Császármadár (festmény)

Akrillal csináltam egy fotó alapján a Nimródból.

Kaktuszok (festmény)

Akrillal és vízfestékkel készült egy helyi kiállításra. 

Fotó alapján csináltam háromszoros nagyításban.

Sok órába telt, de azt nem szoktam számolni.

Mint azt már tudod jobban szeretek tájat és egyéb élőlényeket rajzolni mint portrékat, mivel nem kell félnem attól, hogy nem tükrözi vissza eléggé valakinek/valaminek a jellemét.

A következő vagy egy mítosz alapján készült páros alakrajz vagy egy császármadár lesz.

Virágcsendélet

Felvételi munkaként.
Nem nagy méretű úgy durván 24x24, ezért gyorsabban eltudtam készíteni mint pl a fenyőtobozokat. Akril festékkel készült, de most már ráállok a vízfestékre hátha gyorsabban lehet vele dolgozni.
Nem mellesleg ezt egy naptárbeli fotóról csináltam, és azért erre esett a választásom, mert nem a megszokott merev virágos kompozíció volt, hanem egy kicsit lezserebb és könnyedebb élettel telibb.
A következő festmény vagy egy városi látkép vagy egy absztrakt, szörnyes kép lesz.. Még nem döntöttem el melyikkel kezdjem. De nyilván az utolsó izgalmasabban hangzik.

Sajnos van egy bejelenteni valóm is. Nem fogok olvasni túl sokat az elkövetkezendő hetekben, szóval értékelés sem lesz. A festés áll a fontossági lista elején, aztán az érettségire készülés és harmadik helyen az olvasás. Sajnos egyik sem két perces dolog.

A művész (festmény)

Előre bocsátom, hogy nem én találtam ki a nevet, ez csak egy "reprodukció". Valójában egy pasztell rajzot festettem meg, tudom, hogy őrültség de ez tetszett.
Eredeti mű címe: John Elliot - A művész.
Én inkább Mikulásnak hívom.
Még nincsen kész, de már alig vártam, hogy kirakjam. Így legalább látszik , hogy nem csak ülök a babérjaimon és várom a termést. Már csak pár részleten kell dolgozni, de azt hiszem jó munkát végeztem első portréfestményem gyanánt.

Ha már láttad a többi festményem biztos észrevetted, hogy hevesen tiltakoztam a portréfestés ellen. Azt mondva, hogy az nem nekem való, az emberek csak azt ismerik el igazán stb stb.
Megtört a jég, nemdebár? Kérlek vess rám egy követ mert elhamarkodottan tettem egy kijelentést, és most meghazudtoltam magam.
Alapjában véve rájöttem, hogy szeretek portrét festeni. De a szívem csücske mégis a tájfestés és a csendélet marad. Ez biztos abból ered, hogy elég nehezen jövök ki az emberekkel a szótlanságom miatt, amit nehezen tudok leküzdeni.

Térjünk vissza a képhez, nem szeretek lelkizni.
Mint látod, így kezdtem, és kb 2 hétig hozzá se nyúltam annyira nem tetszett. Valami rémes színkeverési technikát alkalmaztam, amit kár lenne letagadni. (itt a bizonyíték!) Nem tudom, hogy hoztam össze, de a széttépésen gondolkodtam (újra).

Ezen a második képen, már tényleg feltettem magamnak hangosan is a kérdést hogy:
MI AZ ÖRDÖGÖT CSINÁLSZ?! NORMÁLIS VAGY? NEM LÁTSZ A SZEMEDTŐL HOGY AZ A SZÍN ABNORMÁLIS??
Hogy mennyire dühítő volt a bénaságom az hihetetlen.
Könnyen felrajzoltam a vázlatot, de tényleg könnyen, max 10 perc volt (ez már egy rossz ómen). Majdnem belebuktam a  legfontosabb lépésbe, a színkeverésbe és a festék felvivésébe.
Még nem mondtam de akrilt használtam, CSAK akrilt. Következőnek vízfestékkel fogom az holtbiztos...

Ismered az érzést, amikor összecsapsz valamilyen fontos dolgot egy feladatban, csak hogy látszódjon, hogy haladtál?

Itt épp ez történt.
Szinte fájt, hogy hiába akarom csinálni, a hányinger kerülgetett attól amit csináltam. Egyszerűen taszított a kép.
De hozzáteszem, hogy innentől már ment minden mint a karikacsapás, egyre jobban élveztem és kezdtem megbékélni azzal, hogy ebből valami teljesen más lesz mint aminek indult.




Ez a festmény története. :)


Ui: Bulldog szeme lett!!!!! Bváááá!


Update!

Joe Hill - Szarvak

Zsákbamacska. Friss megjelenés. Első Joe Hill könyvem.

Történet: Ig Perrish életének színvonala jelentősen leromlott mióta elvesztette barátnőjét. Egy nap csúnyán berúgott és nem emlékszik mit csinált aznap, de tetteinek következménye szemmel látható. Szarvak. Valódi szarvak. Amik különleges képességekkel ruházzák fel Ig-et, és így talán kiderítheti ki volt a tettes Merrin meggyilkolásában.

Nos, mint látod a borítót az áll rajta, hogy: A templomba járás nem segített. Jöjjön hát a Sátán!
Szerintem ez komolytalan a könyv mondanivalójához és stílusához képest, elbagatelizálja az egészet. De tény hogy van benne igazság. Ehhez megmutatok egy kis részletet a könyvből, hogy világos legyen miért:

"Egyedül az ördög szereti az embert olyannak, amilyen, leli örömét magunk ellen szőtt ravasz terveinkben, szégyentelen kíváncsiságunkban, hogy egy kis hetyegésért feladjuk halhatatlan lelkünket. Ha Isten nem is, az ördög tudja: csak azok érdemlik meg, hogy lelkük legyen, akik elég bátrak a szerelemért rögtön kockára tenni." (305. oldal)


Ez a könyv az, amit hibái ellenére is szeretni lehet.
Egyszerre vannak benne fantasztikum elemek és hétköznapiak. A hétköznapit testesíti meg Ig gyerekkora amiről a cselekmény előrehaladtával lebben fel a függöny. Egyszerű lelkületű kissé elnyomott csemete volt, aki  egyszer veszélybe sodorta magát, hogy a figyelem közepébe kerüljön, és majdnem elvesztett valami fontosat meggondolatlansága miatt. Ekkor hitte azt, hogy megtalálta legjobb barátját, Lee-t. Ő semmiben nem lelte igazán örömét, a zenét egyszerűen nem tudta elviselni és nem volt elég mersze semmihez. Ez gyerekkorára vezethető vissza, amikor állítása szerint megigazította a Holdat. Azóta csak közömbösen néz mindenre, mert látta felülről magát a világot, és nagyon sok élet tapasztalatra tett szert.
A fantasztikumot a szarvai és egyéb képességei biztosítják, amik persze a könyv utolsó harmadában erősödnek fel igazán. Nem légből kapott badarságokat tud, hanem amik segítenek szellemi megnyugvásának beteljesülésében. Bármit rosszat is tett, maga mögött hagyta az átlag ember hozzáállását, és nem kárörvendett más kárára, csak hideg vérrel tudomásul vette, hogy megbűnhődik tetteiért és azt kapja az a személy amit megérdemel.

Nagy hangsúlyt fektet a könyv a vallásra. Miképp vesztette el Ig a hitét Istenben és miért fordult akaratlanul a Sátán felé. Ez egy hosszadalmas folyamat, de a végén azt az utat választja amiben békére tud lelni. Egy szóval sem tagadja létezésüket, kell hinnie valamiben ha már elvesztette életének legfontosabb személyét. Nem vagyok egy nagy Istenhívő/félő ember, de ez teljesen más megvilágításba helyezi Istent és én inkább a 'rossz' oldalt választom ebben az esetben.

A szerelmi szál az egyik legszomorúbb és meghittebb amit egy nem romantikus könyv nyújtani tud. Nem tiniálomszerű, még úgysem hogy első látásra történt meg a szerelem. Nagyon reális volt, néha összekaptak, egy-két nézeteltérés is volt közöttük, szóval teljesen hihető volt a kapcsolatuk. De ebben elég bosszantó volt a harmadik fél, ekkora intelligenciával ami neki volt, hogy lehetett félreérteni egy annyira nyilvánvaló helyzetet? Bah

Ami talán nem tetszett, az hogy a közepén kicsit lapos lett a cselekmény. Ugyanazokat a trükköket vetetette be Ig csak más-más embereken, akiknek legbelső vágya mindig valamilyen szexuális eredetű dolog volt. A titkaikról nem is beszélve...


A borító nagyszerű, szerintem sokkal több jelentése van mint más országokénak, elvégre a történetben megjelent tárgyi elemekből építette fel a készítője. Mellesleg, ha kézbe veszed olyan mintha egy 100 éves darabot tartanál a kezedben, kopottnak, gyűröttnek néz ki, de ha megsimítod, a felülete hibátlan.

Én ezt nagyon, nagyon, nagyon ajánlom mindenkinek. Sötét, komor hangulatú, egy kevés alpári stílussal és brutalitással keverve. Nem állítom, hogy letehetetlen, de megéri a belefektetett időt, az egyre érdekesebb fejlemények benne biztos felkeltik majd a figyelmed.

5/5

Alan Dean Foster - Transformers

Nagyon unatkoztam már mikor ezt kivettem a könyvtárból, és semmit nem találtam ami érdekelt még volna ezen kívül.

Azért hadd ne magyarázzam el, hogy ez miről szól,jó? Csak a barlanglakó kis ősemberkék nem hallották még azt a szót, hogy transformers.

Nekem ez nem tetszett. Szóval összeírom a pro és kontákat:

Pro: az eleje érdekes, emelkedett hangvételű a bevezetése egy másfajta civilizációjának. Az én kis agytekervényeimnek bonyolult is volt egy kicsit, de ha nehezen is, azért még érthető. 

A katarzis  mindenképpen az utolsó oldal. Annyira megkönnyebbültem a végére, hogy nem kell tovább ilyen kisstílű teljesen lényegtelen és az elvárásaim szintjét alulmúló könyvet olvasni, hogy majdnem örömtáncot lejtettem. Az én szemszögemből ez is pro-nak tekinthető. 

És itt kifogytam. :)

Kontra: képileg teljesen elvesztettem a fonalat. A leírások rémesek, és ha nem láttam volna a filmet azt se tudnám ki micsoda és hogy a micsodák meg kicsodák. Az autobotok két lábon járó szemetesként vannak ábrázolva, egy nagy halom ismeretlen fém amiknek lábuk alatt megremeg a föld. Azért illene normálisan, igényesen, legalább egy gyűszűhegyni kis képet adni a szereplőkről. De ezt a "bízzuk a fantáziára" dolgot annyira utáltam, hogy az elmondhatatlan.

A nevekről is ejtenem kell pár szót. Pl itt egy helyzet:

- A katonák vígan beszélgetnek, jó a hangulat. Hirtelen felbukkan a semmiből egy Skorpion, vagy Üstökös (!) ami össze-vissza támad mindenkit, egyszer hol eltűnik, hol előjön, aztán végleg elmegy valahová(?). Nem elég hogy elvárják, hogy fejből tudjuk az összes ÁLCA nevét, társítsuk hozzá a jellegtelen kis bádogdoboz testüket (amiről gyakorlatilag egy szó alig esett), amit talán sikerült létrehozni a fejünkben (és hozzáfűzöm, hogy még az Álca kis csapatnak se volt semmilyen bevezetője, csak úgy A'la Nature kibökték a nevükkel a szemem, a nagy történések kellős közepén. Biztos már kis embrió korában mindenkinek a fejében volt az Álca szó és jelentése.)
Azt is el kell képzelnünk továbbá, hogy mi az isten csapása folyik a csatatéren! Egyik helyszínről a másikra ugrik a szál. Átvezetés semmi. Minek az?! Akár egy másik dimenzióban is lehettek volna, arról se esett volna több szó, mint a Földön történtekről. Az egyetlen talán értelmes dolog a negatív végkifejlet lehetett volna. Persze, ez a tipikus megmenekült a világ hála EGY embernek dolgot rá kell erőltetni mindenkire. Mert mi annyira okosak vagyunk és fölé kerekedünk minden más intelligens organizmusnak, hogy hirdetni is kell felsőbbrendűségünket.  

Az utolsó borzalom a romantikus (?) szál. Hát ez meg mi volt? Vagy tényleg volt? Nem lehetett volna? Egy kis katica bogárba is több érzelem szorult, mint abba a két idegesítő karakterbe. Egyetlen dolog köti össze őket, hogy Sam megakarja hágni a lányt. És akármekkora balfék is, összejön neki ez a lélekemelő kapcsolat. Két pillantásuk volt összesen, szóval nincs racionális magyarázat hogy hozta össze az egészet, de egy tapsot megérdemel.

Nem ajánlom semmilyen hüvelykujjal rendelkező élőlénynek a figyelmébe, mert agyilag a kis zöldszemes ostoros szintjén kell tengődni hogy ezt élvezni lehessen.

Egy meme kifejezi minden érzésemet a könyv iránt:

5/2

Simone Elkeles - Tökéletes kémia

Ajándékba kaptam a családomtól karácsonyra. Felkapott volt annak idején, ezért kértem éppen ezt, hogy megtudjam merre visz az ár, ha a tömeggel tartok.
Mint kiderült semerre.

Történet: Brit az a lány akit mindenki irigyel, és vele kapcsolatban a mázon kívül másra nem is kíváncsiak. Igyekszik mindig tökéletesen kinézni, viselkedni, hogy olyan ember legyen az otthonán kívül akit megbecsülnek. Szülei nem törődnek vele, csak azzal a látszattal amit kifelé mutatnak a világnak. Shelley, Brit nővére, szellemileg visszamaradott és csak testvére foglalkozik vele úgy ahogy egy ember megérdemli. Innen ered Brittany megfelelési kényszere, hogy nővére helyét az életben betöltse.
Alex a Latin Vér banda tagja, hogy megvédje családját a rossztól, feláldozta jövőjét és beállt közéjük. Alex-et félreismerik és nem is strapálja magát, hogy félreoszlassa a mexikóiakról kialakult tévhiteket. Első találkozásakor Brittany Ellis-el nem tett rá túl jó benyomást, de ez is elég volt, hogy belevágjon egy fogadásba vele kapcsolatban.
Szóval így kezdődött minden.

Mint sok embert, engem is megtanított pár dologra a könyv.
1. Bővült a spanyol szókincsem. (nulláról nem volt nehéz felhozni...)
2. Ne ítéljünk első látásra.
3. Fogadjuk el embertársainkat úgy ahogy vannak, és NE próbáljuk megváltoztatni őket önös érdekből..khm. (ejnye Brittany)

Miután túlestem ezen az érdekfeszítő fellengzésen, kezdjünk bele a véleményezésbe.

Röviden: Tetszett majdnem az egész, kivéve az epilógust és úgy 50 oldal a végéből. A gond az volt a végével, hogy ellentmondott saját üzenetének a könyv. Brit melyik bolygóról származol, ha azt hiszed rávehetsz valakit bármire, ha neki adod a tested? Ugyan már. (de sikerült....oh the irony)
Ajánlom? - Igen. Miért? -Azt lent fejtem ki. :)

Hosszan:
Engem ez a könyv hamar megnyert magának, túl hamar. Nem vitás, hogy az írónő tehetséges, nagyon jól tudja alakítani a szálakat és szimpatikus szereplő gárdát is tud gyártani. De...DE...én már kinőttem az ilyen tini lányos, rózsaszín felhőben élek stílusú dolgokból. (a látszat is számít) Ha pár évvel fiatalabb lennék a kedvenceim között lenne, van benne szerelem, akció, tiltott dolgok és szabályok áthágása, minden jelen van amit csak eltudsz képzelni. A nyelvezete humoros, a modern kornak megfelelő, csak a célközönség száz százalék, hogy nem én voltam.
Egyetlen egy szereplővel nem tudtam azonosulni, de ez így túl finoman hangzik....szóval még egyszer nekifutok. Minden szereplőt imádtam csak a női főszereplőt rühelltem elejétől a végéig. Nagy felfedezés amúgy, hogy nincs egy olyan könyv se, ami ne rendelkezne legalább egy kődarab értelmi szintjén álló szereplővel, aki annyira sötét, mint az éjszaka. Brit a becses neve legfőbb képviselőjének. Én tényleg nem ítéltem el azért amit nap mint nap tesz, hogy hazudik a világnak, mindenkit becsap a környezetében, még saját kis diónyi agyát is megtéveszti. Egyszerűen kiállhatatlan, azt hiszi minden, MINDEN róla szól. Ha valamihez nincs köze, mit tesz? Tesz róla, hogy legyen. Ebből nem az következik hogy, hú, milyen vagány ez a lány. Nem. Kényes, egoista kis borzalomvirág.

Csak hogy el ne felejtsük, ez egy romantikus regény. Biztos azt gondolod, mivel Britet úgy szidtam, mint a bokrot ebbe is nyomban belekötök. Megtenném ha tudnám, szóval most biztos csalódtok bennem mert nem tudok. Alex és Brit tökéletesen összeillenek! Alex elég okos, hogy pótolja barátnője agysejt hiányát, Brit pedig megtanította őt, hogyan tegye magáévá saját érzelmeit és nyíljon meg előtte. És általában pattogós párbeszédük pedig csak hab volt a tortán.

Szólnék még a Latin vér bandáról is, ami számomra az egyik legszórakoztatóbb volt. Azt hiszik összetartoznak, közben azon igyekeznek, hogy keresztbe tegyenek egymásnak. Elegendően álszentek és képmutatók, hogy "összetartozzanak". Egy gyenge változatai az igazi maffiózóknak.

Összegezve: Jó, megérte a belefektetett energiát, és ha a következő kötetekben teljesen kiiktatnák Brittanyt szerintem sokaknak nagy megkönnyebbülés lenne.

5/4

Rob Thurman - Holdvilág

Alig vártam már, hogy megkapjam, de valamiért nem vitt rá a lélek hogy ezzel kezdjem az olvasást az új könyveim közül, de aztán...meggondoltam magam miután elolvastam az első bekezdést belőle.

Figyelmeztetlek, hogy enyhe spoiler veszély van a bejegyzésben.

Sztori: Niko és Cal sok mindenen mentek már keresztül. Az Auphe legyőzése után nehéz helyzetbe kerültek és hogy fenntartsák magukat piszkos munkákat kell elvállalniuk. Így keveredtek bele egy komoly slamasztikába, mikor egy csillagászati összeg reményében be akarták mocskolni a kezüket, de minden másképp alakult, mint gondolták...

Fhu gyerekek...én ezt teljesen imádtam, még az elsőnél is jobban. Olvastam pár embertől, hogy nem voltak teljesen elégedettek ezzel a kötettel, mert hiányzott belőle egy kicsit több a megszokott humorból. Én nem tudom te (igen, te, aki ezt a hülyeséget olvasod) hogy vagy ezzel, de én már az első oldalon röhögtem. A párbeszédek is sokkal pattogósabbak, pikírtebbek lettek nem beszélve arról, hogy jó pár helyen olyan átkozottul vicces helyzetkomikum alakult ki, hogy majdnem kifordultam a fotelból.

És most borulok először (képletesen) egy fordító lábai elé, mert el kell ismerni hogy nagyszerű munkát végzett. Néhány magyar mondatot még én se értettem teljesen első olvasásra, szóval kalapot (skalpot) emelek Takács Gergely előtt. :)
Viszont! Ha már ennyire dicsérgettem a fordítót, had áruljam el, hogy engem kicsit bosszant hogy kb vécé papír minőségű lapokra nyomtatták azokat az aranyat érő betűket...Na mondom...ha a többi is ilyen lesz és ha csalódom bennük...tudd hol a helyed pajtás.

Na, miután átestem ezeken a sorsfordító erejű rossz és jóindulatú megjegyzéseken ideje a könyvről is írni még pár szót.
Khm. Szóval kedves idegen (vagy ismerős?!) azért ajánlom figyelmedbe ezt itt fent (nézz a képre) mert nem csak szórakoztat de tanulhatsz is belőle, illetve hasznát is veheted azoknak a szellemes beszólásoknak amiket Cal és Niko vág egymás fejéhez. Amúgy szerintem ők nagyon jó testvérek, példaértékű mennyire szeretik egymást és hogy minden civódás ellenére saját káruk árán is megvédik a másikat, bármi történjen. Önfeláldozás, szarkazmus, segítőkészség, ez a pár szó tökéletesen jellemzi őket.

Egy szálat furcsállottam az egész könyvben. Még pedig azt, hogy Cal mi a francnak lett szerelmes?! MIÉRT? Jobb szeretem ha a főhős, ha épp nem egy romantikus könyv nyálas főszerepét játssza, még csak gondolni se merjen a szerelemre mikor még több kötet vár rá a háta mögött. Az első kötetben ilyenről szó se volt (talán egy iciri piciri vonzalom..esetleg) Biztosan túlreagálom ezt az egészet, de én nagyon megkedveltem Calt , és ha meg fog változni a személyisége, mert szeret valakit akkor csalódni fogok. Csak hogy kiálljak saját véleményem mellett inkább tovább erősíteném a két testvér közti köteléket, minthogy még kettőt beletegyek.

Még egy jó pont a könyvnek, hogy most sokkal több mitológiai lény volt benne, mint az előzőben, igaz némelyik lényt nem tudom sorolhatom-e ide. Sok olyan könyvet láttam már amik még a fáradtságot se vették hogy egy idegen fajt fűrészpor mentesen, normális tulajdonságokkal lássanak el.
Elég régóta szimpatizálok a farkasokkal (hála Maggie Stiefvater néninek) és örülök, hogy végre egy kicsit erőszakosabb oldalukat is bemutatták ezek a lények. Cerberus volt közülük az egyik legnagyobb meglepetés, nekem ő azt jelképezte, hogy 'hibásan' is elérheti valaki a céljait, de az a lényeg, hogy milyen eszközökkel teszi ezt.

Szóval, ha tetszett az első kötet és még pörgősebb, izgalmasabb, váratlanabb dolgokat szeretnél olvasni, szaladj el a legközelebbi boltba és vedd meg a Holdvilágot de azonnal.

Ui: ha valaki tudja mikor jelenik meg a következő rész magyarul, kérjem írja meg nekem. :)

5/5

Ally Condie: Matched - Egymáshoz rendelve

Karácsonyi ajándékaim egyik (nem írhatom hogy a legékesebb...) értékes darabja. Valójában ezt választottam Cassandra Clare Bukott Angyalok városa helyett, mivel jól kicsesztek azokkal akik vártak rá és csak később jelent meg a kelleténél.

Most veszem észre, hogy a könyv borítója nagyon pofás a blogom kinézetével együtt. Már megérte elolvasni...csak vicceltem, nem emiatt történt.

!Előre szólok, hogy spoilert is tartalmaz a bejegyzés!

Alap: "Cassia harmonikusan él ebben a steril világban (Társadalom), és meg van győződve róla, hogy ha betartja a szabályokat, hosszú élete, tökéletes munkahelye és társa lesz. Amikor a Párosító Bankett után legjobb barátja jelenik meg számítógépe képernyőjén, Cassia biztosan tudja, hogy ő az igazi... A képernyő azonban hirtelen elsötétül, és egy másik fiú arca villan fel rajta. Cassia nehéz döntés előtt áll. Merre induljon? Xandert kövesse a jól ismert, kitaposott úton, vagy esetleg Ky után eredjen az ismeretlenbe vezető, sötét ösvényen?"  (lusta voltam, bocsánat, hogy csak másoltam)

Egy gondom volt, de az végig kísértett betűről betűre. Nekem ez olyan volt, mintha egy titkos szervezet amikor olvasás közben pislantottam egyet, valahogy a szervezetembe juttatott volna valami gyenge nyugtatófélét. Nem sértésnek szánom, de számomra túl lassan bontakozott ki minden és elnyújtottak voltak a párbeszédek, amiktől csak az álmosság jött rám. Én azt az elvet vallom, hogy egy-két szóval bármit (!) le lehet rendezni, akár a legkomplikáltabb vitákat is. Legalábbis én úgy tekintettem a beszélgetésekre, hogy valóságos helyzetben milyennek tűnne.

Erősen töprengtem közben is és utána is, hogy akkor ebben volt-e BÁRMILYEN izgalmasabb mozzanat ami kiemelkedően jó volt, és a válasz negatív.
Én próbáltam kedvelni Cassia-t, de egyszerűen nem ment. Egy az, hogy álszent. Ő is pontosan rávilágított arra, hogy ha nem látja meg azt a bizonyos képet a monitoron, akkor SOHA nem mélyült volna el a kapcsolatuk Kyal. Ettől függetlenül, a 'felvillanás' után, valamiféle 'véletlen' folytán eszébe ötlik egyetlen megmaradt közös emléke vele. Ami kiemeli Ky jó tulajdonságait és egy kis ízelítőt ad, hogy milyen nemes szívű kis kölyök volt már fiatalkorában. Személy szerint ő a kedvencem, titokzatos, és valamennyire már kezdi elfogadnia múltját, három szóval összefoglalva: fejlődőképes karakter.

Disztópiás kötet lévén, szükség van egy hihető és jól felépített társadalmi rendszerre, hierarchiára. Hááát...ez viszonylag helyén volt annyit tudok mondani. Már Molyon kifejtettem hogy ez a hibátlan szervezettség, és megbízhatóság lenne a legjellemzőbb rá, de itt fordul át egy kicsit sablonossá, hogy akad egy hiba, és pont a mi drága látott főszereplőnkkel kapcsolatosan. Pont vele. Ki mással? Nekem ezek már annyira eltúlzottak voltak, Cassia is oldalakon át nyűglődik, rágódik ugyanazon, hatszázszor átgondol mindent, még a 'milettvolnaha' problémát is megfontolja. Ugyanazt a gondolatsort boncolgatja. Ugyanazt! Nekem nincsenek acélos idegeim ehhez, változatosságot kérek. (követelek!) Vonja le a következtetést és kész.

Ez a monotonitás még a szerelmi háromszögre is kihat. Mondom oké, itt nem lehet sok mindent elrontani. Nem is rontott, de itt nyilvánvalóvá vált milyen szerepet fognak betölteni Cassia életében a fiúk. Ky (nem titkoltan) lesz a herceg fehér lovon, Xanderre pedig a tényközlések feladatát ruházta az írónő. Néha felbukkan és mond valami okosságot, illetve rásegíti a bugyuta főszereplőnket a helyes megoldásra. Teljesen olyan, mint egy belső hang.

Mivel pontosan nem tudni melyik évben játszódik ezért a folyóírás és a manapság használatos tárgyak régiséggé váltak és elveszettnek a köztudatban. Jó hangulatot tudott kelteni a szerző, mikor Ky és Cassia együtt gyakorolták az írást, meghitt pillanat volt. Az ő kapcsolatuk talán a legszilárdabb, ami itt előfordul, még a családi kötelékeket is túlszárnyalja.

Összességében tehát, elég jó volt, de többet vártam tőle mint amit nyújtani tudott. Biztos más élmény lett volna ha eredeti nyelven olvasom el, majd talán legközelebb.

Ui: nem fogok sokat olvasni az elkövetkező időkben, mivel érettségire készülök, de szerintem rajzolni és festeni fogok ám bőven. Majd felrakom a felvételihez készített munkáimat. 

5/4

Dennis Lehane - Viharsziget

Semmit nem tudtam róla, de annyi is elég volt, hogy egy hónappal ezelőtt letöltsem a filmet és azóta mai napig parlagon hevert.

Most olyan helyzetben vagyok, hogy kivételesen megnéztem a filmet és még a könyvet is elolvastam és ezenfelül a kettő külön külön is megállta a helyét.

Röviden, tömören:  Teddy rendőrbíró átmeneti társával Chuck-al egy különös szigetre érkeznek, hogy felgöngyölítsenek egy rejtélyes ügyet, melynek főszereplője egy titokzatos módon eltűnt beteg, Rachel, aki egyetlen nyomot sem hagyott hátra maga után. Látszólag a személyzet akadályozza a nyomozást, de az egész misztériumnak előterében mégis valaki más áll.

Ez volt az eddigi legizgalmasabb krimi, thriller könyv amit eddig olvastam. Méltányolom az író tehetségét, hogy akkor is élvezhetővé tud tenni egy könyvet ha már a felénél rájövünk a dolgok nyitjára és eltudja érni, hogy továbbra is megbűvölten vegyük kezünkbe művét.

Az eleje kicsit döcögős volt számomra, nehezen tudtam a rendőrbírói pálya szerepköréhez hozzászokni, mert hát...bevallom..azelőtt még hallani se hallottam ilyenről. Szóvaaal....tanultam valamit.
Az elmebetegségek és mentális zavarok szerintem az egyik legérdekesebb téma ami létezik és az ilyen körbe tartozó könyveket sem lehet nagyon elrontani. Még ha nem is a teljes igazság kerül terítékre egy-egy zavarról, az is elég ha saját elgondolás alapján alakít ki egy sokkal személyreszabottabbat az író. Persze itt ilyenről szó sincs, látszik hogy elég széleskörben utána nézett és keresgélt betegségek után, míg a legmegfelelőbbet meg nem találta.

A dilemmás részek az álmok voltak. A könyvben szépen elhatárolódnak a valóságtól, kivéve egy alkalommal. (de lehet csak én voltam pihentagyú fél 11 környékén) amikor bekövetkezik a vihar utáni csend szó szoros értelmében. Minden visszarendeződik a régi kerékvágásba ahogy illik, de Teddy és Chuck és a személyzet együttes viselkedése szerintem az első pillanatokban eléggé abnormális volt. Ők nyugodtan kószálgattak azt megelőző nap, engedély nélkül(!) és másnap senki se reagált erre, büntetés semmi, eltiltás semmi, ellenállás az ápolók részéről nulla, és mi volt? Hagyták őket tovább barangolgatni. Elég laza pórázon tartották őket, ahhoz képest, hogy az elején mennyire szigorúan követelték szabályaik betartását.
folyt köv (innentől spoileres)-->

Spoiler

Még ha színjáték az egész, ez számomra ésszerűtlen, Teddy elméjének részéről is. Elvileg egy 2 éve tartó pszichózisról beszélünk, ami az elejétől fogva nagyon erős alapokra épült, de úgy tűnik ez az egyetlen kis rés van elméjének szövevényes hálóján.
Nem vagyok jóban a logikai műveletekkel és bármivel aminek köze van a matematikához, de ebben egy kicsit azt hiszem megszerettem őket. A négyes szám törvényét különösen. Erősen elgondolkodtató milyen helyzetekben lehetne még ez hasznos.
Meg kell még említeni, hogy a mozaik szavak tették kiszámíthatóvá a jeleneteket, viszont nélkülük hiányoznának a fordulatok bekövetkezésének váratlansága.

SPOILER  (nagyobb az előzőnél)
Kedvenc jelenetem az volt amikor Andrew felébredt és teljesen tudatában volt mindennek amit tett és nem tett, aztán hirtelen romlásnak indult az állapota, ugyanúgy ahogy az orvosok megjósolták. Ilyen zseniális és egyszerre hatásvadász pillanatokért minden könyvben hálát adok Istennek. Ebben mutatkozik meg leginkább, hogy kinek van igazán érzéke a csontig lerágott technikák megfelelő felhasználásához. Imádlak Dennis! ♥
Fin


A filmhez kapcsolatosan összesen két fekete pontot rónék fel (amiből az egyik egy költői kérdésnek is megfelel) a rendezőnek:
1. Felcserélődtek az időrendbeli történések, és kicsit kesze-kusza a történet miatta.
2. Miért pont LEONARDO DICAPRIO???
Az elsőhöz azt fűzöm hozzá, hogy bármekkora szabadterük is van rendezés terén a rendezőknek/producereknek, azért jó lenne egy olyan végeredményt kihozni belőle, hogy ne gondolják azt a nézők hogy minimum 4 mondanivalója van az alapműnek egy konkrét mindent lezáró befejezéssel. (drága testvérem próbált magyarázni egy másfajta értelmezési szemszögről, de azt a gondolatot inkább nem minősíteném...)
A másodikat bővebben kifejteném ha lehet. Az Eredet című filmben imádtam a színészi játékát, egyedi elgondolásban hajtott végre mindent, a mimikája is lehengerlően fantasztikus volt.  DE rájöttem, hogy vannak neki jobb szereplései is. Olyan mintha megrekedt volna egy szinten, nem tud tovább fejlődni, és a mozdulataiból is az sugárzik (ahogy én láttam), hogy bedobtak egy kezdőpályás színészt a mély vízbe és nem tud megbirkózni a feladattal. Amiről tudom, hogy nem igaz, rengeteg filmszereplést tudhat már a háta mögött (A Titanicot soha nem láttam..haha) de ebben a főszereplő valódi lelki vívódásait nem tudta hűen vászonra vinni. Még egyszer mondom, semmi bajom a színésszel, nem utálom (nem is szeretem) de én többet várok tőle.

5/5

Beate Teresa Hanika - Soha senkinek

Semmi negatívat nem olvastam és hallottam erről ezért is örültem olyan nagyon mikor megláttam a könyvtárban. Régóta leselkedtem már utána. :)

Történet: Malvina múltját agyának egyik rejtett zugába űzte és küzd azért hogy visszaszerezze gyermekkorának elfeledett jelentősebb pillanatait, amik nem túl rózsásak. Rokonai figyelmen kívül hagyják segélykiáltásait, és nemtőrödömségükkel egyre távolabb kerülnek egymástól. A nagymama halála előtt és után Malvinára hárul a felelősség hogy ápolja és gondozza nagyapját és olyan teendőket is el kell végeznie amik távol állnak egy 13 éves lány hatáskörétől.

Témája nem hétköznapi, és én nagyban támogatom az olyan könyveket amelyek bántalmazásról, annak megoldási módszereiről és az elfogadás mikéntjéről világosítanak fel.
Hihető a karakterizálás, a 13 éves lány nem egy 100 éves öregasszony mentalitásával rendelkezik, hanem az abban a korban lévő visszafogottságot, kitörni vágyást testesíti meg gyermeteg ellenállás formájában.
Meglepő fordulat nem jelentkezik, viszont a történet és annak súlya mélyen magával ragadó és megható. Elvégre ki nem tud azonosulni a főszereplővel? Mindenki volt már abban a korban (közel mindenki) és tudja, hogy milyen elvárások lehetnek a serdülőkkel szemben akkortájt, bármilyen szempontból.
Kesze-kuszának tűnhetnek azok a fejezetek, amikor hirtelen feltör egy-egy emlék a semmiből. Nem vág bele egyből a történet közepébe, hanem kis adagokként juttatja el hozzánk azokat a szörnyű információkat amik a könyv alapjául szolgáltak. Ehhez feltétlenül szükséges hogy a kellő pillanatban elevenítsen fel rég elfeledett pillanatokat különböző sorrendben ahogy a helyzet megkívánja.
A megfogalmazás könnyen érthető, ebben a tekintetben sokszor pár tőmondat százszorta kifejezőbb, mint a több soros összetett mondatok.

Érzelmileg felkavaró és elgondolkodtató. Felhívja a figyelmet a családon belüli erőszakra, az elhanyagolásra és az érzelmi zsarolásra. Az ifjúkori szerelmet állítja be ebből az életből való szabadulni vágyásnak egyik kirobbantó okának. Naiv és ártatlan viselkedésük mulattatóan hat a pattanásig feszült helyzetek után, és ez megnyugvással tölti el az olvasót. Az úgynevezett beszélő nevek elhelyezése is ezt a funkciót látják el. [ilyen van pl az Egy gésa emlékirataiban (Hózápor úr)]
Sokat firtatható, hogy a nagymama gyávasága volt a gyújtópontja mindennek, és önnön tétlensége. Feláldozta unokáját hogy saját bőrét mentse, onnantól pedig úgy tesz-vesz mintha mi sem történne azokon a napokon mikor megmutatkozik a nagyapa sötét énje. Az emberiesség fogalmát nem ismerő szereplők jelenléte felér egy enyhe társadalom kritikával.

Ajánlom mindenkinek aki kíváncsi a morálisan helytelen viselkedésre és erkölcstelenségre a világban. És hogy egy kislány tud megbirkózni egy szokatlan és lelkét apránként felőrlő helyzettel.

5/5

Búbos banka (rajz)

Kicsit régóta csinálom már ezt a rajzot, főleg lustaság és elégedetlenség miatt hanyagoltam.
Szunyoghy András egyik könyvéből rajzoltam, kisebb sikerrel mint ő.

A legnagyobb probléma mikor én elkezdek rajzolni, hogy általában a végeredmény csak halvány mása az eredetinek. Nem merek erősebb árnyékokat esetleg kontúrokat használni, félek hogy elrontom és gondolom ezért alakult ki bennem az a szokás hogy nem nyomom rá a lapra elég erősen a ceruzát.
Több fajta erősségűt is használtam a 3H-tól a 6B-ig.

Itt már kicsit jobban látszik hogy ez egy búbosbanka, vagy inkább csak egy egyszerű madár. Már annak is örülök ha valaki felismeri hogy ez egy madár. Jó,jó. A csőr az nyilvánvalóvá teszi, de akkor is. Lehet többet kötök bele a saját dolgaimba mint más emberek. :D
Milyen technikát használtam?
Komolyan mondom, de halvány lila gőzöm sincs. Csak fogtam a ceruzát és ahogy kedvem tartotta és ahogy kivitelezhetőnek láttam úgy, hogy egy madár tollait miképp lehet papírra vetni.
Sok hibája van, azt elismerem. A csőre például túl görbe, a szeme nem arányos a testéhez képest ( és esküdni mernék rá hogy para-szeme lett), a tollai nem különülnek el teljesen egymástól stb stb. De, egyelőre nem tudok még többet javítani rajta. El kell tennem egy időre hogy később mikor kezembe veszem jobban kiemelkedjenek a hibák.

Mindenesetre jól szórakoztam közben, és valamilyen szinten megérte megcsinálni. (még ha nem is tetszik magamnak teljesen)

Végeredmény:

 Ui: és csak most vettem észre azt a hézagot a csőrénél, olyan mint egy autópálya szegény. :D

J.R. Ward - Életre keltett szerető

Mivel ez a sorozat 4. kötete még mindig nem érdemes megmagyarázni honnan jött az ihlet, hogy elkezdjem ezt. Na jó, egyre nagyobb elvárásaim is szolgáltattak rá némi okot.

Történet: Butch, hajdani nyomozó, aki sok ideje már a Testvériség egyik jó barátja kívülállónak érzi magát bárhol is tartózkodjon. Szüleit korábban kénytelen volt elhagyni egy tragikus körülmény miatt, és saját lábra állni a való világban.(nem abban) Az élete gyökerestől megváltozott amikor szembe került a vámpír harcosok nemzedékeinek képviselőivel, és több izgalomra is lelt az ő életformájukban. Megtalálja-e a helyét végül köztük?

(Meg kell jegyeznem, hogy rendkívüli szereplő zavarban szenvedek. Összekeverem a Lara Adrian féle vámpírokat a Ward félékkel.(miééért uram?!) Már azt hittem Wrath-nak van testvére és ő a gonoszok vezetője...Erre csak a kínos jelző a legmegfelelőbb. Ássatok el mélyen a föld alá.)

Butchot eddigi tapasztalataim szerint kicsit korlátolt szellemiségű és szókincsű egyénnek gondoltam, de furcsa mód, nem is cáfolt most rá erre. A 'bébi' szó leírva és kimondva bárhol, bármikor képes az őrületbe kergetni, szét is néztem van-e valahol egy vödör.

Őszintén szólva, egy csöppet sem vártam ezt a könyvet. Barátnőm körbeharangozta hogy ez ilyen-olyan jó, de még mindig váltig állítom hogy a Fekete tőr testvérisége képtelen megújulni számos téren. Először is a helyszínek. Én mindent úgy képzelek el mintha egy kicsi kis dobozban lennének a színterek, a főhadiszállás, Caldwell, és szétszórva egy-két alantas tanya.

Másodszor, Butch Marissával való kapcsolata ahogy az eddigiek során a többieké is, a félreértések melegágya. Pár szót szólnak egymáshoz, hosszú dialógus nem sok van, de belső monológ annál inkább. Én nehezen hiszem el, hogy egy tapasztalt és elismert írónő ennél több konfliktus kirobbantó fortélyt nem tud, csak hogy kétes helyzeteket teremt a szereplők között.
Egyik újdonság ami megjelenik az a szüzesség problematikája. Egy szűz vámpír. Egy 200 éves szűz vámpír! Mit ne mondjak...ez naaaagyon furcsa. Biztos közrejátszik állapotában a családi háttere, de akkor is! Tudtommal ilyenkor már át kellett esnie pár termékenységi időszakon...de sejtelmem sincs ki és hogyan segített neki túljutni rajta. De maradjunk a feltételezés szintjén.

Aggódom egy kicsit, hogy milyen üzenetet közvetít ez a sorozat az embereknek. Feltüntetik hogy erotikus. De a cselekmények nagy része arra épül hogy a szex az mindenre megoldás. Bármi gondjuk bajuk van, esetleg fergeteges jókedvük, vagy épp halottak voltak pár percig aztán feltámadtak, nem telik bele kis idő azonnal egymásnak esik minimum 2 pár (jól olvastad, minimum). Ebben az elképzelt világban bármi megállja a helyét, de én akaratlanul is a mai, valós környezetbe helyezem át az ilyet, és úgy nem helyénvaló.

Csak hogy valami jót is mondjak, ne legyen az, hogy végig szidom az egész sorozatot holott egész jó pontszámokat adok közben, megemlítenék egy-két dolgot. Ugye eddig nyavalyogtam az alantasok miatt, hogy mi szükség van rájuk és stb stb. Ám most már élveztem az ő részüket is, kicsit bonyolódott a helyzetük azzal a próféciával, ami szellemes volt (nem nevetséges értelemben) csak egyértelmű, hogy kire utal. A leírások helyesen vannak tördelve és nem váltak tőlük szaggatottá a történtek. Ezt értékelem a legjobban mert ezzel nagyban hozzásegíti az olvasót, hogy szüntelenül csak haladjon vele.

Még mindig csak 4 pontot tudok rá adni, bármennyire is hangoztatom a hiányosságokat, ettől függetlenül egy igen szórakoztató könyv marad.

Ui: Örömmel jelentem be, hogy a 1-2 napon belül felrakok egy rajzot (egy madarat) mivel átkozottul ritkán én is képes vagyok ceruzát fogni a kezembe.

5/4

Jack Ketchum - A szomszéd lány

Úgy akadtam rá, hogy először barátaim olvasták el úgy egy hónappal ezelőtt, és állítólag nagyon tetszett nekik. Egy kis fázis késéssel az én kezemhez is eljutott.

A történet összetettségét elég könnyen el tudom magyarázni. A szomszédba új gyerekek érkeznek akik egy baleset során elvesztették szüleiket, ők: Meg és Susan, akiket egyetlen rokonuk fogadta be saját gyermekei közé.

Egy felnőtt férfi elbeszéléseit tartalmazza, amint visszaemlékszik gyermekkorának legborzasztóbb nyarára. Egyszerre szemlélődik kisfiúként és felnőtt, érett férfiként és alaposan kianalizálja a történéseket. Ő dönti el, hogy milyen információkat közöl és hallgat el, a nagyobb hatás reményében ami meg is hozza a várt sikert.
'Mi lett volna ha..'  eme eszme futtatásokat olvashatjuk néhol, és be kell valljam utálom ezt a mondatot. Felesleges olyan dolgokon töprengeni amiket utólag helyre akarunk tenni, és különféle módokat eszelünk ki rá, de már túl késő bármit cselekedni.

A könyv legfőbb erőssége, hogy végig elhiteti az emberrel olvasás közben hogy ez igazából is megtörtént. Az epilógusban le is írja az író, hogy egy cikk ihlette meg ezt a történetet, és majdnem mindent ugyanúgy cenzúrázatlanul le is jegyzett benne.
 A koncepció bár egyszerűnek tűnik, első látásra akár sablonosnak is, de közös vonása nem sok van az átlag tiniregényekkel. Főleg, hogy nélkülözi a romantikát, kihangsúlyozza az emberi természet rossz oldalát, és megmutatja milyen cselekedetekre késztet egy megbomlott elme. Konkrétan nem derül ki, hogy milyen mentális betegséggel küzd Ruth (a lányok gyámja) szóval csak a tettei által jut kifejezésre, mi történik a tudatában.
Szemernyi kétségem sincs afelől hogy a család aki bántalmazta a gyerekeket nem emberi lények. Sose hittem az erőszakban, nem is éltem még vele, és mélyen megvetem azokat akik igen. Nem egy-két pofonról beszélek amit 'nevelő célzattal' kap úgy általában mindenki legalább párszor életében. Hanem már mikor súlyos testi sértésről van szó, ami kihathat egy gyerek érzelmi fejlődésére is.

A szenvedő alany, kezdeti makacs ellenállásától eljut a beletörődésig, és a marcangoló önutálatig. Semmiről sem tehet, csupán csak rosszkor volt rossz helyen, ám magát vádolja, hogy nem tud ellene tenni semmit.
Alapvetően a lelki terrorra épül a cselekmény. Apránként fokozza a kínzások mértékét és brutalitását, míg rá nem kényszeríti olvasóját, hogy egyre csak furdalja tovább a kíváncsiság és kénytelen legyen több órát eltölteni mellette egyhuzamban. Este 9-tól, hajnali fél kettőig csak olvastam szüntelenül és nem csalódtam a végkifejletben.
Rásegít az élményre, hogy E/1-ben hangzanak el a dolgok, így akár beleképzelhetjük magunkat a szereplő helyébe mintha mi magunk látnánk mindazt a szörnyűséget.

Egy másik fontos pont: miért nem tett semmit a kisfiú? Erre máig nem térek napirendre. Egyszer se próbált meg határozottan közbeavatkozni, csak bámult ki a fejéből elállatiasodva.A végét már nem is említem...kb másfél nap alatt személyiséget váltott és hős lett.

Rám akkora hatást tett, hogy a gyermekbántalmazásról fogom írni egy társadalomismeret dolgozatom.

Ui: Senki ne olvassa el a könyv bevezetőjét. Unalmas, spoileres, és vontatott. Ne is érdekeljen hogy Stephen King írta, puszta időpazarlás.


5/5

Grecsó Krisztián - Mellettem elférsz

Mostanában próbálom kicsit jobban megismerni a magyar írók munkáit, és hogy milyen színvonalasan teljesítünk a külföldi szerzőkhöz képest.  Eme szerzemény már régóta a várólistámon tengődik, de csak sok idő múlva jutottam hozzá.

Úgy igazából nem írnám le hogy miről szól konkrétan, mivel magam sem tudom! Sokat törtem rajta a fejem, próbáltam belemagyarázni különféle dolgokat, de egyik érvem sem lett túlontúl meggyőző, még számomra sem.
Annyit letudtam szűrni az elején, és világos is, hogy végig kutatja családfája élettörténetét a főhős, és ezúton próbálja megfejteni, hogy ő miért lett olyan amilyen. Ha jól emlékszem kb 3 generáció életét öleli fel a történet. (javíts ki ha tévedek, de tényleg)
Azzal indulnak be a történések, hogy a főszereplőnek meg kell írnia egy cikket egy lapnál, és visszanyúl egészen a gyökereihez, és egyik családtagjának egy kalandját fogalmazza meg benne amire kap egy érdekes levelet...

Elsősorban nekem Krúdy Gyula stílusához hasonlít a mű. (és most elveszítettem pár olvasót azzal, hogy őt megemlítettem) Nem vagyok biztos benne hogy ez az én korosztályomnak való vagy egyszerűen csak az én hülye fejemnek nem.
Már-már olyan hihetetlenül bánik a szavakkal, hogy sokszor még a lényeget is nehezemre esett kiszűrni közülük. A tájlíra uralta a könyv nagy részét, ami szerintem is fontos, mert így érzékeltette azt a nyomorúságot ami körbelengte a szereplők életét. Nagyszerű iránymutatást ad nekünk abban, hogy milyen volt az élet a háború idején, mennyi mindent kellett átvészelnie az embereknek és közben még megőrizni saját hitüket is.
A könyv felénél azt hiszem egy fordulópont következett be. Addig szinte rajongtam minden egyes oldalért, de kifordult önmagából a világ, egyszerre túl sok lett minden. Betolakodott a festői tájleírások közé a mocskos erotika, erkölcstelenség, felszínesség és káromkodások illetve nem szalonképes szavak hada. Nem ítélem el ezért, mivel már előtte bizonyította az író, hogy mire képes, de ezeket én nagyon nem találtam egy ilyen szépirodalmi szintű mű sorai közé valónak.(szerintem az)
Egy példa: "...az asszony most közhírre tette hogy baszhatnék, és a hír előbb-utóbb el is jut valahová."      tudnék még írni többet is, de azok közül pár elég undorító

Tetszett a tény, hogy manapság bátran merik használni a társadalmilag el nem fogadott irányultságokat, és függőségeket. Ebben épp jó oldalról ragadták meg a homoszexualitás lényegét. Azt fogalmazza meg egy szereplő által, hogy nem az a lényeg melyik nemhez vonzódsz, hanem, hogy kibe vagy szerelmes. (itt legalábbis így történt) Na jó, ezt eléggé lebutítottam, de a lényeget biztos átadja.
A másik az alkoholozimus. Biztos úgy tűnik számodra, hogy a regény központi témáját ezek alkotják, de nem. Ezek mellékes szálak, amik jelentős hatással bírnak egy-egy személy életére. Apróságnak tűnnek, eltörpülnek a sok felkavaró cselekmény mellett, de mikor épp átsiklana fölöttük a tekintetünk elborzadunk, hogy milyen pusztításra képes mindez.
Még hozzáfűzném, hogy én megértem az ilyet, egyik rokonom is szenvedett ilyenben, többet viszont nem vagyok hajlandó erről beszélni.

Az igazán furcsa mégiscsak az lehet, hogy sokszor kerül más más szereplő a megvilágításba. Sok a név, a hely, és még az az árva családfa sem sokat segít a könyv elején megérteni a dolgokat, mert csak úgy lehet megjegyezni valakit ha valamilyen emlék köt a nevéhez. Én ezzel kicsit küszködtem, vannak páran akiknek azonos a nevük (örökölték) és elég zavaró mikor mindkét szereplő ugyanarra a sorsra jut csak más úton-módon és nem tudod melyikük éppen hogyan.

A végén iszonyat dühös voltam. Egy dologra voltam kíváncsi, hogy boldog lesz-e a főszereplő és elfogadja-e a sorsát, erre szembesülök egy olyan iszonyatos befejezetlen befejezéssel (!) hogy azt hittem megölök valakit...

Én ezt ajánlom bárkinek akinek van türelme, érdeklődik a régi kornak sajátos felfogása iránt és képes megbirkózni a több oldalas többszörösen összefüggő mondatokkal is.

5/4

Lara Adrian - A vámpír csókja

Ezt egy barátnőm kölcsönözte ki nekem, úgy szólván hogy: ő a feléig bírta, próbáljam meg én is.
Megtörtént.
Túléltem.
Nem volt olyan rossz.

Sztori:  A mit sem sejtő halandók világában a vérszopók és harcosok nemzetsége vívják folytonos harcaikat. Ennek kellős közepébe csöppen bele Gabrielle, a tudatlan földi, amikor a harcosok vezére felfedi előtte, hogy ő egy kiválasztott.

Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki az első 50 oldal után J.R Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatára asszociált. Nagyon sok hasonlóság van köztük, egyebek között a társadalom felépítésében, a harcosokban, és a kihagyhatatlan szükséges gonoszokban.

Nem mondanám, hogy nem tetszett, mert valamilyen szinten tényleg jó volt, csak a sok kis apró hiba egyre csak gyűlt és sajnálatos módon nem lehet szemet hunyni fölöttük.
Pozitívumnak a leírásokat és a helyes tördeléseket mondanám.
Igaz, kicsit idegesítő volt, hogy emésztő vágytól 'szenvedett' a két főszereplő másfél oldalanként, de ezt túl lehetett élni. Itt valamilyen módon előnyére vált a könyvnek az a pár szexjelenet, mindenképpen igényesebben volt leírva, mint az Éjsötét szeretőben.
A szerelmi szál, hát...a vámpíros könyvekben minden pár nap vagy hét alatt zajlik le, és mindig az a vége hogy halálosan szerelmesek egymásba és az önfeláldozás egy új szintjét mutatják meg. Nem is vártam ettől mást.
Egy-két érthetetlen cselekedet nekem nagyon szúrta a szemem, mint például, mikor a harcosok elmentek vadászni és látták hogy egy ember az ellenség küszöbén áll (szó szerint), eszükbe se jut tenni valamit, hanem mikor már épp meghalt akkor mondják hogy: ideje közbelépni. Ilyenkor?! Bwaaah!
Azt is szeretem, mikor robbantgatnak, háborúkat vívnak a nyílt utcákon de egyetlen egy halandó sem veszi észre ezeket a dolgokat. Továbbá, ha meghal valaki, egy szóval sem lesz megemlítve sehol, hogy kárba ment egy élet, hanem mindent elintéznek egy vállrándítással.  De ez abban az esetben már nem igaz, mikor egyik fajtársuk veszti életét. Mindegyik élet egy élet, miért kell különbséget tenni köztük?

A nagy csavar, hogy ki lehet az ellenség vezetője nyilvánvalóbb már nem is lehetett volna, elvégre nem véletlenül beszéltek xy családfájáról. (nem akaroook spoilert, bocsánat)

Kicsit olyan benyomást keltett rám a regény, mintha a szereplők egy brazil szappanoperából szabadultak volna el, és az én képzelőerőmmel párosítva a párbeszédek is olyan minősíthetetlen jelenetekként jelentek meg, amikben affektálnak, mutogatnak, sírnak, ordibálnak és stb. Egyszer készíteni kellene az ilyenekhez egy elnagyolt ábrát, hogy mi hogyan zajlik szerintem.

Hagytak bennem pár tüskét az elvarratlan szálak, de ez már közel minden sorozat nélkülözhetetlen kelléke. Abban persze biztos vagyok, hogy a jók fognak győzni és még egy pár pozitív hős 100% hogy meg fog halni. Ez is egy séma a mai időkben. Pedig szerintem nem kellene mindenáron kompenzálni a jó cselekedeteket egy egyenértékű rossz veszteséggel (nincs is 'jó' veszteség).

Nem bántam meg, hogy elolvastam. Színes karakterek garmadája töltötte meg a könyvet, akik nem csöpögnek túlzottan, hanem egy kis szarkazmussal és öniróniával egy kis humort is képesek belecsempészni a történetbe.
Csak azt sajnálom, hogy nagyon sok azonosság van Ward sorozatával, és így nem tudom őket szétválasztani teljesen az értékeléskor.

A borítóhoz hozzáfűzném (de csak halkan) hogy ha a vámpírok teljesen szőrtelenek, gyakorlatilag MINDENHOL, akkor hogy a fenébe került oda egy borostás pasas? :D

5/3 (és fél, csak nem jelölöm)

Lynn Barber - Egy lányról

Ezzel kapcsolatban csak halványan derengett valami a polcok előtt, ismerősnek tűnt, szóval ezért esett éppen erre a választás.

Történet: Adott egy lány, akit szülei rövid pórázon fognak, csak azt csinálhatja amit ők mondanak és még azt is kikötik milyen barátai legyenek. Ám egy nap (minden könyvben van egy ilyen fordulópont...unalmas~) úgy dönt hogy beszáll egy vadidegen autójába és innentől kezdve szinte öntudatlanul hagyja hogy madzagon rángassák. További életére is nagy hatással bír ez a kapcsolat, mert nem jött rá elég hamar milyen következményekkel bírnak tettei.

Ezt eddig úgy tartottam számon, mint egy nagyon romantikus regényt a fülszöveg alapján, de így utólag már nem tudom ennek mi volt a célja, és hogy mit akart közölni az emberekkel.

Egy szóval tökéletesen jellemezni tudom ezt itt: JELLEGTELEN. (igen, ordítottam) és hogy miért? Íme néhány érv:

- Már az elején egy rendkívül ellenszenves stílusban kezd el hablatyolni az író, ennek a semminek a kiadásáról, hogy ő ilyen-olyan fontos embereket ismert, és hogy mennyire nem volt elégedett az átdolgozott formájával forgatókönyvként. Ez csak arra volt jó, hogy összezavarja az olvasót (alias engem) és már azt sem lehet tudni, hogy ez, az a bizonyos átírt forgatókönyv, vagy az eredeti darab amihez hozzá se nyúltak.
Én megértem, hogy ez egy önéletrajzi 'regény', de nem feltétlenül csak hencegés formájában kellene leírni az életpályáját. Az  is furcsa, hogy ismeretlen nevekkel dobálózik az író és ez nem éppen egy jó pont a külföldiekre nézve, akiknek halvány lila gőzük sincs kik ők.
- Ha megkérdeznék tőlem, hogy ebben volt-e bármilyen szinten is a szerelemről szó, azonnal rávágnám, hogy nem. A gond azzal a gazdag pacákkal kezdődött, aki egy fikarcnyi jelét sem mutatta, hogy lenne személyisége. Aztán folytatódott Lynn élete párjánál, akiről a végén több titka derül ki, mint előtte összesen. Ezek a férfi alakok enyhén szólva nem voltak meghatározóak, csak arra szolgáltak hogy ajnározzák a főszereplő csodálatosságát.
- El se tudom képzelni, hogy lehet egy ennyire kellemetlen személyiséget létrehozni, mint ez a Lynn. Örökkévalóan csak panaszkodott, duzzogott és mindenkinél jobbnak képzelte magát. Tömören, olyan volt mint egy hatttalmas sznob csemete. Később viszont már túlbecsüli érettségét, és olyan dolgokat tesz amikre nem tudom lehet-e egyáltalán valaki büszke.
- Az igazi gond mégiscsak az, hogy egyáltalán nem hasonlít egy regényre. Azt vettem észre, hogy még csak meg sem próbált úgy fogalmazni az író, hogy érdekes legyen. Csak tárgyilagosan tényeket közölt és ha hirtelen eszébe jutott valami amit kifelejtett korábbról, azt csak úgy beszúrta egy olyan rövid tőmondatba amilyet ritkán látni. Ilyenkor elgondolkodom, volt-e egyáltalán szerkesztője a könyvnek...
- A könyv végéhez közeledve teljesen más stílusban történnek a leírások, mintha megemberelte volna magát az alkotó, és próbált volna valami igazán ütős befejezést írni. A tragikus kimenetelhez viszont nem tudta jól átadni a szenvedést és az érzelmeket, és így kárba veszett minden igyekezet is.

Nem ajánlom senkinek, és csak az időt lehet pazarolni vele.

5/2

Stephen King - A két halott lány

Ez a második Stephen King regény amit életemben olvastam, és milliószor izgalmasabb volt az elsőnél.

Ugyebár nem sok olyan ember van aki nem ismerné a Halálsoron film változatát, szóval csak egy rövid kis bevezetőt írok.

Egy halálra ítélteknek elkülönített börtönben eddig még csak 1 lakó volt, ám egy tragikus esemény bűnbakjává vált John Coffey személyében ennek száma kettőre növekedett. Az őrök tartanak tőle hatalmas termete miatt, ám Paul, egy bátor, türelmes, ámbár fájdalmaival küzdő ember igyekszik fényt deríteni a tettei mögött rejlő rejtélyekre.

Először is, ez azon könyvek sorába tartozik amiknek a film változata talán túlszárnyalja az alapötletül szolgáló művet (legalábbis eddig úgy tűnik). A filmben Tom Hanks nagyszerű alakítást nyújt, de a kedvencem mégis Billy, hátborzongató volt az a rész amikor molesztálta Percy-t, még én is megijedtem. :D Az én képzeletemben viszont a könyvben leírtak alapján másképp néz ki a börtön világa, de ez sem újdonság hogy nem passzolnak a képek a fejemben a vászonra vitt művével.

A könyv maga elég rövid, és az előszóban leírtak miatt biztos én is alig vártam volna 1995-ben hogy végre kiadják a folytatását, de már 2011-et írunk és mivel 2 évesen nem tudom tudtam-e olvasni egyáltalán, lekéstem arról a hatalmas izgalomról. Voltak izgalmas részek, amiket az apró részletek tettek azzá, nem maga a történés.
Őszintén szólva, vártam a hatalmas áttörésre, ami kilendíti a cselekményt kitaposott medréből, de lehet, hogy ez még korai, van még pár folytatása a könyvnek, amikben még valami szokatlanra is fény derülhet. (alig várom a Billy részeket :D)
Nagyszerű kezdetnek nevezném ezt a kötetet, mert lassacskán megismerhetjük a szereplők igazi mivoltát, nincsenek túlbonyolított monológok, amiknek végén már azt sem lehet tudni miről van szó.
King stílusa most sokkal jobban megfogott (és most legalább nem unatkoztam közben...) de érzem, hogy lesz ez még jobb is, és ennél többre is képes.
Mivel maga a könyv is rövid, tőlem se várj most többet. :)

Csak úgy megjegyezném még, hogy a borítón az az őrház túl komolynak hat, valami kevésbé nyomasztóbb jobb lett volna, pl egy cella. :D

5/5

Cecelia Ahern - Ui.: Szeretlek

Ezt már naaaagyon régen kiszemeltem a könyvtárban csak egy erős csontozatú háziasszony kilopta előlem a kirakatból.

Történet (megszelídítem a fülszöveget): 
Holly összetörten, magába roskadva él férje halála óta, sokszor ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül. Azonban egy nap minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal. Holly ezentúl izgatottan várja minden hónap első napját, ugyanis akkor bonthatja fel az újabb borítékot és olvashatja el Gerry soron következő üzenetét - a feladatot az előtte álló hónapra. A feladatok teljesítésével Holly lassan újra megtalálja az utat az élethez. (rövidítve a kedvedért)

Összességében tekintve, hihetetlenül oda vagyok érte. Lauren Oliver Mielőtt elmegyek című könyvéhez tudnám hasonlítani a témáját és a hangulatát. Mivel mindkettő a problémákon való túllépésről szól és az elfogadásról. De tudnám még Melissa Hill kevésbé tetsző Kívánj bármit könyvéhez is hasonlítani, mert nekem úgy tűnt a közepétől, hogy ez is hasonló, mert a család mindkettőben nagyobb szerepet kapott, csak ennek az írója százszorta jobban fogalmazza meg a szereplők gondolatait és érzéseit.

Az elején kételkedtem abban, hogy egyből a közepébe vág a dolgoknak az írónő és hogy ez jó-e egyáltalán a cselekményre nézve. Így, hogy a főszereplő letargiájának tetőpontjával indít, végül rájöttem, hogy jobban átadja a férje iránti érzelmeit, mintha közös pillanataik halmazával tűzdelte volna tele az elejét. Szépen fokozatosan néha egy-egy emlék felelevenítésével is megismerhettük a kapcsolatuk nem csak jó, de még az árny oldalát is.
Szerintem nagyon megható ez a könyv (még az olyan érzelmi analfabétáknak is, mint én), csak nekem már egy kicsit túl romantikus volt a végére, túltelítődtem. Ezzel nem azt mondom, hogy nyálas lett a vége, az nagyon is tetszett a kiszámíthatóságával együtt. Egész végig félrevezetett a szerelmi háromszög területén Cecelia, mert nem az lett a harmadik fél, akit már régóta a szemünk előtt tartott (és akire számítottam), hanem egy mondhatni idegen személy.(inkább teljesen)

Szórakoztatónak tartom, mivel még a mindennapi eseményeket és karaktereket is különlegessé tudta varázsolni és egyfajta bájjal látta el őket. (zsáner jelenet, rajz szakkifejezés erre, tudálékos vagyok) Kedvenc részem, a gumimatracos eset, azon percekig csak nevettem. :D A könyv végére már meghitt kapcsolatba kerültem majdnem minden szereplővel, és a barátaim lettek, túlságosan szerethetőek voltak.

Van-e hiba benne? Talán. Az én szemszögemből nézve, túlságosan klappolt minden. Nem voltak olyan helyzetek amikből negatívan került volna ki bárki is, mindig volt megoldás a gondokra, és néhány ilyen nem volt túl realista. Bár lehet hogy csak kukacoskodni akarok ezzel...mindenesetre, ez nem vont le az olvasás élményéből semmit.

Ez a könyv bármilyen korosztálynak kiváló olvasmány, mert nem tinikről szól, van benne egy kis dráma, a családi élet nehézségei, felnőtt élettel járó problémák és minden amire kíváncsi az ember. (leszámítva a vérontást)

Ui (:D) :  Nem tervezem, hogy megnézem a film változatát, mert nekem nem tetszik Hilary Swank, mint színész. Ebben a szerepben meg el sem tudom képzelni...

5/5

Darren Shan - A pokol pereme

Magától értetődik, hogy mivel olvastam a Holtak vonulását (Város Trilógia 1) egyszer ezt is a kezembe fogom venni. Eljött a pillanat, és véget is ért.


Történet: Al Jeery kerül a középpontba (új szereplő) aki még mindig nehezen tud túljutni válásán, habár van egy eléggé komolytalan kapcsolata egy Nic nevű nővel. Egy átlagos napon Al-nek el kell szállítania egy holttestet, akiről kiderül, hogy a barátnője. Esze veszett nyomozásba kezd, hogy megtalálja a gyilkosát és igazságot szolgáltasson. Rá kell jönnie, hogy nincsenek véletlenek,

Még mindig a hatása alatt vagyok egy kicsit, szóval nem igazán lesz a véleményem pártatlan. :D

Az eleje egy parányit döcögősen indult, mert elég nehéz lehet felvezetni egy ennyire bonyolult módon véget érő könyvet mint a Holtak vonulását (legalábbis arra emlékszem hogy bonyolultnak tűnt). De azt hiszem ezzel sikerült elég jól megbirkózni. Tipikusan ez az a trilógia amitől nem jövök túlzottan lázba, ettől se vártam el semmit, de mégis kellemes meglepetést okozott.

Nem egy szokványos témájú könyv semmilyen szemléletben sem, és minden tekintetben elég egyedire sikerült. Most még jobban kifejtette Darren az ayuamarcák eredetét és az egész inka motívum is sokkal jobban áttekinthetőbb lett, már csak a céljaik mibenlétét szeretném megérteni. Valljuk be, hogy az első kötet eléggé kuszán végződött, de így hogy mások szemszögéből is láthatjuk ugyanannak a végkifejletnek értelmileg kibővített változatát (hö), és nem csak a végén lévő párbeszédből derül ki minden így nekem jobban tetszett.

A gyilkosságok nekem is nagy fejtörést okoztak, még akkor is, mikor a könyv felénél már nagyon gyanakodtam valakire, de valahogy sikerült mindig valaki másra terelni a figyelmem. Szerencsére végül bejött a sejtésem. ;) Máig alig tudom elhinni, hogy lehet egy ennyire összetett könyvet megírni, rengeteg hátulütője van, ha logikai hibákat tartalmaznak a regények, de itt egyet sem találtam. Maximum olyanok voltak amiknek az okát alig értettem. Szóval aki hátramaradottnak érzi magát hanyagolja még a gondolatot is, hogy belekezd. :D

A kedvenc szereplőm *dobpergés*....Wami! Sikerült megalkotni a tökéletes gyilkos karaktert. *taps* Kicsit sajnáltam, hogy a rejtélyek megoldásának előrehaladtával egyre jobban eltűnik a történetből és csak más szereplők szájából nyert újra megemlítést. (remélem a befejező kötet alaposan kárpótolni fog ezért...) Persze Jeery is rokonszenves volt, (Raiminál mindenképpen jobban kedveltem) csak nekem ő túlságosan heroikus volt, méghozzá az a csupa szív típus, aki a gyilkosoknak is megkegyelmez, az epilógusban viszont nagyot alakított.

A hangulata tényleg másabb volt ennek a résznek, de ez a kis változás sokat emelt a színvonalán a könyvnek. Legalábbis engem kicsit untat ha semmilyen eltérést nem észlelek a sorozatokban kötetről kötetre haladva.

Érzem hogy elfelejtettem valamit, de majd ha eszembe jut leírom.

5/5