Lisa Kleypas - Légy az őrangyalom

Egy postán vettem, piszlicsáré áron. Még a fülszövegét se olvastam el igazán...hm..felelőtlen vásárló lennék?

Fülszöveg: Egy gyilkossági kísérletet követően gyönyörű fiatal nőt fognak ki a jéghideg Temzéből. Csodával határos módon életben marad, bár minden emlékét elveszíti. Ő Vivien Duvall, London legexkluzívabb kurtizánja. Az eset felderítését a legendás nyomozóra, Grant Morganra bízzák, aki azonnal házába fogadja a zavarodott Vivient. A szerelmet hírből sem ismerő Grant személyes bosszúra készül a rossz hírét keltő kurtizán ellen, miközben látszólag London legfelsőbb köreiben nyomoz a tettes után. Idővel azonban a bosszú szenvedélybe, az érzéki vágy szerelembe csap át, miközben Vivien feltáruló múltja is meglepő fordulatokat tartogat...

Csak megjegyzem hogy ez a borító nekem botrányos. Nem tetszik a nő dekoltázsa, nyugtalanító szó szerint a melleinél fogni egy könyvet.

Fogalmam sincs hányadik században játszódik a történet, ettől eltekintve nekem így is hiteles volt a történet.

A fő cselekményszál ugye azon alapszik, hogy a drágalátos főszereplő Vivien visszanyerje az emlékezetét. Grant közben valahol nyomozgat néha, hogy kiderítse vajon ki akarta megölni, de alapjában véve többet volt ágyban mint talpon a férfiú. Élvezetesen és kifinomultan voltak leírva a erotikus jelenetek, de míg az elején Viven személyiségén volt a hangsúly, a vége felé csak a testi vonzalom kapott szerepet. Csak engem nyugtalanít az ilyesmi? Őszintén remélem hogy nem a nagyobb terjedelem miatt volt ennyi erotika. Nem is értem hogy csak így vaktában bárki lefekszik bárkivel de a védekezés nem módi..aztán csodálkoznak, hogy: "Hoppá terhes vagyok, most mihez kezdjek"?
A szereplők mind jók voltak, ami nagyon furcsa. Egy szereplőt biztosan elszoktak rontani, ami kizökkentett volna a történet folyamából, de itt szerencsére nem volt olyan. Amilyen szerep rájuk volt osztva ők azt maximálisan a kereteiken belül alaposan kihasználták, nem csapongott a személyiségük ide-oda. A kis puritán Vivien egy igazi kéjsóvár nővé nőtte ki magát. De a véleményem Grant-ről az, hogy egy őrült pszichopata. Folyton vicsorog, morog, és még zaklató jellemű is ráadásul, sárgaházba vele. Persze ez csak az én véleményem Grantről, nem rossz szereplőnek, de embernek nekem pocsék lenne.

Ami gond felmerült a könyvvel kapcsolatban, azok a következők:
- Az utolsó 60 oldal teljesen felesleges volt és csak rontotta a könyv színvonalát. Addig hitelesen a régi korok módja szerint társalogtak, aztán meg egy csapásra mai köntösben volt a nyelvezete, és a problémáik is túl modernek voltak.

- Mint krimi szerintem megbukik a könyv. Kiszámítható volt, hogy ki a gyilkos, és nem övezte túl sok titok a kilétét, mert már korán felfedte magát előttem. A "nyomozás" ami gyakorlatilag elenyésző mennyiségben fordult elő, se volt jó. Grant elvileg nagyon tehetséges a vallatásban, de szerintem egy ugató kis tacskóra hasonlított közben. Az említésre méltó testi adottsága nem elegendő, hogy kihúzza az emberekből az igazat.
Hála az égnek, ez inkább egy romantikus könyv, és abban a témában remekül helyt állt.

- A sok intimitás. Mikor a vonzalom csak felütötte a fejét a szereplők között, addig nagyon tetszettek a jelenetek. Utána viszont olyan kifejezést használt egyszer az írónő hogy elment minden ilyentől a kedvem is. +18-as tartalom következik! (Egy szörnyű idézet formájában, amin spoiler mentesség érdekében változtattam)

‚‚Vivien csordultig telt, mint akit karóba húztak, és teste tehetetlenül feltárulkozott...''

Ha romantikus lélek vagy, ez a könyv biztosan tetszeni fog.

5/4

Jonathan Cross - Veszett lelkek városa

Egy kedves molytól vettem. :)

Tartalom röviden: Akad egy város minden földi helytől távol melynek neve Blackyard, ami egy különleges hely a vezeklők számára. Célja, megtéríteni a bűnösöket, akik életükben elkövetett tetteikért raboskodnak a város falai között, a szabadulás egyedüli módja, ha nem esnek újra bűnbe és jóvá teszik múltbéli tetteiket. A város ami menny és pokol peremén helyezkedik el, mindenkinek ad egy új lehetőséget. Nick is ugyanúgy került a városba mint mindenki más. Ugyanúgy nem emlékszik semmire korábbi életéből mint minden újonc. Egy dologban viszont eltér a többiektől. Lázadó lelke a szabadulást vágyja és ő képes is elhozni azt magának.

Újra egy olyan könyv amit nehéz szavakba önteni.

Büszke vagyok rá, hogy egy magyar lélek írta, és kivételesen nem egy rossz élményt társíthatok a nevéhez.

A könyv eléggé tömör, elvont témája miatt lassan haladtam vele, de örülök az élménynek. Nem tudtam hogy hátrány lehet ha valaki túl választékosan fogalmaz, de egy kicsit itt ezt tapasztaltam meg. Az angol könyveket amiket magyarra fordítottak, nem ilyen gondosan megválogatott szavakkal ruházták fel. Én még nem találkoztam olyannal legalábbis.
Általában ha egy könyvet olvasok közben elgondolkodom hogy mit is írok majd róla, de most semmi nem jutott eszembe, ami eléggé zavaró. Hogy ír az ember értékelést gondolatok nélkül? Csapjunk a lovak közé.

Elsőnek megemlítem, hogy a borító nagyon szép, és teljes mértékben illik a könyv hangulatához, ami valljuk be, nagyon egyedi. Komor és kíméletlenül őszinte. Az emberi gyarlóság minden fajtáját felvonultatja, Blackyard bármelyik létező város is lehetne.
Első érzésem kicsit az volt hogy Darren Shan város trilógiájához hasonlít, emberek akik nem emlékeznek múltjukra városba érkezésük előttről, másodjára azonban már inkább Dante pokla felé hajlott ez a megérzés. Távol állnak tőlem a vallásos könyvek, szkeptikus ember lévén, hol hívő vagyok hol pedig nem, ez sok mindentől függ. Az író remekül ábrázolta Isten kettősségét, a módszerek amelyekkel segíteni akar eredendően a jó szándékon alapszik, de az hogy mi sül ki belőle csak az emberen múlik. De szerintem nem vállal felelősséget az emberekért. Csak próbálja őket jó útra téríteni, de mindig eljön a pillanat amikor végleg lemond teremtményeiről. Ha nekünk vakon bíznunk kell benne, ő miért nem képes pár ballépés után is vakon bízni a jóságunkban? Ő belőle lettünk, a maga képére formált minket, miért nem fogad el minket olyannak amilyennek? Beskatulyáz mindenkit a "jó" és a "rossz" közé, de én tudom hogy van egy középút még ha nem is arany macskakövekkel van kirakva.

Amit legjobban vártam benne, az a miértekre kapott válaszok. Kinek milyen a háttértörténete, senkinek sem volt egyforma, mégis ugyanolyan sorsra jutottak. A változatosság gyönyörködtet.

A szereplők közül egyedül Diná-t nem tudtam hova tenni. Míg meg nem szólalt addig tökéletes szerepet játszott, a megbántott nőt, de mikor már szóra nyitotta száját az nekem illúzió romboló volt. Szerényebbnek képzeltem el és visszafogottabbnak. Kedvenc szereplőm Marg volt, imádtam a vezetési stílusát. :) Szórakoztató és eltökélt nőszemély volt, de a felszín alatt buzogott benne végtelen keserűség.

Bátran ajánlom mindenkinek ezt a fantasztikus, fordulatokban gazdag magyar művet. Támogatni kell a magyar tehetségeket.

5/4

Guillaume Musso - Visszajövök érted

Régóta megvan, de csak most jött meg hozzá a kedvem.

Fülszöveg: Ethan, harmincas pszichiáter, gazdag, híres, jóképű. A siker azonban nem adta könnyen magát. Ethan Boston egyik szegénynegyedében nőtt fel, és napról napra elégedetlenebb volt az életével. Születésnapján döntő lépésre szánta el magát; egy New York-i kiruccanáson kilépett addigi életéből, egy forgalmas utca sarkán örökre eltűnt legjobb barátja és menyasszonya szeme elől. Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján. Egy ismeretlen, vörös hajú nő fekszik mellette. És ezzel kezdetét veszi egy rémálomszerű nap amelyeknek a végén egy kórházi műtőasztalon találja magát, három pisztolygolyóval a testében. Vajon elkerülhető az elkerülhetetlen? Vagy minden ember életében van egy pont, ahonnan már nincs visszaút?

Én a fülszöveg alapján abban a hitben voltam, hogy mikor úgy döntött hátrahagyja a menyasszonyát és barátját kiesett az emlékezetéből 15 év, de nem így volt, hanem csak egy nap esett ki neki. Egy kicsit csalódtam.

A véleményem eléggé kettős. A fele tetszett, a fele pedig nem.
Nem tetszett a fordítás. Nem tudom miért nem lehetett például a "clean", vagy a "cheap" szót lefordítani. Attól hogy a könyv szerzője francia, erősen indokolatlan volt ezeket úgy hagyni ahogy vannak. Ezekre van magyar megfelelő, bőven jó lett volna azokkal helyettesíteni. Vagy olyan nagyvilágiak vagyunk hogy ez felesleges?

A sokadik példája a bort iszik és vizet prédikál esetre itt van Ethan. Sablonos figura, pszichológus aki nem tudja rendbe tenni a saját életét, másokét viszont egy csapásra pár szóval is egy életre megváltoztathatja. Kicsit idegesítő volt ez a sok világmegváltó elcsépelt maszlag, mindenre tudott felelni mindenki egy kis lélekemelő "az élet igazságai" beszéddel, persze mindig Ethan-től idéztek. Ha a felét kihagyták volna, nem lenne ennyire terjengős ez a könyv.

Ami tetszett az a végzet szerepe volt. A történet kimenetele nem változott meg drasztikusan, már az elején el volt rendelve, hogy ki hogyan fogja végezni. De mindenki kapott egy kis boldogságot Ethantől, ez és az időspirál (hurok) volt érdekes. Újraélte a napokat, de szerintem mégse jött rá, hogy miért is történt ez. Nem csak az önfeláldozásnál végződik a tanulság. Ethan nem volt erkölcstelen, nem akart másnak ártani, egyedül csak magára volt ártalmas.
Ez a a könyv nekem olyan semmilyen volt. Nem fogott meg benne különösebben semmi, könnyen olvasható volt, senki nem váltott ki ellenszenvet, a cselekmény felvázolása volt számomra egyedül rémes, illetve Ethan tetteinek kiváltó okai. Most azért mert magasabb célokat szánt magának, ezért el kell felejtenie mindenki mást aki létezett körülötte? Csapot papot hátrahagyni és nem törődni velük? És ha lettek volna szülei azokkal is így bánt volna, csak mert a jelentéktelen múltjára emlékeztetik?

Nem is tudom ennél jobban kifejteni róla a véleményem, nem gyűlölöm, de csak semleges érzéseket váltott ki belőlem. Ilyen szinten állnak nálam az önsegítő könyvek is.

Biztos nem én vagyok a célközönsége Musso-nak és azt hiszem nem is fogok tőle többet olvasni mert szinte látom hogy pszichoanalízisbe fordul át mindegyik szerzeménye a fülszövegek alapján.


5/3.5 (de inkább 3)

Joe Hill - A szív alakú doboz

A debreceni plázában akadtam rá egy akció keretében.

Fülszöveg: Judas Coyne-nak volt egy spéci gyűjteménye: egy régi akasztófakötél... egy boszorkány beismerő vallomása... egy mexikói halálpornó-video... Számtalan rajongója éppúgy ismerte a korosodó death-metal rocksztár hátborzongató ízlését, mint hírhedett ifjúkori ballépéseit. Ám a legrémületesebb, legvalószínűtlenebb darabra éppen most tesz szert, jóformán a szemünk előtt - egy internetes árverésen olyasmit kínálnak, aminek képtelenség ellenállni: Árverésre bocsátom nevelőapám kísértetét... Egy szó, mint száz: Jude ezer dollár fejében büszke tulajdonosa lesz egy halott ember öltönyének, melyben állítólag egy nyughatatlan szellem kísért.

Ez a második regényem Joe Hill-től. A Szarvak jobban tetszett, de ez sem volt rossz.

Az első 100 oldal volt nekem a legnehezebb az egész könyv alatt. Végig olyan balsejtelmem volt, hogy ezt a szellemes, spiritualista témát rossz oldalról közelítette meg, túl hamar belecsöppentem ebbe a világba és hogy hamar untatni kezd majd. A 120. oldal jelentette a fordulópontot, ahol meggyőzött, hogy mindennek úgy kell lennie és olyan sorrendben ahogy le van írva. A fokozatos felépítés helyett a kicsapongás volt jellemző, de az legalább igazán hatásosan volt kivitelezve.
A történet nehézkesen indult, úgy gondolkodtam hogy áh ez nem nekem való lehet félre kellene tennem. Túl sok információval bombázott egyszerre, azt se tudtam mi belőle a fontos, nagyon kusza volt. Amikor az első lényeges történéshez érkezett a cselekmény, amikor megvásárolta a szellemet na akkor már egy sokkal ésszerűbb tempóra kapcsolt minden. De még mindig az az  érzésem, hogy egy kicsit korán vágott bele az író a főkonfliktusba. Előtte még egy kicsivel több világ felépítést elviseltem volna, hogy átláthatóbb legyenek a körülmények. De ez a belevágok mindennek a közepébe dolog nekem nem a kedvencem.

Ez tényleg egy horror könyv. Én kinőttem a horror filmeket pár éve, de ezzel a könyvvel visszautazhattam a régi időkbe és nosztalgiázhattam egy jót, amikor még tudtam élvezni őket. A halálos rettegéssel telített eseményeken nem találok fogást, hogy belekössek bármibe is. Annyira hitelesnek tűnt minden és kiszámíthatatlannak, nem is erőltetett, hogy minden egy irányba mutat.
Leírhatatlanul groteszk volt nekem ez a könyv, és igen, a hangsúly a groteszken van. Minden eleme erre erősít rá, az emberek szürrealista látomásaik, a halálok módjai és a szellemek maguk is ahogy kommunikálnak az élőkkel. Nagyon nyugtalanító volt olvasni.

A karakterizálással akadtak problémáim. Az író egy olyan korosztályú, személyiségű és életstílusú személyt választott főszereplőnek, akivel rettentően nehéz azonosulni. Egy 50-es éveinek elejét taposó kiégett rock sztár lelkivilága nekem olyan mintha egy ember kifordult volna önmagából. Ezeken a dolgokon túllépve viszont, képes volt a szimpátia kiváltására. A szörnyűségek amin átment sem törték meg az akaratát és makacs viselkedését. Egyedül ellenálló képessége lenyűgözött a fickóban.
Georgia és Jude viszonyát csak akkor tudtam egyáltalán értékelni amikor menekültek. Azelőtt semmi közvetlenség illetve meghittség nem volt közöttük, de a végére aztán már igazán összerázódtak. Ragaszkodtak egymáshoz és egyszer sem hagyták cserben a másikat bármennyire rossz kilátásúnak tűnt a jövőjük.


Ajánlom azoknak akik nem adják fel a kezdeti nyűglődés után, és kíváncsiak egy igazi, brutális hajtóvadászatra amit erőszakos tettek öveznek. :)

5/4

Suzanne Collins - Az éhezők vidala

2011-ben kaptam születésnapomra vagy névnapomra, de mivel akkor még túl népszerű volt, hagytam hadd barátkozzon egy jó ideig a többi könyvemmel. Eredménye 2 év alapos ismeretség Eragonnal. Igazán jó pajtások lettek.

Fülszöveg: Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

Sajnos azt tapasztaltam hogy ezek a a fülszövegek rémesen spoileresek. A minap épphogy csak meg akartam kukkantani a Futótűt leírását, erre az első mondattal tönkre tették az olvasás élményét. Az ekkora spoilereket nem lenne szabad hagyni csak úgy garázdálkodni  hagyni égen, földön...A Kiválasztottak-ra már inkább rá se néztem. Csak bajt hoznék a fejemre!

Ami tetszett
Az Katniss különlegessége, az elszántsága, hogy anyja helyett anyja legyen saját magának és húgának, önfeláldozása, és rendíthetetlen hite, hogy betudja tartani ígéretét szeretteinek.
Leleményessége és mérhetetlen tudása az erdőről és az erdei élőlényekről. Bármilyen helyzetben feltudta találni magát, igazi kis tűzről pattant talpraesett lány volt az elején.
Vakmerősége mikor szembeszállt az "ellenségeivel". Dacolva korlátozott lehetőségeivel, pimasz tudott lenni.
Olyan volt, mintha a modernkori Robinson Crusoe női változatát ismertem volna meg benne. Péntek ezúttal Peeta volt, aki szinte mindenhez értett, amihez meg nem, eltökélten szert tett arra a képességre is. Ambiciózus!

A könyv olvastatta magát, a világfelépítés néha nem volt hiteles, de ez elnézhető. Például ha a 21. századot vesszük alapul. Rengeteg a szegénység igen, de akadnak jótékony lelkek, akik nem csak önzőségre törekednek és képesek adományozni (a Viadaltól eltekintve). Ezért is nem értem, hogy itt miért nem voltak olyanok itt is. A kizsákmányolást viszont remekül átadta, és hogy ez mennyire egy látszatra és külsőségekre épülő világ is valójában.

A legszebb jelenet az Ruta és Katniss pillanata volt. Ott komolyan elhittem, hogy van lelke a lánynak, rendkívül megrendítő volt és borzasztóan szomorú. Ekkor nyert meg magának a könyv.

Kellően fordulatos volt, a mutánsok felpezsdítették a cselekményt és csak jó hatással voltak a történet szempontjából. Remélem lesznek még ilyen ötletek a további kötetek során.

Ami nem tetszett
Egyszerűen megelégeltem azt a rengeteg színjátszást Katniss-től, túl sok volt, és még nekem is elviselhetetlen volt olvasni, hogy ha mindez kiderül mi lesz majd viselkedésének következménye másokra nézve.
Sajnos a karaktere fénykorát addig élte, amíg be nem került a Viadalba. Mintha eltűnt volna belőle a szenvedély, nekem utána teljesen szürkének tűnt. Csak annyit tett amit az ösztönei diktáltak.
Ráadásul elásta magát a szememben. Hogy saját bőrét mentse elkezdte sorolni mi minden jót tett a kislánnyal, szerintem ez rettentően gyáva és visszataszító. Inkább küzdött volna meg becsületesen, nem ilyen alattomos módon vágja ki magát a vészhelyzetből. Így kierőszakolni, hogy jobb színben tüntesse fel magát...nem volt fair.

A vég közeledtével volt egy olyan periódus amikor leállt körülöttük az élet, csak magukkal foglalkoztak és egymást ápolgatták helyzetükre fittyet hányva. Ekkor szenvedtem a könyvvel, reméltem hogy jobbra fog fordulni minden.

Ami semleges volt illetve kérdéseket vet fel:
A szerelmi háromszög még nem bontakozott ki, állandóan Peeta volt porondon, aki nem is győzött meg túlzottan a magatartásával. Nekem kicsit férfiatlan volt még (jó..mit várok egy tinitől...) Egyedül legyengült állapotában láttam benne fantáziát, amikor incselkedett Katnissel. Gale meg hát...semmi emlékezetes nem maradt meg róla, de a következőkben ez biztos be lesz pótolva.

Igazán belefért volna még pár oldalba, hogy családja és körzete miként reagált. Néha úgy éreztem mintha madzagon rángatták volna egy-két helyen a szálakat, természetellenesen gyorsan alakultak a dolgok.

Összességében nem rossz, de van még mit fejlődnie mind a karaktereknek, mind a történetnek.

5/4  (molyon 4.5, de most szigorú vagyok)  Elnézést a kukacoskodásért!

Karen Marie Moning - Álom és valóság (Tündérkrónikák 2)

Ezt is piszkosul olcsón vettem ugyanakkor amikor az előző kötetet. Sajnos a harmadik már nem volt ott.

Fülszöveg:  Egyetlen rövid hónap alatt sikerül a város minden mágikus erővel bíró lényének a tyúkszemére lépnie. Egyre több veszély leselkedik rá, de szerencséjére Barrons mindig kéznél van, hogy kimentse ellenségei karmaiból. Csak egy kivétel van: V’lane, a halált hozó szextündér, aki olyan intenzív szexuális vágyat kelt Macben, hogy a puszta látására a lány vetkőzni kezd.
És V’lane többnyire váratlanul tűnik fel Mac közelében. Ahogy most is.


Az egyetlen dolog amit utálok a könyvben, hogy mikor azt hinném találtam benne egy hibát végre, a következő oldalon az írónő illetve Mac rávilágít arra, így az már nem igazán számít hibának. Egyúttal pontosan ezt az átgondoltságot szeretem benne, nem hagy semmilyen rést illetve kivetnivalót maga után.

Talán az egyetlen dolog ami ténylegesen nem tetszett, az a sidhe-látók körüli felhajtás meg ez a PHI. Rowena mint állítólagos vezetője a sidhe-látóknak nekem harmatgyenge a többiek mellett, nem is tudok rá úgy tekinteni mint egy fontos emberre. Jellemtelen ez az öregasszony.

Nekem ez jobban tetszett az előzőnél, pedig az is rettentően tetszett. Ami pluszt nyújtott élményben, hogy sokkal több érzelmet éltek át a szereplők, változatosabbak voltak a kirohanásaik, és a gondolatmenetük is egyre inkább logikus és követhető. Mac célját egy kicsit megkérdőjelezem, de egyelőre nincs még vele komoly baj.

Barrons. Volt hogy utáltam, kedveltem, izgultam érte. Ritkán képes egy szereplőnek ennyi érzelmet kiváltania belőlem. Utáltam mert egy arrogáns petúnia, kedveltem mert gondoskodó és féltő, izgultam, hogy ki a franc ez a férfi és derüljön már ki végre minden róla.

V'lane. Hm. Még nem ismertem ki igazán, de egyelőre ártalmatlannak minősítem.

Kedvenc részem Mac csapdába esése. Egyáltalán nem tűnt úgy mintha bármelyik percben rendbe jöhetnének körülötte a dolgok, reménytelennek tűnt a helyzet.

Alig várom a folytatást, a pénztárcám könnyebb lesz jövő héten az biztos. :)

5/5

Karen Marie Moning - Keserű ébredés (Tündérkrónikák 1)

Piszkosul olcsón vettem meg a debreceni állomáson. (szinte úgy érzem mintha a fekete piacról szereztem volna be..) Szerelem volt első látásra, eddig még nem volt csak tündérekkel foglalkozó könyvem. Épp ideje volt már.

Fülszöveg: MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.

Hűha.
I'm speechless

Okok tömkelege miért kiáltok a sorozat folytatásáért:

-  Tündérek. Megváltoztatta a nézeteimet róluk, én is olyan tündibündi kis ártatlan jótékony bogaraknak gondoltam őket eddig, persze most teljesen más megvilágításban látom őket. Konkrétan sikítva rohannék el előlük és nem egy légycsapóval szállnék szembe ezekkel a förtelmekkel az is biztos.

- Fantasztikus a hangulat! Sok tekintetben hasonlóan vonzó és magával ragadó, mint Cassandra Clare Végzet ereklyéinek világa. Valamiért ez ugrott be róla elsőnek. Az elején sziporkázó volt, olyan kis tinglitangli se füle se farka kicsit meseszerű maszlag. A közepétől kezdve viszont átcsapott egy sötét, borongós, mélabús hangulatú, gödrökkel teli kerékvágásba, ahogy Mac elkeseredése és kétségbeesése nőtt, minél jobban belecsöppent abba a titkokkal teli új és ismeretlen világba.

- A szereplők! Rég nem találkoztam ennyire szimpatikus kis gondolat donorokkal. Mac-ben az elejétől kezdve megvolt a potenciál az akarat és a kitartás, hogy véghez vigye küldetését, amit még nem sikerült teljesíteni. Barrons pedig még nekem is túl rejtélyes. Az írónő egy szadista ha megcsinálta ezt az igazságkerülő, mindenhez értő, arrogáns mégis gyűlölhetetlen alakot. Nem az a tipikus cinikus, szarkasztikus szemétláda akibe minden tinilány belezúg, a szokottnál is kevesebb információ van erről a legényről mint pl kezdetben Jace-ről. Mármint egyáltalán nem hasonlít rá, de ha már egyszer felhoztam azt a témát, akkor azzal szemléltetek.

- Világfelépítés! Szerintem bőven elég lett volna ha csak a tündérek vannak benne és nem keveredik bele más mitikus lény, de így sincs vele gond, mert túlnyomó többségben nyilván a tündérekről lesz/van szó. Ami a legjobban tetszik benne, hogy még ha el is felejtem mi-hova-mikor-miért tartozik, az események folyamában úgyis újra felszínre kerülnek.

- Borító! Kicsit felszínes lettem, hogy ezt is pozitívumnak számítom be, de tényleg nagyon tetszik ahogy a többié is. Ez a kék árnyalat szinte simogatóan hívogató.

- Elhanyagolhatóan kiszámítható! Csak a végén volt pár olyan jelenet amikor megsejtettem dolgokat, de a fordulatok leírása azonnal elfelejtette ezt velem. Nem volt egyáltalán bosszantó, aki már ott jár benne biztos nem fogja ennyi miatt abbahagyni.

- Ami még tetszett, hogy a jövőbeli Mac egyszer-kétszer visszatekintve rámutat butaságára, felkészületlenségeire és vakmerő meggondolatlanságaira. Az a távoli Mac is szimpatikus, sokkal érettebbnek tűnik a jelenleginél.

- Bosszú. Történetesen én nem támogatom az ötletét a kicsinyes csak önérdekű bosszúknak, de ha valakinek a testvére kínok kínja között távozik az élők sorából és senki nem tesz semmi érdemlegeset a gyilkos felkutatásáért, akkor teljes mellszélességgel támogatom.

Negatívum amiért nem lenne előnyös a folytatás:

• Kimondhatatlan nevek. Le van írva a kiejtés, de engem zavar hogy biztos nem úgy kell kiejteni ahogy én gondolom. Volt egy könyvvel kapcsolatban hogy 1 évig tévhitben éltem hogy kell kiejteni egy személy nevét, addigra persze már rég rögzült a rossz.

• Ezt már csak elrontani lehet! 

Bátran ajánlom minden szenvedélyes fantasy rajongónak, akiket nem tántorít el egy rózsaszín körömlakkú cicababa. :)

5/5

Augusten Burroughs - Kiszáradva

Ez a második könyvem az írótól.

A debreceni állomáson botlottam bele egy hatalmas akcióba és annak keretében vettem is 3 könyvet.

Tartalom röviden: A főszereplő reklámszakügynök Augusten egyike alkoholisták táborát erősítőjének. Életviteléből és múltjából kifolyólag. Főnöke egyszer csak nem tolerálja tovább iszákosságát és egy 30 napos elvonóra kárhoztatja. A könyv hátralévő részében tanúja lehetünk küzdelmének és annak, hogyan nézz szembe démonaival.

Hm, azt hiszem panaszkodhatnékom van azzal a "szellemességgel" kapcsolatban amit a borítón említenek. Egyáltalán nem vicces. Attól hogy egyszer kétszer ironikus a szereplő közbeszólása, vagy káromkodásának oda nem illendősége esetleg komikusnak vélhető, nem lesz a könyv egy vígjátékszerű maszlag. Sokkal több rejlik meg a háttérben. Puffogás letudva. Jöhet a véleményezés.

A Farkas az asztalnál Augusten gyermekkorát ölelte fel, a Kiszáradva, felnőttkorának sanyarúságát. Szerintem nem csak a körülmények tehetnek arról, vagy a múltjában rejlő kártékony személyek a hibásak személyiségének rossz irányú fejlődésében, és függőségének kialakulásában. Hanem a világ is. Nem nyújt elegendő támaszt az egyéneknek, bizonytalanságba taszítja őket jövedelmüket illetően. Ha valakire túl nagy teher hárul, megroppan a súlya alatt és keresni kezd egy mentőövet ami kimentheti ebből a körforgásból. Ebben az esetben ez az alkohol lett.

Engem nagyon érdekelt ez a könyv már témáját tekintve is, mert nekem is egyik rokonomnak ez okozta a halálát közvetetten. Egy kocsmában valaki megmérgezte fagyálló folyadékkal. Ez szerintem elég sokat árul el magáról az emberekről. Mindenesetre én reménykedek bennük.

Tetszett a könyvben hogy Augusten nem félte kitárni nemisége milyenségét. Hogy homoszexuális. Kényes téma, de a megfelelő profizmussal kezelte az író. Sok új szemszögből is szemrevételezhettem ezt az egészet. Hogy mennyire kapcsolatfüggők is valójában, azt el se tudtam képzelni. Augusten valódi szerelme halálos beteg, nem tud megbirkózni a gondolatával hogy ő tényleg hamarosan eltávozik. Kerüli a társaságát, próbálja kiiktatni az élete szegleteiből ám de nem menekülhet a tény elől. Helyette beleszeret egy másik függőbe, aki visszahúzza őt, és elbizonytalanítja a céljától. A valódi szerelme halála azonban hatalmas segítséget nyújt neki, ráébreszti hogy mennyire fontos hogy józanon élje meg a napjait és tisztán emlékezzen a pillanatokra.

Az a gondom a könyvvel, hogy nekem ő az egyik kedvenc íróm, de a könyvei nem a kedvenceim. Egy kicsit paradoxonnak tűnhet, de elmagyarázom. Az ennyire komoly könyvek nekem sok fejtörésben gazdag percet okoznak. Örülök az ilyeneknek, mindig nyújtanak nekem valami pluszt, mert tényleg eltudnak gondolkodtatni. Napokra a hatásuk alá kerülök, és nem bírok szabadulni a gondolattól hogy ilyenek ténylegesen léteznek. Ezért az én mentsváram az olyan könyvek amik fantasy alapúak, mérföldes távolságról elkerülve a hétköznapok problémáit.

Most így szilveszter éjszakája után aktuális olvasmányként mindenkinek ajánlom. Ezzel kívánok mindenkinek Boldog Új Évet! :)

5/5