S. J. Watson - Mielőtt elalszom

Halál nyugodtan sétafikáltam a könyvtár polcai között, ráérősen válogattam. Ez kell. Ez nem kell. Aztán szerencsés negyediknek kiválasztottam ezt a gyöngyszemet, és oda ballagtam a mogorva ukrán könyvtároshoz.

Történet: Chistina súlyos traumát élt át két évtizeddel ezelőtt, aminek következményeképpen a hosszú és a rövid távú memóriája is megsérült. Képtelen egy napnál tovább tárolni az új benyomásokat, és múltja is nemlétező lidércként kísérti. Minden nap szembesül egy férfival az ágyában, akiről nem tud semmit, de ő azt állítja, hogy ő a férje és már több éve házasok. Chris úgy határoz, hogy elkezdi leírni élményeit egy naplóba, hogy az összeszedegetett információ morzsákból összeillessze múltjának töredékeit.

Nagyon régóta szerettem volna egy olyan könyvet olvasni, amiben amnéziás a főszereplő. Csak egy halványan kialakult kép élt bennem, hogy milyen lehet úgy átélni minden napot, hogy nem ismered fel szeretteid, sem azt, hogy hol és ki is vagy valójában.
Az 50 első randi is ezt a témát öleli fel. Adam Sandler és Drew Berrymore főszereplésével.  Ott a romantikára helyezték a hangsúlyt, ahogy Adam karaktere próbál a közelébe férkőzni az emlékezőtehetségét vesztett Drew által alakított nőhöz. A gyógyulással való próbálkozással már felhagytak, így inkább a barátai és ismerősei úgy döntöttek, próbálják a napjait csupán csak széppé tenni Nekem nagyon tetszett, jó vígjáték és dráma is egyben.

E/1-ben íródott a könyv. Sokaknak nem tetszhet ez, mert megvan szabva, hogy mennyit képzelhetünk el. Csak annyi látható, amennyit maga a szereplő is lát, és ez valamennyire gátat szab a képzelőerőnek is.
Itt viszont, ez volt a legjobb feszültségkeltő eszköz. Ez segítette elő, hogy az olvasó még jobban beleélje magát Christina helyébe. Személy szerint másfél nap alatt kiolvastam, pedig nem rövid, és a témája sem éppen gyerekded.

A naplóregény formával már találkoztam, csak kicsit másabb köntösben. (Jay Asher - Tizenhárom okom volt) Abban is tetszett és ebben is, de alapvető különbségek mutatkoznak meg köztük. Jay Asher nem próbált többnek látszani stilisztikailag, mint amennyire képes, ezért volt fiatalos, divatos és nem erőltetett. S.J. Watson, majdnem ugyanannyira komoly témát dolgozott fel, de több csavart vitt bele, és a nyelvezete is jóval komolyabb. Ennek dacára, néha annyira ragaszkodott ehhez, hogy totál idiótának állította be néha a főszereplőjét.

A történet kezdetén, Christina éppen felébred álmából és egy vadidegen férfi mellett találja magát. Nem ismeri, de a körülményekre tekintve, tudja, hogy valami nem stimmel. A gyanakvás magja kezdettől fogva el volt ültetve benne. Ahogy lassacskán kezd visszaemlékezni a múltjára, a fényképek által, belátja, hogy állítólagos férjével kapcsolatban szemernyi emléke sincs.
A napról napra történő naplóvezetés során, ráeszmél, hogy hazudik neki fontos dolgokról. Eltitkolja múltjának fontos részleteit. Innentől kezdi "vallatni" a férjét, kereszt kérdéseket tesz fel neki, hogy lássa mikor bukik bele a hazugságaiba. Az igazság viszont, mintha soha nem lenne elég közel, és egyre csak messzebb kerül tőle.

Ha valaki elkezdi ezt a könyvet, fontos, hogy folyamatosan olvassa. Ha például én abbahagytam valahol, és

másnap folytattam, végig az az érzésem támadt, hogy én ezt már olvastam oldalakkal előbb is. És itt a hiba a könyvben. Sok könyv elköveti azt a hibát, hogy ha valamelyik szereplő amnéziás lesz, és nagyjából elvesztette minden emlékét, akkor ugyanazokra a hatásokra mindig másként reagál. Ez nekem nem tűnt hitelesnek eddig, de itt épp az ellenkezője van. Ugyanúgy reagál mindenre, és ez teszi nehezen emészthetővé és olykor-olykor monotonná. 

A szerelem, mint elem, az itt történetesen nincsen. Hogyan is lehetne képes elhinni egy nap alatt, hogy férje van és fülig szerelmesnek kellene lennie belé, mivel, elvégre csak hozzáment valamiért. Christine-t is ez foglalkoztatja a legjobban, nem érzi a férfi valódi közelségét, az érzéseket amiket kivált belőle, azokat egyszerűen képtelen szerelemnek nevezni.

Fontos tényező az írónak a neme. Férfi. És női karakter a főszereplő. Néha tényleg eltudta találni, miképpen reagálnak bizonyos helyzetekre a nők. De volt olyan amikor nagyon nem. Nagyon nem.

A könyv egyik gyengéje még, a vége. Jó, oké, minden kiderült miként és hogyan volt a múltban. De, azért azt is leírhatta volna, hogy napló olvasás nélkül, mennyit fejlődött az emlékezete. Nem csak így félbehagyni, hogy na most akkor alszik egyet és lesz ami lesz. Ezt találtam egyedül szörnyűnek.

Összességében tényleg tetszett, annyira hatalmas hibákkal nem találkoztam benne, de tény, hogy a fenti dolgok miatt néha kimerítő és fárasztó volt olvasni.

Ajánlom a türelmes embereknek, akik szeretik sokszor ugyanúgy, ugyanazt elolvasni.

5/4