Alap: adott egy túlsúlyos, magas, majdnem középkorú nő, aki az igazit keresi, és bármibe képes belevetni magát csak hogy megtalálja. Egy barátnője javaslatára egy társkereső oldalon próbál szerencsét, és kis idő múlva rátalál egy különleges férfira.
Ez a könyv az Atyaúristen kategóriába tartozik. Hogy a fészkes fenébe voltam képes ezt elolvasni?! Kezdem már unni, hogy állandóan csak negatívumokról írok, csak kerüljön már a kezembe egy öt csillagos könyv, onnantól nem olvasok többet. (nyilvánvaló hazugság, néha nekem sem kell hinni)
Ami a leginkább idegesített, az a megfogalmazás. Nem igaz, hogy egy ember, magyar létére, nem bír értelmes mondatokat létrehozni. Az nem kifogás, hogy ezt viccnek szánta vagy humorosnak. Magán életben persze elfogadható, de hogy olyan szavakat vessünk papírra hogy: oszt (mint kötőszó) zavargájjá, asszontad. Az igazán felháborító és dühítő. Szép kerek mondatok, esetleg körmondatokra nagyon kiváló a magyar nyelv. Ettől változatosabb szókinccsel nem sok nemzet rendelkezik.
A feléhez közeledve, kicsit megkönnyebbültem. Addigra nagy mértékben lecsökkentek a párbeszédek a főszereplő és a barátnői között, már csak leírások, belső monológok (amikben nem volt eltérés, dög unalom) és rövid beszélgetések zajlottak le.
Én nem vagyok híve az ilyesfajta társkeresésnek, jobb a személyes ismerkedés, mert írásban bárki mondhat magáról bármit, mint az itt is kiderült. (bár itt nem volt annyira rossz a helyzet)
Nem tudom, hogy lehet szerelembe esni olyan személlyel akivel csak írásban tartja az ember a kapcsolatot, ezért is rökönyödtem meg a fő cselekményszálon. Csak egy elképzelt ideálhoz vonzódik, nem magához a beszélgető partnerhez. Szerencséje volt az írónak, hogy rövidre írta a könyvet, és gyorsan lehetett haladni vele, ebben az esetben örülök, hogy össze is van tömörítve az egész.
Tipikus menete volt mindennek, először nagy hévvel vetették bele magukat a kapcsolatba, mindig történtek félreértések (hogy izgalmas legyen, mintha hihető lenne egyáltalán) aztán személyes találkozás után minden összetört. (ahogy lenni szokott) Az a sok gondolata a nőnek majdnem az őrületbe kergetett, zaklatta a pasast, és még csodálkozik hogy visszautasítja. Mondom tejóisten...ha ilyen elmeháborodott emberek tényleg léteznek akkor remélem kihal az emberi faj.
Mindegyik személy a könyvben annyira volt eredeti, mint egy kartonlap. Semmi sem derült ki a Nő-ről, egy személyes dolgot ha megemlített összesen róla, vagy még annyit se. Finoman szólva nem voltam kibékülve egy karakterrel sem.
Az a hirtelen ötlet, hogy a Nő-nek, réges régen erős művészetre való hajlama volt, azon nagyon látszott, hogy csak a befejezéshez közeledve találta ki az író, és amúgy meg ha azt hiszi hogy a "művészek" minden művükkel elégedettek, akkor nagyon téved. Ez a sebtében össze dobott ötlet is csak rontott a könyv színvonalán.
Ez után lehet elmegyek egy pszichológushoz hogy megszabaduljak ettől az élménytől. Megerőszakolta az agyamat.
Most hogy így teljesen átgondoltam mindent, legszívesebben egy láncfűrésszel levágnám azt az ujjamat amivel 3.5 csillagot adtam ennek Molyon.
Kezdek teljesen gonosz lenni, és már nagyon unom, hogy ezt az "izét" egyáltalán véleményezem.
5/2 (mert még mindig van rosszabb könyv)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése