Virágcsendélet

Felvételi munkaként.
Nem nagy méretű úgy durván 24x24, ezért gyorsabban eltudtam készíteni mint pl a fenyőtobozokat. Akril festékkel készült, de most már ráállok a vízfestékre hátha gyorsabban lehet vele dolgozni.
Nem mellesleg ezt egy naptárbeli fotóról csináltam, és azért erre esett a választásom, mert nem a megszokott merev virágos kompozíció volt, hanem egy kicsit lezserebb és könnyedebb élettel telibb.
A következő festmény vagy egy városi látkép vagy egy absztrakt, szörnyes kép lesz.. Még nem döntöttem el melyikkel kezdjem. De nyilván az utolsó izgalmasabban hangzik.

Sajnos van egy bejelenteni valóm is. Nem fogok olvasni túl sokat az elkövetkezendő hetekben, szóval értékelés sem lesz. A festés áll a fontossági lista elején, aztán az érettségire készülés és harmadik helyen az olvasás. Sajnos egyik sem két perces dolog.

A művész (festmény)

Előre bocsátom, hogy nem én találtam ki a nevet, ez csak egy "reprodukció". Valójában egy pasztell rajzot festettem meg, tudom, hogy őrültség de ez tetszett.
Eredeti mű címe: John Elliot - A művész.
Én inkább Mikulásnak hívom.
Még nincsen kész, de már alig vártam, hogy kirakjam. Így legalább látszik , hogy nem csak ülök a babérjaimon és várom a termést. Már csak pár részleten kell dolgozni, de azt hiszem jó munkát végeztem első portréfestményem gyanánt.

Ha már láttad a többi festményem biztos észrevetted, hogy hevesen tiltakoztam a portréfestés ellen. Azt mondva, hogy az nem nekem való, az emberek csak azt ismerik el igazán stb stb.
Megtört a jég, nemdebár? Kérlek vess rám egy követ mert elhamarkodottan tettem egy kijelentést, és most meghazudtoltam magam.
Alapjában véve rájöttem, hogy szeretek portrét festeni. De a szívem csücske mégis a tájfestés és a csendélet marad. Ez biztos abból ered, hogy elég nehezen jövök ki az emberekkel a szótlanságom miatt, amit nehezen tudok leküzdeni.

Térjünk vissza a képhez, nem szeretek lelkizni.
Mint látod, így kezdtem, és kb 2 hétig hozzá se nyúltam annyira nem tetszett. Valami rémes színkeverési technikát alkalmaztam, amit kár lenne letagadni. (itt a bizonyíték!) Nem tudom, hogy hoztam össze, de a széttépésen gondolkodtam (újra).

Ezen a második képen, már tényleg feltettem magamnak hangosan is a kérdést hogy:
MI AZ ÖRDÖGÖT CSINÁLSZ?! NORMÁLIS VAGY? NEM LÁTSZ A SZEMEDTŐL HOGY AZ A SZÍN ABNORMÁLIS??
Hogy mennyire dühítő volt a bénaságom az hihetetlen.
Könnyen felrajzoltam a vázlatot, de tényleg könnyen, max 10 perc volt (ez már egy rossz ómen). Majdnem belebuktam a  legfontosabb lépésbe, a színkeverésbe és a festék felvivésébe.
Még nem mondtam de akrilt használtam, CSAK akrilt. Következőnek vízfestékkel fogom az holtbiztos...

Ismered az érzést, amikor összecsapsz valamilyen fontos dolgot egy feladatban, csak hogy látszódjon, hogy haladtál?

Itt épp ez történt.
Szinte fájt, hogy hiába akarom csinálni, a hányinger kerülgetett attól amit csináltam. Egyszerűen taszított a kép.
De hozzáteszem, hogy innentől már ment minden mint a karikacsapás, egyre jobban élveztem és kezdtem megbékélni azzal, hogy ebből valami teljesen más lesz mint aminek indult.




Ez a festmény története. :)


Ui: Bulldog szeme lett!!!!! Bváááá!


Update!