Mivel alig pár perce olvastam el, szóval nagyon friss az élmény, ezért most kivételesen igyekszem kíméletes lenni a könyvvel, mert észrevettem, hogy a bejegyzéseim gyakran szidalmazásokba csapnak át a végére...
A történet "Casanova menyasszonyáról" szól, mint azt a borító is feltünteti. Lucia eddig szinte vakon szemlélt mindent mintha nem lenne öntudata, mígnem megérkezik egy ünnepségre egy testvérpár Francesco és Giacomo. Giacomo eddig nem tapasztalt tisztelettel bánik a lánnyal (legalábbis számára) aki egyből rájön hogy köztük egy különleges viszony kezd kialakulni.
Telnek a napok lassan egyre közelebb kerül egymáshoz a 17 éves Giacomó és a 14 éves Lucia. Giacomo majdnem véget vettet a kapcsolatnak mert túl nagy felelősséggel járna, nagy a korkülönbség és nem akarja megrontani. Na és itt kérdem én, az a 3 év mióta sok?! A 20! Na az tényleg sok...
Lucia egy szerencsétlenség folyamán úgy érzi a kisebbik rossz az lesz ha elhagyja Casanovát, és jobb ha külön utakon járnak.
Lucia azaz immár Galathée (hogy a viharba kell ezeket a francia neveket kiejteni?!) egy elzüllött nőszeméllyé válik, aki igyekszik testi fogyatékossága ellenére is a testéből megélhetését fedezni.
Casanova személyisége csalódása révén teljesen eltorzul, tartózkodik a megállapodástól és fél a visszautasítástól, de partnereit boldoggá akarja tenni kapcsolatuk alatt és ha esetleg véget ér, mindenféle negatív érzés nélkül akar elválni.
Most nem írom tovább mi van még benne, mert az élettől is elmegy a kedvem, és túl sokat árultam már el így is. :D
Ítélet:
Sok helyen úgy éreztem hogy az író a szerelemről és értelemről írott gondolatai egyszerű hadoválásba csapnak át, csak hogy egyre több lapot töltsön be velük. Igaz, hogy néha tényleg okosan és jól átgondoltan fogalmazta meg őket, de úgy, hogy néha tényleg értelmet is nyertek.
A könyvben az tetszett a legjobban, hogy végre nem egy olyan nő a főszereplő aki csak vár a megmentő kis lovagjára és majd megszűnik minden gondja, kitartottan éli életét és így tovább. Végre egy erős személyiség, aki saját botlásait elemzi, képes minden lelki kínt kibírni, távolról szemlélni magát és cselekedeteit.
A könyvben persze jelen van a politika, az akkori társasági normák, amikkel próbálta az író kicsit érdekesebbé tenni a történetet, amit az utóbbival ért el.
Voltak olyan monológok amit még maga a szerző sem gondolhatott komolyan itt egy remek példa rá : "...Arra gondolok, hogy....Nem tudom mire gondolok. Sokfélét gondolok egyszerre." Most akkor gondolkodik vagy sem?! Ezt tényleg nem lehet olyan nehéz eldönteni...
A vége nem is volt annyira kiszámítható mint azt nemrégiben hittem. Meglepett, de akkora csalódást okozott, hogy azt hittem kihajítom az ablakon a kötetet. Így átverni, csak hogy végleg elszakítsa magától kedvesét...
Végezetül, a Végezetül részen jót röhögtem. Mintha megpróbálnák megmagyarázni, hogy miért lett ilyen a könyv amilyen...:D
És mint mondtam megint ronggyá szidtam egy könyvet, ami lehet nem is érdemli meg, csak én vagyok ilyen kukacoskodó. :D
A műben a legfeltűnőbb szó: disputa.
5/3
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése