Rachel Vincent - Kóborok

Könyvtárból kölcsönöztem ki hirtelen felindulásból, de már régóta várólistás volt.

Fülszöveg: Már csak nyolc fogamzóképes nőstény vérmacska van. És én vagyok az egyik. Éppen úgy nézek ki, mint akármelyik amerikai egyetemi hallgató. De vérmacska vagyok; alakváltó, két világ lakója. Bár a családom és a falkám rossz szemmel nézte, elszöktem a kényszer elől, hogy továbbvigyem a fajt, és kialakítottam magamnak egy saját életet. Amíg egy este az a kóbor meg nem támadott. Tudtam a kóborokról – a falka nélküli vérmacskákról – akik állandóan hozzám hasonlókat keresnek: csinos, termékeny nőket. Ezt a példány elkergettem, de aztán megtudtam, hogy két másik nőstény eltűnt. A veszélyből ennyi is elég volt, hogy a falkám hazahívjon a saját védelmem érdekében. Persze. Csakhogy én nem vagyok ijedős kiscica. Bárkivel vagy bármivel megküzdök, ha kell, hogy megtaláljam a barátnőimet. Vigyázzatok, kóborok – karmaim vannak, és nem félek használni őket!

Nos.
Nem nyújtott túlontúl egyenletes teljesítményt a könyv. A küzdős részek amik tetszettek benne igazán és amikor átváltoztak macska alakba ("váltottak" ahogy ők mondták). Az alakváltás önmagában is nagyon érdekes téma, de hogy még mellé van egy kis vérontás és nyomozgatás az úgy nagyon megnyerő párosítás. Ösztönlényekként szerintem jobban hasonlítanak egy macskára mint emberre. (van 3 macskám szóval nem panaszként hoztam fel)
Amit gusztustalannak szánt az írónő, az nem is volt teljesen az, csak kicsit hevesebben reagáltak a szereplők az erőszakra pedig az addigi normálistól sem tért el túlzott mértékben. Meg hát az ilyen abszolút csak nézőpont kérdése, nekem nem volt gusztustalan hogy belsőségeket marcangoltak és mellé képzeltem talán egy kis reális bűzt is...a személyiségek sokkal taszítóbbak az ilyen becstelen tettektől. Bűn és bűnhődés kéz a kézben.
A körítés az ami kétségeket hagyott bennem. Faythe és a férfiakkal való vívódása és ingerkedése gyerekes volt. Azt viszont beismerem hogy nagyon jó megszólalásai voltak éretlensége ellenére, majdnem olyan szórakoztató személyiség volt, mint Anita Blake. Bátor lelkű és vehemens természetű leányzó, aki többet szócsatázik mint karmol. Ha belegondolok tényleg a szavakban van az ő igazi ereje, rendkívüli manipuláló képessége van.
Viszont nem tetszett, hogy állandóan csak menekülni akart a családja szeme elől, szinte olyan volt mintha nem is szeretné őket egyáltalán, és bizonyította mennyire borzasztóan önző egy személyiséggel rendelkezik. Én nem tudok az ilyennel azonosulni.

Hangulatilag csak a kárára vált hogy ez egy ifjúsági könyvnek készült, mintha nagy része csak el lenne bohóckodva, nemtörődöm módjára íródott volna pont csak azt a korosztályt megcélozva. Ezt meghazudtolóan  áradt belőle a frissesség és a lendületesség, és tényleg érződött hogy az író stílusa még kiforratlan, de ha még folytatja tovább munkásságát még sokkal többre viheti. De örömmel fogadnám ha kevesebb erotika és túlfűtött jelenet lenne benne, és jobban megismerhetném a szereplőket.
A könyv oldalszáma indokolatlanul több a kelleténél, nagyon bő lére lett eresztve, pedig ha 100 oldallal kevesebb talán jobban is tetszett volna. De így, hogy csűrik-csavarják a történéseket és valami meghatározhatatlan logika folytán gondolkodnak a szereplők, hihetetlenül lassú észjárással...Faythe-nek hogy rájöjjön mit is tehetne ellenségeivel szemben az 60 oldalon keresztül zajlott, pedig amikor megtörtént a baj rögtön beugrott hogy mi a megfelelő járható út. Sajnos neki nem.

A végéről hiányoltam egy kis feszültség keltést. Ha még utoljára feldobták volna azt a nem létező labdát hogy Faythe miért lehet képes arra amire más macska nem, úgy nem lett volna igazából egy függővég, de az érdeklődést bizonyára felkeltette volna.

A következő kötetet is el fogom olvasni, hátha benő a feje lágya a főszereplőnek (23 évesen...)

5/3