Ezt is piszkosul olcsón vettem ugyanakkor amikor az előző kötetet. Sajnos a harmadik már nem volt ott.
Fülszöveg: Egyetlen rövid hónap alatt sikerül a város minden mágikus erővel bíró lényének a tyúkszemére lépnie. Egyre több veszély leselkedik rá, de szerencséjére Barrons mindig kéznél van, hogy kimentse ellenségei karmaiból. Csak egy kivétel van: V’lane, a halált hozó szextündér, aki olyan intenzív szexuális vágyat kelt Macben, hogy a puszta látására a lány vetkőzni kezd.
És V’lane többnyire váratlanul tűnik fel Mac közelében. Ahogy most is.
Az egyetlen dolog amit utálok a könyvben, hogy mikor azt hinném találtam benne egy hibát végre, a következő oldalon az írónő illetve Mac rávilágít arra, így az már nem igazán számít hibának. Egyúttal pontosan ezt az átgondoltságot szeretem benne, nem hagy semmilyen rést illetve kivetnivalót maga után.
Talán az egyetlen dolog ami ténylegesen nem tetszett, az a sidhe-látók körüli felhajtás meg ez a PHI. Rowena mint állítólagos vezetője a sidhe-látóknak nekem harmatgyenge a többiek mellett, nem is tudok rá úgy tekinteni mint egy fontos emberre. Jellemtelen ez az öregasszony.
Nekem ez jobban tetszett az előzőnél, pedig az is rettentően tetszett. Ami pluszt nyújtott élményben, hogy sokkal több érzelmet éltek át a szereplők, változatosabbak voltak a kirohanásaik, és a gondolatmenetük is egyre inkább logikus és követhető. Mac célját egy kicsit megkérdőjelezem, de egyelőre nincs még vele komoly baj.
Barrons. Volt hogy utáltam, kedveltem, izgultam érte. Ritkán képes egy szereplőnek ennyi érzelmet kiváltania belőlem. Utáltam mert egy arrogáns petúnia, kedveltem mert gondoskodó és féltő, izgultam, hogy ki a franc ez a férfi és derüljön már ki végre minden róla.
V'lane. Hm. Még nem ismertem ki igazán, de egyelőre ártalmatlannak minősítem.
Kedvenc részem Mac csapdába esése. Egyáltalán nem tűnt úgy mintha bármelyik percben rendbe jöhetnének körülötte a dolgok, reménytelennek tűnt a helyzet.
Alig várom a folytatást, a pénztárcám könnyebb lesz jövő héten az biztos. :)
5/5
2013. jan. 6.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Sziasztok!
Az első két kötetet megvettem ma a soroksári Auchanban. Kilós könyvvásár van. Potom kb. 500 Ft/db. Akinek még nincs meg, jó alkalom megvenni.
Megjegyzés küldése