2012. dec. 27.

Ursula Poznanski - Erebos

Ezt kaptam testvéremtől karácsonyi ajándékként, persze segítséggel sikerült neki kiválasztani. Valahogy nem tudják milyen az ízlésem könyvek terén, de próbálkoznak. :)


Fülszöveg: Nick megszállottja az Erebos című számítógépes játéknak, ami kézről kézre jár az iskolájában. A szabályok elég szigorúak: mindenki csupán egyetlen esélyt kap, hogy Erebost játszhasson. Játék közben egyedül kell lenni és senkinek sem szabad róla beszélni. Aki ezeket megszegi, vagy nem teljesíti a küldetéseit, kiesik, és többé nem is tudja elindítani a játékot. De ami a legérdekesebb: az Erebos olyan megbízásokat ad, amelyeket nem a virtuális világban, hanem a valóságban kell végrehajtani. A képzelet és a valóság zavarosan összemosódik. Aztán a játék arra utasítja Nicket, hogy öljön meg egy embert...


Borzasztóan nehéz lesz értékelni mert túl gyorsan olvastam el, de megpróbálok valami emberit létrehozni.


Gondolom nem sokakat ér teljesen ismeretlenül a cím. Eléggé népszerű volt megjelenésekor, ami nem is volt olyan régen.
Egy kis művelődés gyanánt(magamnak és neked):
Ki is Erebos?
A görög mitológiában az ősi sötétség, Khaosz gyermeke, aki szintén az ősi sötétség megtestesítője volt.
A Tartarosz fölötti túlvilági részt nevezték az idő múlásával Erebosznak.

Köszönöm wikipedia

Érezted már valamivel kapcsolatban hogy ha abbahagyod több kárt okozol magadnak vele mintha például véletlenül beléd csapna egy villám? Na, nekem ez a könyv pont ilyen volt. 2 nap alatt képletesen befaltam az egészet, és gondolom sokat árul el ha egy nap 440 oldallal végeztem…szabadidő a maximumom!

A játékok világa nem áll távol tőlem. Nagyon szeretem őket főleg az fps és szerepjátékokat. Az Erebos mint játék nekem a legjobban a Dragon Age-re hasonlít, hangulatát tekintve. Abban habár nincs annyi interakcióra lehetőség mint az Erebosban, viszont az valóságos, és létezik. (és imádtam)
Ha filmként kellene rá tekintenem, az mondanám, hogy a Stay Alive-ra (magyarul "Ezt éld túl" címen fut) hasonlít.
http://www.youtube.com/watch?v=ZdWFRWtIOGY
Jó,tudom, ez inkább a horror kategória, de a koncepciója majdnem ugyanaz. Játék ami hatással van a valóságra.

A könyv felépítése és kivitelezése briliáns. Összetett, bonyolult mégis világosan érthető a cselekményvezetés. Aki maga is enyhén játékfüggő teljes mértékben beleélheti magát Nick szerepébe. Igen, tudom,ez korunk egyik legfőbb "betegsége". De én nem epilepsziáig hajszolt játékosokra gondolok. Családomban is van két-három-négy ilyen személy is, de inkább ilyennel foglalatoskodjanak mint bármi mással ami kártékonyabb. Most persze jöhetnének az ellenérvek a játékokkal szemben, hogy mennyire agresszívak, jellemrombolók, stb. De én nem fogok ebbe belefolyni. Akit ez érdekel, az most rossz helyen jár. :)

Az első 100 oldal elég csalókás volt nekem. Azt hittem hogy most arról olvashatok ahogy drága Nick, a főszereplő, beteljesíti leghőbb vágyát a játékban, ő lesz az úr, mindenkit legyőz és végig követhetem ennek a teljes menetét. De nem így történt. A háttérben teljesen más lapul meg. Egy összesküvés. Talán ez volt a legutolsó dolog ami eszembe jutott volna fordulatként. Ezért is volt kiszámíthatatlan és akció dús az az 545 oldal. Nem fogom lelőni a poént.
Úgy jó ahogy van a könyv, de olvasás közben reménykedtem hogy lesz majd egy-két ésszel felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan történés, amiből egy gyötrő kis függővéget ki lehetett volna hozni. De azzal sincs baj hogy minden szálat elvarrtak és semmi sem terelődött emberfeletti síkra. Csak az én ízlésemnek a paranormális dolgok jobban megfelelnek, ha van valami rejtély, ami gondolkodóba ejt.

A szerelmi szál...hát..nem áll túl erős lábakon. Nekem úgy kifejezetten nem is jött be. Az ilyen tini szerelem dolog eléggé elcsépelt, főleg hogy előtte semmilyen kapcsolatban nem álltak a szereplők, aztán hirtelen a lány "megadja" magát, pedig a fiú már nem egyszer bepróbálkozott nála (ismeretlenül...). Vagy ez a szokásos ő másfelé kacsingat ezért felkeltette az érdeklődésem téma?

A karakterek hitelesek, de egyikük sem nőtt a szívemhez. Ennek oka valószínűleg, hogy több szó esett a játékban részt vevő bábujaikról mint róluk. Ettől eltekintve egyikük sem volt bosszantó, amit én nagyon is értékelek. Ritka a nem irritáló kamasz.

Egy pontatlanság tűnt fel összesen, hogy az írónő mintha kicsit összezavarodott volna a számolásban. Egyszer még x szintű a hős, máskor meg azért küzd, hogy olyan szintű legyen mint amilyet már elért, de sehogy és sehol sem vesztett szintet. Hm..érdekes..Fátylat rá!

Aki maga is szereti a játékokat, az odáig lesz a könyvért szerintem. :)


5/5




  

2012. dec. 12.

Daniel Keyes - Virágot Algernonnak

Csak keresgéltem a könyv címek között és érdekesnek találtam. Még a fülszövegét se olvastam el, hogy teljesen váratlanul érjen majd a tartalma.

Történet: Mi lenne, ha az intelligencia műtéttel megnövelhető lenne? Boldogabb-e az okosabb ember? Charlie Gordon nem lesz boldogabb attól, hogy IQ-ját 70-ről 180-ra növelik. De az eredmény nem is tartós. Néhány hónap alatt megy végbe a szenzációs változás, majd a leépülés. Naplójából - a pszichológus író nagyszerű beleérző-képessége révén - megismerhetjük, hogyan látja a szellemileg visszamaradott ember a saját helyzetét, milyen bonyolult a kísérletező és a kísérleti alany viszonya, mennyire elszakadhat egymástól a szellemi és az érzelmi fejlődés. Elgondolkodtató, hogy miként befolyásolja a visszamaradottból zsenivé váló Charlie környezetében élők hozzá fűződő érzelmeit intelligenciája változása. Fekete Ernő nagyszerű előadása drámai erővel jeleníti meg Charlie Gordon és Algernon, a kísérleti fehér egér fantasztikus történetét.

Szerintem ezt a könyvet kötelező olvasmányként be kellene iktatni a középiskolákba. A mai világban már nem számít annyira fontosnak az együttérzés a diákok körében,(nem mintha a felnőtt társadalomban annyira jelen lenne) minden mással el vannak foglalva, csak embertársaikkal nem. Empatikus képességük fejlesztéséért érdemes lenne elolvasni ezt minden tizenévesnek. Csak annyit sajnálok hogy az olvasás csupán szűk körben elterjedt abban a korosztályban, és ha kényszerítik akkor egy életre meg is utálják a könyveket.

Térjünk át a Virágot Algernonnak-ra.

Még teljesen a hatása alatt vagyok, két nap olvasás sem bizonyult elégnek.Annyi értéket sorakoztat fel egyszerre, hogy most azt se tudom mihez kezdjek magammal. Egyszerre ösztönöz és elbizonytalanít. 
Gondolom már mindannyiunk találkozott ilyesféle hátrányos helyzetű emberekkel. Ebből adódóan leírom én mit gondoltam róluk eddig. 
Mivel indokolatlanul erős szimpátiát éreznek irányomban a gyerekek, viszont én ezt nem igazán tudom tolerálni, egyfajta türelmetlenség alakult ki bennem irántuk. Ez nincs másképp a szellemileg hátrányos emberekkel se. Rádöbbentenek arra hogy mennyi mindennel többet kaptam az életben, sokkal könnyebben értem el dolgokat mint ők, és mégse vagyok annyira önmagam mint ők. Tudnak élni a "betegségükkel" és könnyebben elfogadnak bárkit és bármit. Egyfajta irigység ez, amit nem tudok hova tenni magamban. Én folyton gyanakodom, és arra gondolok hogy ez az új ismerős vajon ártani fog-e nekem a távoli jövőben. Türelmetlenségem abból fakad hogy a szeretet könnyebben megkapják, az emberek szívesebben adják át magukat nekik, mint az átlagos embereknek. Egyszerűen ösztönösen megbíznak bennük (de nem biztos hogy ez kölcsönösen is igaz). Nem várom el hogy mindenki úton-útfélen megbízzon egy idegenben, de hogy már a paranoia szintjén bizalmatlanságba fullad minden közeledés, az elkeserítő.

A könyv maga remek. Azt az érzést keltette bennem, hogy a legelkeserítőbb pillanatokban is van remény. Csak törekedni kell a változásra, a fejlődésre és hogy jobbá váljunk mint személy.
Nem igazán könyv ez, végig lepergett szemeim előtt a cselekmények sorozata, együtt örültem és szomorkodtam Charlie-val, inkább olyan mintha emlékképeket gyártottam volna róla és azokra emlékeznék vissza. Valóságosabb pár papírra vetett kanyargós vonalnál.

Megfogalmazása a butuskától eljut egészen a fennköltig. A könyv felénél azonban azt éreztem, hogy az érzelmi töltet fontosságára helyeződik innentől a hangsúly, és kevesebb olyan rész volt ahol az író szükségesnek találta Charlie intellektusát bizonyítani. Végül is...eleget tett az előzőekben. Nincs igazán ok panaszra.
Kedvenc részeim azok amikor még csak a kezdeti fázisban jár, még éppen csak sikerült átlépni szellemi korlátait és ráébred a világ mivoltára. Addigi gyermeteg naivitása köddé válik és meglátja hogy aki eddig barát volt valójában ellenség.

Charlie elméjének felemelkedése és hanyatlása az életciklus görbére emlékeztet, amit tanulmányaim során megismertem. (nem fogom elkezdeni kifejteni vállalati szinten)
A bevezetés volt Charlie mentalitásának megismerése. 
A növekedés volt az amikor alávetette magát az operációnak és tudásszomja egyre csak gyarapodott.
Az érettség amikor kiábrándult az emberekből, lenézte őket és inkább a tudományoknak szentelte magát.
A hanyatlás amikor kiderült hogy csak átmeneti eredménnyel szolgált az operáció, és hiába igyekezett megtartani jelenlegi intelligencia hányadosának a szintjét, erőlködése kudarcba fulladt.

Régen íródott mű ez, és talán ezért gondolom úgy, hogy sokkal mélyebb tartalom rejtőzik a háttérben mint a kortárs írókénak nagy részében. Akik inkább a trendeket követik, olyat írnak ami az általános közvélemény tetszését elnyerheti, de igazán kiemelkedőt mint ez, soha nem fognak tudni alkotni. 
Érdekes elgondolás hogy mi történne ha tényleg lenne egy ilyen módszer, de ha a boldogtalanság garantáltan vele járna, vajon lenne-e kereslete? Fontosabb-e a tudás a boldogságnál? Persze a helyes válasz egy köztes megoldás lenne, egyszerre lenni intelligensnek és szerethetőnek. Vajon ez lehetséges?

Befejezésül annyit írnék, hogy aki ezt a kezébe veszi, ne hagyja elkallódni semmiképpen... 


5/5

2012. dec. 10.

Douglas Adams - Galaxis Útikalauz stopposoknak

Hogyan talált rám: valószínűtlensége 234 volt az 1-hez, és egyre csak növekszik...

Történet:   Ez a történet a szörnyen ostoba csütörtökről és a rendkívüli következményeiről szól, és arról, hogy miért sokkal biztonságosabb a világegyetem, ha van nálunk egy törülköző. Ez a történet emellett egy könyvről is szól, melynek címe: Galaxis Útikalauz stopposoknak. Ez nem földi könyv, sosem adták ki a Földön, és a szörnyű katasztrófát megelőzően egyetlen földlakó se látta vagy hallott róla. A könyv mindazonáltal szerfelett figyelemreméltó. Valószínűleg ez a legfigyelemreméltóbb könyv, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriási kiadóhivatalainak gondozásában – bár a földlakók ezekről se hallottak. Ez a könyv nem csupán hallatlanul figyelemreméltó, hanem elképesztően sikeres is. Népszerűbb, mint a Mennyei Házi Mindentudó, jobban fogy, mint a Hatvanhárom További Figura Súlytalanság Esetére című illusztrált kiadvány, és ellentmondásosabb, mint Oolon Coluphid filozófiai bombaként robbanó trilógiája: a Hol Tévedett Isten,a Még Néhány Isten Legsúlyosabb Tévedéseiből és a Végül Is Kicsoda Ez Az Isten Egyáltalán? A Galaxis Külső Peremének néhány liberálisabb civilizációja számára a Galaxis Útikalauz már kiszorította a hatalmas Encyclopaedia Galacticát, s egyedül tölti be az összes tudás és bölcsesség tárházának szerepét, mert noha sok benne a hézag, és tele van kétes, de legalábbis üvöltően pontatlan adattal, két fontos vonatkozásban felülmúlja kevésbé szárnyaló elődjét. Egyrészt némileg olcsóbb. Másrészt borítóján a következő szavak láthatók, szép nagy betűkkel szedve: NE ESS PÁNIKBA!

Alapjaiban véve sok mindenről szólhatott volna a könyv. Egyszerű bolygóról bolygóra vándorlásról más és más fiktív kultúrák feltárásáról. Azonban Douglas Adams-nek páratlan tehetsége van. Képzelő erejének nagysága több embernek együttesét meghaladja és olyan világot képes alkotni mint azt oly kevesen. Hiteles, magával ragadó és csak sodorja olvasóját lendületének könnyed áramlásával.. De nem is ezért lett ez az új kedvencem, hogy fantáziadúsabb mint bármilyen más sci-fi amik be van skatulyázva ebbe a témakörben. Hanem a humora miatt. Rossz napjaimon is kezembe vettem ezt a gyöngyszemet, amikor teljes letargiába süllyedhettem volna, de egy röpke pillanatával képes volt kiragadni megszokott közegemből, örömre derültem a szereplők szeleburdiságán és szóváltásaik figyelemfelkeltő oktondiságán. 
Kedvenc részeim közé tartozik, ahogy helyzetüktől függően tökéletesen, komolyan tudták elemezni a világ harmadik legrosszabb verselőjének egy szerzeményét, és sikerült kimászniuk abból a hatalmas kulimászból amiben részesülhettek volna. Még ha nem is volt minden erőfeszítésük kellően jól értékelt. Még mindig képes megnevettetni az a sok badarság amit összehordtak, de mégis igazuk van valamennyire. :)
Bonyolult szerkezeti felépítése miatt, vagyis inkább összetettsége miatt, és az egyedi szavak keverékéből adódóan egy újraolvasást meg ér nekem. Néhány részt figyelmesebben is érdemes átfutni, hogy minden egyes szavában gyönyörködni tudjak. A valószínűtlenség elgondolása már önmagában több napi töprengést fog nekem okozni, hogy milyen rendszert használtak és mi volt a viszonyítási alap.
Ebbe a különös világba való betekintés pont elegendő volt ahhoz, hogy felejthetetlen élményt nyújtson már önmagában ez az első kötet is. Annyira volt részletes amennyibe még nem fullad bele az olvasó, csak érdekesnek tünteti fel magát, és ennyivel is képes egy komplett fanatistát faragni az emberekből.
Az is tetszett, hogy filozófiai kérdésekkel támasztja alá a történet hátterét ami talán már túlontúl bonyolult keretet ad neki. Én is sokat gondolkodtam azon a bizonyos kérdésen, de hogy egy ilyen válaszra milyen kérdést lehet feltenni az rejtély számomra. A vallás és Isten létezésének racionalitását csupán pár oldalon keresztül taglalta, mégis sikerült megcáfolnia illetve alátámasztania a maga módján.

Könnyű lehetne értékelni egy ilyen színvonalas könyvet, de nekem ez a legnehezebb feladat. A dicséretekkel mindig csínján bánok, mert előbb utóbb kiderül hogy elhamarkodottan beszéltem. Mivel még sok kötet elébe nézek, nem is szeretném annyira agyon ajnározni.

Gondolkodtam hogy karácsonyra esetleg jó lenne beszerezni ezt a kis sorozatot, de rájöttem hogy nem vagyok éppen milliomos, de ezt a problémát majd az idő megoldja. Lassan járj tovább érsz, és én összeszedem apránként a darabjait.


5/5*

2012. nov. 20.

Alyson Noel - Evermore

Hm.
Gondolom gőzöd sincs, hogy miért kínoztam magam ezzel a könyvvel, elvégre köztudott, hogy ez nem sokaknak a szeme fénye és ha lehet akkor inkább sikítva elkerülik az ép elméjű emberkék.
Nekem tulajdonképpen egy kihívás teljesítéséhez volt szükséges. (vagyis átvitt értelemben, mert nem ezt kell elolvasni konkrétan)

Történet:
Esküszöm nem tudom mi a lényeg.
Szóval a fülszöveg egy részét csak bemásolom hátha ez meghozza a kedved hozzá:
Fordul a kocka. Rajtad a sors! A családból egyedül Ever élte túl a szörnyű balesetet. A lány arra eszmél a kórházban, hogy látja az emberek auráját, hallja a gondolataikat és egyetlen érintésből kiolvassa élettörténetüket. Egy másik városba, új iskolába, idegen társak közé kényszerül. Retteg minden érintkezéstől, nehogy fény derüljön különös adottságaira, így aztán hamarosan ki is közösítik, mint afféle magának való csodabogarat. Aztán egy napon Damen mellé sodorja a sors szeszélye. Ever döbbenten észleli, hogy nem látja a fiú auráját, nem hallja a gondolatait, és hiába érinti meg, Damen őrzi titkait. Márpedig titka rengeteg van. Valaki megpróbálja megölni Evert. Mi köze az ármányhoz Damennek? Mióta jár a fiú a fény és a sötétség határvonalán? Mitől olyan sorsszerű a köztük kibontakozó szerelem? Tudd meg a titkukat! Örökké emlékezni fogsz rá. 

Néhol Spoiler veszély!

Kezdeném azzal, hogy az alapötlet tényleg jónak tűnik. Első olvasásra érdekes, úgy is, hogy a szokásos fennállásról is van szó, meghalnak a szülei a főszereplőnek és belép az életébe a nagy szerelem, és hatalmas változások mennek végbe a személyiségében. Engem nem is érdekel, hogy hány ilyet olvastam már, mert mindig tudnak valami új színt belevinni az írók. De! DE! Itt ilyenről szó sincs!

Nekem csak gondjaim voltak a könyvvel.

 Először is, semmilyen okító szándéka nincs a könyvnek. Oldal hosszakig csak hazugságokat lehet benne olvasni, mert valamiért nem tudja összeegyeztetni a drága kis Ever a lepcses száját azzal, amit a szíve diktál neki. Becsap mindenkit és emellett álszentebb szereplőt nem is találtam a könyvben. Az emberek szemére veti a saját rossz tetteiket (komolyan, mintha nem lennének tisztában azokkal) és felhasználja a képességeit, hogy ilyen információkhoz jusson! Ki kérte? Milyen jogon turkálhat más emberek emlékei között?

Karakter fejlődés maximum csak negatív irányba folyt, minél több információ derült ki bármelyik szereplőről annál kiállhatatlanabbak lettek. 

Másodjára, annyira piti, jelentéktelen dolgok számítanak nagy fordulatnak, mintha direkt azt akarná sugallni a könyv hogy : nagyon igyekeztem előrukkolni valamivel ami nem hétköznapi, de tudd, hogy amatőr vagyok és ne kövezz meg ezért. Szinte vérzik a szívem. 


Egy pozitív tulajdonságot azért sikerült felfedeznem. És az az, hogy több mint 200 oldalig sikerült fenntartani a kíváncsiságom Damennel kapcsolatban, eléggé rejtélyes volt ez a figura a maga fura, pszichopata módján. Valahogy semmilyen épkézláb ötlet se jutott eszembe, hogy mi baj lehet ezzel a sráccal az alkalmi tuskóságán túl. Meg néha azért sikerült meglepetéseket is okoznia nekem, a jó és rossz értelemben, szóval nem mondhatom hogy kiszámítható volt. (de csak halkan megsúgom hogy annyi szemforgatáson mentem keresztül néhány szituáció miatt, hogy félő volt, egy szemtengelyferdülést kockáztatok)  

De persze a címből adódóan egyértelmű milyen lény is ő valójában, ha már nem fordítanak le valamit amiben benne van az "örökké" (és egyéb időhöz kapcsolódó kis szófoszlányok) akkor az már egy enyhe kis utalás...(csak hogy ne tűnjek Süsünek hogy titokzatosnak tartom azt a szerencsétlent félnótást...)

Ellenszenvemről a könyvvel szemben, nem csak a szereplők tehetnek, hanem maga a megfogalmazás. Lehet angolul jobb maga a könyv, a fordítók sokszor elkövetik azt a hibát hogy próbálnak a "fiatalság" nyelvén megszólalni. De könyörgöm, ez a két mondat bármilyen másik nyelven is fizikai fájdalommal hasítana az agyamba:  Pasim lett! Egy csodás, szexi, csinos, elbűvölő pasim!  
Akit az tesz emberré, hogy van egy pasija, akkor azt megkínálom egy kevéske ammóniával, hátha észhez tér.
+Sztereotípiákkal van tele az egész. 
1. A fiatalok előszeretettel választják ki a partnerüket csak a külsejük alapján, és bármilyen más nőnemű egyed felé is érdeklődést mutat ki a fiú, az már veszélyt jelent arra a rettenetesen szilárd párkapcsolatára. Szóval előírásként féltékenységi jelenetet kell rendezni!
Egy pillanatra elkezdenél belefeledkezni a könyvbe, hátha magával ragad, felkelti az érdeklődésedet a legapróbb kis cselekvés, és erre mindent tönkre tesz egy gyanakvó mondat Ever szájából. Köszönöm, nem szeretném élvezni a könyvet! Folytasd csak...Hagylak kibontakozni.
2. A melegek tipikusan a társaság lelkének tartják magukat, és úgy viselkednek mint a hisztis dívák. Affektálnak és kéretik magukat.
3. A szerelemért mindent feláldozni semmilyen hátránnyal nem jár.

Egy-két paranormális jelenség is magára hívta a figyelmem (nem a szokottak...). Például, ha az ember pancsikol a vízben fürdőruhában, nyilvánvaló, hogy utána alaposan megszárítkozik és rétegesen felöltözik. De ilyet én még nem láttam hogy hopp(!) most kiugrott valaki a medencéből és varázsszóra már rajta is van egy póló amit már fel is húzott, hogy a nadrágjából elővegye a slusszkulcsot. Valahogy lemaradtam az öltözés fázisairól, de azért eléggé abszurd hogy valaki a fürdőnadrágjában tart egy kocsi kulcsot, nem? Főleg, hogy utána teljesen vizesen be is üljön a járműbe.

Egy másik példa:  Ever éppen kiszáll a kocsijából és a következő mondatban már a hálószobájában ácsorog. A teleportálás képessége pedig nincs a könyv repertoárjában.
 Lehet csak szőrszálhasogatásnak tűnik amit mondok, de inkább olvasnék úgy egy könyvet, hogy azt is leírják hány mm-eresre vágja le egy szereplő a kisujján a körmét vagy milyen márkájú fülpiszkálót használ minthogy csak így csettintésre történik a helyszínváltás, öltözködés stb. Inkább panaszkodjak a túlságosan aprólékos kivitelezésért minthogy elhallgatott és egyáltalán nem említett dolgokra olvassak utalásokat. Az lenne a kisebbik rossz.

A végéről csak annyit írnék hogy felesleges és rettenetes. 260. oldal környékén az írónő éppen lezárja kinek mi lett a további sorsa, erre meg folytatódik tovább a történet. Az eszem megáll. Hát nem tudja mikor kell befejezni egy könyvet? Az utolsó 40 oldal már csak szájtépés és prédikálás. Ez a Drina vagyhogyishívják állítólag nem képes a szeretetre, jó oké, meghal kaputt.(még egy könyvet simán kihúzhatott volna, de neeeem...most kell kinyuvasztani) De az a sok ömlengés 3 oldalon keresztül Ever és Damen részéről, egymást ajnározzák de csak 2 perce ölték meg azt a banyát...egy gyilkosság? Kit érdekel! Kútba a lelkiismerettel ha egymáséi lehettek! ÖRÖK boldogságot kívánok nektek. Ha már kihagyhatatlan ez az Ever - Evermore paródia.

Fantasy témakör határait is alig súrolja ez a sok médiumi képesség egy kis idétlen halhatatlansággal fűszerezve. Szerintem nem az utolsó 50 oldalra kellett volna minden ilyen elemet besűríteni. Így minden misztikus jellemzőjét elvesztette, mert nagy vonalakban már mindent feltárt. 

Összefoglalva, ez a regény a kaotikus jelzőnek egy új szintjét mutatta meg nekem, minden össze-vissza zajlik. Hidd el, boldog ember lennék ha kijelenthetném hogy ez bizony egy színvonalas és szórakoztató iromány volt, de a fentiekből leszűrhetted, hogy akkor hazudnék.

Nem várom a következő kötetet de mindenképpen elolvasom!

5/2

2012. máj. 1.

Császármadár (festmény)


Akrillal csináltam egy fotó alapján a Nimródból.

2012. ápr. 23.

Kaktuszok (festmény)



Akrillal és vízfestékkel készült egy helyi kiállításra. 
Fotó alapján csináltam háromszoros nagyításban.
Sok órába telt, de azt nem szoktam számolni.

Mint azt már tudod jobban szeretek tájat és egyéb élőlényeket rajzolni mint portrékat, mivel nem kell félnem attól, hogy nem tükrözi vissza eléggé valakinek/valaminek a jellemét.

A következő vagy egy mítosz alapján készült páros alakrajz vagy egy császármadár lesz.

2012. márc. 25.

Virágcsendélet

Felvételi munkaként.
Nem nagy méretű úgy durván 24x24, ezért gyorsabban eltudtam készíteni mint pl a fenyőtobozokat. Akril festékkel készült, de most már ráállok a vízfestékre hátha gyorsabban lehet vele dolgozni.
Nem mellesleg ezt egy naptárbeli fotóról csináltam, és azért erre esett a választásom, mert nem a megszokott merev virágos kompozíció volt, hanem egy kicsit lezserebb és könnyedebb élettel telibb.
A következő festmény vagy egy városi látkép vagy egy absztrakt, szörnyes kép lesz.. Még nem döntöttem el melyikkel kezdjem. De nyilván az utolsó izgalmasabban hangzik.

Sajnos van egy bejelenteni valóm is. Nem fogok olvasni túl sokat az elkövetkezendő hetekben, szóval értékelés sem lesz. A festés áll a fontossági lista elején, aztán az érettségire készülés és harmadik helyen az olvasás. Sajnos egyik sem két perces dolog.

2012. márc. 5.

A művész (festmény)


Előre bocsátom, hogy nem én találtam ki a nevet, ez csak egy "reprodukció". Valójában egy pasztell rajzot festettem meg, tudom, hogy őrültség de ez tetszett.
Eredeti mű címe: John Elliot - A művész.
Én inkább Mikulásnak hívom.
Még nincsen kész, de már alig vártam, hogy kirakjam. Így legalább látszik , hogy nem csak ülök a babérjaimon és várom a termést. Már csak pár részleten kell dolgozni, de azt hiszem jó munkát végeztem első portréfestményem gyanánt.
Ha már láttad a többi festményem biztos észrevetted, hogy hevesen tiltakoztam a portréfestés ellen. Azt mondva, hogy az nem nekem való, az emberek csak azt ismerik el igazán stb stb.
Megtört a jég, nemdebár? Kérlek vess rám egy követ mert elhamarkodottan tettem egy kijelentést, és most meghazudtoltam magam.
Alapjában véve rájöttem, hogy szeretek portrét festeni. De a szívem csücske mégis a tájfestés és a csendélet marad. Ez biztos abból ered, hogy elég nehezen jövök ki az emberekkel a szótlanságom miatt, amit nehezen tudok leküzdeni.

Térjünk vissza a képhez, nem szeretek lelkizni.
Mint látod, így kezdtem, és kb 2 hétig hozzá se nyúltam annyira nem tetszett. Valami rémes színkeverési technikát alkalmaztam, amit kár lenne letagadni. (itt a bizonyíték!) Nem tudom, hogy hoztam össze, de a széttépésen gondolkodtam (újra).

Ezen a második képen, már tényleg feltettem magamnak hangosan is a kérdést hogy:
MI AZ ÖRDÖGÖT CSINÁLSZ?! NORMÁLIS VAGY? NEM LÁTSZ A SZEMEDTŐL HOGY AZ A SZÍN ABNORMÁLIS??
Hogy mennyire dühítő volt a bénaságom az hihetetlen.
Könnyen felrajzoltam a vázlatot, de tényleg könnyen, max 10 perc volt (ez már egy rossz ómen). Majdnem belebuktam a  legfontosabb lépésbe, a színkeverésbe és a festék felvivésébe.
Még nem mondtam de akrilt használtam, CSAK akrilt. Következőnek vízfestékkel fogom az holtbiztos...

Ismered az érzést, amikor összecsapsz valamilyen fontos dolgot egy feladatban, csak hogy látszódjon, hogy haladtál?
Itt épp ez történt.
Szinte fájt, hogy hiába akarom csinálni, a hányinger kerülgetett attól amit csináltam. Egyszerűen taszított a kép.
De hozzáteszem, hogy innentől már ment minden mint a karikacsapás, egyre jobban élveztem és kezdtem megbékélni azzal, hogy ebből valami teljesen más lesz mint aminek indult.




Ez a festmény története. :)


Ui: Bulldog szeme lett!!!!! Bváááá!


Update!

2012. febr. 22.

Joe Hill - Szarvak

Zsákbamacska. Friss megjelenés. Első Joe Hill könyvem.

Történet: Ig Perrish életének színvonala jelentősen leromlott mióta elvesztette barátnőjét. Egy nap csúnyán berúgott és nem emlékszik mit csinált aznap, de tetteinek következménye szemmel látható. Szarvak. Valódi szarvak. Amik különleges képességekkel ruházzák fel Ig-et, és így talán kiderítheti ki volt a tettes Merrin meggyilkolásában.

Nos, mint látod a borítót az áll rajta, hogy: A templomba járás nem segített. Jöjjön hát a Sátán!
Szerintem ez komolytalan a könyv mondanivalójához és stílusához képest, elbagatelizálja az egészet. De tény hogy van benne igazság. Ehhez megmutatok egy kis részletet a könyvből, hogy világos legyen miért:

"Egyedül az ördög szereti az embert olyannak, amilyen, leli örömét magunk ellen szőtt ravasz terveinkben, szégyentelen kíváncsiságunkban, hogy egy kis hetyegésért feladjuk halhatatlan lelkünket. Ha Isten nem is, az ördög tudja: csak azok érdemlik meg, hogy lelkük legyen, akik elég bátrak a szerelemért rögtön kockára tenni." (305. oldal)


Ez a könyv az, amit hibái ellenére is szeretni lehet.
Egyszerre vannak benne fantasztikum elemek és hétköznapiak. A hétköznapit testesíti meg Ig gyerekkora amiről a cselekmény előrehaladtával lebben fel a függöny. Egyszerű lelkületű kissé elnyomott csemete volt, aki  egyszer veszélybe sodorta magát, hogy a figyelem közepébe kerüljön, és majdnem elvesztett valami fontosat meggondolatlansága miatt. Ekkor hitte azt, hogy megtalálta legjobb barátját, Lee-t. Ő semmiben nem lelte igazán örömét, a zenét egyszerűen nem tudta elviselni és nem volt elég mersze semmihez. Ez gyerekkorára vezethető vissza, amikor állítása szerint megigazította a Holdat. Azóta csak közömbösen néz mindenre, mert látta felülről magát a világot, és nagyon sok élet tapasztalatra tett szert.
A fantasztikumot a szarvai és egyéb képességei biztosítják, amik persze a könyv utolsó harmadában erősödnek fel igazán. Nem légből kapott badarságokat tud, hanem amik segítenek szellemi megnyugvásának beteljesülésében. Bármit rosszat is tett, maga mögött hagyta az átlag ember hozzáállását, és nem kárörvendett más kárára, csak hideg vérrel tudomásul vette, hogy megbűnhődik tetteiért és azt kapja az a személy amit megérdemel.

Nagy hangsúlyt fektet a könyv a vallásra. Miképp vesztette el Ig a hitét Istenben és miért fordult akaratlanul a Sátán felé. Ez egy hosszadalmas folyamat, de a végén azt az utat választja amiben békére tud lelni. Egy szóval sem tagadja létezésüket, kell hinnie valamiben ha már elvesztette életének legfontosabb személyét. Nem vagyok egy nagy Istenhívő/félő ember, de ez teljesen más megvilágításba helyezi Istent és én inkább a 'rossz' oldalt választom ebben az esetben.

A szerelmi szál az egyik legszomorúbb és meghittebb amit egy nem romantikus könyv nyújtani tud. Nem tiniálomszerű, még úgysem hogy első látásra történt meg a szerelem. Nagyon reális volt, néha összekaptak, egy-két nézeteltérés is volt közöttük, szóval teljesen hihető volt a kapcsolatuk. De ebben elég bosszantó volt a harmadik fél, ekkora intelligenciával ami neki volt, hogy lehetett félreérteni egy annyira nyilvánvaló helyzetet? Bah

Ami talán nem tetszett, az hogy a közepén kicsit lapos lett a cselekmény. Ugyanazokat a trükköket vetetette be Ig csak más-más embereken, akiknek legbelső vágya mindig valamilyen szexuális eredetű dolog volt. A titkaikról nem is beszélve...


A borító nagyszerű, szerintem sokkal több jelentése van mint más országokénak, elvégre a történetben megjelent tárgyi elemekből építette fel a készítője. Mellesleg, ha kézbe veszed olyan mintha egy 100 éves darabot tartanál a kezedben, kopottnak, gyűröttnek néz ki, de ha megsimítod, a felülete hibátlan.

Én ezt nagyon, nagyon, nagyon ajánlom mindenkinek. Sötét, komor hangulatú, egy kevés alpári stílussal és brutalitással keverve. Nem állítom, hogy letehetetlen, de megéri a belefektetett időt, az egyre érdekesebb fejlemények benne biztos felkeltik majd a figyelmed.

5/5

2012. febr. 18.

Alan Dean Foster - Transformers

Nagyon unatkoztam már mikor ezt kivettem a könyvtárból, és semmit nem találtam ami érdekelt még volna ezen kívül.

Azért hadd ne magyarázzam el, hogy ez miről szól,jó? Csak a barlanglakó kis ősemberkék nem hallották még azt a szót, hogy transformers.

Nekem ez nem tetszett. Szóval összeírom a pro és kontákat:

Pro: az eleje érdekes, emelkedett hangvételű a bevezetése egy másfajta civilizációjának. Az én kis agytekervényeimnek bonyolult is volt egy kicsit, de ha nehezen is, azért még érthető. 
A katarzis  mindenképpen az utolsó oldal. Annyira megkönnyebbültem a végére, hogy nem kell tovább ilyen kisstílű teljesen lényegtelen és az elvárásaim szintjét alulmúló könyvet olvasni, hogy majdnem örömtáncot lejtettem. Az én szemszögemből ez is pro-nak tekinthető. 
És itt kifogytam. :)

Kontra: képileg teljesen elvesztettem a fonalat. A leírások rémesek, és ha nem láttam volna a filmet azt se tudnám ki micsoda és hogy a micsodák meg kicsodák. Az autobotok két lábon járó szemetesként vannak ábrázolva, egy nagy halom ismeretlen fém amiknek lábuk alatt megremeg a föld. Azért illene normálisan, igényesen, legalább egy gyűszűhegyni kis képet adni a szereplőkről. De ezt a "bízzuk a fantáziára" dolgot annyira utáltam, hogy az elmondhatatlan.
A nevekről is ejtenem kell pár szót. Pl itt egy helyzet:
- A katonák vígan beszélgetnek, jó a hangulat. Hirtelen felbukkan a semmiből egy Skorpion, vagy Üstökös (!) ami össze-vissza támad mindenkit, egyszer hol eltűnik, hol előjön, aztán végleg elmegy valahová(?). Nem elég hogy elvárják, hogy fejből tudjuk az összes ÁLCA nevét, társítsuk hozzá a jellegtelen kis bádogdoboz testüket (amiről gyakorlatilag egy szó alig esett), amit talán sikerült létrehozni a fejünkben (és hozzáfűzöm, hogy még az Álca kis csapatnak se volt semmilyen bevezetője, csak úgy A'la Nature kibökték a nevükkel a szemem, a nagy történések kellős közepén. Biztos már kis embrió korában mindenkinek a fejében volt az Álca szó és jelentése.)
Azt is el kell képzelnünk továbbá, hogy mi az isten csapása folyik a csatatéren! Egyik helyszínről a másikra ugrik a szál. Átvezetés semmi. Minek az?! Akár egy másik dimenzióban is lehettek volna, arról se esett volna több szó, mint a Földön történtekről. Az egyetlen talán értelmes dolog a negatív végkifejlet lehetett volna. Persze, ez a tipikus megmenekült a világ hála EGY embernek dolgot rá kell erőltetni mindenkire. Mert mi annyira okosak vagyunk és fölé kerekedünk minden más intelligens organizmusnak, hogy hirdetni is kell felsőbbrendűségünket.  
Az utolsó borzalom a romantikus (?) szál. Hát ez meg mi volt? Vagy tényleg volt? Nem lehetett volna? Egy kis katica bogárba is több érzelem szorult, mint abba a két idegesítő karakterbe. Egyetlen dolog köti össze őket, hogy Sam megakarja hágni a lányt. És akármekkora balfék is, összejön neki ez a lélekemelő kapcsolat. Két pillantásuk volt összesen, szóval nincs racionális magyarázat hogy hozta össze az egészet, de egy tapsot megérdemel.

Nem ajánlom semmilyen hüvelykujjal rendelkező élőlénynek a figyelmébe, mert agyilag a kis zöldszemes ostoros szintjén kell tengődni hogy ezt élvezni lehessen.
Egy meme kifejezi minden érzésemet a könyv iránt:


5/2

2012. febr. 8.

Simone Elkeles - Tökéletes kémia

Ajándékba kaptam a családomtól karácsonyra. Felkapott volt annak idején, ezért kértem éppen ezt, hogy megtudjam merre visz az ár, ha a tömeggel tartok.
Mint kiderült semerre.

Történet: Brit az a lány akit mindenki irigyel, és vele kapcsolatban a mázon kívül másra nem is kíváncsiak. Igyekszik mindig tökéletesen kinézni, viselkedni, hogy olyan ember legyen az otthonán kívül akit megbecsülnek. Szülei nem törődnek vele, csak azzal a látszattal amit kifelé mutatnak a világnak. Shelley, Brit nővére, szellemileg visszamaradott és csak testvére foglalkozik vele úgy ahogy egy ember megérdemli. Innen ered Brittany megfelelési kényszere, hogy nővére helyét az életben betöltse.
Alex a Latin Vér banda tagja, hogy megvédje családját a rossztól, feláldozta jövőjét és beállt közéjük. Alex-et félreismerik és nem is strapálja magát, hogy félreoszlassa a mexikóiakról kialakult tévhiteket. Első találkozásakor Brittany Ellis-el nem tett rá túl jó benyomást, de ez is elég volt, hogy belevágjon egy fogadásba vele kapcsolatban.
Szóval így kezdődött minden.

Mint sok embert, engem is megtanított pár dologra a könyv.
1. Bővült a spanyol szókincsem. (nulláról nem volt nehéz felhozni...)
2. Ne ítéljünk első látásra.
3. Fogadjuk el embertársainkat úgy ahogy vannak, és NE próbáljuk megváltoztatni őket önös érdekből..khm. (ejnye Brittany)

Miután túlestem ezen az érdekfeszítő fellengzésen, kezdjünk bele a véleményezésbe.

Röviden: Tetszett majdnem az egész, kivéve az epilógust és úgy 50 oldal a végéből. A gond az volt a végével, hogy ellentmondott saját üzenetének a könyv. Brit melyik bolygóról származol, ha azt hiszed rávehetsz valakit bármire, ha neki adod a tested? Ugyan már. (de sikerült....oh the irony)
Ajánlom? - Igen. Miért? -Azt lent fejtem ki. :)

Hosszan:
Engem ez a könyv hamar megnyert magának, túl hamar. Nem vitás, hogy az írónő tehetséges, nagyon jól tudja alakítani a szálakat és szimpatikus szereplő gárdát is tud gyártani. De...DE...én már kinőttem az ilyen tini lányos, rózsaszín felhőben élek stílusú dolgokból. (a látszat is számít) Ha pár évvel fiatalabb lennék a kedvenceim között lenne, van benne szerelem, akció, tiltott dolgok és szabályok áthágása, minden jelen van amit csak eltudsz képzelni. A nyelvezete humoros, a modern kornak megfelelő, csak a célközönség száz százalék, hogy nem én voltam.
Egyetlen egy szereplővel nem tudtam azonosulni, de ez így túl finoman hangzik....szóval még egyszer nekifutok. Minden szereplőt imádtam csak a női főszereplőt rühelltem elejétől a végéig. Nagy felfedezés amúgy, hogy nincs egy olyan könyv se, ami ne rendelkezne legalább egy kődarab értelmi szintjén álló szereplővel, aki annyira sötét, mint az éjszaka. Brit a becses neve legfőbb képviselőjének. Én tényleg nem ítéltem el azért amit nap mint nap tesz, hogy hazudik a világnak, mindenkit becsap a környezetében, még saját kis diónyi agyát is megtéveszti. Egyszerűen kiállhatatlan, azt hiszi minden, MINDEN róla szól. Ha valamihez nincs köze, mit tesz? Tesz róla, hogy legyen. Ebből nem az következik hogy, hú, milyen vagány ez a lány. Nem. Kényes, egoista kis borzalomvirág.

Csak hogy el ne felejtsük, ez egy romantikus regény. Biztos azt gondolod, mivel Britet úgy szidtam, mint a bokrot ebbe is nyomban belekötök. Megtenném ha tudnám, szóval most biztos csalódtok bennem mert nem tudok. Alex és Brit tökéletesen összeillenek! Alex elég okos, hogy pótolja barátnője agysejt hiányát, Brit pedig megtanította őt, hogyan tegye magáévá saját érzelmeit és nyíljon meg előtte. És általában pattogós párbeszédük pedig csak hab volt a tortán.

Szólnék még a Latin vér bandáról is, ami számomra az egyik legszórakoztatóbb volt. Azt hiszik összetartoznak, közben azon igyekeznek, hogy keresztbe tegyenek egymásnak. Elegendően álszentek és képmutatók, hogy "összetartozzanak". Egy gyenge változatai az igazi maffiózóknak.

Összegezve: Jó, megérte a belefektetett energiát, és ha a következő kötetekben teljesen kiiktatnák Brittanyt szerintem sokaknak nagy megkönnyebbülés lenne.

5/4

2012. jan. 16.

Rob Thurman - Holdvilág

Alig vártam már, hogy megkapjam, de valamiért nem vitt rá a lélek hogy ezzel kezdjem az olvasást az új könyveim közül, de aztán...meggondoltam magam miután elolvastam az első bekezdést belőle.

Figyelmeztetlek, hogy enyhe spoiler veszély van a bejegyzésben.

Sztori: Niko és Cal sok mindenen mentek már keresztül. Az Auphe legyőzése után nehéz helyzetbe kerültek és hogy fenntartsák magukat piszkos munkákat kell elvállalniuk. Így keveredtek bele egy komoly slamasztikába, mikor egy csillagászati összeg reményében be akarták mocskolni a kezüket, de minden másképp alakult, mint gondolták...

Fhu gyerekek...én ezt teljesen imádtam, még az elsőnél is jobban. Olvastam pár embertől, hogy nem voltak teljesen elégedettek ezzel a kötettel, mert hiányzott belőle egy kicsit több a megszokott humorból. Én nem tudom te (igen, te, aki ezt a hülyeséget olvasod) hogy vagy ezzel, de én már az első oldalon röhögtem. A párbeszédek is sokkal pattogósabbak, pikírtebbek lettek nem beszélve arról, hogy jó pár helyen olyan átkozottul vicces helyzetkomikum alakult ki, hogy majdnem kifordultam a fotelból.

És most borulok először (képletesen) egy fordító lábai elé, mert el kell ismerni hogy nagyszerű munkát végzett. Néhány magyar mondatot még én se értettem teljesen első olvasásra, szóval kalapot (skalpot) emelek Takács Gergely előtt. :)
Viszont! Ha már ennyire dicsérgettem a fordítót, had áruljam el, hogy engem kicsit bosszant hogy kb vécé papír minőségű lapokra nyomtatták azokat az aranyat érő betűket...Na mondom...ha a többi is ilyen lesz és ha csalódom bennük...tudd hol a helyed pajtás.

Na, miután átestem ezeken a sorsfordító erejű rossz és jóindulatú megjegyzéseken ideje a könyvről is írni még pár szót.
Khm. Szóval kedves idegen (vagy ismerős?!) azért ajánlom figyelmedbe ezt itt fent (nézz a képre) mert nem csak szórakoztat de tanulhatsz is belőle, illetve hasznát is veheted azoknak a szellemes beszólásoknak amiket Cal és Niko vág egymás fejéhez. Amúgy szerintem ők nagyon jó testvérek, példaértékű mennyire szeretik egymást és hogy minden civódás ellenére saját káruk árán is megvédik a másikat, bármi történjen. Önfeláldozás, szarkazmus, segítőkészség, ez a pár szó tökéletesen jellemzi őket.

Egy szálat furcsállottam az egész könyvben. Még pedig azt, hogy Cal mi a francnak lett szerelmes?! MIÉRT? Jobb szeretem ha a főhős, ha épp nem egy romantikus könyv nyálas főszerepét játssza, még csak gondolni se merjen a szerelemre mikor még több kötet vár rá a háta mögött. Az első kötetben ilyenről szó se volt (talán egy iciri piciri vonzalom..esetleg) Biztosan túlreagálom ezt az egészet, de én nagyon megkedveltem Calt , és ha meg fog változni a személyisége, mert szeret valakit akkor csalódni fogok. Csak hogy kiálljak saját véleményem mellett inkább tovább erősíteném a két testvér közti köteléket, minthogy még kettőt beletegyek.

Még egy jó pont a könyvnek, hogy most sokkal több mitológiai lény volt benne, mint az előzőben, igaz némelyik lényt nem tudom sorolhatom-e ide. Sok olyan könyvet láttam már amik még a fáradtságot se vették hogy egy idegen fajt fűrészpor mentesen, normális tulajdonságokkal lássanak el.
Elég régóta szimpatizálok a farkasokkal (hála Maggie Stiefvater néninek) és örülök, hogy végre egy kicsit erőszakosabb oldalukat is bemutatták ezek a lények. Cerberus volt közülük az egyik legnagyobb meglepetés, nekem ő azt jelképezte, hogy 'hibásan' is elérheti valaki a céljait, de az a lényeg, hogy milyen eszközökkel teszi ezt.

Szóval, ha tetszett az első kötet és még pörgősebb, izgalmasabb, váratlanabb dolgokat szeretnél olvasni, szaladj el a legközelebbi boltba és vedd meg a Holdvilágot de azonnal.

Ui: ha valaki tudja mikor jelenik meg a következő rész magyarul, kérjem írja meg nekem. :)

5/5

2012. jan. 7.

Ally Condie: Matched - Egymáshoz rendelve

Karácsonyi ajándékaim egyik (nem írhatom hogy a legékesebb...) értékes darabja. Valójában ezt választottam Cassandra Clare Bukott Angyalok városa helyett, mivel jól kicsesztek azokkal akik vártak rá és csak később jelent meg a kelleténél.

Most veszem észre, hogy a könyv borítója nagyon pofás a blogom kinézetével együtt. Már megérte elolvasni...csak vicceltem, nem emiatt történt.

!Előre szólok, hogy spoilert is tartalmaz a bejegyzés!

Alap: "Cassia harmonikusan él ebben a steril világban (Társadalom), és meg van győződve róla, hogy ha betartja a szabályokat, hosszú élete, tökéletes munkahelye és társa lesz. Amikor a Párosító Bankett után legjobb barátja jelenik meg számítógépe képernyőjén, Cassia biztosan tudja, hogy ő az igazi... A képernyő azonban hirtelen elsötétül, és egy másik fiú arca villan fel rajta. Cassia nehéz döntés előtt áll. Merre induljon? Xandert kövesse a jól ismert, kitaposott úton, vagy esetleg Ky után eredjen az ismeretlenbe vezető, sötét ösvényen?"  (lusta voltam, bocsánat, hogy csak másoltam)

Egy gondom volt, de az végig kísértett betűről betűre. Nekem ez olyan volt, mintha egy titkos szervezet amikor olvasás közben pislantottam egyet, valahogy a szervezetembe juttatott volna valami gyenge nyugtatófélét. Nem sértésnek szánom, de számomra túl lassan bontakozott ki minden és elnyújtottak voltak a párbeszédek, amiktől csak az álmosság jött rám. Én azt az elvet vallom, hogy egy-két szóval bármit (!) le lehet rendezni, akár a legkomplikáltabb vitákat is. Legalábbis én úgy tekintettem a beszélgetésekre, hogy valóságos helyzetben milyennek tűnne.

Erősen töprengtem közben is és utána is, hogy akkor ebben volt-e BÁRMILYEN izgalmasabb mozzanat ami kiemelkedően jó volt, és a válasz negatív.
Én próbáltam kedvelni Cassia-t, de egyszerűen nem ment. Egy az, hogy álszent. Ő is pontosan rávilágított arra, hogy ha nem látja meg azt a bizonyos képet a monitoron, akkor SOHA nem mélyült volna el a kapcsolatuk Kyal. Ettől függetlenül, a 'felvillanás' után, valamiféle 'véletlen' folytán eszébe ötlik egyetlen megmaradt közös emléke vele. Ami kiemeli Ky jó tulajdonságait és egy kis ízelítőt ad, hogy milyen nemes szívű kis kölyök volt már fiatalkorában. Személy szerint ő a kedvencem, titokzatos, és valamennyire már kezdi elfogadnia múltját, három szóval összefoglalva: fejlődőképes karakter.

Disztópiás kötet lévén, szükség van egy hihető és jól felépített társadalmi rendszerre, hierarchiára. Hááát...ez viszonylag helyén volt annyit tudok mondani. Már Molyon kifejtettem hogy ez a hibátlan szervezettség, és megbízhatóság lenne a legjellemzőbb rá, de itt fordul át egy kicsit sablonossá, hogy akad egy hiba, és pont a mi drága látott főszereplőnkkel kapcsolatosan. Pont vele. Ki mással? Nekem ezek már annyira eltúlzottak voltak, Cassia is oldalakon át nyűglődik, rágódik ugyanazon, hatszázszor átgondol mindent, még a 'milettvolnaha' problémát is megfontolja. Ugyanazt a gondolatsort boncolgatja. Ugyanazt! Nekem nincsenek acélos idegeim ehhez, változatosságot kérek. (követelek!) Vonja le a következtetést és kész.

Ez a monotonitás még a szerelmi háromszögre is kihat. Mondom oké, itt nem lehet sok mindent elrontani. Nem is rontott, de itt nyilvánvalóvá vált milyen szerepet fognak betölteni Cassia életében a fiúk. Ky (nem titkoltan) lesz a herceg fehér lovon, Xanderre pedig a tényközlések feladatát ruházta az írónő. Néha felbukkan és mond valami okosságot, illetve rásegíti a bugyuta főszereplőnket a helyes megoldásra. Teljesen olyan, mint egy belső hang.

Mivel pontosan nem tudni melyik évben játszódik ezért a folyóírás és a manapság használatos tárgyak régiséggé váltak és elveszettnek a köztudatban. Jó hangulatot tudott kelteni a szerző, mikor Ky és Cassia együtt gyakorolták az írást, meghitt pillanat volt. Az ő kapcsolatuk talán a legszilárdabb, ami itt előfordul, még a családi kötelékeket is túlszárnyalja.

Összességében tehát, elég jó volt, de többet vártam tőle mint amit nyújtani tudott. Biztos más élmény lett volna ha eredeti nyelven olvasom el, majd talán legközelebb.

Ui: nem fogok sokat olvasni az elkövetkező időkben, mivel érettségire készülök, de szerintem rajzolni és festeni fogok ám bőven. Majd felrakom a felvételihez készített munkáimat. 

5/4

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...