Raana Raas - Az ogfák vöröse (Csodaidők 1.)

Régen vettem egy akcióban, akkor azt se tudtam még hogy magyar az író, csak úgy megragadta a figyelmemet a cím. Mi az az ogfa...gondoltam én. De amióta megtudtam sokkal inkább el akartam olvasni.

Fülszöveg: A Csodaidők világa különös, futurisztikus, gazdag fantáziával megalkotott világ. Sem rosszabb, sem jobb, mint a miénk, csak éppen más. Amikor azonban átlépsz ebbe a világba, ahol már több bolygón él az emberiség, mégsem csak álmélkodni fogsz, sok mindent ismerősnek is találsz. Mi még ugyan nem utazunk naprendszerek között, nem lépdelünk narancsszín gyepen vörös levelű fák árnyékában, nem ismerjük a háromdimenziós sakkot vagy a holokapcsolat döbbenetes lehetőségeit, de jól értjük az árvaházban növekvő Judy vágyait, a zsarnoki apa ellen lázadó Yaan indulatát, s Giin, a tekintélyes közösségi és szellemi vezető vívódásait. És ismerősök a családi erőterek is, ismerős a hagyományőrzés fészekmelege, a fiatalok forrófejűsége, a nagypolitika boszorkánykonyhája - vagy éppen a terrorizmus.

Megjegyzés: nekem a fülszöveg semmi konkrét dologról nem tesz említést, ezért is halogattam az olvasást, majdnem két éve megvan pedig. Pedig ha tudtam volna...

Ugyebár magyar író. Az ilyen jó könyvek pártolásánál, mint az Ogfák vöröse és társai, valamiért hungaristának kezdem érezni magam. Szerintem fontos hogy támogassuk a magyar irodalmat (lévén bármilyen műfaj) azzal, hogy elolvassuk műveiket, és nem hagyjuk hogy háttérbe szoruljanak a külföldiekkel szemben. Vannak igazán jó magyarul megírt könyvek, de az ellenkezőjére általában több a példa, és azok nagyobb hírverést is szoktak kelteni. Bennem is nagyobb nyomot szokott hagyni egy rossz könyv mint egy szimplán jó.

Ebben a könyvben benne van az a fogalom, amit ha megemlítenek nekem, hajamat tépve rohannék ki a világból minden hidat felégetve magam mögött. Ez nem más, mint a POLITIKA. Semmi nem untat, idegesít és dühít jobban, mint ez a téma. A probléma viszont most ott van, hogy a könyv lényegében e köré épül. A baj viszont nem ez. Hanem hogy végig tűkön ülve vártam minden olyan fejleményt a könyvben ami ezzel volt kapcsolatos. Visszájára fordította minden elképzelésemet a regény. Teljesen őszintén mutatja be a helyzetet, különféle megvilágításokból, más-más érdekeket érintve, és egy pillanatig sem tartottam unalmasnak és bosszantónak. Ez a szerteágazó világ annyira komplex hogy akár valódinak is beillene. Valós gondokat fogalmaz meg, amik nem csak ismerősek, hanem egy új környezetbe átültetett mai társadalom kritikának is megfelel. (de lehet hogy csak én látom mindenben ezt)
A hagyományokat őrző szellem szerintem nagyon is követendő irányzat bármelyik kultúrában és világban. Csak annyit kell tenni hogy nem szabad hagyni, hogy életek, sorsok rovására menjen. A családok egységének gondolata különösen tetszett, szerintem is ez az egyik legnagyobb összetartó erő. Akinek nincs vagy volt régen családja, az is tartozik valakihez, sosincs egyedül.

Azonban eljött az idő, hogy ódákat zengjek erről a felháborítóan kiváló műről. 

Annyira imádtam, hogy az leírhatatlan.

Először nehezemre esett megszokni, hogy gőzöm sincs melyik bolygón vagyok éppen, jelen esetben szó szerint. Szerencsére volt hátul egy jó kis függelék ami sokat segített, hogy megértsem a dolgok rendjét.

Ezt a világot a tökéletlenségei tették tökéletessé. Kizsákmányolás, árulás, szeretet-gyűlölet, diszkrimináció minden fajtája, halálok. Nem tűnhet túl vidámnak ez a könyv ezeket említve, de volt pár olyan rész ami mosolyra fakasztott benne. Igazi szívből jövőre. Ha egy könyv egy szikrányi érzést is képtelen kiváltani olvasójából, akkor nem végzett túl jó munkát az író saját érzései közvetítéseivel. Jelen esetben erről szerencsére szó sincs.

A szereplők nagyon sokszínűek, abszolút kedvencem azonban nem volt, mert mindegyikükben volt valami szerethető. (kivéve persze Yaan, aki olvasta az tudja melyikre vonatkozik) Három nézőpont, illetve személy  meséli el saját élettörténetét, ennek a háromnak a kombinációja teszi lehetővé hogy átlássuk milyen a Csodaidők társadalma. Akadt aki jómódú, elismert családból származott, akadt akit kirekesztett a környezete és a világ,  és volt aki a kettő határa között rostokolt. Ami igazán tetszett, hogy kiszámíthatatlan volt sorsuk alakulása. Bármikor, akár bármelyikük a következményeknek kiszolgáltatottan kiszabadulhatott a skatulyájából, vagy éppen csöbörből vödörbe kerülhetett. Leleményes és nem várt fordulatokkal gyorsította a cselekmény alakulását az írónő, hogy még véletlenül se lehessen felcímkézni semmit se a "monoton" jelzővel.

Szerintem a könyv céljai között van az, hogy tanítson is. Mindenki életében szerepel pár baklövés, pont úgy ahogy az összes szereplőében, de az az igazán fontos, hogy ki hogyan képes felülkerekedni rajtuk esetleg átvészelni őket. A düh és az erőszak nem jelent sem megoldást sem elégtételt. Aki múltja miatt szánja magát bosszúra egy olyan nemzeten amelyik nem követett el ellene semmit, az megvetendő magatartás.

Az egyetlen dolog amit hiányoltam az egy kicsivel több leírás a környezetről. Milyen maga a természet, esetleg a bolygók különlegessége... Például a narancsszínű gyepről, ha jól emlékszem (vagy nem) csak egyszer olvastam megemlítésként. De tudom, inkább más volt hangsúlyos benne, amit meg is értek. A következő kötetekben még bármi megtörténhet. (most sajnálom igazán hogy nincs meg a második kötet)

Mindenkinek ajánlom, de komolyan! Vegyétek a kezetekbe!

5/5(*)