Charlotte De Perella - Vérmedvék kastélya

Nos. Nem tudok szóhoz jutni. Mibe keveredtem már megint... 

Aki még nem volt úgy egy könyvvel, hogy átértékelődött benne a világról kialakított képe, az most azonnal vegye ezt kezébe. Azt hiszed mindenhol rózsaszín pónik ellenek és néhány ember szájából meg hangjegyek szállnak elő? Akkor üdvözöllek az értelmetlen erőszak és vérmedvék országában, minden ajtó tárva nyitva áll.

Figyelem, a következőkben egy-két trágár idézet, felnőtt tartalom, könnyen félreérthető szarkazmus és szidalmazás olvasható. Mindemellett erős spoiler veszély, ami a legkisebb gond.

Először is, leszögezném, hogy nem vagyok épelméjű.
Másodszor pedig, ha nincs a címe a könyvnek, esküszöm, el se olvastam volna. Amint megláttam SZÜLEIM polcán, rögtön tudtam, hogy ez lesz életem egyik negatív fordulópontja. Hogy süllyedhetek idáig Samuel S. Morten - Egy kardhoz öt hüvely ponyvája után. Az, ehhez képest csupa szórakozás volt.
Inkább a lényegre térek, és mindenki eldönti magának, hogy meghoztam-e a kedvét vagy sem.

Bemásolom a fülszöveget, de úgy gondolom, teljességgel felesleges, csak egy idézet a könyv végéről

Fülszöveg:
A kőlapok megnyílnak alattuk. Kötélkosarakba hullanak, nagyon lassan süllyednek velük lefelé egy mohos, széles kútba. Mély kútba ereszkednek le a borzalmas kötélketrecek, a kútnak nincs feneke, peremszerű barlanggá szélesedik ki a kút, ott lebegnek a hosszú láncra engedett morgó, két lábra álló vérmedvék fölött. A halálliftekben vergődő testüket egyelőre nem érik fel a hörgő, csattogó fogú fenevadak, de a körmük már majdnem a kötélketrec alsó fonatatit karistolja.
… Pár perc múlva Mirella kötélketrece két centiméterrel lejjebb süllyed. A vérmedvék üvölteni kezdenek, Mirella meztelen talpa felé kap az egyik két lábra álló barnamedve, körme végighasít a kötélfonaton és a fekete hajú lány talpán. Ebben a pillanatban felülről visszahúzzák a liftet Blanka kötélketrecének magasságába. Most már három medve áll két lábon Mirella iszonyú liftje alatt, kitátott szájukkal várják a lány talpából lefelé csorgó vércseppeket..

Ehhez nem sok hozzáfűzni valóm van. Majd leírom én bővebben mi volt benne. Elnézést a csapongó írásért, de egyszerűen nem lehet ezt összeszedettebben összeszedni, kezdem már félteni az agysejtjeimet.

Első felvonás. Helyszín: a falu. 
Rejtélyes gyilkosságok zajlanak a faluban. Az első lányt egy mezőn találták holtan és meggyalázva, virágszirmokkal telehintve meztelen testét.

– Némber! Állat! Ördög szukája! Minden nő az ördög szukája. Engem nem csaphatsz be! Szent Illiére mondom, látom a patkót a szép lábujjaid helyén!   - Mondá a gyilkos. 

Gondolnánk, hogy a vérmedvék benne a legfontosabbak, őrjöngve járják az erdőket, falvakat, hogy teli zabálják magukat finom emberekkel. Hát nagyon tévedünk. Itt például kapásból mondok két dolgot, ami fontosabb a medvécskéknél. A szex és a gyilkolás. Jóformán az egész könyv csak ennyiből áll ki, de ne szaladjunk annyira előre.
Akad egy kocsma, ami a falu közösségi életének színteréül szolgál. Mindenki ismer mindenkit, a titkok meg egy napnál tovább nem tartanak. Most képzeljük el, hogy teli van seggrészeg analfabéta buta vademberekkel és prostitúciót pártoló asszonyokkal a hely, akiknek a házasság a legkevésbé szentebb dolog a Föld kerekén. Van valami abban a jó bucsecsi levegőben. Elregélem az egyik gyilkosságot.

Adott egy rettentően nagy csöcsű (elnézést a kifejezésért) hájas seggű asszonyság, akinek a természete tökéletesen bemutatható ennyivel:

– Hé, Manu! – kurjant a fuvarosra. – Estére ne vessek én is neked ganéból ágyat?
– Vetsz te ágyat a hurkás testedből az uradnak. Meg a kóbor oláh cigányok egész rajának.
Miranda felemeli a szoknyáját, bugyogó nincs rajta, a fuvaros felé fordítja elképesztő méretű ülepét.
– Ha most megcsókolnád a fenekem, két hétig nem tudnám tisztára mosni utána a patak vizében sem. Egy emse fiadzott téged egy disznóólban, az apád pedig egy görény volt szerintem. Most is bűzlesz, Manu, rontod itt a jó bucsecsi levegőt.

Személyiségét híven tükrözi makulátlan körülmények között bekövetkezett halála. Hogyan haljunk meg a budin című felsorolásomat olvashatják:
- Ne legyen semmilyen erkölcsünk.
- Éljünk egy olyan faluban ahova betévedt egy elmebeteg gyilkos. Legyünk a körülmények áldozata!
- Lóbáljuk hatalmas valagunkat a falu népességének szeme láttára, rakjuk ki melleinket amennyire még nem szégyelljük. És mint tudjuk, MI NEM SZÉGYENKEZÜNK.
- Kezdeményezzünk aktust az egyik legénykével.
- Az előjáték felesleges. Hisz mindig nedvesek és tágak vagyunk, BÁRMINEK a befogadására. Legyen az pénisz, bárszék, esetleg lámpaoszlop.
- Ne is zavarjon minket, hogy egy undorító wc ülőkén teremtjük meg a következő nemzedéket.
- Sajnálatos módon, hátba szúrva végezzük, mert túlságosan élveztük az életet. De azért utoljára még megkapjuk a magunkét, amikor a szép kis hájtól rötyögős testünket megerőszakolja az elmebeteg gyilkos. Mert Ő soha nem élvezhette a kegyeinket. Ennyit a hedonista életről.
TANULSÁG: ne legyünk válogatósak és mindig mondjunk igent, mindenre.

Én leszűrtem a lényeget. Romantikus megvilágítás közepette szuper koszos körülmények között lehet a legszenvedélyesebben paráználkodni. Természetesen megsiratta pár ember Mirandát (mellékhelység áldozat), de csak is azért, mert többé nem foghatják meg azokat a csuda nagy melleit. Azt hiszem mindent elért az életében.

Egy újabb gyilkosság, de az gruppen szex közben. Jójó, túlzás annak nevezni, amikor a férj csak a feleségét kéri meg, hogy állítsa már fel neki a zászlót mert túl részeg és magától nem megy, így nem is tudja berakni hímtagját a szomszéd nő meleg ágyékába...Igen, ott szerencsétlenkedett a szomszédnővel, és behívta a nejét segíteni...Persze nem segített. Mily kegyetlen az élet. De nyugodjunk meg, sikerült életet csiholni az idézem, hervadt kukacba.

- Maia! - bődül föl a dunna alól. - Segítsél már!
- Nem kell ehhez Maia - markolja meg a férfi vesszőjét Marinca. - Mit óbégatsz ilyen kétségbeesetten?
- Maia tegye be! Ő is csináljon valamit - hajtogatja részeg makacssággal a férfi.
- Jól van, Avram, jövök már - csitítja az urát Maia. - Hát ez nem működik - tér vissza keze a dunna alól. - Nem is csoda, mikor ennyi cujkát szívtál magadba.
- Csinálj vele valamit - könyörög Avram a dunna alól.
- Majd én megmarkolászgatom - röhincsél Marinca.
- Ne te! Attól nem áll fel. Maia csinálja inkább. Ha baj van a cujka miatt , csak az ő keze segíthet. Máshoz úgysem ért. Felállítja aztán mehet dolgára.
- Tudod, ki fog bajlódni ezzel a hervadt kukaccal. - lép el az ágy mellől Maia megvetően.

Látod azt a kiemelt részt? Na, az az a pont, amikor megfognám Avram pöcsét és úgy ahogy van letörném a jókedvét, mind a két értelemben.

Kitérek egy kicsit a nevekre. Sok új névvel találkoztam az elmúlt héten amíg végig szenvedtem ezt a százötvenkét oldalas könyvet:    
Adam Antin (mint a szuper hősök, keresztnév és vezetéknév kezdőbetűje egyezik, roppant kreatív)
Antuzza (nem tudom eldönteni hogy ez férfi vagy női)
Manu
Micu
Avram (csak úgy véletlenszerűen rakosgatjuk egymás mellé a betűket?) Vladár, Petruska (tipikus férfinév).
A női nevek között viszont akadt pár szép, ami még tetszett is: Mirella, Charlotte.

Ha valamilyen véletlen folytán olvasóim táborába egy hímnemű egyed is tartozik, annak szolgálhatok két jó csajozós dumával.

                                         Hogy tetszik a biciklim, művésznő?  - kérdi a bolond... 

                      Részeg vagyok vagy nem, mutasd a melledet, Marinca!  - ÉS MUTATJA!!!

Egy lánynak meghalt az anyja (a fentebb említett budoárban elhunyt nő), valamivel régebben az apjai is, erre egy kocsma látogató felajánlkozik neki, a pópa meg közbe lép:

"Ha úgy vigasztalod, hogy domborodni fog a hasa, én a kútba fojtalak Pavel - áll fel a pópa is. -Megyek, imádkozom a faluért. És imádkozom érted is, Pavel, hogy az ördög ne kísértsen meg."

Egy kis mellékinformáció és spoiler: A PÓPA AZ ERŐSZAKOLÓS GYILKOS.
Amúgy nagyon gyanús volt már a kezdetektől fogva. Verekedett a részegekkel, sértegette a népet. Mit ne mondjak, én nem ilyennek képzelem el az egyház híveit. Beleőrült, hogy a volt felesége ellopott tőle egy fontos dokumentációt, és ezért mindenkiben a nejét látja, akit mindenképp holtan szeretne látni. Ez elég nyomós indok az öldöklésre? Nem hinném.


Második felvonás. Helyszín: a kastély.
A vérmedvézés és a kiszámíthatatlan gyilkosságok közben, a kastélyban tivornyázó török basa, becses nevén, Gülbaba, öt prostit importált, hogy összeállítson egy szép kis háremet (köztük van egy kém). Persze, nem csak a tiszteletteljes Gülbaba veszi igénybe szolgáltatásaikat, közben becsúszik egy-két leszbikus jelenet is. Valami Regina is elszórakozgatott a lakókkal, akiről fogalmam nincs, hogy az ki, de biztos a kastély úrnője...mert miért ne.

Idézet a leszbikus jelenetek bevezetésére: "Csak nem kívánhatod tőlem, hogy ne érjek hozzád, ha már egy ágyban alszunk. És mondd csak! Miért olyan nagy baj az, hogy melegítjük egymást a bőrünkkel, amikor olyan szörnyű dolgok történnek a faluban?"  Hosszú lenne felvezetni miért KELL egy ágyban aludniuk.

Leszbikus csók menete: megszóljuk a félénk lányt, hogy nyissa már ki azt a csinos kis szív alakú száját, aztán akármennyire is hátrahúzza a nyelvét mi RÁKÍGYÓZTATJUK a miénket az övére. Nem én találtam ki, esküszöm.

A kastélyban a nagyságos asszony, Regina, térden állva üldözteti magát egy hatalmas méretű álló hímtaggal rendelkező kasznár fiúval. Kezdem azt hinni, itt inkább már orgiák zajlanak. 

SZEX, DROG, ERŐSZAK, GRUPPEN, SZÜZESSÉG, VÉRMEDVÉK, HÁREM, LESZBIK, RÉSZEGSÉG, POLITIKA.  Ezek a kulcsszavak.

Gülbabának éppen fáj a háta, ezért kér egy jó kis kokain injekciózást a péniszébe! Amitől jó HÚSZ centiméteres erekciója támad, amit csak a bő török bugyogó tud elrejteni. Aztán újdonsült állapotában, megindul a szűz lányka szobájába, aki mindeközben véresre korbácsolja a hátát. Elmondása szerint, megérdemli a penitenciát. De ne aggódjunk, a basa bő rózsaszín bugyogója közben kicsit eltakarja a HÚSZ centiméteres merevedését, de azért ki is türemkedik, milyen már hogy csak sejteti, HADD LÁTSZÓDJON RENDESEN. Eléggé kihangsúlyozta a könyv vajon, hogy HÚSZ centiméteres fallosza van? Biztosan. És szegény lány, hogy veszti el a szüzességét? Úgy, hogy állva beléhatol SZEMBŐL a török basa. Ezt mindenki képzelje el magának. Közben a lány ütlegeli a képét, de az csak élvezi a helyzetet.

" A török még egy csókot nyom, a lány hónaljszőrzetének sötét, izzadtan egymásba tekergő finom szálaira..."

"Hogy a francba lehet félni és örülni egyszerre?" Kanos az ember, és fél is a vérmedvéktől. Vajon melyik érzésnek hódol többet. Kettőt lehet tippelni.

Először azt hittem, hogy ilyen nem létezik. Ennyi marhaság papír alapban megjelentetve, létezhetetlen dolog. Pedig csak annyiról van szó, hogy több van a felszín alatt, mint amennyi elsőre látszik. És, mint amennyit bárki megértene.
Sajnos megpróbáltam legjobb képességeim szerint átgondolni azt a politikai feszültséget ami a könyvben zajlik, de annyira követhetetlen és álmosító volt, hogy nem ment. Erdély területének felosztásáról ment a vita magyar oldalról, aztán képbe került hogy valami háború fog kirobbanni, meg hogy már X szövetségek jöttek létre, stb stb. De annyi lett a vége, hogy Erdély több jogot kapott. Egyáltalán nem értettem, hogy erre mi szükség volt.
A könyv első felét azok az értelmetlen mészárlások töltötték ki, a második felét meg ez a politizálás. Mintha két külön személy írta volna ezt a könyvet. Abban viszont biztos vagyok, hogy egy szerkesztő se látta ezt a remekművet. Olyan elválasztási hibát láttam, amitől majdnem én is megbolondultam.
Ki az a Charlotte de Perella? A könyv egyik szereplője, de hogy ő legyen az író is, az képtelenség. Sehol nem láttam hogy ki a fordító, ebből pedig arra következtetek, hogy egy magyar írta ezt az akármit. Most legyek büszke?

Befejezésként pedig következik egy kis elmélkedés. Mennyi vérmedve volt a könyvben? Számukat tekintve maximum tíz. És tudjuk miért Vérmedvék kastélya a könyv címe? Mert a kastély körüli labirintusban sétáltatják és idomítják emberevésre a jószágokat. De, ha arra képezik ki őket, hogy embert egyenek, hogy a fészkes fenébe lehet őket pórázon sétáltatni?! Ja persze, éppen nem voltak éhesek, hogy felejthettem el ezt a kézen fekvő magyarázatot. Én meg el is hiszem! PERSZE.

Nem ajánlom.

5/1

Victoria Schwab - Az Archívum

Folytatom, mintha mi sem történt volna...

Karácsonyi ajándékként kaptam meg, kívánságom szerint sok szép más csecsebecsével együtt. Egyedül a fülszövegére támaszkodtam kiválasztáskor, és az alapján nagyon ígéretesnek tűnt.

Fülszöveg:   Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat.

Alig pár perce fejeztem be az olvasást, szóval még az élmény hatása alatt vagyok. 

Terjedelmét tekintve, teljesen átlagosnak mondható, de furcsa dolgot tapasztaltam olvasás közben. Hiába csak kétszázhetvenként oldal, hiába nincs kilences betűmérettel szedve, mégis úgy éreztem, mintha egy legalább ötszáz oldalas könyvet olvasnék. Egy felesleges rész sem volt benne, minden hozzátett a főcselekményhez, a szereplők jobb megismeréséhez. És borzalmasan lassan haladtam vele. Nem találkoztam még egy ilyen könyvvel, aminél úgy éreztem, hogy a koncentrációs képességem száz százalékát kell használnom. 

Az eleje döcögősen indult. Mindennek megvan a hátránya. Ha egy teljesen új világot épít fel az író, elkerülhetetlen, hogy az olvasó azonnal a mély vízbe ne kerüljön. Ilyenkor szinte lassítva halad az idő is a történet előrehaladtával. Nem viccelek, de az első tíz oldalt majdnem húsz percig olvastam, utána persze belelendültem és a szokásos sebességgel haladtam. Már ekkor éreztem, hogy ez egy nem hétköznapi történet lesz.

Adott egy főszereplő, Mackanzie Bishop, aki tizenkét éves korában vált őrzővé. Az Őrző lét lényege, hogy az Archívumból (vagyis ahol a Történeteket tárolják, akik az elhunyt személyek lenyomataik) elszökötteket begyűjtsék. Aki megszökik az Archívumból, az a Sikátorba kerül, ami az emberi világ (Odaki) és az Archívum közötti átjáró. Hogy miért szabadulnak ki a történetek? Kiszabadulhatnak, mert valami haláluk után is nyugtalanítja őket, és ettől felébrednek, úgy érzik még nem fejeztek be valamit. Egy másik ok, hogy szándékosan keltik fel őket. Van még egy ok, de azt nem írom le, legyen meglepetés.

A könyv egyetlen szépséghibája, hogy nem lett leírva, hogy az Archívumból konkrétan miképpen juthatnak ki a Történetek, ha csak kulccsal szabad az átjárás egyik helyről a másikra. Az Odakiből a Sikátorba, a Sikátorból az Archívumba és fordítva is. Nem csak kivetülések, hanem ugyanolyan a fizikai valójuk, mint az embereknek (azt leszámítva, hogy nem véreznek). Ez előtt továbbra is értetlenül állok.

„Mert egyetlen módon lehet csak megörökíteni egy embert: nem szavakban, nem képekben, hanem csontban és bőrben és emlékekben."

Az Archívumot a Könyvtárosok tartják rendben, ők adják a parancsot az Őrzőknek, hogy kit kell visszahozniuk, és ők az egyedüliek akik a Történeteket tudják olvasni is. Az eredet történetbe nem megyek bele, túl sok lenne a spoiler.

Az Őrzők képessége, hogy tárgyakat tudnak "leolvasni", továbbá élő embereket is. Képeket és gondolatokat látnak közben. Természetesen szabályszegésnek minősül ha a munkakörük hatályát túllépve, csak úgy kedvtelésből tárgyakat olvasnak. Kezd kicsit sok lenni a szabály...gyakorlatilag semmit nem szabad. De én ezt megértem, az emberekre vonatkozó részt. Az életben nincs olyan, hogy valaki előnnyel indul egy ismeretségben, és ez annak számítana.
Viszont minden az Archívumnak dolgozónak, szigorú titoktartási szabályokat kell betartani. Senki nem tudhat a másik világ létezéséről, legyen az rokon, barát, közeli családtag, ellenkező esetben elveszíthetik pozíciójukat és az illető emlékeibe belenyúlnak. Mac nehezen viseli ezt, mióta beállt közéjük, folyamatosan hazudnia kell, ami hatalmas terhet tesz a vállaira. Alibit kell találnia hol szerezte a sérüléseket, hol maradt távol több órán keresztül, és úgy tűnik hogy a hazugságoknak is csak véges számú felhasználható kombinációja létezik.

„(…) a részleges igazságok sokkal zavarosabbak, mint a teljes hazugságok."

A hierarchia így néz ki:

•  Őrzők (a kaszt legalsó lépcsőfokán foglalnak helyet)
•  Alakulat (ők foglalkoznak az Odakibe kijutott Történetek elfogásával, ők nem sok szerepet kaptak)
•  Könyvtárosok 
•  ??? - fogalmam sincs mi a legfőbb hatalom.

Nem bonyolult a világfelépítés, mégis képes arra, hogy megkérdőjelezzünk bizonyos dolgokat. Ha tudjuk mi vár ránk a halál után, hogy egyszerűen bekatalogizálnak egy helyre ahol szellemünk az örökkévalóságig nyugszik majd, miért kellene hinnie az embereknek a mennyben és a pokolban? Nem lenne remény? Ezért kell eltitkolni a halandók elől az Archívum dolgozóinak, hogy egyáltalán létezik ez a hely? Nincs jobb és rosszabb hely, mindenki egy helyre kerül, ebből kifolyólag, teljesen mindegy hogyan éljük az életünket. Nincs megkülönböztetés és senki nem ítélkezik az emberek felett. Miért ne mondanám azt, hogy ez nekem jobban tetszik, mint bármelyik vallás...Várom a köveket a fejemre.

A cselekmény egy nyomozással kezdődik. Ben halála miatt (Mac testvére) a Bishop család elköltözik egy másik városba, mintha ezzel maguk mögött tudnák hagyni a tragédiát és érzéseiket. Beköltöznek a Colorado-ba, ami régen egy szálloda volt, de most már lakóházként üzemel. Alighogy berendezkednek, Mac kíváncsiskodni kezd mi lehet a szobájának a múltja, ezért a padlón keresztül, elkapja a fonalat, ami összeköti a világát a múlttal. Egy gyilkosságot lát, amiben egy alig tizenöt éves lányt törött üvegekkel halálra szabdal a barátja. Amint megtörtént a gyilkosság, a fiú eltűnik a helyszínről, így maga után hagyva azt a kérdést, hogy vajon elkapták-e később. Ezért Mac akcióba lendül, és elkezdi a magánnyomozását.
Sok váratlan esemény történik mindeközben, barátságok szövődnek, a rejtélyekre fény derül. Mac rádöbben, hogy a tudás nem áldás, hanem átok.

Mac egy nagyon szerethető karakter. A fülszöveg megtévesztő ebből a szempontból, miért lenne ő könyörtelen? Csak mert a munkáját végzi és teljesíti a feladatokat amiket kiosztottak rá? Akkor adnék igazat, ha direkt kínozná a Történeteket, hisz ők is éreznek fájdalmat, de mindig a leghumánusabb módon igyekszik visszaküldeni őket. Badarság az egész.
Mac, még ha nem is lenne szabad, együtt érez a Történetekkel és nagyapja intelmei ellenére, úgy tekint rájuk mint emberekre. Persze, a legnagyobb bonyodalom ennek köszönhető a könyvben, megbízik valakiben akiben nem lehetne szabad.
A szüleivel való kapcsolatát, erősen befolyásolta öccse halála. Nem beszélnek róla, magukban próbálnak megbirkózni az elvesztés fájdalmával. Anyja úgy tesz, mintha boldog élete lenne, kívülről sugárzik róla az öröm, holott legbelül emészti a bűntudat és a bánat. Apja elmenekül a saját világába, megközelíthetetlen sziklaként tengeti napjait. A könyv végére lassacskán mindegyiküknek sikerül feldolgozni a gyászt.

A hangulata teljesen egyedi, a Sikátorban uralkodó sötétség átfurakszik minden egyes oldalra, árnyékok, suttogások, klisés szellők a semmiből szerencsére nincsenek, és ezek adják meg a mélabús és lehangoló alaphangját a történetnek. Voltak egészen felvillanyozó pillanatok, amikor heves szópárbajokat vívott Wesley és Mac szarkasztikus és ironikus stílusukban, mégse érződött, hogy egymásnak lennének teremtve (ami nekem nem szokott tetszeni). Kölcsönös megértés és szimpátia, ami később bármivé átalakulhat, ez bőven elegendő.
Talán ez volt eddig a legfelnőttebb ifjúsági könyv amit valaha olvastam.

Mindenkinek ajánlom ezt a remekművet, nincsenek tökéletes szereplők ugyanolyan esendőek, mint bárki más. A főcselekmény olyan összetett, mint egy kirakós, és kiderül, hogy minden összefügg mindennel.

5/5