Dennis Lehane - Viharsziget

Semmit nem tudtam róla, de annyi is elég volt, hogy egy hónappal ezelőtt letöltsem a filmet és azóta mai napig parlagon hevert.

Most olyan helyzetben vagyok, hogy kivételesen megnéztem a filmet és még a könyvet is elolvastam és ezenfelül a kettő külön külön is megállta a helyét.

Röviden, tömören:  Teddy rendőrbíró átmeneti társával Chuck-al egy különös szigetre érkeznek, hogy felgöngyölítsenek egy rejtélyes ügyet, melynek főszereplője egy titokzatos módon eltűnt beteg, Rachel, aki egyetlen nyomot sem hagyott hátra maga után. Látszólag a személyzet akadályozza a nyomozást, de az egész misztériumnak előterében mégis valaki más áll.

Ez volt az eddigi legizgalmasabb krimi, thriller könyv amit eddig olvastam. Méltányolom az író tehetségét, hogy akkor is élvezhetővé tud tenni egy könyvet ha már a felénél rájövünk a dolgok nyitjára és eltudja érni, hogy továbbra is megbűvölten vegyük kezünkbe művét.

Az eleje kicsit döcögős volt számomra, nehezen tudtam a rendőrbírói pálya szerepköréhez hozzászokni, mert hát...bevallom..azelőtt még hallani se hallottam ilyenről. Szóvaaal....tanultam valamit.
Az elmebetegségek és mentális zavarok szerintem az egyik legérdekesebb téma ami létezik és az ilyen körbe tartozó könyveket sem lehet nagyon elrontani. Még ha nem is a teljes igazság kerül terítékre egy-egy zavarról, az is elég ha saját elgondolás alapján alakít ki egy sokkal személyreszabottabbat az író. Persze itt ilyenről szó sincs, látszik hogy elég széleskörben utána nézett és keresgélt betegségek után, míg a legmegfelelőbbet meg nem találta.

A dilemmás részek az álmok voltak. A könyvben szépen elhatárolódnak a valóságtól, kivéve egy alkalommal. (de lehet csak én voltam pihentagyú fél 11 környékén) amikor bekövetkezik a vihar utáni csend szó szoros értelmében. Minden visszarendeződik a régi kerékvágásba ahogy illik, de Teddy és Chuck és a személyzet együttes viselkedése szerintem az első pillanatokban eléggé abnormális volt. Ők nyugodtan kószálgattak azt megelőző nap, engedély nélkül(!) és másnap senki se reagált erre, büntetés semmi, eltiltás semmi, ellenállás az ápolók részéről nulla, és mi volt? Hagyták őket tovább barangolgatni. Elég laza pórázon tartották őket, ahhoz képest, hogy az elején mennyire szigorúan követelték szabályaik betartását.
folyt köv (innentől spoileres)-->

Spoiler

Még ha színjáték az egész, ez számomra ésszerűtlen, Teddy elméjének részéről is. Elvileg egy 2 éve tartó pszichózisról beszélünk, ami az elejétől fogva nagyon erős alapokra épült, de úgy tűnik ez az egyetlen kis rés van elméjének szövevényes hálóján.
Nem vagyok jóban a logikai műveletekkel és bármivel aminek köze van a matematikához, de ebben egy kicsit azt hiszem megszerettem őket. A négyes szám törvényét különösen. Erősen elgondolkodtató milyen helyzetekben lehetne még ez hasznos.
Meg kell még említeni, hogy a mozaik szavak tették kiszámíthatóvá a jeleneteket, viszont nélkülük hiányoznának a fordulatok bekövetkezésének váratlansága.

SPOILER  (nagyobb az előzőnél)
Kedvenc jelenetem az volt amikor Andrew felébredt és teljesen tudatában volt mindennek amit tett és nem tett, aztán hirtelen romlásnak indult az állapota, ugyanúgy ahogy az orvosok megjósolták. Ilyen zseniális és egyszerre hatásvadász pillanatokért minden könyvben hálát adok Istennek. Ebben mutatkozik meg leginkább, hogy kinek van igazán érzéke a csontig lerágott technikák megfelelő felhasználásához. Imádlak Dennis! ♥
Fin


A filmhez kapcsolatosan összesen két fekete pontot rónék fel (amiből az egyik egy költői kérdésnek is megfelel) a rendezőnek:
1. Felcserélődtek az időrendbeli történések, és kicsit kesze-kusza a történet miatta.
2. Miért pont LEONARDO DICAPRIO???
Az elsőhöz azt fűzöm hozzá, hogy bármekkora szabadterük is van rendezés terén a rendezőknek/producereknek, azért jó lenne egy olyan végeredményt kihozni belőle, hogy ne gondolják azt a nézők hogy minimum 4 mondanivalója van az alapműnek egy konkrét mindent lezáró befejezéssel. (drága testvérem próbált magyarázni egy másfajta értelmezési szemszögről, de azt a gondolatot inkább nem minősíteném...)
A másodikat bővebben kifejteném ha lehet. Az Eredet című filmben imádtam a színészi játékát, egyedi elgondolásban hajtott végre mindent, a mimikája is lehengerlően fantasztikus volt.  DE rájöttem, hogy vannak neki jobb szereplései is. Olyan mintha megrekedt volna egy szinten, nem tud tovább fejlődni, és a mozdulataiból is az sugárzik (ahogy én láttam), hogy bedobtak egy kezdőpályás színészt a mély vízbe és nem tud megbirkózni a feladattal. Amiről tudom, hogy nem igaz, rengeteg filmszereplést tudhat már a háta mögött (A Titanicot soha nem láttam..haha) de ebben a főszereplő valódi lelki vívódásait nem tudta hűen vászonra vinni. Még egyszer mondom, semmi bajom a színésszel, nem utálom (nem is szeretem) de én többet várok tőle.

5/5

Beate Teresa Hanika - Soha senkinek

Semmi negatívat nem olvastam és hallottam erről ezért is örültem olyan nagyon mikor megláttam a könyvtárban. Régóta leselkedtem már utána. :)

Történet: Malvina múltját agyának egyik rejtett zugába űzte és küzd azért hogy visszaszerezze gyermekkorának elfeledett jelentősebb pillanatait, amik nem túl rózsásak. Rokonai figyelmen kívül hagyják segélykiáltásait, és nemtőrödömségükkel egyre távolabb kerülnek egymástól. A nagymama halála előtt és után Malvinára hárul a felelősség hogy ápolja és gondozza nagyapját és olyan teendőket is el kell végeznie amik távol állnak egy 13 éves lány hatáskörétől.

Témája nem hétköznapi, és én nagyban támogatom az olyan könyveket amelyek bántalmazásról, annak megoldási módszereiről és az elfogadás mikéntjéről világosítanak fel.
Hihető a karakterizálás, a 13 éves lány nem egy 100 éves öregasszony mentalitásával rendelkezik, hanem az abban a korban lévő visszafogottságot, kitörni vágyást testesíti meg gyermeteg ellenállás formájában.
Meglepő fordulat nem jelentkezik, viszont a történet és annak súlya mélyen magával ragadó és megható. Elvégre ki nem tud azonosulni a főszereplővel? Mindenki volt már abban a korban (közel mindenki) és tudja, hogy milyen elvárások lehetnek a serdülőkkel szemben akkortájt, bármilyen szempontból.
Kesze-kuszának tűnhetnek azok a fejezetek, amikor hirtelen feltör egy-egy emlék a semmiből. Nem vág bele egyből a történet közepébe, hanem kis adagokként juttatja el hozzánk azokat a szörnyű információkat amik a könyv alapjául szolgáltak. Ehhez feltétlenül szükséges hogy a kellő pillanatban elevenítsen fel rég elfeledett pillanatokat különböző sorrendben ahogy a helyzet megkívánja.
A megfogalmazás könnyen érthető, ebben a tekintetben sokszor pár tőmondat százszorta kifejezőbb, mint a több soros összetett mondatok.

Érzelmileg felkavaró és elgondolkodtató. Felhívja a figyelmet a családon belüli erőszakra, az elhanyagolásra és az érzelmi zsarolásra. Az ifjúkori szerelmet állítja be ebből az életből való szabadulni vágyásnak egyik kirobbantó okának. Naiv és ártatlan viselkedésük mulattatóan hat a pattanásig feszült helyzetek után, és ez megnyugvással tölti el az olvasót. Az úgynevezett beszélő nevek elhelyezése is ezt a funkciót látják el. [ilyen van pl az Egy gésa emlékirataiban (Hózápor úr)]
Sokat firtatható, hogy a nagymama gyávasága volt a gyújtópontja mindennek, és önnön tétlensége. Feláldozta unokáját hogy saját bőrét mentse, onnantól pedig úgy tesz-vesz mintha mi sem történne azokon a napokon mikor megmutatkozik a nagyapa sötét énje. Az emberiesség fogalmát nem ismerő szereplők jelenléte felér egy enyhe társadalom kritikával.

Ajánlom mindenkinek aki kíváncsi a morálisan helytelen viselkedésre és erkölcstelenségre a világban. És hogy egy kislány tud megbirkózni egy szokatlan és lelkét apránként felőrlő helyzettel.

5/5

Búbos banka (rajz)

Kicsit régóta csinálom már ezt a rajzot, főleg lustaság és elégedetlenség miatt hanyagoltam.
Szunyoghy András egyik könyvéből rajzoltam, kisebb sikerrel mint ő.

A legnagyobb probléma mikor én elkezdek rajzolni, hogy általában a végeredmény csak halvány mása az eredetinek. Nem merek erősebb árnyékokat esetleg kontúrokat használni, félek hogy elrontom és gondolom ezért alakult ki bennem az a szokás hogy nem nyomom rá a lapra elég erősen a ceruzát.
Több fajta erősségűt is használtam a 3H-tól a 6B-ig.

Itt már kicsit jobban látszik hogy ez egy búbosbanka, vagy inkább csak egy egyszerű madár. Már annak is örülök ha valaki felismeri hogy ez egy madár. Jó,jó. A csőr az nyilvánvalóvá teszi, de akkor is. Lehet többet kötök bele a saját dolgaimba mint más emberek. :D
Milyen technikát használtam?
Komolyan mondom, de halvány lila gőzöm sincs. Csak fogtam a ceruzát és ahogy kedvem tartotta és ahogy kivitelezhetőnek láttam úgy, hogy egy madár tollait miképp lehet papírra vetni.
Sok hibája van, azt elismerem. A csőre például túl görbe, a szeme nem arányos a testéhez képest ( és esküdni mernék rá hogy para-szeme lett), a tollai nem különülnek el teljesen egymástól stb stb. De, egyelőre nem tudok még többet javítani rajta. El kell tennem egy időre hogy később mikor kezembe veszem jobban kiemelkedjenek a hibák.

Mindenesetre jól szórakoztam közben, és valamilyen szinten megérte megcsinálni. (még ha nem is tetszik magamnak teljesen)

Végeredmény:

 Ui: és csak most vettem észre azt a hézagot a csőrénél, olyan mint egy autópálya szegény. :D

J.R. Ward - Életre keltett szerető

Mivel ez a sorozat 4. kötete még mindig nem érdemes megmagyarázni honnan jött az ihlet, hogy elkezdjem ezt. Na jó, egyre nagyobb elvárásaim is szolgáltattak rá némi okot.

Történet: Butch, hajdani nyomozó, aki sok ideje már a Testvériség egyik jó barátja kívülállónak érzi magát bárhol is tartózkodjon. Szüleit korábban kénytelen volt elhagyni egy tragikus körülmény miatt, és saját lábra állni a való világban.(nem abban) Az élete gyökerestől megváltozott amikor szembe került a vámpír harcosok nemzedékeinek képviselőivel, és több izgalomra is lelt az ő életformájukban. Megtalálja-e a helyét végül köztük?

(Meg kell jegyeznem, hogy rendkívüli szereplő zavarban szenvedek. Összekeverem a Lara Adrian féle vámpírokat a Ward félékkel.(miééért uram?!) Már azt hittem Wrath-nak van testvére és ő a gonoszok vezetője...Erre csak a kínos jelző a legmegfelelőbb. Ássatok el mélyen a föld alá.)

Butchot eddigi tapasztalataim szerint kicsit korlátolt szellemiségű és szókincsű egyénnek gondoltam, de furcsa mód, nem is cáfolt most rá erre. A 'bébi' szó leírva és kimondva bárhol, bármikor képes az őrületbe kergetni, szét is néztem van-e valahol egy vödör.

Őszintén szólva, egy csöppet sem vártam ezt a könyvet. Barátnőm körbeharangozta hogy ez ilyen-olyan jó, de még mindig váltig állítom hogy a Fekete tőr testvérisége képtelen megújulni számos téren. Először is a helyszínek. Én mindent úgy képzelek el mintha egy kicsi kis dobozban lennének a színterek, a főhadiszállás, Caldwell, és szétszórva egy-két alantas tanya.

Másodszor, Butch Marissával való kapcsolata ahogy az eddigiek során a többieké is, a félreértések melegágya. Pár szót szólnak egymáshoz, hosszú dialógus nem sok van, de belső monológ annál inkább. Én nehezen hiszem el, hogy egy tapasztalt és elismert írónő ennél több konfliktus kirobbantó fortélyt nem tud, csak hogy kétes helyzeteket teremt a szereplők között.
Egyik újdonság ami megjelenik az a szüzesség problematikája. Egy szűz vámpír. Egy 200 éves szűz vámpír! Mit ne mondjak...ez naaaagyon furcsa. Biztos közrejátszik állapotában a családi háttere, de akkor is! Tudtommal ilyenkor már át kellett esnie pár termékenységi időszakon...de sejtelmem sincs ki és hogyan segített neki túljutni rajta. De maradjunk a feltételezés szintjén.

Aggódom egy kicsit, hogy milyen üzenetet közvetít ez a sorozat az embereknek. Feltüntetik hogy erotikus. De a cselekmények nagy része arra épül hogy a szex az mindenre megoldás. Bármi gondjuk bajuk van, esetleg fergeteges jókedvük, vagy épp halottak voltak pár percig aztán feltámadtak, nem telik bele kis idő azonnal egymásnak esik minimum 2 pár (jól olvastad, minimum). Ebben az elképzelt világban bármi megállja a helyét, de én akaratlanul is a mai, valós környezetbe helyezem át az ilyet, és úgy nem helyénvaló.

Csak hogy valami jót is mondjak, ne legyen az, hogy végig szidom az egész sorozatot holott egész jó pontszámokat adok közben, megemlítenék egy-két dolgot. Ugye eddig nyavalyogtam az alantasok miatt, hogy mi szükség van rájuk és stb stb. Ám most már élveztem az ő részüket is, kicsit bonyolódott a helyzetük azzal a próféciával, ami szellemes volt (nem nevetséges értelemben) csak egyértelmű, hogy kire utal. A leírások helyesen vannak tördelve és nem váltak tőlük szaggatottá a történtek. Ezt értékelem a legjobban mert ezzel nagyban hozzásegíti az olvasót, hogy szüntelenül csak haladjon vele.

Még mindig csak 4 pontot tudok rá adni, bármennyire is hangoztatom a hiányosságokat, ettől függetlenül egy igen szórakoztató könyv marad.

Ui: Örömmel jelentem be, hogy a 1-2 napon belül felrakok egy rajzot (egy madarat) mivel átkozottul ritkán én is képes vagyok ceruzát fogni a kezembe.

5/4

Jack Ketchum - A szomszéd lány

Úgy akadtam rá, hogy először barátaim olvasták el úgy egy hónappal ezelőtt, és állítólag nagyon tetszett nekik. Egy kis fázis késéssel az én kezemhez is eljutott.

A történet összetettségét elég könnyen el tudom magyarázni. A szomszédba új gyerekek érkeznek akik egy baleset során elvesztették szüleiket, ők: Meg és Susan, akiket egyetlen rokonuk fogadta be saját gyermekei közé.

Egy felnőtt férfi elbeszéléseit tartalmazza, amint visszaemlékszik gyermekkorának legborzasztóbb nyarára. Egyszerre szemlélődik kisfiúként és felnőtt, érett férfiként és alaposan kianalizálja a történéseket. Ő dönti el, hogy milyen információkat közöl és hallgat el, a nagyobb hatás reményében ami meg is hozza a várt sikert.
'Mi lett volna ha..'  eme eszme futtatásokat olvashatjuk néhol, és be kell valljam utálom ezt a mondatot. Felesleges olyan dolgokon töprengeni amiket utólag helyre akarunk tenni, és különféle módokat eszelünk ki rá, de már túl késő bármit cselekedni.

A könyv legfőbb erőssége, hogy végig elhiteti az emberrel olvasás közben hogy ez igazából is megtörtént. Az epilógusban le is írja az író, hogy egy cikk ihlette meg ezt a történetet, és majdnem mindent ugyanúgy cenzúrázatlanul le is jegyzett benne.
 A koncepció bár egyszerűnek tűnik, első látásra akár sablonosnak is, de közös vonása nem sok van az átlag tiniregényekkel. Főleg, hogy nélkülözi a romantikát, kihangsúlyozza az emberi természet rossz oldalát, és megmutatja milyen cselekedetekre késztet egy megbomlott elme. Konkrétan nem derül ki, hogy milyen mentális betegséggel küzd Ruth (a lányok gyámja) szóval csak a tettei által jut kifejezésre, mi történik a tudatában.
Szemernyi kétségem sincs afelől hogy a család aki bántalmazta a gyerekeket nem emberi lények. Sose hittem az erőszakban, nem is éltem még vele, és mélyen megvetem azokat akik igen. Nem egy-két pofonról beszélek amit 'nevelő célzattal' kap úgy általában mindenki legalább párszor életében. Hanem már mikor súlyos testi sértésről van szó, ami kihathat egy gyerek érzelmi fejlődésére is.

A szenvedő alany, kezdeti makacs ellenállásától eljut a beletörődésig, és a marcangoló önutálatig. Semmiről sem tehet, csupán csak rosszkor volt rossz helyen, ám magát vádolja, hogy nem tud ellene tenni semmit.
Alapvetően a lelki terrorra épül a cselekmény. Apránként fokozza a kínzások mértékét és brutalitását, míg rá nem kényszeríti olvasóját, hogy egyre csak furdalja tovább a kíváncsiság és kénytelen legyen több órát eltölteni mellette egyhuzamban. Este 9-tól, hajnali fél kettőig csak olvastam szüntelenül és nem csalódtam a végkifejletben.
Rásegít az élményre, hogy E/1-ben hangzanak el a dolgok, így akár beleképzelhetjük magunkat a szereplő helyébe mintha mi magunk látnánk mindazt a szörnyűséget.

Egy másik fontos pont: miért nem tett semmit a kisfiú? Erre máig nem térek napirendre. Egyszer se próbált meg határozottan közbeavatkozni, csak bámult ki a fejéből elállatiasodva.A végét már nem is említem...kb másfél nap alatt személyiséget váltott és hős lett.

Rám akkora hatást tett, hogy a gyermekbántalmazásról fogom írni egy társadalomismeret dolgozatom.

Ui: Senki ne olvassa el a könyv bevezetőjét. Unalmas, spoileres, és vontatott. Ne is érdekeljen hogy Stephen King írta, puszta időpazarlás.


5/5

Grecsó Krisztián - Mellettem elférsz

Mostanában próbálom kicsit jobban megismerni a magyar írók munkáit, és hogy milyen színvonalasan teljesítünk a külföldi szerzőkhöz képest.  Eme szerzemény már régóta a várólistámon tengődik, de csak sok idő múlva jutottam hozzá.

Úgy igazából nem írnám le hogy miről szól konkrétan, mivel magam sem tudom! Sokat törtem rajta a fejem, próbáltam belemagyarázni különféle dolgokat, de egyik érvem sem lett túlontúl meggyőző, még számomra sem.
Annyit letudtam szűrni az elején, és világos is, hogy végig kutatja családfája élettörténetét a főhős, és ezúton próbálja megfejteni, hogy ő miért lett olyan amilyen. Ha jól emlékszem kb 3 generáció életét öleli fel a történet. (javíts ki ha tévedek, de tényleg)
Azzal indulnak be a történések, hogy a főszereplőnek meg kell írnia egy cikket egy lapnál, és visszanyúl egészen a gyökereihez, és egyik családtagjának egy kalandját fogalmazza meg benne amire kap egy érdekes levelet...

Elsősorban nekem Krúdy Gyula stílusához hasonlít a mű. (és most elveszítettem pár olvasót azzal, hogy őt megemlítettem) Nem vagyok biztos benne hogy ez az én korosztályomnak való vagy egyszerűen csak az én hülye fejemnek nem.
Már-már olyan hihetetlenül bánik a szavakkal, hogy sokszor még a lényeget is nehezemre esett kiszűrni közülük. A tájlíra uralta a könyv nagy részét, ami szerintem is fontos, mert így érzékeltette azt a nyomorúságot ami körbelengte a szereplők életét. Nagyszerű iránymutatást ad nekünk abban, hogy milyen volt az élet a háború idején, mennyi mindent kellett átvészelnie az embereknek és közben még megőrizni saját hitüket is.
A könyv felénél azt hiszem egy fordulópont következett be. Addig szinte rajongtam minden egyes oldalért, de kifordult önmagából a világ, egyszerre túl sok lett minden. Betolakodott a festői tájleírások közé a mocskos erotika, erkölcstelenség, felszínesség és káromkodások illetve nem szalonképes szavak hada. Nem ítélem el ezért, mivel már előtte bizonyította az író, hogy mire képes, de ezeket én nagyon nem találtam egy ilyen szépirodalmi szintű mű sorai közé valónak.(szerintem az)
Egy példa: "...az asszony most közhírre tette hogy baszhatnék, és a hír előbb-utóbb el is jut valahová."      tudnék még írni többet is, de azok közül pár elég undorító

Tetszett a tény, hogy manapság bátran merik használni a társadalmilag el nem fogadott irányultságokat, és függőségeket. Ebben épp jó oldalról ragadták meg a homoszexualitás lényegét. Azt fogalmazza meg egy szereplő által, hogy nem az a lényeg melyik nemhez vonzódsz, hanem, hogy kibe vagy szerelmes. (itt legalábbis így történt) Na jó, ezt eléggé lebutítottam, de a lényeget biztos átadja.
A másik az alkoholozimus. Biztos úgy tűnik számodra, hogy a regény központi témáját ezek alkotják, de nem. Ezek mellékes szálak, amik jelentős hatással bírnak egy-egy személy életére. Apróságnak tűnnek, eltörpülnek a sok felkavaró cselekmény mellett, de mikor épp átsiklana fölöttük a tekintetünk elborzadunk, hogy milyen pusztításra képes mindez.
Még hozzáfűzném, hogy én megértem az ilyet, egyik rokonom is szenvedett ilyenben, többet viszont nem vagyok hajlandó erről beszélni.

Az igazán furcsa mégiscsak az lehet, hogy sokszor kerül más más szereplő a megvilágításba. Sok a név, a hely, és még az az árva családfa sem sokat segít a könyv elején megérteni a dolgokat, mert csak úgy lehet megjegyezni valakit ha valamilyen emlék köt a nevéhez. Én ezzel kicsit küszködtem, vannak páran akiknek azonos a nevük (örökölték) és elég zavaró mikor mindkét szereplő ugyanarra a sorsra jut csak más úton-módon és nem tudod melyikük éppen hogyan.

A végén iszonyat dühös voltam. Egy dologra voltam kíváncsi, hogy boldog lesz-e a főszereplő és elfogadja-e a sorsát, erre szembesülök egy olyan iszonyatos befejezetlen befejezéssel (!) hogy azt hittem megölök valakit...

Én ezt ajánlom bárkinek akinek van türelme, érdeklődik a régi kornak sajátos felfogása iránt és képes megbirkózni a több oldalas többszörösen összefüggő mondatokkal is.

5/4

Lara Adrian - A vámpír csókja

Ezt egy barátnőm kölcsönözte ki nekem, úgy szólván hogy: ő a feléig bírta, próbáljam meg én is.
Megtörtént.
Túléltem.
Nem volt olyan rossz.

Sztori:  A mit sem sejtő halandók világában a vérszopók és harcosok nemzetsége vívják folytonos harcaikat. Ennek kellős közepébe csöppen bele Gabrielle, a tudatlan földi, amikor a harcosok vezére felfedi előtte, hogy ő egy kiválasztott.

Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki az első 50 oldal után J.R Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatára asszociált. Nagyon sok hasonlóság van köztük, egyebek között a társadalom felépítésében, a harcosokban, és a kihagyhatatlan szükséges gonoszokban.

Nem mondanám, hogy nem tetszett, mert valamilyen szinten tényleg jó volt, csak a sok kis apró hiba egyre csak gyűlt és sajnálatos módon nem lehet szemet hunyni fölöttük.
Pozitívumnak a leírásokat és a helyes tördeléseket mondanám.
Igaz, kicsit idegesítő volt, hogy emésztő vágytól 'szenvedett' a két főszereplő másfél oldalanként, de ezt túl lehetett élni. Itt valamilyen módon előnyére vált a könyvnek az a pár szexjelenet, mindenképpen igényesebben volt leírva, mint az Éjsötét szeretőben.
A szerelmi szál, hát...a vámpíros könyvekben minden pár nap vagy hét alatt zajlik le, és mindig az a vége hogy halálosan szerelmesek egymásba és az önfeláldozás egy új szintjét mutatják meg. Nem is vártam ettől mást.
Egy-két érthetetlen cselekedet nekem nagyon szúrta a szemem, mint például, mikor a harcosok elmentek vadászni és látták hogy egy ember az ellenség küszöbén áll (szó szerint), eszükbe se jut tenni valamit, hanem mikor már épp meghalt akkor mondják hogy: ideje közbelépni. Ilyenkor?! Bwaaah!
Azt is szeretem, mikor robbantgatnak, háborúkat vívnak a nyílt utcákon de egyetlen egy halandó sem veszi észre ezeket a dolgokat. Továbbá, ha meghal valaki, egy szóval sem lesz megemlítve sehol, hogy kárba ment egy élet, hanem mindent elintéznek egy vállrándítással.  De ez abban az esetben már nem igaz, mikor egyik fajtársuk veszti életét. Mindegyik élet egy élet, miért kell különbséget tenni köztük?

A nagy csavar, hogy ki lehet az ellenség vezetője nyilvánvalóbb már nem is lehetett volna, elvégre nem véletlenül beszéltek xy családfájáról. (nem akaroook spoilert, bocsánat)

Kicsit olyan benyomást keltett rám a regény, mintha a szereplők egy brazil szappanoperából szabadultak volna el, és az én képzelőerőmmel párosítva a párbeszédek is olyan minősíthetetlen jelenetekként jelentek meg, amikben affektálnak, mutogatnak, sírnak, ordibálnak és stb. Egyszer készíteni kellene az ilyenekhez egy elnagyolt ábrát, hogy mi hogyan zajlik szerintem.

Hagytak bennem pár tüskét az elvarratlan szálak, de ez már közel minden sorozat nélkülözhetetlen kelléke. Abban persze biztos vagyok, hogy a jók fognak győzni és még egy pár pozitív hős 100% hogy meg fog halni. Ez is egy séma a mai időkben. Pedig szerintem nem kellene mindenáron kompenzálni a jó cselekedeteket egy egyenértékű rossz veszteséggel (nincs is 'jó' veszteség).

Nem bántam meg, hogy elolvastam. Színes karakterek garmadája töltötte meg a könyvet, akik nem csöpögnek túlzottan, hanem egy kis szarkazmussal és öniróniával egy kis humort is képesek belecsempészni a történetbe.
Csak azt sajnálom, hogy nagyon sok azonosság van Ward sorozatával, és így nem tudom őket szétválasztani teljesen az értékeléskor.

A borítóhoz hozzáfűzném (de csak halkan) hogy ha a vámpírok teljesen szőrtelenek, gyakorlatilag MINDENHOL, akkor hogy a fenébe került oda egy borostás pasas? :D

5/3 (és fél, csak nem jelölöm)

Lynn Barber - Egy lányról

Ezzel kapcsolatban csak halványan derengett valami a polcok előtt, ismerősnek tűnt, szóval ezért esett éppen erre a választás.

Történet: Adott egy lány, akit szülei rövid pórázon fognak, csak azt csinálhatja amit ők mondanak és még azt is kikötik milyen barátai legyenek. Ám egy nap (minden könyvben van egy ilyen fordulópont...unalmas~) úgy dönt hogy beszáll egy vadidegen autójába és innentől kezdve szinte öntudatlanul hagyja hogy madzagon rángassák. További életére is nagy hatással bír ez a kapcsolat, mert nem jött rá elég hamar milyen következményekkel bírnak tettei.

Ezt eddig úgy tartottam számon, mint egy nagyon romantikus regényt a fülszöveg alapján, de így utólag már nem tudom ennek mi volt a célja, és hogy mit akart közölni az emberekkel.

Egy szóval tökéletesen jellemezni tudom ezt itt: JELLEGTELEN. (igen, ordítottam) és hogy miért? Íme néhány érv:

- Már az elején egy rendkívül ellenszenves stílusban kezd el hablatyolni az író, ennek a semminek a kiadásáról, hogy ő ilyen-olyan fontos embereket ismert, és hogy mennyire nem volt elégedett az átdolgozott formájával forgatókönyvként. Ez csak arra volt jó, hogy összezavarja az olvasót (alias engem) és már azt sem lehet tudni, hogy ez, az a bizonyos átírt forgatókönyv, vagy az eredeti darab amihez hozzá se nyúltak.
Én megértem, hogy ez egy önéletrajzi 'regény', de nem feltétlenül csak hencegés formájában kellene leírni az életpályáját. Az  is furcsa, hogy ismeretlen nevekkel dobálózik az író és ez nem éppen egy jó pont a külföldiekre nézve, akiknek halvány lila gőzük sincs kik ők.
- Ha megkérdeznék tőlem, hogy ebben volt-e bármilyen szinten is a szerelemről szó, azonnal rávágnám, hogy nem. A gond azzal a gazdag pacákkal kezdődött, aki egy fikarcnyi jelét sem mutatta, hogy lenne személyisége. Aztán folytatódott Lynn élete párjánál, akiről a végén több titka derül ki, mint előtte összesen. Ezek a férfi alakok enyhén szólva nem voltak meghatározóak, csak arra szolgáltak hogy ajnározzák a főszereplő csodálatosságát.
- El se tudom képzelni, hogy lehet egy ennyire kellemetlen személyiséget létrehozni, mint ez a Lynn. Örökkévalóan csak panaszkodott, duzzogott és mindenkinél jobbnak képzelte magát. Tömören, olyan volt mint egy hatttalmas sznob csemete. Később viszont már túlbecsüli érettségét, és olyan dolgokat tesz amikre nem tudom lehet-e egyáltalán valaki büszke.
- Az igazi gond mégiscsak az, hogy egyáltalán nem hasonlít egy regényre. Azt vettem észre, hogy még csak meg sem próbált úgy fogalmazni az író, hogy érdekes legyen. Csak tárgyilagosan tényeket közölt és ha hirtelen eszébe jutott valami amit kifelejtett korábbról, azt csak úgy beszúrta egy olyan rövid tőmondatba amilyet ritkán látni. Ilyenkor elgondolkodom, volt-e egyáltalán szerkesztője a könyvnek...
- A könyv végéhez közeledve teljesen más stílusban történnek a leírások, mintha megemberelte volna magát az alkotó, és próbált volna valami igazán ütős befejezést írni. A tragikus kimenetelhez viszont nem tudta jól átadni a szenvedést és az érzelmeket, és így kárba veszett minden igyekezet is.

Nem ajánlom senkinek, és csak az időt lehet pazarolni vele.

5/2

Stephen King - A két halott lány

Ez a második Stephen King regény amit életemben olvastam, és milliószor izgalmasabb volt az elsőnél.

Ugyebár nem sok olyan ember van aki nem ismerné a Halálsoron film változatát, szóval csak egy rövid kis bevezetőt írok.

Egy halálra ítélteknek elkülönített börtönben eddig még csak 1 lakó volt, ám egy tragikus esemény bűnbakjává vált John Coffey személyében ennek száma kettőre növekedett. Az őrök tartanak tőle hatalmas termete miatt, ám Paul, egy bátor, türelmes, ámbár fájdalmaival küzdő ember igyekszik fényt deríteni a tettei mögött rejlő rejtélyekre.

Először is, ez azon könyvek sorába tartozik amiknek a film változata talán túlszárnyalja az alapötletül szolgáló művet (legalábbis eddig úgy tűnik). A filmben Tom Hanks nagyszerű alakítást nyújt, de a kedvencem mégis Billy, hátborzongató volt az a rész amikor molesztálta Percy-t, még én is megijedtem. :D Az én képzeletemben viszont a könyvben leírtak alapján másképp néz ki a börtön világa, de ez sem újdonság hogy nem passzolnak a képek a fejemben a vászonra vitt művével.

A könyv maga elég rövid, és az előszóban leírtak miatt biztos én is alig vártam volna 1995-ben hogy végre kiadják a folytatását, de már 2011-et írunk és mivel 2 évesen nem tudom tudtam-e olvasni egyáltalán, lekéstem arról a hatalmas izgalomról. Voltak izgalmas részek, amiket az apró részletek tettek azzá, nem maga a történés.
Őszintén szólva, vártam a hatalmas áttörésre, ami kilendíti a cselekményt kitaposott medréből, de lehet, hogy ez még korai, van még pár folytatása a könyvnek, amikben még valami szokatlanra is fény derülhet. (alig várom a Billy részeket :D)
Nagyszerű kezdetnek nevezném ezt a kötetet, mert lassacskán megismerhetjük a szereplők igazi mivoltát, nincsenek túlbonyolított monológok, amiknek végén már azt sem lehet tudni miről van szó.
King stílusa most sokkal jobban megfogott (és most legalább nem unatkoztam közben...) de érzem, hogy lesz ez még jobb is, és ennél többre is képes.
Mivel maga a könyv is rövid, tőlem se várj most többet. :)

Csak úgy megjegyezném még, hogy a borítón az az őrház túl komolynak hat, valami kevésbé nyomasztóbb jobb lett volna, pl egy cella. :D

5/5

Cecelia Ahern - Ui.: Szeretlek

Ezt már naaaagyon régen kiszemeltem a könyvtárban csak egy erős csontozatú háziasszony kilopta előlem a kirakatból.

Történet (megszelídítem a fülszöveget): 
Holly összetörten, magába roskadva él férje halála óta, sokszor ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül. Azonban egy nap minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal. Holly ezentúl izgatottan várja minden hónap első napját, ugyanis akkor bonthatja fel az újabb borítékot és olvashatja el Gerry soron következő üzenetét - a feladatot az előtte álló hónapra. A feladatok teljesítésével Holly lassan újra megtalálja az utat az élethez. (rövidítve a kedvedért)

Összességében tekintve, hihetetlenül oda vagyok érte. Lauren Oliver Mielőtt elmegyek című könyvéhez tudnám hasonlítani a témáját és a hangulatát. Mivel mindkettő a problémákon való túllépésről szól és az elfogadásról. De tudnám még Melissa Hill kevésbé tetsző Kívánj bármit könyvéhez is hasonlítani, mert nekem úgy tűnt a közepétől, hogy ez is hasonló, mert a család mindkettőben nagyobb szerepet kapott, csak ennek az írója százszorta jobban fogalmazza meg a szereplők gondolatait és érzéseit.

Az elején kételkedtem abban, hogy egyből a közepébe vág a dolgoknak az írónő és hogy ez jó-e egyáltalán a cselekményre nézve. Így, hogy a főszereplő letargiájának tetőpontjával indít, végül rájöttem, hogy jobban átadja a férje iránti érzelmeit, mintha közös pillanataik halmazával tűzdelte volna tele az elejét. Szépen fokozatosan néha egy-egy emlék felelevenítésével is megismerhettük a kapcsolatuk nem csak jó, de még az árny oldalát is.
Szerintem nagyon megható ez a könyv (még az olyan érzelmi analfabétáknak is, mint én), csak nekem már egy kicsit túl romantikus volt a végére, túltelítődtem. Ezzel nem azt mondom, hogy nyálas lett a vége, az nagyon is tetszett a kiszámíthatóságával együtt. Egész végig félrevezetett a szerelmi háromszög területén Cecelia, mert nem az lett a harmadik fél, akit már régóta a szemünk előtt tartott (és akire számítottam), hanem egy mondhatni idegen személy.(inkább teljesen)

Szórakoztatónak tartom, mivel még a mindennapi eseményeket és karaktereket is különlegessé tudta varázsolni és egyfajta bájjal látta el őket. (zsáner jelenet, rajz szakkifejezés erre, tudálékos vagyok) Kedvenc részem, a gumimatracos eset, azon percekig csak nevettem. :D A könyv végére már meghitt kapcsolatba kerültem majdnem minden szereplővel, és a barátaim lettek, túlságosan szerethetőek voltak.

Van-e hiba benne? Talán. Az én szemszögemből nézve, túlságosan klappolt minden. Nem voltak olyan helyzetek amikből negatívan került volna ki bárki is, mindig volt megoldás a gondokra, és néhány ilyen nem volt túl realista. Bár lehet hogy csak kukacoskodni akarok ezzel...mindenesetre, ez nem vont le az olvasás élményéből semmit.

Ez a könyv bármilyen korosztálynak kiváló olvasmány, mert nem tinikről szól, van benne egy kis dráma, a családi élet nehézségei, felnőtt élettel járó problémák és minden amire kíváncsi az ember. (leszámítva a vérontást)

Ui (:D) :  Nem tervezem, hogy megnézem a film változatát, mert nekem nem tetszik Hilary Swank, mint színész. Ebben a szerepben meg el sem tudom képzelni...

5/5

Darren Shan - A pokol pereme

Magától értetődik, hogy mivel olvastam a Holtak vonulását (Város Trilógia 1) egyszer ezt is a kezembe fogom venni. Eljött a pillanat, és véget is ért.


Történet: Al Jeery kerül a középpontba (új szereplő) aki még mindig nehezen tud túljutni válásán, habár van egy eléggé komolytalan kapcsolata egy Nic nevű nővel. Egy átlagos napon Al-nek el kell szállítania egy holttestet, akiről kiderül, hogy a barátnője. Esze veszett nyomozásba kezd, hogy megtalálja a gyilkosát és igazságot szolgáltasson. Rá kell jönnie, hogy nincsenek véletlenek,

Még mindig a hatása alatt vagyok egy kicsit, szóval nem igazán lesz a véleményem pártatlan. :D

Az eleje egy parányit döcögősen indult, mert elég nehéz lehet felvezetni egy ennyire bonyolult módon véget érő könyvet mint a Holtak vonulását (legalábbis arra emlékszem hogy bonyolultnak tűnt). De azt hiszem ezzel sikerült elég jól megbirkózni. Tipikusan ez az a trilógia amitől nem jövök túlzottan lázba, ettől se vártam el semmit, de mégis kellemes meglepetést okozott.

Nem egy szokványos témájú könyv semmilyen szemléletben sem, és minden tekintetben elég egyedire sikerült. Most még jobban kifejtette Darren az ayuamarcák eredetét és az egész inka motívum is sokkal jobban áttekinthetőbb lett, már csak a céljaik mibenlétét szeretném megérteni. Valljuk be, hogy az első kötet eléggé kuszán végződött, de így hogy mások szemszögéből is láthatjuk ugyanannak a végkifejletnek értelmileg kibővített változatát (hö), és nem csak a végén lévő párbeszédből derül ki minden így nekem jobban tetszett.

A gyilkosságok nekem is nagy fejtörést okoztak, még akkor is, mikor a könyv felénél már nagyon gyanakodtam valakire, de valahogy sikerült mindig valaki másra terelni a figyelmem. Szerencsére végül bejött a sejtésem. ;) Máig alig tudom elhinni, hogy lehet egy ennyire összetett könyvet megírni, rengeteg hátulütője van, ha logikai hibákat tartalmaznak a regények, de itt egyet sem találtam. Maximum olyanok voltak amiknek az okát alig értettem. Szóval aki hátramaradottnak érzi magát hanyagolja még a gondolatot is, hogy belekezd. :D

A kedvenc szereplőm *dobpergés*....Wami! Sikerült megalkotni a tökéletes gyilkos karaktert. *taps* Kicsit sajnáltam, hogy a rejtélyek megoldásának előrehaladtával egyre jobban eltűnik a történetből és csak más szereplők szájából nyert újra megemlítést. (remélem a befejező kötet alaposan kárpótolni fog ezért...) Persze Jeery is rokonszenves volt, (Raiminál mindenképpen jobban kedveltem) csak nekem ő túlságosan heroikus volt, méghozzá az a csupa szív típus, aki a gyilkosoknak is megkegyelmez, az epilógusban viszont nagyot alakított.

A hangulata tényleg másabb volt ennek a résznek, de ez a kis változás sokat emelt a színvonalán a könyvnek. Legalábbis engem kicsit untat ha semmilyen eltérést nem észlelek a sorozatokban kötetről kötetre haladva.

Érzem hogy elfelejtettem valamit, de majd ha eszembe jut leírom.

5/5

David Safier - Pocsék karma

Sok jó véleményt olvastam róla molyon, és ahogy megláttam a könyvtárban szinte elrejtve egy polc mélyére azonnal kikaptam és a földre zúdítottam 3 másik könyvet. :D Nem csalódtam~~(ilyenkor eléneklem a mondatokat)

Mivel most egy lusta disznó vagyok, nem írom le miről szól. Szegény kis olvasóm, majd máskor lesz leírás, úgy jó? =(

Teljes egészében tetszett a könyv! (na ez is ritka höhö) Barátnőmnek úgy hirdettem, hogy Vavyan Fable-t simán lepipálja humor tekintetében. (csak köveket ne dobjatok Fable rajongók, csak azt ne...de wc papír jöhet) Jójó, nem szabad hasonlítgatni, mert merőben más a stílusuk.

Hogy miért tetszett? Pontokba szedem!

1.  Nem sok olyan könyvvel találkoztam aminek sikerült többször is megnevettetnie, és rájöttem, hogy imádom a német humort. Ha szarkazmust látok akkor sokkal személyesebbnek érzem a megfogalmazást, mintha pont azzal a személlyel társalognék a valóságban és életünk történetét mesélnénk egymásnak.
2. Rendkívüli felüdülés volt, hogy végre nem egy cicakaka könyvet olvastam, amitől én is cicakakává szerettem volna változni. Elbűvölőek voltak azok a részek amikor Kim állattá változott (főszereplő) és próbált beilleszkedni, vagy lázadni a tudat ellen, hogy azzá vált, ami.
3. Kedvenc részem, mikor találkozott 8 lábú barátunkkal, és mindenféle eszközzel próbálta rávenni, hogy kímélje meg az életét. A végkifejleten azt hittem meghalok, akkora hülyeség volt. xD (jó értelemben fiam...:D)
4. Nem voltak benne túl terjengős, mellébeszélős részek, látszott, hogy az író egy olyan oldalról próbálta megközelíteni a dolgokat, amiket viccesnek talál az olvasó és nem tudja majd megállni, hogy ne olvassa tovább a könyvet. (köszönöm kedves David, hogy miattad nem fogok ötöst kapni az angol dolgozatomra, hagyhattál volna időt hogy tanuljak!)
5. Azonkívül, hogy pörgős, lassan bontakoznak ki a szálak a szereplők között, az összefüggések és nem mellesleg az átmenetek is egyre csak élvezhetőbbé teszik az olvasást. Maximálisan át lehet élni mindegyikük érzését, még ha nem is találjuk azokat racionálisnak.
6. A szerelmi háromszög (négyszög?) egyáltalán nem vonja el a figyelmünket a tanító szándékú jelenetekről, hanem kiegészítik és még céltudatosabbá alakítja a karaktereket, hogy révbe érjenek. (értelmes?) Nem tocsogtam nyálban még a kicsit bensőségesebb hangvételű szakaszokban sem, de kicsit zavart a főszereplő könnyelműsége a megcsalásoknál. Amik igenis lényegesebbek voltak mint ahogy meg volt említve.
7. Sokan tudjuk, hogy ezt a reinkarnációs ötletet elég nehéz jól megvalósítani, mert kell hozzá egy bizonyos mennyiségű kreativitás, hogy el tudjuk hitetni bárkivel, hogy akár meg is történhetnek a leírtak. Manapság sokan megelégszenek egy középszerű kitalált sztorival, amit már jó páran hasonlóan dolgoztak ki, de David Safier most csodát alkotott.

Hogy miért nem lett a kedvenc könyvem?
Ezt nehéz lesz megválaszolni magamnak...hm...a befejezés nem elégített ki. Mintha csak úgy lecsapták volna a végét, hogy happy end-el végződjön minden. Számítottam még valami csavarra (nem mintha nem lett volna benne elég) de a szereplők életének további alakulására nagyon kíváncsi lettem volna. Másik ok: MIÉRT NINCS FOLYTATÁSA?!


5/5

Stephen King - A coloradói kölyök

Egy barátnőm nagymamájának a polcáról való ez a könyv, egyebek mellett. Gondoltam ideje elolvasni végre egy Stephen King regényt, csak hogy elég tájékozott legyek.

A történet bőven és tömören: a középpontban egy gyilkosság vagyis talán egy gyilkosság áll, szóval inkább nevezem csak egy furcsa elhalálozásnak amit rejtélyek vesznek körül. Két mindenre elszánt újságíró és egy tanonc elbeszéléseiből tevődik ez össze, akik minden oldalról megközelítik az eseményt.

Nehéz eldöntenem hogy ez tetszett-e, nem igazán egyértelmű. Egyrészt kicsit unalmasnak találtam másrészt pedig végig hajtott a kíváncsiság, hogy megtudjam a megoldást. Ez a kettő nem üti ki egymást feltétlenül.

Nem tudom hogy mások is így voltak ezzel a könyvvel, de belőlem egyáltalán semmilyen érzelmet nem váltott ki a történet. Még a könyvekre jellemző egyéni hangulatot sem sikerült megtapasztalnom. Néha csak felocsúdtam a bambulásomból, és alaposan el kellett gondolkodnom, hogy olvastam-e egyáltalán.
Egyedül az Utószó ragadta meg igazán a figyelmem. Tetszett, hogy a golyózápor elé egyik barátját állítja, és őt nevezte ki bűnbaknak, hogy ha az emberek nem szimpatizálnak a könyvvel.

Nos, hát a három egyedüli, (állandó) szereplővel nem tudtam azonosulni. Nagyon keveset tudtam meg róluk, és teljesen olyan volt mintha egy szokványos, csontig lerágott interjút papírra vetettek volna. Ezt nem nevezném kriminek, egyszerű népi históriából összeszedett iromány amit maximum egy rövid novella formájában képzelnék el.

Nem olyan rossz ez, mint amilyennek beállítom, néha sikerül felnagyítanom a hibákat. Egyszer el lehet olvasni ezt kétségek nélkül állítom, de tanulságot levonni belőle vagy kikövetkeztetni elég nehéz, még ha a végén egy konkrétan le is van írva.

Egy biztos, nem kellett küzdeni a milliónyi nézőpontváltással, az egyszerű lelkeknek ez egy kiváló pozitívum. De szerintem ha már annyira hangsúlyozta a mellékszálat King a sztoriban ( azaz hogy nincsen), akkor írhatott volna a sajátjába egyet. Vagy ez krimiknél nem szokás? Javíts ki nyugodtan ha tévedek. Nekem ez hiányzott.

A borító nagyon tetszik, nagyon részletes és ha már befejezted a könyvet akkor minden addig észre nem vett apróságot kiemelten fontosnak látsz majd.

5/3 (nem fogott meg)

J.R Ward - Megsebzett szerető

Ezt vártam eddig a legjobban, Zsadist tűnt a testvérek közül a legkülönlegesebbnek.

Szerintem felesleges leírni hogy miről szól, mert aki az elsőt és a másodikat nem olvasta és nem ismerte ki a dolgok menetét, akkor már ezt a véleményt sem nagyon akarja majd megnézni.

Összességében tetszett. Az előző kötet miatt kicsit túl kevésnek tartottam az okot arra, hogy miért lett ilyen Zsadist személyisége, de most szép kerek mondatokkal és visszaemlékezésekkel sokkal tisztább képet kaptam a múltjának jelenre gyakorolt hatásáról.(hű de jó mondat volt)

Ebben most kivételesen kevés erotika volt, szóval most nincs okom panaszra, de szerencsére a minősége egyáltalán nem romlott.
Tetszett, hogy szemmel követhettük Zsadist jellemének fejlődését, még ha egy kicsit túl gyorsnak tűnt is a felépülése sérüléseihez képest.. Bellához fűződő kapcsolata találkozásuktól kezdve izgalmas volt, mert csak úgy szikrázott körülöttük a levegő
Igaz nekem nem tűnt túl szimpatikusnak Bella, elvégre olyan képet alakított ki róla az író, hogy ő az a bizonyos különleges lány aki képes megváltoztatni akár egy megsebzett szörnyeteget is. Ez már lerágott csont. (jó, értem, akkor írjak én valami eredetibbet...)

Persze, most is azért nem érdemel maximum pontszámot a mű, mert az alantasok még mindig bődületes hülyeségek a szememben. Csak annyi hasznuk van, hogy néha kicsit fellendítsék az események folyamát, hogy pörgősebb legyen és úgy tűnjön, nem csak romantika van a könyvben.(pedig valójában csakis arról szól) Ezt biztos el lehetett volna érni másmilyen eszközökkel is. Szívesen megszabadulnék már tőlük, de ahogy elnézem sajnos nem fogok egy hamar.

Phury-ről is kiderült milyen remek figura, és ő a második akire a legjobban kíváncsi vagyok. (Vishous után) végre egy jó kis élethűen kialakított kép egy testvérpárról.

Kicsit örültem, hogy talán ez nem fog happy end-el véget érni, a körülményekre tekintettel, de hiába vártam. De azért szép volt, hogy végre nem történtek hatalmas csodák benne, hogy mindenki egy karcolás nélkül megúsz mindent és az élet csak úgy folyik tovább, mintha mi sem történt volna.


ui: hamarosan készítek egy rajzot, csak hogy legyen egy kis változatosság is.

5/4 (változatlan)

Sándor Zsuzsa - Chat :-) szerelem

Egy magyar írótól származó könyv. Igazából, a címe ragadott meg, nagyon beleéltem magam, hogy ebből a témából valami nagyon jót is ki lehet hozni, de egy újabb csalódással kellett szembe néznem. ( túl sokat csalódok mostanában, ez valami járvány?)

Alap: adott egy túlsúlyos, magas, majdnem középkorú nő, aki az igazit keresi, és bármibe képes belevetni magát csak hogy megtalálja. Egy barátnője javaslatára egy társkereső oldalon próbál szerencsét, és kis idő múlva rátalál egy különleges férfira.

Ez a könyv az Atyaúristen kategóriába tartozik. Hogy a fészkes fenébe voltam képes ezt elolvasni?! Kezdem már unni, hogy állandóan csak negatívumokról írok, csak kerüljön már a kezembe egy öt csillagos könyv, onnantól nem olvasok többet. (nyilvánvaló hazugság, néha nekem sem kell hinni)

Ami a leginkább idegesített, az a megfogalmazás. Nem igaz, hogy egy ember, magyar létére, nem bír értelmes mondatokat létrehozni. Az nem kifogás, hogy ezt viccnek szánta vagy humorosnak. Magán életben persze elfogadható, de hogy olyan szavakat vessünk papírra hogy: oszt (mint kötőszó) zavargájjá,  asszontad. Az igazán felháborító és dühítő. Szép kerek mondatok, esetleg körmondatokra nagyon kiváló a magyar nyelv. Ettől változatosabb szókinccsel nem sok nemzet rendelkezik.
A feléhez közeledve, kicsit megkönnyebbültem. Addigra nagy mértékben lecsökkentek a párbeszédek a főszereplő és a barátnői között, már csak leírások, belső monológok (amikben nem volt eltérés, dög unalom) és rövid beszélgetések zajlottak le.

Én nem vagyok híve az ilyesfajta társkeresésnek, jobb a személyes ismerkedés, mert írásban bárki mondhat magáról bármit, mint az itt is kiderült. (bár itt nem volt annyira rossz a helyzet)
Nem tudom, hogy lehet szerelembe esni olyan személlyel akivel csak írásban tartja az ember a kapcsolatot, ezért is rökönyödtem meg a fő cselekményszálon. Csak egy elképzelt ideálhoz vonzódik, nem magához a beszélgető partnerhez. Szerencséje volt az írónak, hogy rövidre írta a könyvet, és gyorsan lehetett haladni vele, ebben az esetben örülök, hogy össze is van tömörítve az egész.

Tipikus menete volt mindennek, először nagy hévvel vetették bele magukat a kapcsolatba, mindig történtek félreértések (hogy izgalmas legyen, mintha hihető lenne egyáltalán) aztán személyes találkozás után minden összetört. (ahogy lenni szokott) Az a sok gondolata a nőnek majdnem az őrületbe kergetett, zaklatta a pasast, és még csodálkozik hogy visszautasítja. Mondom tejóisten...ha ilyen elmeháborodott emberek tényleg léteznek akkor remélem kihal az emberi faj.

 Mindegyik személy a könyvben annyira volt eredeti, mint egy kartonlap. Semmi sem derült ki a Nő-ről, egy személyes dolgot ha megemlített összesen róla, vagy még annyit se. Finoman szólva nem voltam kibékülve egy karakterrel sem.

Az a hirtelen ötlet, hogy a Nő-nek, réges régen erős művészetre való hajlama volt, azon nagyon látszott, hogy csak a befejezéshez közeledve találta ki az író, és amúgy meg ha azt hiszi hogy a "művészek" minden művükkel elégedettek, akkor nagyon téved. Ez a sebtében össze dobott ötlet is csak rontott a könyv színvonalán.

Ez után lehet elmegyek egy pszichológushoz hogy megszabaduljak ettől az élménytől. Megerőszakolta az agyamat.

Most hogy így teljesen átgondoltam mindent, legszívesebben egy láncfűrésszel levágnám azt az ujjamat amivel 3.5 csillagot adtam ennek Molyon.
Kezdek teljesen gonosz lenni, és már nagyon unom, hogy ezt az "izét" egyáltalán véleményezem.

5/2 (mert még mindig van rosszabb könyv)

Pittacus lore - A Negyedik

Szánt szándékkal kölcsönöztem ki ezt a könyvet, mivel elhatároztam, hogy leellenőrzöm ebben az esetben melyik a jobb, a film vagy a könyv.

Alap sztori : A Lorien bolygót megtámadták a mogadoriak, nyersanyag szerzés reményében, így pusztulásra ítéltek a lorinokat. Szerencsére sikerült kimenekíteni 9 Védőt, akikben felcseperedésük során különleges képességek alakulnak ki, amit arra használnak majd hogy újra szembe szálljanak ellenségeikkel. Ez az időpont hamarabb eljött mint gondolták volna...

A film miatt egész jó véleménnyel voltam a történetről, és nagyon reménykedtem hogy a könyv majd ugyanazt a szintet fogja hozni és  nem okoz majd csalódást. Tévedtem.

Ami leginkább összezavart az egészben, az John volt. Az író hogy a fenébe gondolta, hogy sikerült egy kész személyiséget létrehoznia vele? Senki és semmi sem volt elég meghatározó a könyvben, még a főszereplők sem, ami elég gáz.

Feszélyezett a tudat, hogy valahogy nem hozott lázba a cselekmény, gondoltam velem van a baj és ezután direkt figyeltem, minden leírt szóra és rájöttem mi a hiba. Az író képtelen volt feszültséget teremteni, nem bírta normálisan szép kerek mondatokban érdekfeszítően megfogalmazni a dolgokat. Tömérdek tőmondattal találtam szembe magam, amik senki számára nem lehetnek kielégítőek.

Én komolyan nem tudom, hogy mi baja volt az írónak az ellenség értelmes képének kialakításával, de az hogy többszörös túlerővel sem képesek normálisan elvégezni a küldetésüket, pedig kis millió lehetőségük akadt rá, na az már nevetséges.

Most lehet túl kegyetlen vagyok, elnézést.

Ami tetszett, az....volt olyan? Talán az, hogy ahhoz képest mennyire egysíkú volt a könyv menete, a hangulata kicsit kárpótolt a rengeteg hibáért.

Na jó, egy kicsit megmelengette a szívemet Hadley és a viselkedése, szépen ábrázolta a tettei által az igazi ragaszkodást ember és állat között, és ebben az esetben tetszett is, hogy az állatok a szokottnál értelmesebbek is tudnak lenni. (nem úgy mint az Angyalszárnyban)

A szerelmi szál egyenesen katasztrofális volt, első látásra szerelem (oké, ezt elfogadom, van ilyen) pár hónapig egymás agyába másznak és minimum szimbiózisban élnek, aztán mikor jönnek a zűrök huss! Megszakad minden kapcsolat köztük, mintha az író totálisan elfeledkezett volna róla, hogy bármennyire szükségtelen is volt ez az egész románc, valami normális végkifejletet alakítson ki belőle.

A film jobban tetszett, mert ott minden jobban érvényesült (kivéve az a szerelmi szál) sokkal hatásosabb volt, a képi világa sokkal meggyőzőbb volt mint bármi leírva.

Annak ajánlom aki nem látta a filmet, azoknak biztos nem okoz ekkora csalódást. Viszont aki látta...az nagyon messziről kerülje el ezt a...inkább nem pocskondiázom tovább.


5/3  (a fene egye azt a jóindulatot)

J.R Ward - Síron túli szerető

Ravey kívánságára, erről is postolok egyet. :D

Na szóval, nekem nagyon tetszett az első kötet és most legalább kéznél volt a folytatása, így nagyon megjött hozzá a kedvem is. Konkrétan 4-5 napot csak Ward-dal töltöttem.

Röviden (de nagyon, mert még mindig lusta vagyok) :  Most a középpontban Rhage áll, a Fekete Tőr testvériség egyik tagja, aki van olyan különleges mint a többiek, sőt! Hogy a benne élő szörnyeteg étvágyát és vérszomját csillapítsa nőkkel hál és gyilkol. Míg meg nem ismeri Mary-t az átlagos halandót aki leukémiával küzd, nem tudja milyen igazán szeretni valakit.

Ez a kötet is nagyon tetszett, nagyon kíváncsi voltam Rhage történetére (még jobban Zsadistéra alias a következő könyv) és ez sem okozott csalódást, csak egy iciripicirit.

A tömérdek ágy jelenetnek csak egy hátulütője van, hogy egy idő után már kicsit megelégszel velük, és nem akarsz többet. Az előző kötetben keveselltem, most meg sokalltam. Meg kéne találni az egyensúlyt.

Én kedveltem Mary-t, valószínűleg mert egy kicsit anyukámra emlékeztetett a viselkedése. Elég vakmerő, hogy szembeszálljon bárkivel és bármivel, és rendkívül csökönyös volt, nem hagyta hogy másik irányítsák.

Az a dolog a sárkánnyal, elég érdekes volt. Az átok okával mai napig nem vagyok kibékülve, mert valójában az Őrző szeszélye miatt kapta meg a rontást Rhage. A bestiát nagyon szerettem, és örülök neki hogy még szó lesz róla, (csak hogy ne legyen spoiler) nagyon aranyos.
Kicsit furcsállom, hogy ez a páros gyakorlatilag a semmin szokott vitázni, aztán kibékülés gyanánt minden szexbe torkollik. 
Kedvenc jelenetem velük, az az, amikor először találkoztak, kicsit olyan volt a helyzet mint mikor Wrath találkozott Beth-el (ez egy lényegtelen kis spoiler) de nagyon hatásos volt.

Úgy tűnik egyre jobban érdekel Zsadist. Már az előzőben is felkeltette a figyelmem, most már viszont, ha nem tudom meg mi lesz vele akkor felnégyelek valakit.

Másik kedvenc alakom, az John volt. Elvégre kinek nem lenne szimpatikus egy hátrányos helyzetű fiatal? Élveztem a részeket amikor Mary-vel kommunikált, olyan meghitt hangulatot árasztottak, hogy legszívesebben újra és újra elolvastam volna őket. Könnyen ki lehetett találni, hogy neki milyen jelentősége lesz a következőkben, a szemünk előtt zajlott minden, csak figyelni kellett.

És már megint az alantasok. Most könnyebben megbarátkoztam velük hála O-nak. Nem volt olyan sok gonoszság jelen benne, több érzelem vezérelte a cselekedeteit mint kegyetlenség, és ő a különc a fajtájában.

Az alap cselekményszál kicsit sántított, ugyanaz a monoton 'győzzük-le-a-másikat-mert-mi-jobbak-vagyunk' dolog. Lehetne már valami fajsúlyosabb is. (na jó, a végén történt egy fontosabb dolog, de a következő kötet első oldalán elmondják mi lett a megoldása, ami nem fair)

Nagyon nagyon nagyon várom már a harmadikat!

5/ 4 (most szemet hunyok egy picit a hibákon)

P. C. Cast & Kristin Cast - Megjelölve

Egy barátnőm adta kölcsön, és elmondása szerint ez egy borzalmas könyv.

A történet ismertetésével most nincs kedvem bajlódni, szerintem a fülszövegen jóval többet feltüntetnek a tartalmából, mint kellene.

Csodás előítéletekkel kezdtem bele az olvasásba, mivel drága barátom bogarat ültetett a fülembe. Ez a könyv kifejezetten jobb volt mint amit reméltem tőle. Úgy gondoltam, hogy ez majd átveszi a helyét a Dark love sorozatnak és egy új borzalmat avathatok szentté.

Az első 50 oldal a könyv mélypontja, úgy éreztem hogy túlságosan erőltetik ezt a modern világ dolgot, pláne azt a részt hogy milyen a világ 'tinédzser' szemmel, na azt teljesen elszúrták.

A szereplők nagy részével nem volt gond, Zoey és a barátai szerethetőek voltak, mindegyikük külön egyéniség, és a párbeszédek amik köztük zajlottak könnyen megnevettetik az olvasót. Igaz, elég nagy sablon volt, hogy Zoey a szép és különleges, mindenki irigykedik rá és stb, de ezt jól tálalták az írók. Az éjszakai lányait rendkívül utáltam, a nevük már nem is jut az eszembe, de a leendő papnő az agyamra ment, nála nagyobb klisét találni sem lehetett volna.(hogy az ilyet hányszor megemlítettem már...) Ő az a tipikus beképzelt, elkényeztetett liba, aki semmilyen tini könyvből nem maradhat ki.

Volt egy két felháborító jelenet, amik egyáltalán nem illettek a könyv stílusához, pl mikor Zoey először találkozott öö...Mr. Anonymussal. (én sem emlékezhetek mindenre...) Amúgy az a pasi egy papírmasé figura volt, nem is volt személyisége, kicsit dolgozhattak volna még rajta.

Egy plusz pont jár a könyvnek, mert belevittek egy kis mágiát, amit eddigi vámpíros könyveim során nem tapasztaltam, és ez egy nagyon egyedi ötlet volt. Tetszettek a rituálék, hogy hisznek egy felsőbbrendű hatalomban, és hogy céljuk is van az életben, nem csak hogy vért szipolyozzanak, hanem hogy elismertek legyenek.

Egy dolog volt ami jobban idegesített az Éjszaka lányainál, az az, hogy a könyv feléig minimum 30x hivatkoztak a cseroki ősökre. Mikor újra és újra megláttam azt az átkozott szót mindig felszisszentem és elszámoltam tízig hogy ne dobjam ki az ablakon azt a nyomorult....fhu.

A fogalmazással nincs semmi kivetnivalóm, elég hiteles volt, és a tájleírásoknál tündököltek igazán az írók. Részletesek, hangulatosak voltak, és könnyen elérték hogy magam elé tudjam képzelni az adott helyszínt.

Kíváncsi vagyok a folytatására, és remélem, hogy ettől csak jobb lesz és nem fog drasztikusan romlani a minőség.

5/3

J.R Ward - Éjsötét szerető

Nos, barátnőm 'ajánlotta' vagyis inkább körbe röhögte a szex jelenetek miatt, meg hogy milyen béna az egész...de azért érdekes hogy már az ötödik kötetet olvassa khm..khm...

Röviden: Beth átlagos nőnek tűnik de az ereiben forrongó vér miatt a végzete előre meg van írva. Egy nap találkozik egy ijesztő és termetes alakkal aki azonnal megbabonázza, és bevonja a vámpírok különleges világába.

A több nézőpontos leírás miatt voltak kevésbé érdekes részek, például: az alantasok szervezkedései és egyéb hozzájuk fűződő dolgok, emiatt nem kap maximális pontszámot a könyv. Ezekben a részekben viszont több okfejtést vártam volna el a beavatás szertartásával kapcsolatban és nem csak felületesen néhol egy-két elejtett megjegyzést azzal kapcsolatban.

A könyv feléig sokalltam a szex jeleneteket, de miután átvettem a könyv ritmusát és már gyorsabban haladtam, egyre csak többet akartam belőle. Pár helyen kicsit túl egysíkúnak sőt egyformának tűntek az aktusok, de sosem váltak unalmassá, mert tökéletes volt előttük a felvezetés, és volt időnk ráhangolódni ezekre a dolgokra.

A vámpírok társadalma korrekten fel volt vázolva (hála a könyv elején lévő kis jegyzeteknek) nem csak annyiból állt, hogy összesen van egy felsőbbrendű lény, aki mindent irányít. Hanem itt egy jól formált kasztrendszer alakult ki, alacsonyrendűektől a felsőbb hatalomig minden jelen is volt. Díjaztam azt is, hogy az író próbálta megmagyarázni a vámpírok eredetét, mert más könyvekben megelégszenek annyival hogy 'léteznek' és a hátterüket nem is firtatják.

Szerintem az író túlságosan igyekezett hogy ne legyenek üresjáratok, ami az olvasó kárára, megnehezíti, hogy bárhol letehető legyen a könyv. De inkább legyen ilyen egy könyv, mint az ellentéte ennek.

!SPOILER!

A kedvenc részeim azok voltak amikor Butch összebarátkozott a Testvériséggel, nagyon szórakoztató volt olvasni a gyerekes csipkelődéseiket.

VÉGE

A kedvenc szereplőim Rhage és Zsadist. (Rhage azért mert már elkezdtem olvasni a második kötetet) Zsadist meg azért, mert nagyon tetszik az a tartózkodó makacs jelleme, a végén még be is bizonyította, hogy nem annyira kőszívű mint azt hinnénk.

Kicsit furcsálltam Wrath kinézetét, főleg a napszemüveg miatt. (nem mintha nem lenne az is elég, hogy egy autó hátsó üléseit egyedül is eltudja foglalni annyira termetes) Minden alkalommal rajta van ha esik ha fúj, még a saját ********* is. (fhu de gonosz vagyok...:) Na jó, ezt is felírom a különcségei hosszú listájához. Ha már megváltozni úgyse fog.

Megfigyeléseim szerint az író görcsösen próbálta elkerülni a szereplők nevének túlzott ismétlését, és gondolom azért rövidíti őket, hogy változatosabbá tegye a megfogalmazást. Pedig semmi szükség nem volt rá, egy idő múlva úgyis mindenkinek lesz minimum egy jó barátja a könyv végeztével.

Végezetül, ajánlom fiúknak, lányoknak (igen, a fiúknak is, mert sok benne az akció és az erotika) akik kikapcsolódásra vágynak és arra, hogy megszabaduljanak pár szabad órájuktól.

5/4 (valójában 4.5 de inkább lefelé kerekítek :)

Charlaine Harris - Inni és élni hagyni

Abban a tudatban vettem ki, hogy ez a Vámpírnaplók vetélytársa, és valahogy el kell dönteni melyik a jobb, nem? :D

Történet: Sookie Stackhouse tapasztalatlan független nő, aki különleges képessége révén nehézségekbe ütközik a leghétköznapibb dolgok végrehajtásában is. A társadalom elfogadja a vámpírokat és támogatja is őket, mert azt hiszik egy vírus miatt alakult ki ez a "betegség". Egy nap Sookie munkahelyére betoppan egy vámpír aki hatalmas megnyugvást nyújt neki, mert nem hallja az ő gondolatait. Lassan kezd kialakulni köztük a szerelem, ami sokkal jobban megbonyolítja az életüket, mint azt korábban gondolták volna.

Az igazat megvallva, rosszabbra számítottam, mint amit kaptam. Azt hittem, hogy nagyon nyálas lesz, összefüggéstelen és taszító.
Ami a legjobban tetszett ,az az, hogy meg tudott nevettetni, a szereplők csípős beszólásai és erkölcstelen gondolataik megtették a hatásukat.
Másik pozitívum, hogy a vámpírok itt tényleg vámpírok voltak, a megszokott föld alatt alvós, koporsós, vérivós, ösztönös lények. Állatiasabbak voltak, mint azokban amiket eddig olvastam, de ezt is vártam el, elvégre ragadozókról van szó.

Másfajta érzelmet viszont nem igazán tudott belőlem kiváltani. Tömérdek hatásvadász jelenetet tartalmazott, amiket nem tudtam hová tenni, erőteljesen idegesítettek már a vége felé.

Most pedig a földbe döngölöm Sookie-t. Muhaha! Dehogyis. Még egy szereplőt felírhatnék azok listájára akikkel nem tudtam megtalálni az alaphangot. Mindent csak az ő szemével láttunk, de szerintem eléggé felszínesen szemlélte a dolgokat, ha azt a nyilvánvaló tényt se bírta észrevenni, hogy tetszik Samnek. Teljesen hülye volt, a bátyjával szemben is,holmi apróságok miatt majdnem megszakadt köztük a kapcsolat, pedig ők vértestvérek! Ilyenkor elgondolkodtam, hogy van-e az írónak testvére...mert ha így képzel el egy testvérpárt akkor igen nagy gondjai lehetnek. Inkább voltak vadidegenek egymás szemében.

És most kitérek arra a rengeteg szexjelenetre is,amik tök egyformák voltak, leszámítva az erőszakos akciókat. Alig vártam az első alkalmat mikor megjelenik a könyvben az erotika, de kicsit lelombozott, hogy egy olyan ágyban csinálták ami szinte még ki sem hűlt egy halott után! Nem tudom, hogy ők tényleg szerelmesek voltak-e vagy csak testi vágy volt köztük, de ezt döntse el mindenki magának. Én az utóbbira szavazok.

Csak úgy megjegyezném még, hogy rengeteg benne a szereplő, és nem mindenkiről volt pontos leírás. Például, én végig azt hittem hogy Lafayette egy meleg nő. Mikor rágondoltam nem egy arc lebegett a szemem előtt, hanem egy üres lap rajta a nevével. Máig nem tudom, hogy nézett ki az arca. (a sorozatbeli nem számít)
Bill. Nem volt egy erős jellem az biztos, jobban is ki lehetett volna dolgozni az ő karakterét, és az nem magyarázat erre a hibára, hogy ő a "titokzatos" típus.

A könyv bővelkedett akcióban, a legérdekesebb részek azok voltak, amikor mások gondolatairól és érzéseiről szereztünk tudomást. Könnyű olvasmánynak mondanám, nincsenek benne eget rengetően nagy fordulatok, de a vége az nagy meglepetést okozott, nem is sejtettem, hogy ki lehet az a gyilkos. Így utólag visszagondolva se rá gyanakodtam volna, semmi nem utalt rá (vagy csak én voltam figyelmetlen)

Nem imádtam, de nem bántam meg, hogy elolvastam. Ha a sorozatot kezdtem volna el elsőnek és nem a könyvet, azonnal meggondoltam volna magam, hogy egyáltalán érintheti-e a kezeimet ez a könyv. Inkább nem süllyednék le abba a förtelmesen mély mocsárba ahonnan kezdődne a sorozatról szóló kritika.

5/4 (jó szándékkal)

Robert Harris - Szellemíró

Mivel 2 hetes szünet után először nyitott ki a könyvtár szinte mindent kivettek előttem amit akartam, és ez maradt az utolsó reményem.

Történet: ott van a fülszövegen (jó, nem parasztkodom...) na de...szóval van egy szellemírónk akinek munkája az, hogy híres emberek emlékiratait/önéletrajzait írja meg a közreműködésükkel vagy anélkül. Most történetesen, egy volt miniszterelnökkel akad dolga, akinek élete fenekestül felfordult egy nem kívánatos hír miatt.

Úgy összességében tetszett, de az elején viszolyogtam attól a rengeteg politikai témától, mivel engem nem érdekelnek az olyasmik, de aztán megbékéltem vele.

Lehet én vagyok hülye, de én a regény végéig azt se tudtam, hogy hogyan hívják a szellemírót. De még mindig nem emlékszem. Szóval elmondhatom, hogy ő egy nagyon jó szellemíró, mert nem volt túl feltűnő még úgy sem, hogy ő volt a főszereplő. Az álcázás mestere!

A regényben szerelő női karakterekkel nem voltam kibékülve, nagyon ellenszenvesnek állította be őket az író, mintha csak tárgyak lennének, és erősen ítélkezett a külsejük felett is.

A legmeglepőbb fordulat határozottan az volt amikor a szellemíró öhm...nagyon bensőséges viszonyt alakított ki...valakivel. (csak hogy ne legyen spoiler) Rendesen ledöbbentem. Addig nyugodtan cseverésztek aztán meg hirtelen egymás karjaiba zuhantak. Nem mintha számítottam volna bármi szerelmi szálra, nem is a romantika volt a könyv fő célja. Más témákat fontosabbnak ítélt meg a szerző, pl: emberismeret, politika.

Nagyon tetszett, hogy mindegyik fejezet elején írtak a szellemírók munkaköréről, kb olyanok voltak ők, mint a magánnyomozók. Azoknak tökéletes foglalkozás, akik munkamániások, rendkívül türelmesek és nem várnak el méltató megemlítést semmiért se.

Akció az volt bőven nem tagadom, de nem voltak túl fajsúlyosak ahhoz, hogy a körmömet rágjam miattuk. Némelyik olyan jelentéktelen volt, hogy elolvasni is feleslegesnek tűnt. Voltak megkavaró részek, mikor azt se tudtam merre áll a fejem, ismeretlen nevekkel dobálóztak amiket azelőtt összesen egyszer talán megemlítettek.

Kevés dologgal voltam elégedetlen, nem voltak túlmagyarázott dolgok amiktől téptem volna a hajam, végig  várakozással teli olvastam, mert nem tudtam előre látni, hogy mi fog történni.

Most nem jut eszembe több minden, mert egy hete olvastam, és nem szoktam jegyzetelni közben.

A filmet még nem láttam, de tervezem, hogy megnézem, jó benyomást tett rám a könyv. Ajánlom a krimi rajongóknak. :)

5/4

Lauren Oliver - Mielőtt elmegyek

Az elején, kicsit zavart, hogy a központi témája talán a szerelem lesz, meg mostanában eltértem az ilyen témájú könyvektől, és kicsit féltem is tőle, hogy talán nem fog tetszeni vagy rossz lesz. Szerencsére nem így történt, és ez lett ebben az évben az egyik kedvenc könyv amit olvastam.

Mindig gondban vagyok a jó könyvek értékelésénél, mert a negatív dolgokat könnyebb leírni, mint egy teljes egészében jó könyvet dicsérni.
A történet kezdetén a szokásos elnyomott tinédzser szereplő helyett, egy népszerű lányt kapunk, akinek sikerült beilleszkednie és a ranglétra csúcsán elhelyezkedni 3 barátnőjével egyetemben. Látszólag tökéletes életük van, irigylik őket, mert ők bármit megtehetnek, mindent megúsznak, de nem látnak át a külsőjükön és csak felszínesen ítélik meg őket. Közel mindegyikőjüknek a múltjában vannak kivetnivalók, amiket minden áron próbálnak elrejteni.

Ugye, az egyik legfontosabb elem az, hogy Sam egy héten keresztül többször is átél egy napot, hogy megtudjon változni és változtatni fontos dolgokat. Első gondolatra olyannak tűnt mint az Idétlen időkig című film, de mivel egyszer le is írta, a főszereplő gondolatán keresztül, onnantól nem volt ellenérzésem ezzel kapcsolatban. Ha mi is belegondolunk miket csinálnánk ha büntetlenül, következmények nélkül bármit megtehetnénk, és kíváncsiságunknak eleget téve meggondolatlan és egyszerre felelőtlen tetteinkkel plusz információkhoz juthatnánk hozzá, meg lehet érteni Sam viselkedésében a kilengéseket. Két végletbe is elsodródott, először züllött, romlott és nemtörődöm személlyé változott, aztán azzá aki mindent rendbe akar hozni a saját magánéletében és azokéban is akiknek ártott.

A barátságot több oldalról is sikerült hitelesen ábrázolni, az egymásba vetett bizalmat, hogy féltett titkaikat a sírig megőrzik egymásnak, és egymás előtt is kerülik az ezzel kapcsolatos témákat, hogy ne tépjenek fel mély sebeket. Jóban rosszban is kitartanak a másik mellett, mindig támogatni fogják, és elfogadóak lesznek bizalmasaikkal.

Kedvenc szereplőm Kent volt. Biztos megértik azok, akik olvasták, hogy miért. Nagyon elragadó és barátságos karakter, aki még akkor sem mond semmi bántót ha oka lenne rá. Biztos sokat dolgozott rajta az írónő, látszott, hogy mennyire igyekezett egy teljesen ártatlan, romlatlan személyt megalkotni.

A szerelmi szál szerintem nem volt túl lényeges, a szokásos rózsaszín felhő rászállt az agyára dolog, de egy idő elteltével és sok sok elemezgetéssel rájött (Sam), hogy csak pazarolta az idejét. Megmutatkozott egy kis társadalom kritika is a könyvben, hogy a fiatalok csak a saját érdekeiket tartják szem előtt, és a rosszindulat olykor nagyobb szerepet játszik az életükben mint későbbi életük folyamán.

Sokaknak biztosan nem tetszenek a könyv első felében a túl modern szemléletű leírások és szereplők, de nagyon megéri elolvasni. Miután elolvastam, sokkal több apró dolgot tudok értékelni az életben. (mint egy reklámszöveg) Kétszer majdnem elsírtam magam, amik tőlem nagy szavak.

5/5

Melissa Hill - Kívánj bármit

Elég ígéretesnek tűnt a leírás alapján, és gondoltam kipróbálom milyen olyat olvasni aminek abszolút semmi köze a fantasyhoz. És csak megjegyzem, hogy biztos nem a borító miatt vettem meg, van egy kis riasztó hatása számomra. Előre is bocsánat, ha szalonképtelen a megfogalmazás, de késő este van. :)

Röviden: három különböző élet stílusú, korú, szellemiségű nő életét követhetjük végig pár hónapon keresztül. Osztozhatunk örömükben, bánatukban és minden másban is amit megoszt velünk az író. Mivel nem volt még szerencsém ennyire valós szemléletű könyvvel amiben csak átlagos emberek szerepelnek elég nehéz lesz értékelni.


Először is, nem vagyok benne biztos, hogy tetszett. A három nő közül kettőt nem kedveltem, ami elég rossz arány, de nincs mit tenni. Rájöttem, hogy nagyon nem tetszik mikor három különböző szálon fut egy történet és a végén összekapcsolódik. Főleg az volt a gond, hogy ez a nagy "egyesülés" teljességgel lényegtelen volt a végén, azt hittem konkrét fizikai kapcsolat jön létre köztük és egymás életét változtatják meg, de ehelyett csak futólag néha látták egymást és ennyi. Hol kapcsolódik össze a sorsuk? Még a baleset előtt/után sem fedeztem fel semmi ilyet. Attól, hogy mind naivak, és átverhetőek semmi közük nincs egymáshoz.

Mikor az öregebb nő tördelékeit (Rosie) olvastam, nagyon hitelesnek éreztem a személyét (még ha nem is kedveltem annyira). El tudtam hinni, hogy ő, akár lehet egy élő személy is. Tipikus idős nő volt, aki nem szeret kitörni napi rutinjából, viszont a végén ezt a berögződést sikerült megtörni, ami előnyére vált.

A közel középkorú nő volt a kedvenc szereplőm.(Dara) És most itt megakadtam :D Egyszerűen csak nagyon szimpatikus volt. Az ő életében Mark-ot kedveltem a legjobban, nem olyan "rosszfiú" fajta (szóval ne hidd, hogy ezért) hanem mert olyan normális volt, és mintha csak jó tulajdonságai lettek volna. Jó, így utólag már kicsit sántít a karakter, de ő így volt tökéletes. Tökéletesen tökéletes. :D

És végül a legfiatalabb Louise. Hihetetlen, hogy egy nő, hogy lehet ennyire buta. Állandóan csak butaságokat csinált még ha mások fel is hívták rá a figyelmét, hogy a döntéseinek és a viselkedésének több negatív hatása van mint haszna. (lehet csak szelektívhallása volt...) Nem volt normális jelenség, erőltetett volt közel minden reakciója a párbeszédekről már nem is beszélve amikben néha volt szerencsém.


Úgy összességében eléggé tömör olvasmány. Mintha 3 könyvet zsúfoltak volna össze. De valamilyen szinten megérte, mert a végén nagyon hasznosak és tetszetősek voltak a tanulságok, és addigra igazán ki lehetett békülni a különféle jellemekkel és kíváncsian figyelni, hogy, hogyan fog tovább alakulni az életük.

5/3

Augusten Burroughs - Farkas az asztalnál

Ehhez egy hihetetlenül jó akció keretében jutottam hozzá, vagyis ingyen volt pontosabban. Valójában semmit sem tudtam róla, csak annyit amennyi a fülszövegnél fel van tüntetve, de mivel mostanában jobban megragadják a figyelmem a depresszív könyvek, ezért nagyon ellenállhatatlan volt.

Történet (hatalmas vonalakban) : Egy apa fiú kapcsolatot mutat be a könyv, a nem hagyományos értelemben, mert itt viszonylag nem is létezik ilyen. Nyomon követhetünk több tragikus eseményt, a családtagok összezördüléseit, ami minden családban van, de itt nagyon jól a reflektor fénybe kerülnek, és végül, hogy hogyan mutatkozik meg felnőttkorban a hányattatott gyermekkornak hatásai.

Nekem nagyon tetszett, az a nyomorúságtól terhes melankólikusság amit a könyv elejétől a végéig árasztott magából.

 A vége kiemelkedően jó volt, mert az első felében való monotonitást sikerült megtörni Augusten jövőjének megjelenítésével.

Voltak benne elég furcsa és megmagyarázhatatlan részek, például szerintem teljesen felesleges és felejthető volt Augusten barátja. Nem úgy mondom, mintha baj lenne, hogy volt egy barátja, hanem úgy, hogy teljesen elhanyagolható jelenség volt, semmit sem tett hozzá vagy vett el a könyvből.

Most pedig a kapcsolatok. Nem tudom min kell keresztülmenni ahhoz, hogy így kezelje valaki a saját véréből valót. Nagyon valóságos volt az egész, persze mivel ez egy emlékirat. Az elolvasása után hálát adunk Istennek, hogy nekünk normális életünk lehet. (már aki hisz benne) Nagyon nagy bátorság kellett ennek a megírásához, szemtelenül ír le minden részletet, a legkorrektebb nézőpontból. Láthatjuk, hogy a gyerekek igenis fejlett öntudattal rendelkeznek, és többet fognak fel a külvilágból mint azt képzelnénk.

A történet központi rugója a szeretet éhség. Egy gyereknek sokkal több törődésre van szüksége, mint érettebb korában. Feltétlen szeretetre vágyott, amit nem kaphatott meg az apjától, hiába hallotta tőle éjszakánként a 'Nagyon szeretlek' kifejezést, mert tudta, hogy nincs mögötte semmilyen érzelem.

A tájábrázolás pár helyen elég unalmas volt, szerintem az író sem élvezte túlságosan leírni azokat. Igen, én mindent elolvasok, nem lapozok át semmilyen részt sem. :)

Negatívumnak maximum annyit lehetne mondani, hogy egyes szereplők kicsit egysíkúak voltak, pl az anya. És majdnem több jellemhibája volt, mint az apának, ami nem túl előnyös rá nézve.

Végül, bárkinek szívesen ajánlom, ha szórakozásra nem is, de az élet egy sötétebb oldalának megismerésére vágyik.

5/4

Születésnapi rajzok

Na, elég rég rajzoltam bármit is, de ezt elég nehéz lenne elfelejteni. :D
Egy kicsit büszke vagyok magamra, hogy hasonlít arra a személyre (Jang Geun Suk) akiről rajzoltam.
Elég könnyen kitaláltam, hogy mi legyen a koncepció, és ilyenkor szívesen mondom azt, hogy úgy történt, mint amikor Isaac Mendez kezd neki a festésnek a Hősök-ből. xD (túl sok Hősök-et néztem egyszerre talán azért...)
Az ott középen is azt jelenti, hogy boldog születésnapot, csak japánul. Ha jól írtam le legalábbis akkor úgy van. :D
Tudom, még dolgozhattam volna rajta, de idő szűkében voltam, mert még aznap is csináltam amikor a gazdájának meg kellett volna kapnia. (a Hősök..az a fránya Hősök...nem lehet elszakadni tőlük)
6B-s és sima B-s ceruzát is használtam meg egy HB-st is, a szép írást a tetején a Word-nek köszönhetem. Mert már a betűket is rajzolnom kell, olyan csúnyán írok.

Hát ezzel nehezebb dolgom volt. (amúgy azért csináltam kettőt, mert egy petéjű ikreknek készült, és azokat rajzoltam akiket akartak)
Na szóval. A jobb oldalt lévő alak nem lett épp a legtökéletesebb, alig hasonlít magára, mert ezzel kezdtem az egész rajzolást, és elég volt újra hozzászokni a ceruzákhoz.
Viszont, a bal felső sarokban lévő már pont ugyanolyan mint az eredeti képen lévő, azt nem tudom, hogy hoztam össze, mert mindig gondjaim voltak bizonyos dőlésszögek megvalósításával.
Az alul lévő chibiket csak a tér kitöltése miatt pakoltam oda, meg már elegem volt az ember rajzolással.
A felirat koreai, csak nem fért ki teljesen, szóval úgy csináltam mintha az alak mögött lenne. xD
És ott van a csodálatos ronda írásom bal szélen. Pedig esküdni mernék rá, hogy tavaly óta szebben írok.:D

Rachel Caine - Az üvegház

Semmit nem tudtam erről, mikor kivettem a könyvtárból, viszont az alcím majdnem elrettentett tőle, na meg persze az alján szereplő kis ajánlás egy bizonyos csoportnak.

Szóval, adott egy okos lány Claire akit a szülei még a széltől is óvnak ezért nem mehetett el hőn áhított egyetemére, s meg kellett elégednie egy közelebb lévővel.
Hamar bajba keveredett mint gondolta, mivel sikerült összetűzésbe keverednie egy beképzelt p*csával (ez nem volt túl szalon képes megfogalmazás, de ha igaz....) és pár megfélemlített barátnőjével. Claire-t halálosan megfenyegetik, és úgy gondolja mivel veszélyben az élete találnia kell egy új szállást. Ami nem más lesz, mint az Üvegház a három barátságos lakójával, akik közül, ha nem is mind tárt karral, de szívesen fogadják. Ők világosítják fel a naiv kis Claire-t, hogy valójában mi is folyik a városban.

Nos, lehet, hogy elsőre elég elcsépeltnek tűnik a történet, de a kivitelezés és az író tehetsége bőven kárpótol minket érte. Bátran ki merem jelenteni, hogy egy szereplő se volt aki nagyon idegesített volna (max egy kicsit az egyik) és így nem volt túl sok lehetőségem az utálkozásra. Persze ott volt az a gonosz elkényeztetett lány horda, akik még ha zöld óriás patkányokká változtak volna, az se érdekelt volna. Túl sablonos már maga a jelenlétük is. Kár törődni velük.

Nem volt unalmas a könyv, szórakoztató volt egy bizonyos mértékig, mert 50 oldalként úgy rám jött  fejfájás...Inkább csak túlontúl egyszerű volt, nem voltak nagyon kiemelkedő részek, leszámítva egy jelenetet bizonyos szereplők között.

Mindenképp különlegessé tette ezt a könyvet a kísértet motívum, még egy kísértetes könyvet sem olvastam, talán ezért. Csak sehol sem volt normálisan elmagyarázva, hogy miért lett az, és rengeteg  hiányosság volt még a vámpírokkal kapcsolatban. Mi a fenének tudtak nappal járkálni? Esküdni mernék rá, hogy barátságosabbak voltak mint az emberek. Ezektől nagyobb fenevadakat hord a hátán Ausztrália. (pl sárkánygyík, keresztbe lenyelné a kis piócákat)

Rengeteg véletlen egybeesés és szerencsés pillanat volt, ami nem egyszer mentette meg a főhős életét, de miért kellenek bele ilyenek amitől mesterkéltebbé már nem is tehetné semmi a könyvet? Egyszer-kétszer még talán el is hinném, többszöri előfordulás azonban idegesítő és feleslegesen kelti bennem a frusztrációt. Én miért nem vagyok ekkora mázlista?

Az utolsó fejezet nem lett jó befejezésnek, nem tudom más szóval jellemezni, mint gagyi. Igaz, hogy szükség volt rá, hisz kell maradnia pár kérdésnek, hogy legyen valami alapja a következő kötetnek. De ez a függő vég valami borzalom lett, rosszabbat nem olvastam még. Az utolsó előtti fejezettel sokkal jobban kibékültem volna.

Úgy összességében élvezhető volt, nem letehetetlen (nálam ilyen sosincs) de a szereplőket könnyen meg lehetett kedvelni.

5/4