2012. nov. 20.

Alyson Noel - Evermore

Hm.
Gondolom gőzöd sincs, hogy miért kínoztam magam ezzel a könyvvel, elvégre köztudott, hogy ez nem sokaknak a szeme fénye és ha lehet akkor inkább sikítva elkerülik az ép elméjű emberkék.
Nekem tulajdonképpen egy kihívás teljesítéséhez volt szükséges. (vagyis átvitt értelemben, mert nem ezt kell elolvasni konkrétan)

Történet:
Esküszöm nem tudom mi a lényeg.
Szóval a fülszöveg egy részét csak bemásolom hátha ez meghozza a kedved hozzá:
Fordul a kocka. Rajtad a sors! A családból egyedül Ever élte túl a szörnyű balesetet. A lány arra eszmél a kórházban, hogy látja az emberek auráját, hallja a gondolataikat és egyetlen érintésből kiolvassa élettörténetüket. Egy másik városba, új iskolába, idegen társak közé kényszerül. Retteg minden érintkezéstől, nehogy fény derüljön különös adottságaira, így aztán hamarosan ki is közösítik, mint afféle magának való csodabogarat. Aztán egy napon Damen mellé sodorja a sors szeszélye. Ever döbbenten észleli, hogy nem látja a fiú auráját, nem hallja a gondolatait, és hiába érinti meg, Damen őrzi titkait. Márpedig titka rengeteg van. Valaki megpróbálja megölni Evert. Mi köze az ármányhoz Damennek? Mióta jár a fiú a fény és a sötétség határvonalán? Mitől olyan sorsszerű a köztük kibontakozó szerelem? Tudd meg a titkukat! Örökké emlékezni fogsz rá. 

Néhol Spoiler veszély!

Kezdeném azzal, hogy az alapötlet tényleg jónak tűnik. Első olvasásra érdekes, úgy is, hogy a szokásos fennállásról is van szó, meghalnak a szülei a főszereplőnek és belép az életébe a nagy szerelem, és hatalmas változások mennek végbe a személyiségében. Engem nem is érdekel, hogy hány ilyet olvastam már, mert mindig tudnak valami új színt belevinni az írók. De! DE! Itt ilyenről szó sincs!

Nekem csak gondjaim voltak a könyvvel.

 Először is, semmilyen okító szándéka nincs a könyvnek. Oldal hosszakig csak hazugságokat lehet benne olvasni, mert valamiért nem tudja összeegyeztetni a drága kis Ever a lepcses száját azzal, amit a szíve diktál neki. Becsap mindenkit és emellett álszentebb szereplőt nem is találtam a könyvben. Az emberek szemére veti a saját rossz tetteiket (komolyan, mintha nem lennének tisztában azokkal) és felhasználja a képességeit, hogy ilyen információkhoz jusson! Ki kérte? Milyen jogon turkálhat más emberek emlékei között?

Karakter fejlődés maximum csak negatív irányba folyt, minél több információ derült ki bármelyik szereplőről annál kiállhatatlanabbak lettek. 

Másodjára, annyira piti, jelentéktelen dolgok számítanak nagy fordulatnak, mintha direkt azt akarná sugallni a könyv hogy : nagyon igyekeztem előrukkolni valamivel ami nem hétköznapi, de tudd, hogy amatőr vagyok és ne kövezz meg ezért. Szinte vérzik a szívem. 


Egy pozitív tulajdonságot azért sikerült felfedeznem. És az az, hogy több mint 200 oldalig sikerült fenntartani a kíváncsiságom Damennel kapcsolatban, eléggé rejtélyes volt ez a figura a maga fura, pszichopata módján. Valahogy semmilyen épkézláb ötlet se jutott eszembe, hogy mi baj lehet ezzel a sráccal az alkalmi tuskóságán túl. Meg néha azért sikerült meglepetéseket is okoznia nekem, a jó és rossz értelemben, szóval nem mondhatom hogy kiszámítható volt. (de csak halkan megsúgom hogy annyi szemforgatáson mentem keresztül néhány szituáció miatt, hogy félő volt, egy szemtengelyferdülést kockáztatok)  

De persze a címből adódóan egyértelmű milyen lény is ő valójában, ha már nem fordítanak le valamit amiben benne van az "örökké" (és egyéb időhöz kapcsolódó kis szófoszlányok) akkor az már egy enyhe kis utalás...(csak hogy ne tűnjek Süsünek hogy titokzatosnak tartom azt a szerencsétlent félnótást...)

Ellenszenvemről a könyvvel szemben, nem csak a szereplők tehetnek, hanem maga a megfogalmazás. Lehet angolul jobb maga a könyv, a fordítók sokszor elkövetik azt a hibát hogy próbálnak a "fiatalság" nyelvén megszólalni. De könyörgöm, ez a két mondat bármilyen másik nyelven is fizikai fájdalommal hasítana az agyamba:  Pasim lett! Egy csodás, szexi, csinos, elbűvölő pasim!  
Akit az tesz emberré, hogy van egy pasija, akkor azt megkínálom egy kevéske ammóniával, hátha észhez tér.
+Sztereotípiákkal van tele az egész. 
1. A fiatalok előszeretettel választják ki a partnerüket csak a külsejük alapján, és bármilyen más nőnemű egyed felé is érdeklődést mutat ki a fiú, az már veszélyt jelent arra a rettenetesen szilárd párkapcsolatára. Szóval előírásként féltékenységi jelenetet kell rendezni!
Egy pillanatra elkezdenél belefeledkezni a könyvbe, hátha magával ragad, felkelti az érdeklődésedet a legapróbb kis cselekvés, és erre mindent tönkre tesz egy gyanakvó mondat Ever szájából. Köszönöm, nem szeretném élvezni a könyvet! Folytasd csak...Hagylak kibontakozni.
2. A melegek tipikusan a társaság lelkének tartják magukat, és úgy viselkednek mint a hisztis dívák. Affektálnak és kéretik magukat.
3. A szerelemért mindent feláldozni semmilyen hátránnyal nem jár.

Egy-két paranormális jelenség is magára hívta a figyelmem (nem a szokottak...). Például, ha az ember pancsikol a vízben fürdőruhában, nyilvánvaló, hogy utána alaposan megszárítkozik és rétegesen felöltözik. De ilyet én még nem láttam hogy hopp(!) most kiugrott valaki a medencéből és varázsszóra már rajta is van egy póló amit már fel is húzott, hogy a nadrágjából elővegye a slusszkulcsot. Valahogy lemaradtam az öltözés fázisairól, de azért eléggé abszurd hogy valaki a fürdőnadrágjában tart egy kocsi kulcsot, nem? Főleg, hogy utána teljesen vizesen be is üljön a járműbe.

Egy másik példa:  Ever éppen kiszáll a kocsijából és a következő mondatban már a hálószobájában ácsorog. A teleportálás képessége pedig nincs a könyv repertoárjában.
 Lehet csak szőrszálhasogatásnak tűnik amit mondok, de inkább olvasnék úgy egy könyvet, hogy azt is leírják hány mm-eresre vágja le egy szereplő a kisujján a körmét vagy milyen márkájú fülpiszkálót használ minthogy csak így csettintésre történik a helyszínváltás, öltözködés stb. Inkább panaszkodjak a túlságosan aprólékos kivitelezésért minthogy elhallgatott és egyáltalán nem említett dolgokra olvassak utalásokat. Az lenne a kisebbik rossz.

A végéről csak annyit írnék hogy felesleges és rettenetes. 260. oldal környékén az írónő éppen lezárja kinek mi lett a további sorsa, erre meg folytatódik tovább a történet. Az eszem megáll. Hát nem tudja mikor kell befejezni egy könyvet? Az utolsó 40 oldal már csak szájtépés és prédikálás. Ez a Drina vagyhogyishívják állítólag nem képes a szeretetre, jó oké, meghal kaputt.(még egy könyvet simán kihúzhatott volna, de neeeem...most kell kinyuvasztani) De az a sok ömlengés 3 oldalon keresztül Ever és Damen részéről, egymást ajnározzák de csak 2 perce ölték meg azt a banyát...egy gyilkosság? Kit érdekel! Kútba a lelkiismerettel ha egymáséi lehettek! ÖRÖK boldogságot kívánok nektek. Ha már kihagyhatatlan ez az Ever - Evermore paródia.

Fantasy témakör határait is alig súrolja ez a sok médiumi képesség egy kis idétlen halhatatlansággal fűszerezve. Szerintem nem az utolsó 50 oldalra kellett volna minden ilyen elemet besűríteni. Így minden misztikus jellemzőjét elvesztette, mert nagy vonalakban már mindent feltárt. 

Összefoglalva, ez a regény a kaotikus jelzőnek egy új szintjét mutatta meg nekem, minden össze-vissza zajlik. Hidd el, boldog ember lennék ha kijelenthetném hogy ez bizony egy színvonalas és szórakoztató iromány volt, de a fentiekből leszűrhetted, hogy akkor hazudnék.

Nem várom a következő kötetet de mindenképpen elolvasom!

5/2

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...