Fülszöveg: Az első világháború árnyékában egymásra talál a fiatal katonatiszt és a boszorkány. A férfit kétségek gyötrik, mert nem hisz az erőszakban, és nem osztozik a harc mámorában égő német vezetés elbizakodottságában. A nőt kérdések gyötrik, vajon miért irtotta ki az emberiség a boszorkányfaj nagy részét évszázadokkal ezelőtt, és lehet-e ennek ellenére szeretni őket, vagy jobb is, ha a nagy háborúban végképp elpusztítják egymást. Hans és Babette szerelmének tragikus háttere az yperni gáztámadás, amelyben több mint százezer ember halt meg vagy vesztette el látását, ahogy a férfi is, aki így lesz ember a sötétben.
Eddig annyira elégedett voltam a magyar kortárs írókkal, de egyszer mindennek vége szakad.
A könyv stílusát és hangvételét tekintve nekem inkább tűnt egy könnyed kis novellának mint regénynek. Olyan fellengzősen foglalja össze a világháborús történéseket az írónő, ahogy nekem nem tetszik. Alapból elkerülöm a történelmi regényeket, mert hogy mondhatnám valamire hogy "igazán korhű" ha nem is vagyok tisztában a kornak a legjellegzetesebb momentumaira, a személyekre, a beszéd milyenségére. Szóval ilyen szempontból nem is fogom megközelíteni a regényt.
Ami különösen zavart, az Babette. A 10. oldalon tett egy olyan kijelentést ami miatt unszimpatikus lett azonnal.
"...Azonban ha mással nem is, azzal tisztában volt, hogy alighanem ő a legszebb az egész bálban..."
Egy lánynak illetve hölgynek nem szabadna így gondolkodnia, hogy jobbnak képzeli magát másoknál. Mindenki a maga módján egyedi, és ha neki a külsőségek ennyire számítanak az csak róla árulkodik, nem másokról.
"Lehetséges igaz szerelem boszorkány és halandó között?" Nagyon nem. Hol volt itt szerelem? Babette inkább csak kötelességtudata miatt volt a férfival, hogy ápolja sérült lelkét. Ez nem szerelem. Pláne ha még gyáva módon meg is futamodik a kötődés elől.
Ez a boszorkányosdi sem lett meggyőzően kifejtve és leírva. Állítólag a boszorkányok sokkal hamarabb léteztek már mint az emberek. És így merül fel bennem a kérdés...akkor hogy jöttek létre az emberek? Fizikailag dosztig ugyanolyanok, csak a boszorkányok tudnak mágiát használni (Akármennyit. Honnan ez a kiapadhatatlan forrás?) Meg egy másik kérdés velük kapcsolatban: Ha galambbá változik Babette, hogyan kerül rá a saját ruhája ha visszaváltozik és a poggyásza oda ahova megy? Teleportálja vagy az apró csőrében fuvarozza az egészet?
Ami a legborzasztóbb az egészben, hogy az egyetlen dolog valósult meg amit egy könyvnek se szabadna hagynia. Hogy szürke legyen. A középszerű nem jó szó, ilyen téma mellett nem is lehetne az. De egyszerűen semmi benyomást nem keltett bennem a könyv. Ha legalább mondhatnám hogy nagyon rossz akkor tovább megmaradna bennem az élmény, de ezt hamar elfogom felejteni.
A vége teljesen kiábrándító volt. Ennél a könyvnél egy happy end minimum kötelező lett volna. Annyi negatív dolgot éltek meg a szereplők, én örültem volna ha a végén végre békére lelnek együtt. Persze Babette az egyetlen vágyálmomat a könyvvel kapcsolatban jó alaposan romba döntötte. Most ezt inkább nem köszönöm meg.
Egyszeri olvasásra ajánlom, nem teljesen időpazarlás.
5/3
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése