Fülszöveg: Az „Egy különc srác feljegyzései” című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.
Nem akarom hasonlítani egy másik könyvhöz, mert nem is tudnám. Gondolkodtam, hogy egy kicsit Jenny Downham - Amíg élek művére asszociálhatnék, de a végére érve meggondoltam magam. Ég és föld a különbség. Ebben nincs benne az a túlzott tragikusság, drámai hangulat és nem lehetett előre látni mi lesz a végkimenetele.
Felépítését tekintve amolyan vágjunk bele a közepébe stílusú. Tényleg olyan, mintha egy naplót olvasnánk, nincs az a sok vesződés a főszereplő bemutatásával, az a tétovaság, hogy milyen módon lehetne a külsejét és személyiségét a világ elé tárni. Sokan a szokásos "épp belenézett a tükörbe reggel" módot választják erre vagy a "jajj, ott egy tükröződő felület és épp elmélyülten gondolkodik és szépíti magát benne", de én nagyon örültem, hogy ilyenre itt nem került sor.
Charlie szerintem korántsem annyira furcsa, mint a könyv többi szereplője. Szereti a jó zenét (Smiths) és bármi történjék a barátaiért jóban rosszban kiáll, a következményeket figyelmen kívül hagyva. Hát nem ő a legnyíltszívűbb karakter, akit csontos hátán hordott az irodalom?
Őszintén szólva, az első ötven oldalt félve olvastam. Testvérem egekig magasztalta, ódákat zengett róla, hogy mennyire jó. Sírt is rajta és kétszer is elolvasta. Most mondjam azt, hogy nem volt rajtam nyomás, hogy mennyire fog ez nekem tetszeni? Nem volt. Komolyan.
Nekem úgy általánosságban véve nincsenek fenntartásaim az E/1-ben íródott könyvekkel szemben. Csak most Charlie esete megbonyolította ezt. Azt írja le ami éppen eszébe jut és van, hogy akaratlanul visszatart információkat, amiket majd később, ugyanúgy váratlanul, oda nem illően közöl. A gondolatmenete ezért kiszámíthatatlan, szövevényes és úgy összességében ezért kelti azt a benyomást, hogy ő a szélsőségek embere.
Ha valaki néz tévét és olvas újságot, tudja mennyi szörnyűség van a világban. Ezek nagy részét sűríti magába a könyv is. A szexualitás kérdése (jó, ez nem szörnyűség), identitásé, drog, elmezavar, bántalmazás. Szinte már követelménnyé nőtte ki magát, hogy ezek egyikével foglalkozzanak a könyvek. Ezzel én maximálisan egyetértek. Nekem éppen nem hiányzanak azok az irományok, amik a büdös nagy semmiről szólnak. Pénzkidobás és felesleges energia befektetés.
Ami a legjobban bánt a művel kapcsolatban, hogy nem tudok érte rajongani. Egyre csak olvastam, lekötött teljesen, de nem győzött meg. Továbbra is jó könyvnek tartom, magasan azok fölé emelkedik amikkel mostanában kínoztam magam, de ez nekem csak egy jó könyv marad.
Apró megjegyzés: New York Times bestseller. Vagy én vagyok hülye, vagy ezt tényleg már mindenre ráfogják? Ez esetben kivételesen indokoltnak tartom, de vannak persze morálisan is vitatható példák rá.
5/4 (abszolút megérdemelten, rég gondoltam már ezt)
Kedvenc idézet:
Nem üldögélhetsz tétlenül, nem helyezheted mások életét a sajátod elé, és nem gondolhatod, hogy ez a szeretet. Cselekedned kell.
