Mivel nagyon lassan haladok az olvasnivalóimmal, így időtöltésként lefényképeztem milyenek a "polcaim". (és hogy a bejegyzéshiányt pótoljam) Még nincsenek igazán kategorizálva, mert folyamatosan bővülni fognak a polcok még a héten, de majd próbálok rá időt szánni valamikor. Fel is fogom díszíteni valamivel, mert így kicsit kihalt sivatagos stílusa van egyelőre.
Itt az úgy nevezett "azégverjenmeglenedőlj" stílusú pakolási módot tettem magamévá. Amiben az a vicc, hogy viszonylag stabilra sikeredett, képességeimhez mérten ez igen nagy teljesítmény.
Amit sajnálok, hogy Karen Marie Moning-tól nincs meg a 3. kötete a Tündérkrónikáknak, mert süsü voltam és nem vettem meg, mert soha nem volt eléggé leértékelve. De sebaj, megkapom szülinapomra vagy végső esetben karácsonyra. Türelem...türelem...
Raana Raas - Kiszakadtak könyvéért haragszom a Lírára, amit majd ha elolvastam kifejtek bőségesen miért is.
Nem mellesleg meg is csodálhatod a több, mint 10 éves Krokit, akit veszélyessége miatt fonálra verve tartok a könyveken. (saját kezűleg fontam jó pár éve, mert folyton megtámadott mindenkit)
Na ezt a polcot a sorozatoknak szántam, amiket réges régen vettem. A túloldalon alig látszik, de ott van még a Gemma Doyle trilógia, a Burok (micsoda sorozat!), Tökéletes kémia és végezetül a Tűzember. (ha még nem olvastad, akkor iszkiri és kapd kezedbe)
Mi a kakukktojás a képen?
Nézd meg közelebbről.
Ott egy...
Ló!
Ez a káosz polc. Össze-vissza egymás hegyén-hátán, egymástól független könyvek.
Az Anne Rice könyvek testvérem birtokában vannak, csak nincs más hely ahol elférnének. És nem mintha egyszer is elolvasta volna őket...
2013. jún. 24.
2013. jún. 17.
Lora Leigh - Buja Fiúk (22 ok, hogy miért dühös az olvasó)
Bejegyezte:
Avely
dátum:
21:17
Molyon,
egy karc során találtam rá erre a tündérbogárra. A sok, sok, sok, sok, sok,
sok, SOOOOOK félmeztelen pasis borító közül akadt meg ezen a szemem. De nem
azért, mert különösebben tetszett volna, hanem mert irgalmatlanul rossznak látszott a
könyv. (borító és fülszöveg alapján). Nem csalódtam a megérzéseimben.
Mind tudjuk már, hogy az az új trend, hogy felnőtteknek szóló erotikus regényeket jelentetnek meg a kiadók. (Igen, azt is tudjuk melyikre gondolok.) Felmerült bennem pár kérdés ezzel kapcsolatban:
- Úgy igazából melyik korcsoportot célozzák meg ezekkel?
Valaki látott már olyat, hogy egy kiskorú egy átlagos napon besétál egy könyvesboltba és megvásárol egy erősen szexuális tartalmú könyvet? És valaki tapasztalt ezzel kapcsolatban bármi furcsaságot? Én igen. Míg korhatáros filmekre a mozikban, szigorú követelményként szerepel a korhatár betartása, könyveknél ez miért nincs jelen? Olvashatunk részletes leírásokat anális behatolásokról, a felvilágosításon régen túlmutató jeleneteket. Filmekben azonban, véletlenül kivillan egy női mell, azonnal rá kell rakni a 16-18-as sárga, piros karikát. Hogy is van ez? Erősen diszkriminatívnak érzem ezt. Rendelésnél nehezen kivitelezhető a korhatárnak a betartatása, de nem lehetetlen.
- Ki a búbánat veszi meg ezeket? De ez már csak amolyan költői kérdés.
Ettől nevetségesebb élményben még nem volt részem. És nem abban az értelemben, ahogy ez hangzik.
A szavak, a mondatok, amiket használ Lora Leigh, valahogy kiábrándítóak. Bizonyára valamilyen sötét ötlettől vezérelve, bele-bele lapozgatott egy szinonima szótárba, hogy, ó hadd ne írjam le százszor, hogy "izgató, gyönyörű". Inkább írom, hogy szexcica és észveszejtő! Ettől populáris leszek, főleg ha a szereplőimet állandóan nemi aktusra kényszerítem, és a párbeszédeik 80%-a is csak arról fog szólni, hogy kit-mikor-melyik nyílásba- mennyire erősen fognak megszexuálni.
Sajnos, nem tudtam kijönni abból a családi katyvaszból ami ott van, ki kinek a mostohája, unokatestvére, vagy szimplán egy vadidegen? Ez érthetetlen.
Nem mellékes még, hogy Kellyt, majdnem megerőszakolta egy őrült, erre akarna épülni a főkonfliktus. De kizárólag análisan akarta. Valami homoszexuális hajlamú ez az erőszaktevő, vagy csak egyszerűen annyira debil, hogy nem akar a hagyományos módon megerőszakolni egy lányt? Ezt én nem fogom megérteni.
1. Szép nyugodtan, leírja milyen csodálatos hangja van Kellynek, milyen izgató, SZEXI (csak háromszázhetvenkilencszer), röpke egy bekezdésben csak ezt taglalja, erre hirtelen beüt ez:
"És hangjának édes, rekedtes búgása mindig azzal fenyeget majd, hogy a farka szétrobbantja a sliccét."
Hát ez váratlanul ért...Mivel felkészült vagyok, tudtam, hogy ettől lejjebb is lehet süllyedni.
2. Van egy olyan helyzet, hogy a lány nagy nyugodtan álldogál a konyhában, tesz-vesz, beszél magában. (az őrület jele vol1.) és Rowdy (ez bizony akkor is egy kutya név...) megszólal. A lány meg úgy megijed, mint akire rátört éjnek évadján egy terrorista alakulat, hogy bombával tűzdeljék teli a száját. Egy csöppet azért nincs ez túlreagálva? Ha meglát egy szúnyogot, akkor begyógyszerezi magát rémületében? Később persze rájöttem a viselkedésének az okára.
Most én ezt hirtelenjében nem tudom elképzelni...Lehet tikkel?
Egy másik ugyanilyen abszurdum:
"Rowdy arcán vadság és gőg ült, gátlás és elszántság, átitatva tiszta, tüzes szenvedéllyel."
EGY ARC SE TUD ENNYI ÉRZELMET KIFEJEZNI! NE MÁÁÁÁR. Főleg ilyen ellentéteseket! Kapásból öt főnévvel jellemzi az ábrázatát.
Azt hiszem prűd vagyok. Ez nekem újdonság. Hm. De kíváncsi vagyok, hogy mindenki olyan betegségben szenved-e, amitől csak úgy bőségesen ontják magukból a nedveket? Még az ujjuk is nedvedzik? De nem, biztos mindenkinél, mindig éppen kéznél van egy tubus vazelin.
"– Nem voltam szent, drágám. – Rowdy ajka arra a szexi félmosolyra húzódott, ami a védjegye volt. – De nem volt semmi komoly. Igazából egy ideje nem is volt senkim. Hát neked?"Ezek nagyon szeretnek agyhalottasat játszani...Hogy lett volna, ha majdnem megerőszakolták és 6 év után is még mindig szűz? Gondolkozz már! Nem is keresem tovább a logikát.
10. A sok "sikítok az élvezettől" monológból, túl sok van, hogy egyáltalán itt elférjen. Egy horror filmben kevesebbet sikítanak. A szomszédaik vajon mit szólhatnak ehhez?
- Drágám ez a hang...mintha...
- VALAKIT ÖLNEK A SZOMSZÉDBAN!
Kelly nemcsak sikít, hanem nonstop remeg, rángatózik, különféle testnedveket bocsát ki, mindenféle indok nélkül. Tudjátok, ezek minek a tünetei? Az epilepsziának. Így már értelme is van az egésznek történetnek! A csődörök csak javítani akarnak az állapotán! Megfejtettem a könyvet. Ez az!
Adja a szende, "megerőszakolt" szüzet, de ha hozzáérnek, akkor meg elrepül, mint egy lufi. Jaj de álszent. Jaj. Nem bírom.
Összefoglalva a dühítő faktorokat: polgárpukkasztó, minden férfinak adonisz teste van (testmozgás híján) a romantika szót hírből se ismeri az író, itt csak végeláthatatlanul szexelni akarnak a legundorítóbb módokon.
Befejezésként összegyűjtöttem a leggyakrabban ismétlődő szavakat: szexi, édes, kicsikém, farok, duzzad, megkeményedik, átkozott, izom (Krull a harcizom haha) , rohadék, édesem (2), vágy, láng, tűz, ajak.
NEM AJÁNLOM!
5/1
Egy
apró megjegyzés: honnan verbuválták ezt az izompacsirtát? Holtbiztos vagyok benne, hogy szteroidot
legel napi szinten.
A
sokatmondó fülszöveg, rövidítve:
Rowdy
Mackay nyolc éve hagyta el az otthonát, mert túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy
ellenálljon a fiatal Kelly Benton csábításának. Tengerészgyalogosként
biztonságos távolba került a kísértéstől és a nővé érett, kentucky kis
boszorkától. Most azonban hazatért, és készen áll rá, hogy belekezdjen azokba
az erotikus játékokba, amelyek híre miatt ő, és a két unokatestvére három
megyés körzetben kiérdemelte a Buja Fiúk nevet.
Úgy döntöttem,
hogy csak röviden és tömören fogom értékelni, és hagyom, hogy inkább az
idézetek beszéljenek helyettem.
Mind tudjuk már, hogy az az új trend, hogy felnőtteknek szóló erotikus regényeket jelentetnek meg a kiadók. (Igen, azt is tudjuk melyikre gondolok.) Felmerült bennem pár kérdés ezzel kapcsolatban:
- Úgy igazából melyik korcsoportot célozzák meg ezekkel?
Valaki látott már olyat, hogy egy kiskorú egy átlagos napon besétál egy könyvesboltba és megvásárol egy erősen szexuális tartalmú könyvet? És valaki tapasztalt ezzel kapcsolatban bármi furcsaságot? Én igen. Míg korhatáros filmekre a mozikban, szigorú követelményként szerepel a korhatár betartása, könyveknél ez miért nincs jelen? Olvashatunk részletes leírásokat anális behatolásokról, a felvilágosításon régen túlmutató jeleneteket. Filmekben azonban, véletlenül kivillan egy női mell, azonnal rá kell rakni a 16-18-as sárga, piros karikát. Hogy is van ez? Erősen diszkriminatívnak érzem ezt. Rendelésnél nehezen kivitelezhető a korhatárnak a betartatása, de nem lehetetlen.
- Ki a búbánat veszi meg ezeket? De ez már csak amolyan költői kérdés.
Ettől nevetségesebb élményben még nem volt részem. És nem abban az értelemben, ahogy ez hangzik.
A szavak, a mondatok, amiket használ Lora Leigh, valahogy kiábrándítóak. Bizonyára valamilyen sötét ötlettől vezérelve, bele-bele lapozgatott egy szinonima szótárba, hogy, ó hadd ne írjam le százszor, hogy "izgató, gyönyörű". Inkább írom, hogy szexcica és észveszejtő! Ettől populáris leszek, főleg ha a szereplőimet állandóan nemi aktusra kényszerítem, és a párbeszédeik 80%-a is csak arról fog szólni, hogy kit-mikor-melyik nyílásba- mennyire erősen fognak megszexuálni.
Sajnos, nem tudtam kijönni abból a családi katyvaszból ami ott van, ki kinek a mostohája, unokatestvére, vagy szimplán egy vadidegen? Ez érthetetlen.
Nem mellékes még, hogy Kellyt, majdnem megerőszakolta egy őrült, erre akarna épülni a főkonfliktus. De kizárólag análisan akarta. Valami homoszexuális hajlamú ez az erőszaktevő, vagy csak egyszerűen annyira debil, hogy nem akar a hagyományos módon megerőszakolni egy lányt? Ezt én nem fogom megérteni.
Fel kell még
hoznom azt a hatalmas, és mélyen szántó okot arra, hogy Rowdy miért vonult be
a seregbe: Nem akart lefeküdni Kelly-vel. Ennyi. Hat évet pazarolt el az életéből ennyi miatt! Mert micsoda bűn, hogy
megkívánt egy 16 éves lányt (aki úgy öltözött, mint egy prostituált). Nehezemre esik elképzelni, hogy
miért akkora hatalmas fájdalom parancsolni az ösztönöknek. Vagy, ha már nem
tudott neki ellenállni, nem gondolt arra esetleg...hogy...ELKÖLTÖZZÖN?! Az ég
verje meg! Ennyi idiótát egy rakáson.
De nyugodjunk meg, amint visszatért az otthonába, alig telt el két nap (!), már következik is egy 4 oldalas petting jelenet. Ahhoz a traumához képest, amit Kelly átélt, elég hamar túltette magát a férfiundoron, nem?
Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy Kelly, valójában maga az író, Lora. Annyira egyértelmű, nem? Normális ember nem ír ennyire nyíltan pornográf művet, úgy, hogy nem magát képzeli a főszereplő helyébe. De ha így van, akkor ez a nő mentális problémákkal küzd. Feltételezhetőleg.

És most jöjjenek
azok a részek, amiken meg(ki)akadt a szemem:
1. Szép nyugodtan, leírja milyen csodálatos hangja van Kellynek, milyen izgató, SZEXI (csak háromszázhetvenkilencszer), röpke egy bekezdésben csak ezt taglalja, erre hirtelen beüt ez:
"És hangjának édes, rekedtes búgása mindig azzal fenyeget majd, hogy a farka szétrobbantja a sliccét."
3. "Arckifejezése a félelem és a türelmetlen bosszankodás között ingadozott"
Egy másik ugyanilyen abszurdum:
"Rowdy arcán vadság és gőg ült, gátlás és elszántság, átitatva tiszta, tüzes szenvedéllyel."
4. "Fülébe csengett a reszelős hang emléke, az, ahogy lefogja az erős férfitest, ahogy síkos ujjai, ellenállására ügyet sem vetve, a fenekében matatnak, ahogy a szájára kötött rongy elnémítja a sikolyait."
5. "Rowdy mellkasán meg-megrándultak az izmok, nyakán lüktettek az erek, s egy apró verejtékpatakocska gördült alá, ami tovább vonzotta a lány tekintetét, növelte a vágyát. Nyelvével a férfi felé, hajolt és megnyalta a bőrét, magába szívva a sós férfizamatot.."
HAHAHAHAA! Lehet, hogy víz helyett az izzadságot preferálja, ha szomjas? Izgalmas.
Verejtékpatakocska *nyammm* |
6.
"– Néztek már közben? – suttogta, arckifejezése még tovább komolyodott a szexuális vágytól."
MÁR HOGY NÉZTÉK VOLNA, HA SZŰZ AZ A SZERENCSÉTLEN?! Ez már kezd dühítő lenni."– Néztek már közben? – suttogta, arckifejezése még tovább komolyodott a szexuális vágytól."
"– Nem voltam szent, drágám. – Rowdy ajka arra a szexi félmosolyra húzódott, ami a védjegye volt. – De nem volt semmi komoly. Igazából egy ideje nem is volt senkim. Hát neked?"Ezek nagyon szeretnek agyhalottasat játszani...Hogy lett volna, ha majdnem megerőszakolták és 6 év után is még mindig szűz? Gondolkozz már! Nem is keresem tovább a logikát.
7. "Ray megállt a pult mellett, és vett egy palack Jack Danielst..."
Én meg most mentem ki a Balatonra, és fogtam egy rég elveszettnek hitt palackot, belegyömöszöltem egy kis cédulát rajta a segítségkérésemmel, és útnak eresztettem. Az üveg az maradjon üveg, a palackot meg, tartogassuk vészhelyzetre.
8. "Nem fogom elveszíteni, csak azért, mert valami mocsok megpróbálta tönkretenni. És nem fogok lábujjal pettingelni az asztal alatt, csak mert titeket feszélyez. Értesz engem?"
Ezt az apjának mondta Rowdy. Gratulálok. De azért, Kelly és az anyja közötti dialógusok se semmik.
9. "A lány a fejét ingatta, és megvonaglott, amikor egy apró nyögés hagyta el az ajkát."
Egy normális öleléstől. Semmi más nem történt itt még köztük! Kelly hiperérzékeny? Jön egy szellő, és már orgazmusa is lesz? Elképzelhető.- Drágám ez a hang...mintha...
- VALAKIT ÖLNEK A SZOMSZÉDBAN!
Kelly nemcsak sikít, hanem nonstop remeg, rángatózik, különféle testnedveket bocsát ki, mindenféle indok nélkül. Tudjátok, ezek minek a tünetei? Az epilepsziának. Így már értelme is van az egésznek történetnek! A csődörök csak javítani akarnak az állapotán! Megfejtettem a könyvet. Ez az!
Adja a szende, "megerőszakolt" szüzet, de ha hozzáérnek, akkor meg elrepül, mint egy lufi. Jaj de álszent. Jaj. Nem bírom.
"Kelly izgatottan megnyalta a száját. Ettől a mozdulattól a férfi makkja sóváran kezdett lüktetni."
Aha. Szende, mi? A férfival meg mivan? No comment.
Aha. Szende, mi? A férfival meg mivan? No comment.
11. "Azt akarom, hogy levetkőzz, szeretni akarlak a fejed búbjától a lábad ujjáig, olyan gyakran, ahogy csak lehet, és néha… lehet, hogy nem leszünk kettesben."
Na, ettől padlót fogtam.
"Normális mély levegőt sem tudok venni azóta, amióta megnőtt a melled." Eh, miért is? Egy újabb tünet! Lehet őt is epilepsziával kell diagnosztizálni.
12. "...Nem a biztonságodról, hanem valami számodra sokkal fontosabbról. És ez a nemi életed."
Hová fajulnak a dolgok, ha a nemi élet fontosabb a biztonságnál?
13. "Hüvelykujja megsimogatta a puncija fölött levő tetoválást. Szárnyaló sast ábrázolt, amelynek egyik szárnya a duzzadt ajak felé hajlott"
Héhéhé! Na álljunk csak meg. Eddig egy szó sem volt semmiféle tetoválásról! 109 oldalba telt ezt leírni?! Pedig már kétszer is meztelen volt! Később meg hirtelen kinő egy szarva is, mert olyan, mint egy kisördög. A legérdekesebb dolog ebben, mégis az, hogy a többi 316 oldalra megszűnik létezni a tetkója...
14. "...olyan elégedettség töltötte el kábult arcát elnézve, hogy belefeszültek a golyói."
*sírva röhög*
15. "– Istenem, micsoda ízed van – suttogott a férfi,"
Igen. Sült disznó, ketchup, sajt, olajban sült krumpli íze van. Mert sajtburgert ettetek. Jó, hogy én ezt jobban tudom!
16. "– Szopj, kicsim."
Azta. De romantikus!
(megjegyzésként mondom, eredeti nyelven nem volt ilyen)
17. "– Akkor még nem éreztem a forró kis pinádat a farkam körül, ahogy csutkára lefeji."
Valószínűleg, itt kezdte el igazán élvezni a munkáját a fordító.
A Microsoft Office Word ezt írta erre az idézetre: Ilyen szót nem illik papírra (képernyőre) vetni! HOGY MENNYIRE IGAZAD VAN, BARÁTOCSKÁM!
18. "– Tönkretette minden egyes kibaszott ruháját, amije csak volt. Minden átkozott hajpántot, az összes csini-bini csajos cuccát. Őt is összetörte."
Csini-bini? Micsoda? A fordító illuminált állapotba került.
19. "– Lefogadom, fantáziáltál erről. – Rowdy hangja forrósághullámokat robbantott a méhébe, azután megrohanta a csiklóját és a mellbimbóját."
Eljött a pillanat, amikor már nem tudok mit írni az ilyenekre. Egyszer már hozzászokik az ember.
20. "Itt maradnak éjszakára, ezt tudta. Ez az első lépés, hogy előcsaljanak egy eszelőst."
Az elképzelésük a szereplőknek, hogyan kapjanak el egy eszelőst: éjnek évadján kihajóznak az öböl közepére, ahol senki evilági nem tud a közelükbe férkőzni (állítólag). Ebben én nem értem a logikát. Ha megakarok keresni valakit, akkor elvágom magam a külvilágtól?

21. "A menekülés ideje egy perccel az után járt le, hogy hagytad, hogy megint megdugjam azt a szexi kis testedet."
Ezt pont azután mondja Rowdy, miután meglékelték a hajót amin rajta voltak, mert éppen orgiát tartottak és ez szúrta a szemét a szatírnak. Pedig azt hittem végre megjött a lány esze és képes otthagyni ezt a sok férfit. És miért mindig csak testiségekre hivatkoznak? A személyiségéért szeretni valakit már ódivatú dolog?
22. Rowdy és Kelly (igen, ez a lány neve) nagy hévvel tépik egymást Dawg házában, éppen készülnek a "titkos bejáratot" használni, és mit ad Isten, éppen oda keveredett egy síkosító az éjjeli szekrény közepére. Mert minden ember ott tárolja a síkosítóját. A vendégszobában. Mindenki szeme előtt. A realitás határainak már a közelébe se akar érni az író.
Adnék egy tanácsot. a túl sok felnőtt filmet néző unatkozó háziasszonyoknak: Ne írjatok könyvet abból, amit ott láttok! Mert pazarlás és senki sem leli örömét benne.
Adnék egy tanácsot. a túl sok felnőtt filmet néző unatkozó háziasszonyoknak: Ne írjatok könyvet abból, amit ott láttok! Mert pazarlás és senki sem leli örömét benne.
Összefoglalva a dühítő faktorokat: polgárpukkasztó, minden férfinak adonisz teste van (testmozgás híján) a romantika szót hírből se ismeri az író, itt csak végeláthatatlanul szexelni akarnak a legundorítóbb módokon.
Befejezésként összegyűjtöttem a leggyakrabban ismétlődő szavakat: szexi, édes, kicsikém, farok, duzzad, megkeményedik, átkozott, izom (Krull a harcizom haha) , rohadék, édesem (2), vágy, láng, tűz, ajak.
NEM AJÁNLOM!
5/1
2013. jún. 8.
Én, a gyerekszelidítő...
Bejegyezte:
Avely
dátum:
11:27
Még nem írtam ilyesmiről bejegyzést, de úgy gondoltam, ezt muszáj megosztanom. :)
Tegnap hazafelé utaztam vonattal Debrecenből, és éppen kifogtam egy kabinos vonatot. Félő volt, hogy nem lesz helyem, mert összesen 3-4 négy kocsit húzott maga után a szerelvény. Amint megállt a vonat, megvártam, hogy mindenki szép lassan felverekedje magát. Ilyenkor egy kisebb fajta állatkerti mutatványnak lehetek mindig szemtanúja, mindenki saját maga kényelmét helyezi másoké elébe, és ezért lökdösődnek, káromkodnak, és stb. Miután én is felpattantam, volt olyan szerencsém, hogy találtam egy majdnem üres kabint, amiben csak egy kislány és az anyukája volt bent. Szépen megkérdeztem van-e még két szabad hely (testvéremnek is), és igenlő választ kaptam. Itt kezdődött el életem egyik legfurcsább, de legpozitívabb utazása. (majd negatívra is írok példát)
Ahogy szokás, éppen olvastam és nem mást, mint Allan Pease - Testbeszéd című könyvét. Jól belemerültem, közben próbáltam figyelmen kívül hagyni a mellettem ficánkoló kislányt. Barna hajú, jó kedélyű léleknek tűnt, aki bármire képes rácsodálkozni. A harmadik szememmel érzékeltem, hogy sokat bámul engem, gondoltam, nem fogom bátorítani, hogy én is ránézek, mert tudom, hogy a gyerekek valamiért nagyon szimpatizálnak velem. Az anyukája többször is próbálta megfegyelmezni, hogy ne bámuljon idegeneket, de sikertelenül.
Félúton jártunk, amikor egy bogár repült be a lehúzott ablakon. A kislány rémüldözni kezdett, sápítozott, hogy valaki tüntesse el azt a csúnya bogarat. Kaptam egy zsebkendőt egy másik utastól, megfogtam a bogarat és kidobtam a szemetesbe. Ezután alig telt el öt perc, máris fellépett egy újabb bogár probléma. Ezúttal a kislány papírjára szállt, amire épp rajzolni akart volna. Elkértem a papírját, és kiszórtam az ablakon azt a kis rondaságot. A kislány ekkor felnézett, és hálásan megköszönte az eddigi munkámat. Innentől feljogosítva érezte magát, hogy párbeszédbe elegyedjen velem, ha akartam, ha nem.
Első kérdései:
-Milyen színű a szemed? Világos kék?
Fényes nappal volt, a Nap is betűzött az ablakon át. De azért megmondtam neki a nyilvánvalót.
- Kék.
Mellesleg, ez a gyerek imádott szemezni. Amit én meg nem szeretek.
A következő pár percben arra lettem figyelmes, hogy a telefonjával babrál valamit. Fél szemmel oldalra pillantottam és egy telefonnal találtam szembe magamat. Még most se tudom biztosan, sikerült-e lefényképeznie...
Ezután felgyorsultak az események. Beszélt nekem Évi csodaszép cicáiról, akiről azt se tudtam, hogy kicsoda, de nem is ez a fontos.
Összegezve mik történtek később:
1. Megölelt.
2. Megpuszilt.
3. Megmutatta csodaszép anyajegyét a talpán.
4. Megkínált innivalóval.
5. Kaptam tőle egy rajzot.
Elmondom mit ábrázol a rajz (ha nem lenne egyértelmű):
Van rajta egy medve, 3 irracionális tulipán, egy pillangó, egy madár, két felhő, egy Nap, a neve bal oldalt (Kira, amit Kirá-nak írt, mert még nem tanult meg írni), jobb oldalt egy Feri (amit EEri-re írt át, nem hitte el, hogy helyesen írom le), középen meg egy szív.
A lap hátoldalán meg retek sok kis szívecske. Szám szerint 11.
Ezek után még mindig nem tudom, hogyan kezeljem a gyerekeket, de próbálok velük barátságos lenni.
Mivel azt mondtam, írok negatívat is, azt a gyengébb idegzetűek kedvéért csak címszavakban foglalom össze. :)
- Kisebbséggel utaztam egy vonaton.
- Nem volt kellemes illat.
- A padlóra pisilt az egyik gyerek.
Mikor azt hisszük az emberiség már nem süllyedhet lejjebb, az élet bebizonyítja, hogy naivak vagyunk, ha ilyet feltételezünk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)