mind tárt karral, de szívesen fogadják. Ők világosítják fel a naiv kis Claire-t, hogy valójában mi is folyik a városban.

Nos, lehet, hogy elsőre elég elcsépeltnek tűnik a történet, de a kivitelezés és az író tehetsége bőven kárpótol minket érte. Bátran ki merem jelenteni, hogy egy szereplő se volt aki nagyon idegesített volna (max egy kicsit az egyik) és így nem volt túl sok lehetőségem az utálkozásra. Persze ott volt az a gonosz elkényeztetett lány horda, akik még ha zöld óriás patkányokká változtak volna, az se érdekelt volna. Túl sablonos már maga a jelenlétük is. Kár törődni velük.

Nem volt unalmas a könyv, szórakoztató volt egy bizonyos mértékig, mert 50 oldalként úgy rám jött  fejfájás...Inkább csak túlontúl egyszerű volt, nem voltak nagyon kiemelkedő részek, leszámítva egy jelenetet bizonyos szereplők között.

Mindenképp különlegessé tette ezt a könyvet a kísértet motívum, még egy kísértetes könyvet sem olvastam, talán ezért. Csak sehol sem volt normálisan elmagyarázva, hogy miért lett az, és rengeteg  hiányosság volt még a vámpírokkal kapcsolatban. Mi a fenének tudtak nappal járkálni? Esküdni mernék rá, hogy barátságosabbak voltak mint az emberek. Ezektől nagyobb fenevadakat hord a hátán Ausztrália. (pl sárkánygyík, keresztbe lenyelné a kis piócákat)

Rengeteg véletlen egybeesés és szerencsés pillanat volt, ami nem egyszer mentette meg a főhős életét, de miért kellenek bele ilyenek amitől mesterkéltebbé már nem is tehetné semmi a könyvet? Egyszer-kétszer még talán el is hinném, többszöri előfordulás azonban idegesítő és feleslegesen kelti bennem a frusztrációt. Én miért nem vagyok ekkora mázlista?

Az utolsó fejezet nem lett jó befejezésnek, nem tudom más szóval jellemezni, mint gagyi. Igaz, hogy szükség volt rá, hisz kell maradnia pár kérdésnek, hogy legyen valami alapja a következő kötetnek. De ez a függő vég valami borzalom lett, rosszabbat nem olvastam még. Az utolsó előtti fejezettel sokkal jobban kibékültem volna.

Úgy összességében élvezhető volt, nem letehetetlen (nálam ilyen sosincs) de a szereplőket könnyen meg lehetett kedvelni.

5/4

M.C Turkish - Angyalszárny

Csak úgy megláttam egy könyvtári polcon, és nagyon ígéretesnek tűnt.

A történetet egy csatával indítja az író, bukottak és angyalok között, akik megakarnak védeni egy kislányt akinek fontos szerepe lesz a jövőben. Ez persze sikerül, de csak nagy áldozat árán.

És most hirtelen ugrunk 50 évet a történetben (igen, 50-et,nem várjuk meg míg a kislány csodaszép kívánatos nő lesz) mikor a lány már csak mellékszereplővé válik (inkább vénasszony) és a reflektor fénybe egy új női karaktert kapunk, *gyorsan megnézi a nevét...* Kate-et. És voilá meg is van a kívánatos nőnk, aki kutyáját sétáltatva rátalál egy férfire súlyos sérülésekkel a hóban. Gondolom már tudod, hogy ő bizony egy angyal lesz. Uriel. (a miérteket helyzetére nézve kihagyom, hátha valaki kíváncsi lenne és elszeretné olvasni)

Innentől kezdődnek a csatározások, élet mentések és minden aminek lennie kell.

Minden bizonnyal, az volt a főgondom ezzel az egésszel, hogy nagyon látszott rajta, hogy ez egy kezdetleges mű. Nem úgy mondom, mintha én jobbat tudnék írni, mivel nem is áll szándékomban semmi ilyesmi. (nem kell nekem esni csatabárdokkal)

A könyv címe Angyalszárny, ez a szimbólum normálisan meg is jelenik a műben, ami nekem elég nagy pozitívum. Ennek a könyvnek főként az angyalok és bukottak viszályáról kellene szólnia, de sajnos van benne egy nem kívánatos szerelmi szál is, amitől a rosszullét kerülgetett az első pillanattól fogva. Én megértem, hogy csodálatos és hívogató az angyalok puszta jelenléte, de egy szimpla és normális barátságot sokkal kevesebb ellenszenvvel viseltettem volna a részükről.

Kate viselkedése sokszor ésszerűtlen volt, akkor sírt mikor nem kellett volna és akkor nem, mikor normális ok is lett volna rá. Ő nem volt az az áldozat típus, sőt, szinte már hősként jelent meg mindegyik jelentben.

Voltak hiányosságok a környezet leírásában, mert én nem tudom elképzelni a helyszínt ha annyi van róla leírva, hogy két épület között történt ez meg az. Esetleg kiegészítésként egy másik nézőpontot is be lehetett volna még vetni, aki jobban átlátja a történéseket.

A könyv feléig az volt az érzésem, hogy a kutyát hamarosan főszereplővé avanzsálják, mert nem volt olyan pillanat mikor állathoz méltóan viselkedett volna, már azt hittem meg is szólal. :D ( az viszont jó is lett volna, ha például valójában egy angyal lenne a kutya) Bár végén mintha megszűnt volna létezni a kutyus, egy szóval sem lett megemlítve.

Sok volt az unalmas és felesleges rész, mértéktelen köntörfalazás, kertelés is volt, vagy csak az író feledkezett meg arról, hogy egyes szereplőknek fontosabb dolga is akad, mint nyugodtan reggelizgetni miközben a világ a pusztulás szélére sodródik.

Ami tetszett a könyvben az az angyalok képességei, és felsőbbrendűségüknek kivetülése volt.(bár ezeket később kicsit túlzásba vitte, de az nem volt olyan nagy baj) Egyedi virág illatuk, mindegyik arkangyalnak más és más színű aurája, megmutatta, hogy valamennyire kreatív is tud lenni az ötletgazda.

Főküldetés ugye az volt benne, hogy megmenteni egy személyt aki megválthatja felfedezésével a világot. Történetesen a rák ellenszerét találta fel, ami nem tudom, hogy menthetné meg az egész emberiséget. Tisztában vagyok vele, hogy több millió/milliárd embert érint ez a betegség, de hogy az egész világot? És, hogy erre épüljön fel az egész cselekmény? Nekem kicsit kevésnek bizonyult ez az ok.

A harcok a bukottak és az arkangyalok között nagyon egyformák voltak, és nem is tulajdonítottam nekik akkora szerepet, mint az eredetileg az író szánta nekik. Ki tudná komolyan venni, hogy miközben kardokkal harcol két természetfeletti lény, addig 2 ember csak úgy rácsimpaszkodik a főellenségre és az meg puszta jóindulatból megkíméli őket? Na ne...Én ha gonosz lennék apró kis darabkákra vagdaltam volna fel őket...

Nem vagyok benne biztos, hogy elolvasom a második kötetet, de talán pár hét múlva újra felkelti majd az érdeklődésem. :)

5/3

Fenyőtobozok (festmény)

Íme

 Végre készen lettem.
Sokkal több mint 50 órán át dolgoztam rajta, a vége felé már sokkal nagyobb kedvvel. Hú az elején, hogy gyűlöltem ezt csinálni...sokkal nehezebb elkezdeni a dolgokat, mint véghez vinni.:D
Ezt is fényképről csináltam (mazochista lélek feltámadt). Erről most nem sok mindent tudok mondani. :D
A kedvenc részem a bal alsó sarokban lévő toboz,(és a bal felső sarokban lévő) szerintem az lett a legjobb. Gondolom látszik, hogy jobb oldalon kezdtem az egészet, ott fogalmam sem volt, milyen festési technikát használjak. :D
Akrilfestéket és vízfestéket használtam. (szegény vízfestékem R.I.P)Tudom, hogy sokan nem igazán értékelik a csendéleteket és a tájképeket, de ebbe már kezdek beletörődni. Ez akkor sem változtat azon, hogy nem fogok portrékat festegetni.

Becca Fitzpatric - Csitt, csitt

Mivel nem olvastam eddig túl sok angyalos könyvet, úgy éreztem valahol el kell kezdeni.
Úgy tudom, hogy ezt a könyvet vagy utálják vagy szeretik, én olyan köztes félig közömbös állapotban vergődök

Szóval adott egy átlagos lány, aki eddig dög unalmas életét hirtelen felborítja az új pad társa Folt, a rejtélyes fiú. Az idő múlásával egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ha akarja főszereplőnk ha nem, mivel Folt mindent meg tesz ennek érdekében. Innentől apránként fény derül Folt kilétére és kevésbé fényes múltjára. A könyvben van szerelem, izgalom és több kevesebb hülyeség is.

Mint azt már sok emberrel együtt, én is kijelentem, hogy Folt egy nagyon jó férfi szereplő, ahhoz mérten amiket az utóbbi időkben olvastam. (Dark love) Bár szerintem soha senki sem fogja nálam túlszárnyalni Jace-t. Folt egy bunkó, veszélyes,cinikus személy és valljuk be, hogy az ilyen tulajdonságú egyedek csak a könyvekben megnyerőek. Nekem semmi gondom nem volt azzal, hogy lefordították a nevét, így is illett rá.
A női szereplőkkel már több gondom volt. Egy szóval jellemezném őket: borzalmas! Megint az a tipikus hiba. Nora egy csodaszép lány minden férfi vágyakozik utána, (amit már nagyon unok) és egy komplett hisztérika. Annyira idegesítő volt a hihetetlenül lassú észjárása, hogy erősen fontolgattam, hogy ott helyben abbahagyom az olvasást. Vee nem volt annyira vészes eset, az elején olyan volt a könyvben mintha csak egy oldalt szánt volna neki az író, de ez nem így történt. Neki vannak hibái (végre) mind testi és személyiségbeli, de összességében olyan, mint akinek jó alaposan kifugázták az agyát a fejéből.
A könyv legeslegnagyobb pozitívuma Folt volt, és Nora és Folt közötti kapcsolat leírásai. Nagyon izgalmasak voltak a heves szópárbajok, és közben az írónak sikerült megmutatnia, hogy kreatív. Az ő kapcsolatuk igazinak tűnt.
Sok részt nem igazán értettem, mert nagy volt a gubanc a történések lefolyásában. Az ún 'befolyásolt' pillanatok nem voltak kiemelkedően különbözőek a valósaktól, ami zavaró volt.

ui: valaki árulja már el, mi az a "sanszos" kifejezés. :D

5/4

Arthur Japin - Casanova menyasszonya

Mint minden mást ezt is a könyvtár kirakatban láttam meg, és bevallom, hogy csak a borítója miatt vettem ki. Az egész városban a kezemben hurcolásztam, hogy "nézzétek csak mim van"....:D
Mivel alig pár perce olvastam el, szóval nagyon friss az élmény, ezért most kivételesen igyekszem kíméletes lenni a könyvvel, mert észrevettem, hogy a bejegyzéseim gyakran szidalmazásokba csapnak át a végére...
A történet "Casanova menyasszonyáról" szól, mint azt a borító is feltünteti. Lucia eddig szinte vakon szemlélt mindent mintha nem lenne öntudata, mígnem megérkezik egy ünnepségre egy testvérpár Francesco és Giacomo. Giacomo eddig nem tapasztalt tisztelettel bánik a lánnyal (legalábbis számára) aki egyből rájön hogy köztük egy különleges viszony kezd kialakulni.
Telnek a napok lassan egyre közelebb kerül egymáshoz a 17 éves Giacomó és a 14 éves Lucia. Giacomo majdnem véget vettet a kapcsolatnak mert túl nagy felelősséggel járna, nagy a korkülönbség és nem akarja megrontani. Na és itt kérdem én, az a 3 év mióta sok?!  A 20! Na az tényleg sok...
Lucia egy szerencsétlenség folyamán úgy érzi a kisebbik rossz az lesz ha elhagyja Casanovát, és jobb ha külön utakon járnak.
Lucia azaz immár Galathée (hogy a viharba kell ezeket a francia neveket kiejteni?!) egy elzüllött nőszeméllyé válik, aki igyekszik testi fogyatékossága ellenére is a testéből megélhetését fedezni.
Casanova személyisége csalódása révén teljesen eltorzul, tartózkodik a megállapodástól és fél a visszautasítástól, de partnereit boldoggá akarja tenni kapcsolatuk alatt és ha esetleg véget ér, mindenféle negatív érzés nélkül akar elválni.
Most nem írom tovább mi van még benne, mert az élettől is elmegy a kedvem, és túl sokat árultam már el így is. :D

Ítélet:

Sok helyen úgy éreztem hogy az író a szerelemről és értelemről írott gondolatai egyszerű hadoválásba csapnak át, csak hogy egyre több lapot töltsön be velük. Igaz, hogy néha tényleg okosan és jól átgondoltan fogalmazta meg őket, de úgy, hogy néha tényleg értelmet is nyertek.
A könyvben az tetszett a legjobban, hogy végre nem egy olyan nő a főszereplő aki csak vár a megmentő kis lovagjára és majd megszűnik minden gondja, kitartottan éli életét és így tovább. Végre egy erős személyiség, aki saját botlásait elemzi, képes minden lelki kínt kibírni, távolról szemlélni magát és cselekedeteit.
A könyvben persze jelen van a politika, az akkori társasági normák, amikkel próbálta az író kicsit érdekesebbé tenni a történetet, amit az utóbbival ért el.
Voltak olyan monológok amit még maga a szerző sem gondolhatott komolyan itt egy remek példa rá : "...Arra gondolok, hogy....Nem tudom mire gondolok. Sokfélét gondolok egyszerre." Most akkor gondolkodik vagy sem?! Ezt tényleg nem lehet olyan nehéz eldönteni...
A vége nem is volt annyira kiszámítható mint azt nemrégiben hittem. Meglepett, de akkora csalódást okozott, hogy azt hittem kihajítom az ablakon a kötetet. Így átverni, csak hogy végleg elszakítsa magától kedvesét...
Végezetül, a Végezetül részen jót röhögtem. Mintha megpróbálnák megmagyarázni, hogy miért lett ilyen a könyv amilyen...:D

És mint mondtam megint ronggyá szidtam egy könyvet, ami lehet nem is érdemli meg, csak én vagyok ilyen kukacoskodó. :D

A műben a legfeltűnőbb szó:   disputa.

5/3

Cormac McCarthy - Az út

A könyvtár felé menet szokásomhoz híven kirakat szemlét tartottam és ott láttam meg várólistám több darabját, köztük ezt is.

A könyv felépítése igen egyszerű és a cselekmény levezetése sem hagy maga után kivetnivalót. A történet egy apáról és a fiáról szól akik éjt nappallá téve igyekeznek céljuk felé, azaz Délre. A szereplők sokszínűek habár nevükkel sehol sem ismerkedhetünk meg, még másokéval sem.
Az Apa és Fia elnevezéseket saját elgondolásunk szerint kell a szereplőkhöz párosítani, igazítani.

Mint már sokan tudjuk minden könyvben van egy olyan szó, amit az író előszeretettel használ akár többször is egy oldalon (bár lehet csak fordítói hiba...?)  és ez nem más, mint a pernye. (a vége felé ez nem igazán volt jellemző)

A közepétől rengetegszer megzavartak a párbeszédek, leírások kétértelműsége, de végül rájöttem, hogy mi a gond. Eddig én se tartottam túl fontosnak ezt a jelet, de most már kénytelen leszek belátni, hogy tévedtem. És hogy mi ez a jel? A válasz pedig....*dobpergés*...a vessző. Egy árva teremtett vesszővel sem találkoztam.

Visszatérve a könyvhöz...khm...csak egy kérdés maradt megválaszolatlan (már ha voltak kérdések), hogy mi a fene lehetett az a katasztrófa ami ilyen végletekig sodorta a világot. Az égből hamu hull, a tengerek ólomszínűek, kidőlt fák tömkelege, megolvadt utak. Majd egyszer rájövök...talán.

 Végül az utolsó gondolatmenet, sokunk hiheti, hogy ez egy unalmas könyv, mert látástól vakulásig, csak egy úton és környékén bandukol a két főszereplő. (én is ezt gondoltam) De a részletes leírásoktól, a szereplők gazdag színvilága, akik a végkimerülésig hisznek a jóban és a megváltásban, kárpótolnak minket az első pár oldal miatti negatív hatásokért.

5/4

Emlékbe zárva

                                                                                

 

 Ezt az Üvegváros ihlette. Igaz csak egy fával kezdődött, de aztán elkezdett burjánzani, mert gondoltam egyet, hogy csinálok valamit ami emlékeztet az Üvegvárosra (még ha meg is van a könyv)

Egyértelműen ceruzával készült (akvarell) Mivel saját kútfőből csináltam nem igazán érdekelt hogy életszerű legyen.

Megjelenik rajta Clary, Jace (mint fák, bár a lombjuk színe mindent elárul) Valentine (az a fekete valami ami nem hasonlít felhőre, pedig az akar lenni) és végül Sebastian a papírsárkány. A nagy fa az nem jelent semmit, az volt a kiindulópont. :)

Most mondhatnám hogy semmiség volt elkészíteni, meg csak firkálgattam, de nincs kedvem még füllenteni sem. Miközben néztem a tévét úgy rajzoltam, viszont így egyik hátráltatta a másik tevékenységet.

Böszörményi Gyula - 9 8 7

Egy rég nem látott barátnőm polcán láttam meg ezt a könyvet, és mivel szinte már sóvárogtam valami fantasy könyv után, elvittem.

A történet Budapesten játszódik 2007-ben, ahol minden más, mint a megszokott. A démonok áthatoltak az emberek világába és uralkodnak felettük. Minden ember köteles befogadni egy démont magába 18 éves korától (megszállás), s a démonok felruházzák/megajándékozzák az embereket bizonyos képességekkel s cserébe ugyanakkora kárt is tesznek bennük.
A fiatalság elkorcsosult, divat és kedvük szerint váltogatják démonjaikat, majdhogynem bálványozzák őket.
Lilith 14 éves lány aki még nem esett át a megszálláson. Úgy érzi, hogy csak akkor fogadják be ha befogad egy démont, de erre nem hajlandó. A városban van egy kívülállók csoportja a ködgruftik. (ugye mennyire ocsmány néha a magyar nyelv?) Akik megtagadják a démonokat, és egyetlen céljuk hogy megszabadítsák az embereket ezektől a parazitáktól.
Synerella is egy ködgrufti aki 3 diákkal való összetűzése során ismerkedik meg Lilith-tel. Jól összebarátkoznak, és Lilith eldönti hogy ködgruftivá változik, hogyha már családja széthullott legyen egy biztos pont az életében. (apja alkoholista, anyja meg eltűnt/meghalt kinek mi)
Innentől Lilith rengeteg zűrbe keveredik, elzüllik.
Nem megyek bele mélyebben a részletekbe. :)

Az alapgondolat nem rossz, csak a könyv modernitása nem tetszik. Mindenki szlenget használ, értelmes lény aminek agya is lenne és ésszerűen viselkedik talán nincs is, rengeteg az általánosítás a külsőre nézve, a természetfeletti dolgokat nagyon lebutították s immár sikerül egy csecsemőnek is felfognia a sztori gondolatmenetét. Rendkívül felszínesnek láttatja a könyv ezt az álomszerű világot.
Néhány démon képessége tudott csak megnevettetni, és a szellemes beszólások. pl: '...már olyan alázatos volt, mint egy tál müzli.'
Gruftik. A hányinger kerülget ettől a szótól. Megértem, hogy szinte minden regénybe kellenek lázadók, akik semmit sem fogadnak el, és harcolnak a saját igazukért vagy a "világbékéért". De gruftik?! Ha valaki meghatározná a szó jelentését nagyon megköszönném.
A könyv befejezése hatalmas meglepetést okozott. Engem is alaposan összezavart, de a könyvben ez volt számomra a leginkább szembetűnő pozitívum. Az elmegyógyintézetben történtek kreatívak voltak.
A főszereplőt biztos megáldották több ezerszer, hogy mindig mindent túlélt. Kicsit idegesített is a folytonos szerencse áradata. Három alkalommal is démont ültethettek volna bele, és mint valódi ártatlan, naiv, tehetetlen, tudatlan (mert ugyebár melyik féleszű idézné meg Lucifert?!) kis áldozati bárányt, mindig megmenti valaki. Bevallom hogy a főszereplő rendkívül ellenszenves számomra.
Már nem igazán tudom kritizálni, mert félek hogy egyre több negatív dolgot emelnék ki, amúgy is mindig gondjaim voltak a pozitívumok megfogalmazásával. 4 órával ezelőtt még teljesen a hatalmába kerített a könyv, mostanra viszont már alaposan leülepedett az élmény.

5/3

John Ajvide Lindqvist - Hívj be!

Bizonyára mindannyian hallottunk már erről a könyvről. Egy hónapja drága testvérem beszélt rá, hogy vegyem meg ezt a könyvet, mert tetszett neki a borító. (ő nem szokott olvasni semmit :D)

A történet Blackebergben játszódik ahol zord tél uralkodik. Mint mindig, valaminek el kell indítania a cselekményt, és ez nem más mint egy  kislány és egy középkorú férfi beköltözésbe egy panelházba. Megjelenésüktől fogva felbolydul a város rendje, bár a városlakók szinte észre se veszik a jelenlétüket, és nem is nekik tulajdonítják ezt az eseményt. Oskar összeismerkedik a fura szomszéd lánnyal a játszótéren. Lassacskán megbarátkoznak egymással, megosztják egymással a titkaikat. A városban egyre több gyilkosság történik és egy szerencsétlen napon elfogják az elkövetőt aki súlyos kárt tesz magában, hogy felismerhetetlenné váljon, és védje a szerelmét a 11 éves "kislány" akit gondozásba vett. Innentől bonyolódnak a dolgok, elterjed szűk körben egy "fertőzés", életek hunynak ki, nyomozások indulnak, tovább nem mondom, mert akkor elárulom a végét is. :)
Oskar, az a tipikus áldozati bárány. Ha bántják nem mernek kiállni mellette, mert félnek a következményektől. Sok tekintetben hasonlít V.C Andrews Ha szúr a tövis című egyik szereplőjére Bartra. Mindketten zavarodott kisfiúk, akaratosak, és láthatatlan ellenfelekkel küzdenek, mert a valóságban nem mernek szembeszállni a démonaikkal. Bár a végére ez gyökeresen megváltozik.
Az elején megemlített ún "alkoholista gárda" tagjai kisebb sokkot okoztak nekem. Kreatívnak tartottam a bemutatásukat, mikor karikatúrákkal jellemezték a jellegzetes arcvonásaikat, viszont egyáltalán nem tudtam megjegyezni, hogy ki kicsoda. Annyian voltak mint egy kisebb hadsereg. :D
Az olvasás élményéből sokat levett, hogy mikor a legizgalmasabb rész közepénél járt a cselekmény hirtelen átváltott a szerző egy másik személy nézőpontjára, és jó pár oldal múlva már csak a végkimenetelét közölte a történéseknek.
A pedofília szerintem nem központi eleme a műnek, én személy szerint viszolygok tőle.
Kedvenc szereplőm természetesen Eli. Megragadott a személyisége, ártatlan volt számos tekintetben és mikor veszélyben forgott valami kedves a számára átváltozott egy határozott és kíméletlen lénnyé. Vegyes érzéseim is voltak a múltjával kapcsolatban (mert az tényleg borzalmas) és néhány helyen tényleg sajnáltam.
A szerelmi szál nem volt túlzottan kidolgozva, bár hitelesen ábrázolták a se veled se nélküled állapotot.
Vámpírok. Végre igazi vámpírokról olvastam, akik fényes nappal nem csillognak, nem érzelgősködnek, és nincs kis milliónyi különleges képességük.  Megkaptam a kielégítő választ arra is, hogy mi történik ha engedély nélkül lépnek be egy házba. Elég meglepő.

Egy szóval ajánlom ezt a könyvet bárkinek akit érdekelnek a hagyományos vámpírok, az iskolás gyerekek különféle nehézségei, korunk társadalmának betegségei.

Utólag mindig nagyot csodálkozok azon hogy miket írok egy könyvről, és főleg azt, hogy miket nem. Mindig kihagyok valamit!

5/4

Arthur Golden - Egy gésa emlékiratai

Az iskolai könyvtárban láttam meg, és eszembe jutott, hogy régen mikor kiadták nagy sikert aratott, és így ennek fényében kikölcsönöztem.

A történet 2 fiatal lány hányattatott sorsával kezdődik. Hatalmas nyomorban élnek, édesanyjuk betegeskedik, az apjuk megélhetés gyanánt horgászással múlatja idejét. Akkor változik meg az életük, amikor szüleik eladják őket egy kiotói gésaháznak. Csijo a fiatalabbik lány, egy okijába kerül míg nővére kénytelen árulni a testét, távol a testvérétől. A ház tulajdonosai próbálják megkeseríteni Csijo életét és a főgésa Hatszumomo ebben az élen jár. Csijo azonban kitart, és nem hagyja megtörni az akaratát, Mameha, mint Hatszumomo riválisa, pártfogoltja lesz Csijonak, akinek a Szajuri nevet adja. Innentől  teljesítenie kell a társadalom elvárásait,  jártasnak kell lennie a művészetben és magáévá tenni különböző társalgási formákat, és szertartásokon kell helyt állnia. Szajuri sorsa összefonódik egy gazdag emberével, ám szerelme valaki más iránt elérhetetlen távolságba került emiatt. Egyetlen álma, hogy szerelme viszonzásra találjon.

Összességében tetszett. Néha kicsit soknak éreztem a formai leírásokat. Tetszettek a "beszélő nevek", ötletes megoldás volt.
Egy új világot tárt fel előttem a keleti kultúráról, még ha meg is csömöltem tőle.
A végét nem találtam túl kidolgozottnak, eléggé furcsállottam ahogy Szajuri eldobja az erkölcseit, kihasznál másokat, csakhogy elérje a célját. Sajnos a befejezés számomra kiszámítható volt, és túl elhamarkodott. Volt benne pár rész ahol jókat derültem. :)
A különféle emberi természeteket jól jelenítette meg, nekem különösen Nobu és Hatszumomo tetszett.

A film alul maradt a könyvvel szemben. Nem tetszettek az átdolgozások, sok apró eltérésen majdhogynem fennakadt a szemem, kicsit elferdítették a valóságot, hogy úgy mondjam. Az elnök talán túlzottan is előtérbe került a filmnél, és a szerelmi kapcsolat hangsúlyosabb lett annál, mint amit el tudok viselni. Nobu alakján viszont felháborodtam. Rémes volt, hogy micsoda egy barátságos embert csináltak belőle, arról már ne is beszéljek, hogy nem volt éppen annyira "sérült", mint ahogy le van írva.
A tájképek gyönyörűek voltak, főleg az utolsó jelenetben.

5/4

Első

Ez egy kezdő festő illetve egyéb rajztechnikával dolgozó lány blogja. Nem vagyok művészlélek, mivel azt sem tudom, hogy hogyan kell annak lenni.Nem csak a rajzaimmal kapcsolatos dolgokról fogok írni, hanem például könyvekről, filmekről, és egyéb dolgokról. 

Ünnepélyesen megnyitom a blogot a nemrég elkészült festményemmel.

Mivel biztos kiváncsi vagy mennyi idő alatt készült el, megmondom őszintén hogy fogalmam sincs. Ha összeadjuk az órák számát minimum kiad 2 napot. :)

Sajnos mivel még kezdő vagyok nem sikerült kifejlesztenem azt a képességet hogy több órán keresztül egy helyben üljek és csak a festésre koncentráljak. Bármi könnyedén elvonja a figyelmem.

Most kijelentem, hogy szeretem lerajzolni a növényvilág egyes elemeit.

A vázlatolás érdekes volt, hiszen mint sokadjára ezt is egy miniatűr fotó alapján csináltam egy magazinból. A fotó természetesen sötétebb volt és kontrasztosabb, csakhogy mivel ezt egy pályázatra csináltam és majdnem lecsúsztam a határidőről, nem tudtam sötétíteni a leveleket az érintkezési pontjaiknál, hogy még jobban kihangsúlyozzam a levelek egymásra hajló mivoltát.

A színkeverés megint egy olyan dolgot ami jó nagy fejtörést igényel, nem mellesleg több időt is a kelleténél.

Mivel temperával dolgoztam így összesen 2 zöldet használtam, amiket barnával,sárgával vagy feketével kevertem, hogy változatosabb legyen és valósághűbb.

Mára elég is volt ennyi. Köszönöm hogy elolvastad. -^^-