A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rajz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rajz. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. dec. 8.

Búbos banka (rajz)

Kicsit régóta csinálom már ezt a rajzot, főleg lustaság és elégedetlenség miatt hanyagoltam.
Szunyoghy András egyik könyvéből rajzoltam, kisebb sikerrel mint ő.

A legnagyobb probléma mikor én elkezdek rajzolni, hogy általában a végeredmény csak halvány mása az eredetinek. Nem merek erősebb árnyékokat esetleg kontúrokat használni, félek hogy elrontom és gondolom ezért alakult ki bennem az a szokás hogy nem nyomom rá a lapra elég erősen a ceruzát.
Több fajta erősségűt is használtam a 3H-tól a 6B-ig.



Itt már kicsit jobban látszik hogy ez egy búbosbanka, vagy inkább csak egy egyszerű madár. Már annak is örülök ha valaki felismeri hogy ez egy madár. Jó,jó. A csőr az nyilvánvalóvá teszi, de akkor is. Lehet többet kötök bele a saját dolgaimba mint más emberek. :D
Milyen technikát használtam?
Komolyan mondom, de halvány lila gőzöm sincs. Csak fogtam a ceruzát és ahogy kedvem tartotta és ahogy kivitelezhetőnek láttam úgy, hogy egy madár tollait miképp lehet papírra vetni.
Sok hibája van, azt elismerem. A csőre például túl görbe, a szeme nem arányos a testéhez képest ( és esküdni mernék rá hogy para-szeme lett), a tollai nem különülnek el teljesen egymástól stb stb. De, egyelőre nem tudok még többet javítani rajta. El kell tennem egy időre hogy később mikor kezembe veszem jobban kiemelkedjenek a hibák.
Mindenesetre jól szórakoztam közben, és valamilyen szinten megérte megcsinálni. (még ha nem is tetszik magamnak teljesen)

Végeredmény:



 Ui: és csak most vettem észre azt a hézagot a csőrénél, olyan mint egy autópálya szegény. :D

2011. júl. 7.

Születésnapi rajzok

Na, elég rég rajzoltam bármit is, de ezt elég nehéz lenne elfelejteni. :D
Egy kicsit büszke vagyok magamra, hogy hasonlít arra a személyre (Jang Geun Suk) akiről rajzoltam.
Elég könnyen kitaláltam, hogy mi legyen a koncepció, és ilyenkor szívesen mondom azt, hogy úgy történt, mint amikor Isaac Mendez kezd neki a festésnek a Hősök-ből. xD (túl sok Hősök-et néztem egyszerre talán azért...)
Az ott középen is azt jelenti, hogy boldog születésnapot, csak japánul. Ha jól írtam le legalábbis akkor úgy van. :D
Tudom, még dolgozhattam volna rajta, de idő szűkében voltam, mert még aznap is csináltam amikor a gazdájának meg kellett volna kapnia. (a Hősök..az a fránya Hősök...nem lehet elszakadni tőlük)
6B-s és sima B-s ceruzát is használtam meg egy HB-st is, a szép írást a tetején a Word-nek köszönhetem. Mert már a betűket is rajzolnom kell, olyan csúnyán írok.

Hát ezzel nehezebb dolgom volt. (amúgy azért csináltam kettőt, mert egy petéjű ikreknek készült, és azokat rajzoltam akiket akartak)
Na szóval. A jobb oldalt lévő alak nem lett épp a legtökéletesebb, alig hasonlít magára, mert ezzel kezdtem az egész rajzolást, és elég volt újra hozzászokni a ceruzákhoz.
Viszont, a bal felső sarokban lévő már pont ugyanolyan mint az eredeti képen lévő, azt nem tudom, hogy hoztam össze, mert mindig gondjaim voltak bizonyos dőlésszögek megvalósításával.
Az alul lévő chibiket csak a tér kitöltése miatt pakoltam oda, meg már elegem volt az ember rajzolással.
A felirat koreai, csak nem fért ki teljesen, szóval úgy csináltam mintha az alak mögött lenne. xD
És ott van a csodálatos ronda írásom bal szélen. Pedig esküdni mernék rá, hogy tavaly óta szebben írok.:D

2011. ápr. 26.

Emlékbe zárva

                                                                                
 Ezt az Üvegváros ihlette. Igaz csak egy fával kezdődött, de aztán elkezdett burjánzani, mert gondoltam egyet, hogy csinálok valamit ami emlékeztet az Üvegvárosra (még ha meg is van a könyv)
Egyértelműen ceruzával készült (akvarell) Mivel saját kútfőből csináltam nem igazán érdekelt hogy életszerű legyen.
Megjelenik rajta Clary, Jace (mint fák, bár a lombjuk színe mindent elárul) Valentine (az a fekete valami ami nem hasonlít felhőre, pedig az akar lenni) és végül Sebastian a papírsárkány. A nagy fa az nem jelent semmit, az volt a kiindulópont. :)
Most mondhatnám hogy semmiség volt elkészíteni, meg csak firkálgattam, de nincs kedvem még füllenteni sem. Miközben néztem a tévét úgy rajzoltam, viszont így egyik hátráltatta a másik tevékenységet.


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...