Chuck Palahniuk - Altató

Jó szokásommá vált, hogy csak úgy véletlenszerűen mondok egy számot és úgy választom ki mit olvassak a várólistámról. Szerencsére most egy komolyabb műre került sor, mert emellett olvasok egy olyan bűn rossz könyvet, amit legszívesebben elégetnék.

Fülszöveg: Carl Streator újságíró egy nap különös megbízást kap szerkesztőjétől: a hirtelen bölcsőhalálról kell cikksorozatot írnia. Alighogy nekilát e nem kifejezetten hálás feladatnak, különös felfedezést tesz: az áldozatok mindegyikének ugyanabból a könyvből, ugyanazt a verset – egy afrikai törzsi mondókát – olvasták fel a haláluk előtti este. Carl fejében hamarosan összeáll a kép, és kezdetét veszi a hajtóvadászat a mondókás könyv fellelhető példányai és a Varázskönyv után, amelyben a gyilkos mondóka eredetije szerepel. A keresésben „segítségére” lesz Helen Hoover Boyle ingatlanügynök – akinek múltja és rózsaszín hajkoronája súlyos titkokat rejt –, Helen titkárnője, Mona Sabbat, a fiatal neohippi boszorkány, valamint Mona megszállott pasija, Osztriga, a Harcosok klubja Tyler Durdenjének ikertestvére, aki akár emberek milliárdjait is könnyű szívvel feláldozná, ha ezzel „megmenthetné” bolygónkat.

Néhány helyen cselekményleírást tartalmaz a bejegyzés!

Sokat törtem rajta a fejem, vajon megéri-e nekem egyáltalán írnom róla. Azért írok blogot, hogy sokkal élénkebben éljenek bennem az emlékek a könyvekkel kapcsolatban. Ha megkérdezik tőlem, mit gondolok erről vagy arról a könyvről, milliószor könnyebb tudatom rejtekeiből előbányászni a történetet és a véleményemet róla, ha előtte írásban is rögzítettem. Viszont, ennél a könyvnél ilyennel vesződnöm sem kell. Tudom, hogy hetekkel később is ugyanolyan világosan fogok emlékezni rá, akár most. Van az a sallang, hogy mély nyomot hagy bennünk egy könyv, ez egy egész krátert hagyott. Megosztom miért volt ez rám nagy hatással.

Ahogy a fülszöveg is bemutatja, nem egy átlagos horror történettel állunk szemben. Nem a vérengzés, belezések és különböző testnedvek szétfröcskölésének szépségeiről szól. Csupán bölcsőhalálok. Első olvasatra nem is tűnik ez annyira rettenetesnek. Magamból kiindulva, teljesen hidegen kellett volna hagyjon érzelmileg. Nem szeretem a gyerekeket, de nem is utálom őket, jobbnak látom ha szép külön utakon ellavírozok mellettük, bármit csak a kontaktust kerüljem. Nekem ők a mumusaim. Azonban, ezt az egészet lehet csak bemesélem magamnak. Úgy olvastam a könyvet, hogy arra próbáltam gondolni, hogy ez nem valóság, nem lehet igaz belőle semmi. Ilyen hozzáállással akár fel is köthetném magam, azzal a jelmondattal, hogy inkább akkor ne is olvassak. Muszáj az embernek beleélnie magát az elbeszélésbe, hogy személyesebb élményként élje át.
Bölcsőhalál. Csecsemőhalál. Újszülött halál. Gyerek halál. Mindenki válassza ki magának a megfelelő szörnyűséges elnevezést. Mr. Streator és Helen Hoover Boyle is elvesztette gyermekét, mert felolvastak nekik egy esti mesét. Egy jó szándékú tettből gyilkosság lett. Sok más család is ugyanezt élte át, de Mr Streator-nak az a feladata, hogy úgy írjon ezekről, hogy az emberek elolvassák. Minden szülő félti gyermekét a bölcsőhaláltól, azonban belső kíváncsiságuknak egyszer úgyis behódolnak és kezdeti ellenállásuk a bölcsőhalál ténye ellen érdeklődéssé változik. A tudás hatalom. Vagy mégsem.

A könyv egyik fő motívuma a zaj. Mindenki zajfüggő és csendfóbiás. Ez a magány és a hatalom érzéséből fakad. Én magányosságom ellen zajt viszek életembe, míg testvérem csupán hatalom nyerésből egyre feljebb és feljebb veszi a hangerőt, hogy úgy mond így jelezze a dominanciáját. Néha ez fordítva is igaz, de ez egy elnagyolt példa erre.

"Mindig akad valaki, aki kényszert érez, hogy telepermetezze a levegőt a hangulatával."

Mindenki aki kívülállónak érzi magát, az valamilyen szinten vágyakozik a hatalomra. Ha erős lesz, majd tisztelik. Ha hatalmas tudásra tesz szert, akkor mások fölé magasodhat és bizonyíthatja felsőbbrendűségét. Én nem vagyok egy megalomániás személy, de sokszor elképzeltem mire mennék, ha emberfeletti képességekre tennék szert. Nem mindig a jobbik énem győzött.

A könyvvel egyetlen gondom, a követhetetlensége volt. Sok esetben maximálisan beleéltem magam a cselekmény folyamába, és erre egy váratlan történet félbeszakította, amit egészen a regény végéig nem tudtam  hova tenni. Azokat a részeket kicsit egyhangúnak találtam, a szereplők kilétében sem voltam száz százalékig biztos. Mintha az utca emberét megállították volna, hogy meséljen egy városi legendát.

Horror regényt még csak egyet olvastam ezen kívül. A másik az Joe Hill - Szív alakú doboza volt. Attól kivert a víz néha, a szellemes történetek és filmek a gyengéim. Nem tudom higgyek-e a másvilágban, szóval úgy mond a kiismerhetetlenségtől félek a legjobban.
Az Altató hangulata az depresszív és melankolikus, elejétől végéig a gyász érzése lengi körül. Ezeken kívül, nekem néha nagyon morbid, kicsit ízléstelen és bizarr is volt. Nem feltétlenül negatív vonatkozásúak ezek a jelzők, pont ezek tették teljessé az élményt. Írok pár példát, amik a földbe döngöltek.
- Helen-t megszállta egy barátja és átvette teste fölött az irányítást, így kényszerítve rá Helen-t hogy végezzen magával, mert szerinte eluralkodott rajta a hatalommánia. Szóval a megszállás közben, "Helen" eldobta jéggé fagyott csecsemőjét (részletekbe nem mennék bele túlzottan, hogy miért fagyott) kezei közül, aki így darabokra hullott. Kezecskék és lábacskák hevertek szanaszét a földön, ennek tetézéseként pedig a feje is elgurult...Ez engem nagyon sokkolt. És ami még rosszabb volt az egészben, hogy ezután Helen tudatára ébredt, és kínkeserves sírás közepette karjaiba fogta a fagyott maradványokat és lélekszaggatóan sírt tovább. Mi ez, ha nem borzasztó?
- Mr. Streator lábából egy kis makettépület darabkáit szedegeti ki Mona (Helen asszisztense). Tömérdek mennyiségű genny és vér folyik a lábából, ahogy egyenként húzza ki a darabokat, amiket későbbi felhasználás gyanánt valamilyen oknál fogva meg is tartottak. Hogy mi az az ok? Hát hogy Osztriga, (Mona barátja) Mona engedélye nélkül, miközben ő alszik szépen befonja őket a raszta hajába...Ne kérdezd, hogy fertőtlenítették e azokat...nem is akarom tudni. Mindenképpen undorító.
- Nekrofília. Kb két évvel ezelőtt egy hirtelen ötlettől vezérelve barátnőimmel együtt megnéztünk két erről szóló filmet. Nekromantik 1 és 2. Ennél kiábrándítóbb dolgot csak egyszer láttam, de az is egy másik film volt. (Sprski, maga az antikrisztus forgathatta) Hogy leírva olvashattam erről, nem hozott ki belőlem olyan vehemens indulatokat, mint vizuális formában, de így is megrendítő volt. Ez is a mások felett való uralkodás egyik megnyilvánulása.

Chuck Palahniuk-nak van egy olyan stílusa, ami miatt kiemelkedik a tömegből. Erős kritikai érzékkel áll hozzá mindenhez és saját életét is ihletforrásnak tekinti. Ennél a könyvnél édesapja halála és annak körülményei szolgáltatták az ihletet. Feltettek neki egy kérdést, hogy hisz-e a halálbüntetésben. Nem tudott rá válaszolni. Én se tudnék. Alapjában véve, én nem pártolom az erőszak semmilyen formáját se, de hogy ez igazságszolgáltatás lenne, azt nem tudom vitatni.

Ajánlom mindenkinek, aki nem vágyik kikapcsolódásra. Ez nem az a könyv amit szeret az ember, hanem ami elgondolkodtatja és megértésre készteti.

"Ha nem létezik szabad akarat. Ha igazából nem tudod, amit tudsz. Igazából nem szereted, akiről azt hiszed, hogy szereted. Akkor miért érdemes élni?
Semmiért."

5/4

Neil Gaiman – Al Sarrantonio: 27 képtelen történet

Keresgéltem a várólistás könyveim között, és ez elég érdekesnek tűnt, hogy vele töltsem (pazaroljam) el az időmet. Készüljetek fel egy nagyon hosszú bejegyzésre, mert arra vetemedtem, hogy mindegyikhez írok.

Fülszöveg (óh, be sokat elárulsz, kedvesem):
A legjobb kortárs angolszász szerzők vadonatúj novellái akár a képzelet legkülső határairól merítik témájukat, akár a mindennapokból, egy közös bennük: különlegesek. Vannak köztük olyanok, melyek megborzongatnak a forróbb napokon is, mások pedig megmelengetik a lelket, ha hűvös az idő. Mesék ezek egy varázslatos, néha félelmetes, néha megmosolyogtató világról, amely a mi világunk. Mesék felnőtteknek.

Mesék. Elsőre fel se fogtam, hogy mesékről fogok olvasni. A felnőtt mese kifejezés, meg rögtön rossz vágányra tereli a gondolataimat.
 De most így írnám le a reakciómat hozzá:
Mesék. *enyhe töprengés*
Mesék? *feldolgozás alatt*
MESÉK? *feldolgozva*
MIÓTA MESE AZ, AMIBEN MINDIG VAN LEGALÁBB EGY HALOTT? Meg mit tanulok én ezekből? Csak pár történetnél láttam tanítószándékot, a többi meg vagy nem szólt semmiről, vagy inkább elvesztek a népszerű témák mezein, és már az írók se tudták miről akartak írni. Fától az erdőt eset.

Főleg az a gond ezzel a könyvvel, hogy ez a 27 képtelen történet, túl rövid, hogy azonosulni lehessen a karakterekkel és a történeteikkel. Átlagosan 12 oldal jut egy íróra, és valljuk be, ez semmire sem elég. A tájleírások képtelenek lekötni, a szereplők személyiségének kibontakozására meg nincs elég idő. Szerencsére vannak ellenbizonyítékaim.

Szépen sorjában, megpróbálok visszaemlékezni a novellákra és felidézni, hogy mennyire vertem a fejem a falba tőlük. Csak saját meglátásaimat írom le, nem kell világmegváltó dolgokra számítani.

Halvány fuxia színnel jelöltem azokat, amik tetszettek. Tragikus a statisztika.

1. Roddy Doyle - Vér
Tömören miről szól: Egy férfi elkezd sóvárogni a vér után.
Véleményem tömören: Ez fantasztikus volt! Megérte elolvasni!
A legnagyobb erőssége szerintem az, hogy a szerzők pontosan tudták, hogy ez lenne a legmegfelelőbb választás első történetnek. Nagyon humoros, lendületes, a szereplők érdekesek, és egy kicsit morbid is. Nem tűnik nagy durranásnak a téma választása miatt, de az író rendkívül tehetséges, így könnyen megoldotta a helyzetet.
Kedvenc idézet:

"Különös szerkezet az emberi agy. Majd meghal egy jó dugásért, ezért leharapja a szomszéd csirkéjének a fejét."

Tudom, beteg vagyok, hogy egy ilyen idézet tetszik...

2. Joyce Carol Oates - Megkövült alakok
Tömören miről szól: Elrettentő testvéri viszony (iszony)
Véleményem tömören: Ez nem volt jó.
Értettem az alapkoncepcióját, de egyáltalán nem fogott meg az írásmód. Ilyen kapcsolat teljesen  elképzelhetetlen ikrek között. (tapasztalatból beszélek)

3. Joanne Harris - Futótűz Manhattanben
Tömören miről szól: Istenek szórakoznak.
Véleményem tömören: Félig-meddig untatott, de a harc jelenetek tették izgalmassá néha.
Ahhoz képest, hogy mennyire hidegen hagynak az ilyen történetek, nagyon tetszett. A mitológiákat még nem sikerült behatóan tanulmányoznom, mivel néha roppant bosszantó tud lenni, hogy észben kellene tartanom kinek hány fia/lánya van. Ha meg elfelejtem, akkor meg a kavarodásból vérfertőzésre is gondolhatok. Szóval, kezdeti előítéleteimtől megszabadulva, egy élvezhető alkotással találtam szembe magam.

4. Neil Gaiman - Az igazság egy barlang a fekete hegyen
Tömören miről szól: Most sokat nem mondok vele, de tényleg az igazságról.
Véleményem tömören: Aztakutyafájáááát!
Éljenzésben törtem ki a zárásakor. Az ilyen katarzisokat szeretem egy könyv végén, de hogy egy pár oldalas kis irománynál? El se mertem volna képzelni, hogy ez lehetséges.
Az eleje nagyon döcögősen indult, és a nagyon úgy értendő, mint: Naaaaaggyyyooonn *zzz*. Egyszerűen a vége tette ezt kiemelkedően jóvá, a közepe enyhe stagnálás volt. Nem akart túl sokat elárulni Gaiman, és ezzel valamennyire magának tett keresztbe, de a befejezésért megérte. Szemet szemért!

5. Michael Marshall Smith - Aki nem hisz
Tömören miről szól: -
Véleményem erről: Komolyan mondom, nem emlékeztem erre. De újraolvasni biztos nincs kedvem.
Egyetlen szót jegyzeteltem erről: ROSSZ
Örülök, hogy kifejtettem, miért is az. Profizmus, Avely a neved.

6. Joe R. Lansdale - Hullanak a csillagok
Tömören miről szól: Katona férj elveszti lelkét.
Véleményem tömören: Jó volt, és elgondolkodtató.
A férj tíz évig szolgált a hadseregben, mindenki azt hitte már rég meghalt, ezért váratlan meglepetésként érte családját hirtelen felbukkanása. Időközben lelketlen robottá vált, akinek érzelmi reakciói majdnem a nullára csökkentek. Van egy fia, akit még soha nem látott, és a felesége ráadásul hűvösen viselkedik vele. A csattanót nem lőném le.
Van egy melankolikus hangulata, ami nagyon emlékeztet a borongós őszi estékre. Nincs benne semmi vidámság, az üresség érzését jeleníti meg, úgy, hogy közben nem vesztette el a történet saját "személyiségét".

7. Walter Mosley - Juvenal Nyx
Tömören miről szól: Egy férfi vámpír lesz.
Véleményem tömören: Jajj, már megint egy vámpír.
Sajnos nem volt se humoros, se tragikus, pusztán egy léha és érdektelen novella az öröklétről és sóvárgásról. Megkockáztatom, hogy ettől talán az Alkonyat is több mindent váltott ki belőlem.

8. Richard Adams - A kés
Tömören miről szólt: Kétszer is elolvastam, hátha rájövök.
Véleményem tömören: TKI. Túl kevés információ.
Tegyük fel, hogy gondolok egyet és elmegyek egy erdőbe sétálni. Nézem a csodás tölgyfákat, lucfenyőket, és kitudja még milyen fásszárú és lombkoronájú oxigénkéményeket. Aztán, a meleg tavaszi fuvallattal együtt, feltámad bennem egy furcsa érzés, hogy nekem most azonnal ölnöm kell. Szóval elmegyek és levadászok egy nyulat aztán meg jól eltitkolom mit műveltem.
Valljuk be, ebből nem lehet érdekes történet. (kísérteties a hasonlóság A kés és az én történetem között)

9. Jodi Picoult - Súly és magasság
Tömören miről szólt: Egy pár elvesztette gyermekét, és lassacskán tönkremennek, illetve tovább lépnek
Véleményem tömören: Ha Jodi Picoult mindig ilyen érzelemdúsan tudja kifejezni magát, akkor beszerzem pár könyvét.
Ettől a történettől szó nélkül maradtam. Elhallgattatott. Több ez, mint aminek látszik a felszínen. Olvassátok el, ha az egész könyvet nem, legalább ezt. Olyan abszurd, szürrealisztikus és realisztikus is egyben, hogy az már egy paradox jelenség.

10. Michael Swanwick - Tündér-tó
Tömören miről szólt: Nem.
Véleményem tömören: Nem.
Megtagadom a véleményezést. Különben fogok egy üres szobát, egy vödröt és egy kínzópadot. Felfekszek a padra, és napokon át hideg vizet csöpögtetek a homlokomra hogy beleőrüljek az alváshiányba és a csöpögésbe. Ha egy ilyen villám sztoritól kikészülök idegileg, az már jelent valamit.

11. Peter Straub - Mallon, a guru
Tömören miről szólt: Egy férfi elment a közel keletre, hogy megvilágosodjon.
Véleményem tömören: Nem volt rossz.
Nem támadt tőle tapsolhatnékom, hogy Ez aaaz, szép munka!, de érdekesnek bizonyult. Hatásvadász részekkel bővelkedett ugyan, mint például, hogy a főszereplő jelenléte is már rossz ómennek számít, de erre fittyet hányva tényleg élvezhető volt.

12. Lawrence Block - Fogd meg, ereszd el
Tömören miről szól:  Szociopata férfi "horgászik".
Véleményem tömören: Lassú kezdet, megfelelő kivitelezés.
Nem sokan foglalkoznának egy ilyen jelentéktelennek tűnő témával, mint a stoppolás. Semmi sincs amit előnyének lehetne nevezni, és pontosan erre erősít rá maga Lawrence Block is. Ne csináljátok! Sok őrült akad ezen a bolygón, akiknek nincs jobb szórakozásuk, mint móresre tanítani az óvatlanokat.

13. Jeffrey Ford - Pöttyös szoknya, holdfény
Tömören miről szól: Merénylet.
Véleményem tömören:  Egy remegős közepes.
Akciókban gazdag volt, de ennél többet nem tudott kihozni magából. A szándékok nem tisztázottak és túlontúl homályos, hogy élvezhető lehetne.

14. Chuck Palahniuk - Lúzer
Tömören miről szól:  Szórakoztatóipar és átverés.
Véleményem tömören: Többet vártam.
Chuck Palahniuk az egyik kedvenc íróm, ezért is vagyok csalódott. Igaz, hogy csak a Harcosok klubját olvastam még tőle, de ezzel az eggyel is sikerült meggyőznie.
Sok a felesleges metafora, allegória, amik elvesznek az élvezhetőségéből.  Erős társadalom kritikát alkalmaz mindegyik művében, de ebben nem lett olyan nagyon átütő. Több oldal kellett volna a kibontakozásához.

15. Diana Wynne Jones - Samantha naplója

Tömören miről szól: Tíz kicsi néger koppintás.

Véleményem tömören: Humoros és szerethető.

Tudom, hogy nagyon negatív bélyegnek tűnik amikor koppintásnak hívom, de ez az igazság. Ugyanolyan szisztéma alapján van felépítve, mint Agatha Christie regénye. Akad egy alig ismert forrás, amit egy mániákus ember alapul használ cselekedeteihez. Lényeg, a lényeg: öröm volt olvasni, könnyed és sodró lendületű.

16. Stewart O’Nan - Eltűntek földje
Tömören miről szól: Eltűntek keresése.
Véleményem tömören:  Lehetett volna jobb is.
Tetszett benne a főszereplő elszántsága, de az már nem, hogy megszállottsággá fajult a segítőkészsége.

17. Gene Wolfe - Leifet rázza a szél
Tömören miről szól: Idegen életforma.
Véleményem tömören: Ez nekem is idegen volt.
A sci-fi műfajnak nem vált büszkeségévé, de tűrhetően volt megírva. A szereplők nem voltak eredetiek, de az űrlények kreatívak voltak. Űrmadárparaziták. Klasszul hangzik.

18. Carolyn Parkhurst - Múló rosszullét

Tömören miről szól: Testvér rivalizálás.

Véleményem tömören: Ellenszenves a stílus.

A két főszereplő Yvonne és Arlette kapcsolata felszínes és csak megjátsszák a testvériességet. Azzal semmi baj ha néha-néha összekap egy-egy testvér, és utána rendszerint kibékülnek. Itt is ez történt, de valójában nem volt meg a kibékülés. Arlette hamis megbocsátása nővérének mert elhappolt előle egy férfit, egyáltalán nem őszinte. Csak vár a megfelelő alkalomra, hogy bosszút álljon rajta.

19. Kat Howard - Regényes élet
Tömören miről szól: Egy lány múzsává válik.
Véleményem tömören: Tetszett. (tömörítés tömörítve)
Az a lényege, hogy a főszereplő lány egy írónak ihletforrásaként szolgál. Őt használja alapul a történeteihez, a könyvei megírásához. Csak az a bibi, hogy a lány személyisége és emlékezete mindeközben megfakul, ahogy a történeteit írja. Nem tudja, hogy ő most kicsoda. Vajon egy könyvbéli szereplő, vagy saját maga? És ha az utóbbi, akkor az pontosan mit takar? Nagyon tetszett. Misztikus hangulata volt egy kis misztikummal keverve. A sok megmagyarázatlan dolog most kivételesen egy fikarcnyit se idegesített, csak rátett egy lapáttal az élményre.

20. Jonathan Carroll - Kezdődjék a múlt
Ez a történet olyan bosszantó volt, hogy még rágondolni sincs kedvem.
NEM AJÁNLOM.

21. Jeffrey Deaver - A pszichológus

Tömören miről szól:  Egy elismert pszichológus gyilkossá válik.

Véleményem tömören: Érdekes, de rossz.

Egy jól induló, ígéretes történet volt, ami könnyen átcsapott egy tudálékos és túlontúl informatív dokumentációba.

Ném: „összefüggő energiagóc, amely az emberekben olyan szélsőséges érzelmi válaszok gerjesztésére képes, amelyek eredményeképpen az érintett személy a saját maga illetve a társadalom számára káros magatartási formákat tehet magáévá.” 

Ezt a fajta jelenséget taglalta a novella. Unalmas volt és vontatott, arról nem is beszélve, hogy ezzel mintha kifogást gyártana az erkölcsös viselkedés megsértésének eseteire. Azért ölt, mert ebben szenvedett. Azért agresszív, mert ez a betegsége. Felfogtam, hogy ebben van valami igazság, de ez korántsem egy mentális zavar. Meg kell tanulni uralkodni magunk felett, segítséggel, vagy segítség nélkül.

22. Tim Powers - Párhuzamosok

Tömören miről szól: Újfent ikertestvérekről.
Véleményem tömören: Jó volt.

Egyikük él, másikuk nem. A tizedik x felé közeledő Caroleen jobb keze hirtelen rángó görcsöt kapott, aminek oka, hogy a testvére kommunikálni szeretne vele a túlvilágból. Valójában azonban, nem is őt akarta elérni, hanem a szomszédban élő fiatal ámde túlsúlyos lányt. Felajánlotta neki, hogy széppé, örökké fiatallá teszi és sovánnyá, ha cserébe belé költözhet. A lány habozás nélkül belement volna az alkuba, ha a szellem meg nem gondolja magát. Ő a testvérét szeretné inkább.
Ebben az a rossz, hogy a lány a felszínességének áldozatául esve, hagyta volna egy ismeretlen erőnek, hogy átvegye a teste fölött a hatalmat. Én nem tudom meddig süllyed az emberi faj, ha ennyire sekélyesek lettünk.

23. Al Sarrantonio - Az orrkultusz

Tömören miről szól: Logikailag követhetetlen rendszerben krumpliorrok tűnnek fel embereken.
Véleményem tömören: Nem győzött meg.
Amikor belekezdtem az első sorába, rám tört az álmosság. Komolyan ilyennel kell indítani?:

A KULTUSZ első írásos említése a germán eretnek, Jacobus Mesmustraktusában olvasható, aminek keletkezését 1349-re becsültem...

Ilyenkor felszínre tör a sötét énem, és elkezdi kántálni sátáni hangon, hogy: Blabla blablabla bla? Bla blablabaah. BLABLABLA BLAAAHHHH! *Avely a lelkibékére törekszik*
A későbbiekben egy összeesküvés elmélet bontakozott ki. Ha valaki szereti az ilyeneket, akkor az biztos jobban értékelné ezt. Sajnos az nem én vagyok.

Elővettem az öngyújtót a kabátom zsebéből, és laza mozdulattal felnyitottam. Váratlanul láng csapott fel belőle, megégette az ujjamat, én pedig elejtettem az öngyújtót.

Én kérek elnézést a szőrszálhasogatásért, de mire számított mikor felnyitotta az öngyújtót? Jégesőre?

24. Kurt Andersen - A kém.
Tömören miről szól: Idegen életforma kémkedik az emberiség után.
Véleményem tömören: Öö...jó volt.
Hogy be lehessen sorolni a sci-fi műfajba, ahhoz egy kicsit gyenge lábakon áll. Nem mutatta be kellőképpen az idegen társadalmat. A kasztokat nem vázolta fel, csak egy felületes képet tudott adni arról, hogy konkrétan mi is a felállás. Pozitívum, hogy végre van valami értelmes magyarázat a Mikulásra. Én ezt jobban elfogadom, mint a jól bevált humbug mesét.

"– Amikor az északi népek, a germánok, a lappok és a többiek, úgy kilencszáz-ezeregyszáz évvel ezelőtt látták, ahogy a tél derekán, kis magasságban átrepülök fölöttük az égen, maga szerint mit véltek látni odafent?"

25.  Michael Moorcock - TÖRTÉNETEK

Tömören miről szól: Nagyzolás baráti kapcsolatokról?
Véleményem tömören: Nagyképűen van tálalva.
Az én részemről és az író részéről is megfigyelhető a "fogyatékosság". Nálam azért, mert az a sok világirodalmi  mű amire elejétől végéig hivatkozik, számomra ismeretlen. A szerzők neve ismerős, de bármi más, velük kapcsolatos információt még csak véletlenül se tudok róluk. Az író fogyatékossága, hogy ezt nem kalkulálta bele amikor megírta a novelláját. Fellengzősen, egy vakmerő pillanatában azt gondolhatta: Na, ti csökött agyú pondrók, itt az idő felzárkózni. Ha érteni akarjátok mit írok, jobb ha többet művelődtök. Vagy szülessetek más országba, ahol ezeket tanítják is. Köszönöm a semmit.
Ennek tetejébe, M. Moorcock figyelme néha hajlamos tévútra vándorolni. A főszereplőnek sokadik barátjának leírásánál is ugyanaz a séma figyelhető meg. Családi állapot, karrier és a meseszép táj körvonalazása. És mintha a tájleírás lenne benne a leghangsúlyosabb. Szerencsére a helyzet változik a felétől, és ott már sokkal karakter központúbbá válik az írás.

26. Elizabeth Hand - McCauley Bellerophonjának első repülőútja
Első pillantás utáni első gondolat: inkább nem értetlenkedem.
Tömören miről szól: Rekonstruálják egy gép lezuhanását.
Véleményem tömören: Unalmas és terjengős.
Eddig mindig az volt a gondom, hogy túl rövidek voltak a történetek, most viszont éppen az ellentettje. Nem tett hozzá semmit az élményhez azzal, hogy kétszer akkora a terjedelme, mint az összes többinek. Fent említettem több olyan művet is, amikért szabályosan rajongtam és puffogtam a rövidségük miatt. Azok sokkal inkább megérdemelték volna ugyanezt a hosszúságot, mint amit ez kapott. Ennek nincs tanulsága, belső értéke, egy lelketlen tartalmilag minősíthetetlen kis dolog.

 A régi időkben Leonard buján szőke, hosszú loboncot viselt, mely szabadon omlott az utasszállító pilóták alakját megidézni hivatott, kutyakakabarna egyenzakó vállára.

Ez volt az egyetlen idézet, ami megragadta a figyelmem. Kutyakakabarna.

27. Joe Hill - Az ördög a lépcsőn

Tömören miről szól: Bűnök.

Véleményem tömören: Végre egy.
Vegetálok és hezitálok. Fogalmam sincs, hogy mit kellene ezzel kapcsolatban éreznem. Joe Hill is a kedvenc íróim közé tartózik. Hátborzongató a stílusa.

Összesítve: 
Tíz tetszett.
Tizenhét nem.

Amiket kijelöltem és felhívtam rájuk a figyelmet, csak azokért volt érdemes elolvasni ezt az antológiát. Nem lett ez annyira összeszedett, mint elsőre hittem. Túl nagy a különbség a stílusok és történetek beállítottságai között. Hirtelen és meggondolatlan váltások vannak a témák között amikkel foglalkoznak.
Alig vártam, hogy végre befejezzem ezt a könyvet. Másfél hónapja kezdtem el, de csak hasztalan vesszőfutásnak tűnt a közepétől.

5/3 (az egészre vonatkozóan)

Jenny Downham - Amíg élek

Találkozásunk: Volt egy akció, és voltam én.

Fülszöveg:   Előbb-utóbb mindenki meghal – mindannyian tudjuk.

A tizenhat éves Tessa, akinek csupán hónapjai vannak hátra, talán mindenki másnál is jobban tudja.

De van egy listája: felsorolta azt a tíz dolgot, amit még meg akar tenni, mielőtt meghal. Az első helyen a szex áll. Lehetőleg még ma.

De nem mindig könnyű elérni, amit az ember akar, és amit akar, nem mindig esik egybe azzal, amire szüksége van. És néha a legváratlanabb dolgok lesznek a legfontosabbak.

Apukámmal nemrég folytattam egy beszélgetést a könyv kapcsán. Ami így nézett ki:

-...Vettem egy könyvet! Jaj! Nyugi, akciós volt!
- És milyen könyvet?
- Szomorút.
- Miről szól?
- Egy leukémiában szenvedő lányról, és az utolsó kívánságairól.
- Miért olvasol szomorú könyvet, nincs jobb?
- Ez mindennél jobb. Szól valamiről.

Ezért is fogom azzal kezdeni, miért olvasok olyan könyveket, amik elszomorítanak. Több oka is van.

Fontos azt megérteni, mit nyújtanak a könyvek az embereknek. Nem puszta szórakozás vagy felvágás hogy: Na én olvasok, te nem, ezért én intelligensebb vagyok, bibibí. Ilyenről szó sincs, ez amúgy meg egy borzasztóan lealacsonyító hozzáállás. Ne firtassuk.
Honnan tudhatnám meg, milyen igazán kétségbeesettnek lenni? Halálos betegnek? Esetleg alkoholistának? Persze, kérdezhetnéd, miért szeretne bárki ilyeneket átélni? Ha vakon élem napjaimat azzal mivel lesz teljesebb az életem?
Vannak szenvedélybetegségek, könyörtelen igazságtalanságok, lassú halál. Ha nem vagyok tisztában ezekkel, akkor naiv, szűk látókörű és egyszerűen ostoba ember lennék. Miért kell átélni ilyeneket, amikor megkímélhetném magamat az ilyen szörnyűségektől? A válasz, hogy nem szabad megkímélni magunkat a negatív dolgoktól. Nem csak te vagy én vagyunk ezen a világon, és nem mi vagyunk azok, akik körül a Föld forog. Másoknak is vannak problémáik, és ha nem vagyunk rájuk kíváncsiak, akkor önzőek vagyunk.
Szerintem csak az számít teljes értékű embernek, akiben megvan az az alapvető emberi tulajdonság, hogy törődik másokkal, beleéli magát a másik helyébe. És én tudni akarom, milyen nem önmagamnak lenni.

Sok mindenre megtanít a könyv.

Értékeld az életet, élvezd ki minden percét.
Tegyél meg mindent amit akarsz, mielőtt késő lesz.
Ne félj az ismeretlentől.

Maximális elismerést érdemel az író. Elképesztően komoly témát választott ki magának, és egyáltalán nem viccelte el.
Tessa kiforratlan karakter korából adódóan, hajlamos a kicsapongásokra, erős hangulatingadozásokra, és sokszor feszegeti a határait. És nagyon provokatív. Mindezt csak azért, hogy érezze milyen igazán élni. Nem elég, hogy érzi magában áramlani a vért, vagy ahogy lélegzik, többre vágyik.
Bajba sodorja magát, mert már nincs veszteni valója. Bármit kimond ami eszébe jut, mert később úgysem bánhatja meg. Felesleges ezt a viselkedést felelőtlenségnek titulálni, mert értelmetlen, hogy álszenteskedjünk. Mi is pont ugyanannyira lennénk meggondolatlanok, mint ő, ha a helyében volnánk. Vagy még jobban.

A történet lineárisan épül fel, nincsenek nagyobb visszaugrások a múltba, emlékezések. Úgy halad a történet, ahogy egyre jobban fogy Tessa ideje. Aki több nézőpontot vár, az csalódni fog. Tessa, mint karakter, több ember személyiségét olvasztotta egyszerre magába. Olyan, mintha tucatnyi Tessa lenne, de mégiscsak egy van.
A többi szereplő közül, talán az öccse fogott meg a legjobban. Próbálja elviccelni a betegséget nővérével együtt, de a halálos ágyán, már képtelen rá. Ez a bizonyíték arra, hogy egy családtag halála, mennyire megváltoztatja a körülötte lévőket. A sokáig történő eltávozás alatt, érettebb és felnőttebbek lesznek a többiek.

Ezt a könyvet nem lehet szeretni, csak megérteni, és együtt élni vele.  Ha erre nem érzed késznek magad, szerintem várj még vele.

5/5

(Köszönöm a Librinek, és a drága eladónak, aki leszedte róla az árcímkét, és nyoma se maradt! Nagyra értékelem, hogy nem nekem kellett itthon leszenvednem róla)

Szurovecz Kitti - Gyémántfiú

Hozzám is elérkezett a Gyémántfiú (én Ásványfiúnak hívom, barátnőm Szénfiúnak) jó nagy késéssel, de csak összejött. És most jön életem leghosszabb élménybeszámolója.

Fülszöveg: A világhírű amerikai filmstúdió egy igazi gyémántra bukkan. Úgy is bánnak vele: a széltől is óvják, védik a külvilágtól, de még a szerelemtől is. Miközben Ő, Nick Richards tündöklő csillagként ragyogja be a világot, fénye a boldogság sugaraiként verődik vissza az őt bálványozók arcáról, amerre csak jár. Közvetlen környezete is későn eszmél, hogy a hírnév, a rajongók, a boldogtalanságra ítéltetett igaz szerelem, az örökös bezártság darabokra tépik az érzékeny, fiatal színész lelkét. S vajon mi lehet egy szabadságra vágyó lélek utolsó segélykiáltása? Megtalálhatja e boldogságot, a harmóniát az életben a Gyémántfiú?

SWEET MOTHER OF NATURE - első gondolat a könyvről. Írott szó nem hozott még ki a sodromból ennyire.
De próbálok inkább kulturáltan írni. Igyekszem.
Mindenek előtt megjegyzem, hogy könyv formában olvastam. Nincs kifogás semmiért.

Ahogy a fülszövegből mindenki leszűrhette, egy nem szokványos témával foglalkozik a könyv. A hírnév átkával. És én itt most meg is állok. A véleményem a hírnévről és a velejáróiról szöges ellentétben áll a könyv mondanivalójával. A hírnév csak néhány embernek adatik meg a születésétől fogva, akik meg önszántukból küzdenek érte, azoknak meg lehetne annyi tartásuk, hogy eltűrik a negatív következményeit. Ne picsogjanak és sajnáltassák magukat, hogy nekik milyen rossz. Ők választották azt az életformát, törődjenek is bele! Ha annyira elvakultak voltak az elején attól a képzeletbeli ragyogástól, akkor meg is érdemlik hogy úgy járjanak ahogy. Egyszer Nick vagy Heily (nem emlékszem melyikük) pontosan ugyanezt fogalmazta meg, mint amit leírtam. Annak megfelelően cselekedtek-e? Nem! Miért nem? Bármi amit kiejtenek a szájukon azt nem gondolják át, ők se figyelnek arra mit mond a másik szereplő, így értelemszerűen arra is magasról tesznek mit mondtak 2 oldallal azelőtt ők maguk. Így nehezen lesz hiteles bármi.

Hogy mik fordulnak meg a könyvben? Felsorolom:
- gázolás,baleset minden mennyiségben
- erőszak amennyi csak elfér, még nemi erőszakot is említettek
- vetélés (enélkül nem lenne teljes a sztori)
- drogfüggőség
- alkoholizmus
- merénylet
- terhesség
- vérfertőzés (a tipikus nem-tudtam-hogy-testvérek-vagyunk-de-továbbra-is-szeretlek séma)
Egy értelmes könyv megelégedne egy-két ilyen átütő problémával, de itt minden létező dolgot bele kellett keverni, hogy elfedjük mennyire silány maga a történet. Egyik észrevételem, hogy 70%-ban párbeszédekből áll ez a...papírhalom. Így nem is csoda, hogy ennyi mindent kellett belezsúfolni, így ki tud arra figyelni, hogy mi NEM történik? Mert valójában ez a helyzet. A leírások sem tetszettek. Folyton oda lyukadtunk ki, hogy mennyire csillogóan szőke és borostyán szemű a Nicki fiú. Mutatok egy borostyánt:

Ki az aki ilyen szemeket akar?
Pluszban még gyönyörködhettem Heily aranypöttyös szív alakú arcában is! (itt szeplőre gondolt? persze már, még a fényt is mindjárt visszaveri...aranypötty)

A könyv nyelvezete nem nyerte el a tetszésemet. Nem részem, hogy a helyesírási hibákat emeljem ki, szóval máshonnan közelítem meg.
A szlenggel, mint jelenséggel mostanában nem volt dolgom, de most egy életre bepótoltam minden elmaradásomat. Az én szememnek árt, de ha jobban belegondolok, a jövő generációjának hasznára fog válni az ilyen stílusú írásmód. Legalább tudják hol kezdődött el pusztulni a nyelvünk szépsége. Attól még, hogy egymás mögé pakolunk négy melléknevet nem leszünk drámaiak. Ugyanez vonatkozik a tőmondatokra is.
Meg kell még jegyeznem, hogy ez volt életem első könyve amiben láthattam egy mondatban leírva a "szar" szót. Egyedülálló eset...ÉS könyörgöm, ha már egy könyvet írunk, muszáj idióta rövidítéseket használni? Asszem? Frisco??? (San Francisco) Így hogy vegyem komolyan?
A következő hiba, lássuk be, kellő odafigyeléssel elkerülhető lett volna. Minden szereplő, ha monológot mond, vagy ha dialógust, folyton felkiáltójelesen, emelt hanggal teszi. Én nem tudom a kiabálást úgy értelmezni ahogy azt valójában arra szánták. A központozást inkább meg sem említem. Az nem feszültségkeltés, ha minden helyzetnél a mondatkezdő szó után van ott három pont, de még sejtetésnek is égbekiáltóan erőltetett. Így senki nem beszél a való életben, szaggatottan, mint aki épp agyvérzést kap. Kicsit kikezdte az idegrendszerem, hogy majdnem minden oldalon legalább 5 pontozás volt. Számoltam, mert nem vagyok normális!
Egy másik irritáló dolog, nekem egyenesen hihetetlen hogy mennyi idétlen becenév és becéző szó fordult meg a könyvben. Többek között: Apuskám, Édes, Drágám, Csillagszem, Kisapám, Papi (nem az apjára mondta), kicsi kincsem (fej a falba).  Ezekkel akkora családi hangulatot tudott néha teremteni, el se hiszem. Szinte egynek éreztem magam közülük. Ások is egy medencét és teli töltöm szarkazmusvízzel.
PIKÍRT! Ha nem láttam ötvenszer leírva akkor egyszer sem. Néha lapozzuk már át azt az átokverte szinonima szótárt kérem szépen.

Éljek az Alkonyat párhuzammal? Nem? Ooooké.

A szereplők:
Nick: sokszor elgondolkodtam hogy tényleg Nick a neve? Nem Nicky? Ha egy leszbikus kapcsolat lenne az alapkoncepció talán jó is lett volna a történet. Vagyis nem. Azt is elszúrta volna, ahogy ezt is. Mitől leszünk férfiak Nick szerint? Folyton nyavalygunk, imádjuk a lányos dolgokat, olyan a szókincsünk, mint egy ötévesnek, ha nem kapjuk meg amit akarunk akkor felkiáltójelekkel leordítjuk a másik fejét, bőgünk akár a napfény látványától is. Szerintem bennem mélyen egy férfi veszett el, mindenem megvan ami Nickben nincs.
Tulajdonképpen van ezekre magyarázat. Nick hiperérzékeny. Ki gondolta volna? Engem már nem sok minden lepett meg vele kapcsolatban. Nick-nek karakterizálás tekintetében, nem golyó ütötte sebei vannak. Ágyú ütötte sebei. Panaszkodik, hogy ajnározzák a szülei és testvérei, és hogy úgy bánnak vele, mint egy csecsemővel. Itt csak annyi a bibi, hogy igazából, tényleg egy csecsemő. Úgy gondolkodik, mintha nem lenne saját akaratereje, minden mások hibája, de hogy az övé lenne valami? Áh olyan nincs. Egoista, énközpontú, naiv, hiszékeny suhanc.
Természetesen ő is áldozatává esett egy paradoxonnak: Mikor először elment ebédelni Heily-vel a forgatás után sminkben, csodálkoztam, hogy miért nem bámulta meg senki. Talpig sminkben volt (ami három órán át készült, de érdekes, hogy minden smink 3 órán át készült a könyvben, hm.) és kontaklencsében. Ó, de várjunk csak. Hiszen még az író is elfelejtkezett arról, hogyan kellene kinéznie a szereplőjének! Látom már kérni kell, hogy a szereplők ne portáljanak és változzon meg a kinézetük egy csettintésre.
Heily: a legborzasztóbb vele kapcsolatban, az a függése másoktól. 300 oldalon keresztül siránkozik Nick-ért. Mondom jó. Van a közelemben xanax, még kibírom az ömlengését. Ha eddig eljutottam már nem adom fel. De ott telt be a pohár, amikor volt olyan idióta hogy elüttette magát! Itt volt az egyik legnagyobb paradoxon a könyvben. Heily nagy vígan próbálja ledobni a Golden Gate híd pereméről (hangsúlyozom hogy a korláton túl, azon TÚL) az ajándék karkötőjét, hirtelen elkezd metaforákban fulladozni, és a következő pillanatban Bumm. (így volt írva a könyvben) Az ÚT KÖZEPÉN ELÜTÖTTÉK. Hogy a viharba került oda a peremről??? Ilyen kiszolgáltatott, figyelemre éhes, önfejű, áldozati bárányt az irodalomtörténetben senki nem hozott létre. És ez nem bók.
A többiek: felesleges külön kiemelni őket. Ha a Fényemberek premier vetítésére csak a "fontosabb" mellékszereplőket hívják meg a szereplők, akkor én úgy döntöttem egyiküket sem invitálom meg ide. Ilyen a sóóóbiznisssz.

Heily+Nick= ✖
Nem nem nem nem nem nem nem. Nem kérek belőletek! Undorítóak vagytok külön külön, együtt meg hatványozódik ez az érzés!
A kapcsolatuk..hm...hogy is mondjam. Sekélyes, mint a tenger apálykor. Első találkozásukkor meglepő módon máris konfrontálódtak. (örülnék ha több olyan első találkozásról olvasnék a könyvekben amiben nem ellenszenvesek egymásnak a szereplők. Nekem ez már elcsépelt.) A továbbiakban meg elforgatták a nyálcsapot és olyan gennyesen "romantikus" lett, hogy azt elviselni is tehetség kell. Szeretlek! Én Jobban szeretlek! Meghalok nélküled! Ha te nem vagy én nem akarok élni! Szó szerint mindent felemésztő tűzben lángolt a szerelmük. Az agyuk is áldozatául esett.

A cselekmény a következőképpen alakult:
1. Szerencsés véletlen folytán Nick lett a Fényemberek főszereplője, aminek a válogatására ( nem casting, magyarok vagyunk) egy, egy napos ismeretség alapján benevezte az "ügynöke". Ha a naivság és a hiszékenység büntetendő lenne akkor csak annyit mondanék, Azkabanra fel Nick!
2. Megismerkedtek a főszereplők, egy annyira vicces és eredeti módon, mint még senki más. Egymásba rohantak és mivel remekül kelt feszültséget az író, meg is történt az első konfliktushelyzet! Roppant ötletes véletlenek folytán összeboronálni a főszereplőket, mint azt tudjuk.
3. Szerelem első látásra. /Titkolom hogy tetszel, de bárkit megölnék érted, még a tulajdon anyámat is aki nem törődik velem, csak a saját karrierjével./ Ne nézz így, megtörtént eset!
4. Veled leszek bármi áron! Mondta a lány akinek intelligencia hányadosa a béka feneke alatt van. Lenézem Heily-t. Attól lesz neki személyisége hogy mennyire imádja Nick-et?
5. Féltékenyek vagyunk! Irgumburgum!
6. Drogozni kezdek és alkoholizálni!
7. Megvertek és elvetéltél, ezért megölöm magam!
8. Annyira szégyenlem magam hogy inkább elmegyek a világközéppontjába, Körösújfaluba! Mert minden külföldi Magyarországra vágyik. Körösújfaluba. Hogy képzelte Nick hogy odamegy abba a házba amihez neki semmi köze? Az Heily apjáé! És hogy nem jutott eszébe annak a sok marhának ott is keresni? IQ bajnokok! Számlaszám? Elvileg nem egy barlangban húzódott meg Nick, szóval csak mozgott a számláján néha az a pénz! Vagy azt vegyem be, hogy több ezer euróval járkál a farzsebében?
9.  Összefekszem a szerelmem klónjával mert nekem ez így jó. Pláne ha sokkal "szexibb" az eredetinél.
10. HALJATOK MÁR MEG! HÁNYSZOR HALTOK MEG MAJDNEM? Jó, én kiszálltam, nem folytatom.

Filmforgatás és színészkedés. Kinek mi jut róla az eszébe. A színészkedést emelném ki ha lehet. Nemrégiben láttam egy animét (mert olyan is becsúszik néha) amiben pont ezzel foglalkozott egy lány, hogy ő színésznő akar lenni különböző okok miatt, gyakorlatilag a nulláról indult. Ott szépen van ábrázolva a folyamat, mennyi akaraterő szükséges egy-egy szerep eljátszásához, és mennyi viszontagságot hoz elé az élet amik miatt bármikor feladhatná. Annak van üzenete: soha ne add fel az álmaid.
Ennek itt nincs. Ha még csak ez lenne a fő gond, megbékélnék vele. Elégedettebb lettem volna, ha itt is valahogy papírra veti a színészkedés folyamatát, mik fordulnak meg a szereplők fejében egy-egy karakter megformálása közben, mennyire nehéz hitelesen előadni az érzelmeket amik nem a sajátjai eredetileg. Nem csak úgy élünk bele a vakvilágba, "álszínészkedünk", ripacskodunk össze-vissza, és bármi más fontosabb, mint az adott szerep. Ó most magánéleti gondokkal küzdök ezért elhúzom a csíkot az Isten háta mögé, nem érdekel hány embernek nem lesz munkája miattam és keresete. Mert én vagyok a fő attrakció, haljanak csak éhen nyugodtan.

Sokat gondolkodtam rajta van-e bármi pozitívum. Legtöbbször a 2 pontot kapott könyveknél jó érv ha például rövid, mint egy novella. De ha 596 oldalon keresztül küzdünk egymás ellen, én és a könyv, abban nincs semmi szórakozás. Nem vagyok az a félbehagyós fajta.

Nevetséges és ellentmondásos mondatok:
- "...A karriered foglya leszel! Ha egyszer ezt vállaltad már ne nyavalyogj a dolog kellemetlen hozatéka miatt! Mintha nem ezt mondtam volna én is! De mint mondtam, senki nem hallgat senkire.
- "Mama, ha Nick nem az öcsém volna, én esküszöm, hogy bepróbálkoznék nála"  Gúnyt űz a vérfertőzésből. Nem csak én vettem ezt a dolgot a szívemre, csak ilyen ízléstelen viccet én még nem olvastam. Van aki egy komplex, hatalmas érzelmi töltetű regényt is képes írni erről a témáról és fele annyira sem vicces ez a tárgy, mint ahogy az meg lett említve.. (Lásd V.C. Andrew. - Virágok a padláson, egyik kedvenc könyvem, több kötetes vérfertőzés) Mellesleg egy épeszű testvér sem mond ilyet a másikra. Volt még egy olyan szituáció, amikor egy apa szívesen elvitte volna a lányát "táncolni" ha nem lennének vérrokonok. (egyértelműen nem táncolni akart vele) Felfordulna a gyomrom ha bátyámnak ilyet mondanék! Csinálhatnánk viccet a nemi erőszakból is vagy esetleg a testi fogyatékosságból. Határ a csillagos ég.
- "A monitoron fotók tömkelege: fiúkról. Volt köztük szőke, barna...kölyökképű tizenéves és legalább huszonötös vénember is."  És aki harmincéves az már okleveles múmiának számít? Szigorúak vagyunk egy kicsit.
- "...kérdezte Nick olyan megejtő szemekkel, hogy Heily szíven tudta volna szúrni magát, amiért így megnehezítette ennek a tüneményes embernek az elmúlt heteket"  Ha kell rá önkéntes én itt vagyok...
- " Ne gondold, hogy nem éreztem már: milyen jó volna téged egy lakókocsis ungabungára berángatni úgy hollywoodi módra..." Kérnék egy ciánkapszulát.
- " Míg te lejátszod a csillagot az égről, addig ő egyet tud: olyan arckifejezéssel állni, mint egy rakás szerencsétlenség, miközben a tekintetében ott a világfájdalom! Én azt hittem ez csak az emósoknak jön be! Áruld el nekem, miért tetszik a nőknek ez a feeling?" Magyar az író. Magyar a célközönség. A feeling 100%, hogy angol szó. Hát van itt probléma? Nincs.
- Míg az osztálytársai a parkban lógtak, és stikában szívták a szülők készletéből lenyúlt mariskás cigit, addig Heily egyik mozifilmet nézte a másik után." Hadd ne mondjak semmit.
- "Olyan vicces kis portéka vagy" Én meg olyan szép lámpa vagyok.
- "...és figyelte Heilyt, aki már percek óta az ablak mellett állt, és áhítatosan bámulta a szakadó esőt. Sosem látott még ilyet." Valamit nagyon az alapoktól kellene kezdeni, hogy valaki felismerje milyen ha esik az eső.
Sajnos elfelejtettem kiírni az egyik legidiótább idézetet, amiben Nicket egy macskához hasonlítják. Mert a macskáknak köztudottan HÉT élete van. Nem kilenc.
Többet inkább nem gyűjtöttem, még a végén ideírom az egész könyvet.

Most egy kis érdekesség következik. Az epilógus után ahogy olvastam az olvasói véleményeket egy kérdés fogalmazódott meg bennem. Miért értékelik olyanok a könyvet akik csak az internetes változatot olvasták? A kettő szerintem távol áll egymástól. A regényt látták szerkesztők, több kézben megfordult, ebből kifolyólagosan biztos vannak eltérések is benne az internetes változattól. Inkább nem leszek annyira mazochista, hogy abba is beleolvassak, de ennek értelme nem sok volt.
Ha személyes sértésnek tekinti bárki azokat amiket a fentiekben megemlítettem, akkor hadd szegezzek egy kérdést nekik: Miért olvassátok még mindig? Nem támadtam az írónőt, csak a könyvét. Ha nekem nem tetszik másnak még tetszhet.
Mindenki saját felelősségre olvassa el. Komolyan az az érzésem volt, hogy a könyv foggal körömmel küzd az utálatomért PONT PONT PONT FELKIÁLTÓJEL

5/1 (az első egyes könyv, ilyen egyes: http://www.youtube.com/watch?v=VOmt7akoDRc  4:27-nél van a lényeg)

Andy McQuade - És alszom, alszom el…

Megfogott a témája ezért kikölcsönöztem egy könyvtárból.

Történet: Andrew állandó rettegésben éli gyerekkorát. Retteg mit fog apja elkövetni ellene éjszakánként, megelégszik-e a fizikai terrorral vagy lelkileg akarja megnyomorítani saját vérét? A felnőtté válás ilyen háttérrel igazi kihívást jelent számára, több melléfogása van mit jó, és az önpusztítás szinte összes módját megtapasztalta már. Hogy hogyan képes valaki túllépni a múltján? Sehogy sem, de bárhogyan.

Nem volt életem legfelemelőbb élménye ezt olvasni. Kivételesen nem az empátia miatt, hogy beleképzeltem magam a szereplő helyébe, csak olyan mintha két különálló könyvből lett volna összevágva. És én is így fogom értékelni, ugyanis ez nem egy teljes egész!

Első rész:
Nagyon pozitív benyomást tett rám a regény. Olvastam már családon belüli erőszakról szóló könyvet, és észrevettem hogy eddig mindig az apa volt az elkövető. Ecsetelhetném hogy ez az agresszívabb természetüknek tudható-e be, de ez csak általánosítás lenne. (ha bárki tud olyanról amiben anya a bűnös, az kérem írjon) Természetesen nem az a pozitív amit átéltek. Hanem ahogy ábrázolva van a folyamata. A legapróbb jel megjelenésétől, ami nem tűnt annyira súlyos hibának, de előrevetíti hogy mi fog várni rájuk a nyomorúságos jövőben.
Sokat számít milyen háttér szolgál alapul nekünk a múltban. Múlt nélkül hogyan tudnánk kik vagyunk a jelenben? Senki sem erőszakra éhesen születik. Nem. Ez a rossz nevelés miatt van. Belevésődik az áldozat agyába mit követtek el ellene, ezért ritkább esetben szándékosan meg akarja majd torolni vagy tudta nélkül válik azzá amitől rettegett.
Szerintem a legmeghatóbb részek közé tartoztak amikor felhőtlen boldogságukat csak úgy a semmiből hirtelen beárnyékolta a megvalósult rémálmuk. Összetörtek és a jóságba vetett hitük is ugyanúgy megrendült.
Andy-t az egyik legerősebb kisfiúnak tartom. Évekig tűrte a bántalmazást, néha ellenállt hogy másokat mentsen a következményektől sem félve. Próbált elmenekülni a tények elől, tagadásba merülni, de nem sikerült figyelmen kívül hagyni azokat akik a környezetében is szenvedtek.
Amit hiányoltam a későbbiekben az a többi testvér sorsa. Hogyan küzdöttek meg démonjaikkal?

Második rész:
Konkrétan itt történt a legtöbb irreleváns összefüggéstelen pacsulinak sem nevezhető maszlag ami szinte lehetetlen mértékben rontotta a könyv színvonalát. Itt derül ki, hogy Andy sehol sem állja meg a helyét. Sem papíron sem abban a  képzelt világban. Annyi karakteri hibája van mint a tenger, ebből néhányat csak:
- Nincs jól megformálva, elmondhatatlanul ambivalens. Úgy mond ellent saját magának mint senki a Földön!
- Úgy változik a gondolatmenete, mint az időjárás. Egyszer így vélekedik a világról máskor meg úgy. De nem a szokásos " Ó, hát majd csak felnő végre a korához" kifejezésre gondolok. Úgy viselkedik mint a tiszavirág, addig-addig vedli le saját bőrét amíg eléri végső kültakaróját, ezért szárnyra kél és egy napig életképes. Enyhe túlzás ez Andy-re nézve, az ő legnagyobb különlegessége hogy életképtelen.
- Mindennek dacára az író a könyv végére volt olyan pofátlan, hogy úgy állította be ezt a szerencsétlen félnótást, mint aki a mindenség tudója lett. Elmentél Indiába? Na és akkor? Elmentél Indiába drogozni és füvezés közben megvilágosodtál? Ki gondolta volna...
- Ki az az Andy? Gondolom mások is ismerik azt a pillanatot amikor csak úgy véletlenül kiröppen egy mellékszereplő neve az eszünkből. De hogy a főszereplőé?? Nem volt maradandó ez a felnőtt Andy. (minél többször említem most a nevét nehogy elfelejtsem útközben.)

Az író úgy váltogatja a szereplőket, mint más a fehérneműt. Persze ha természetes módon hullanának ki az életkörforgásából az ellen nem lenne kifogásom. De hogy egyik lapról a másikra elfelejtkezünk róluk...megbocsáthatatlan? Lehet hogy néha én is elfelejtem hogy nincs macskám (holott van) aztán meg ezért meg is szűnik létezni? Milyen könnyű lenne így élni a világban.

Egy másik orbitális hiba, ami egy kérdést vet fel bennem, miszerint: Hányszor kell az embernek életében megvilágosodnia ahhoz, hogy megváltozzon az élete?
Egyszer talán? Ó hát hova gondolok...mindenkinek háromszor kell! El sem tudom hinni miért kellett három alkalom Andy-nek ahhoz hogy ne úgy viselkedjen akár egy hisztis gyerek. Nem a bántalmazás részre vonatkozóan, az korrekt, nyílván nem lehet egykönnyen elfogadni az eseményeket. De hogy leálljon a drogozással?! Könyörgöm...menjen be egy drogelvonóra! Augusten Burroughs könyvében sokkal több érzelem és kín volt ezzel kapcsolatban. Itt meg úgy van beállítva ez a függőség mintha olyan hű de jó dolog lenne! "Ezaaaz! Próbáljátok ki ti is! Megszeretitek MINT ÉN!" Gratulálok ehhez a felemelő üzenet közvetítéshez.

Az értékelés megírásáig egészen elfogadhatónak tartottam ezt a regényt, de ahogy belelendültem a vélemény kifejtésbe, egyre ingerültebb lettem csak miatta. Én komolyan szeretni akartam ezt a könyvet, de ha keresztbe tesznek közben, nincs mit tenni!

5/3

Pataki Tamara - Ember a sötétben

Nagyon rákaptam a magyar írók műveire ebben az évben, ez éppen kibökte a szemem. Mitől olyan sátáni a szeme a borítós boszinak?

Fülszöveg:  Az első világháború árnyékában egymásra talál a fiatal katonatiszt és a boszorkány. A férfit kétségek gyötrik, mert nem hisz az erőszakban, és nem osztozik a harc mámorában égő német vezetés elbizakodottságában. A nőt kérdések gyötrik, vajon miért irtotta ki az emberiség a boszorkányfaj nagy részét évszázadokkal ezelőtt, és lehet-e ennek ellenére szeretni őket, vagy jobb is, ha a nagy háborúban végképp elpusztítják egymást. Hans és Babette szerelmének tragikus háttere az yperni gáztámadás, amelyben több mint százezer ember halt meg vagy vesztette el látását, ahogy a férfi is, aki így lesz ember a sötétben.

Eddig annyira elégedett voltam a magyar kortárs írókkal, de egyszer mindennek vége szakad.

A könyv stílusát és hangvételét tekintve nekem inkább tűnt egy könnyed kis novellának mint regénynek. Olyan fellengzősen foglalja össze a világháborús történéseket az írónő, ahogy nekem nem tetszik. Alapból elkerülöm a történelmi regényeket, mert hogy mondhatnám valamire hogy "igazán korhű" ha nem is vagyok tisztában a kornak a legjellegzetesebb momentumaira, a személyekre, a beszéd milyenségére. Szóval ilyen szempontból nem is fogom megközelíteni a regényt.
Ami különösen zavart, az Babette. A 10. oldalon tett egy olyan kijelentést ami miatt unszimpatikus lett azonnal.

"...Azonban ha mással nem is, azzal tisztában volt, hogy alighanem ő a legszebb az egész bálban..."

Egy lánynak illetve hölgynek nem szabadna így gondolkodnia, hogy jobbnak képzeli magát másoknál. Mindenki a maga módján egyedi, és ha neki a külsőségek ennyire számítanak az csak róla árulkodik, nem másokról.

"Lehetséges igaz szerelem boszorkány és halandó között?" Nagyon nem. Hol volt itt szerelem? Babette inkább csak kötelességtudata miatt volt a férfival, hogy ápolja sérült lelkét. Ez nem szerelem. Pláne ha még gyáva módon meg is futamodik a kötődés elől.

Ez a boszorkányosdi sem lett meggyőzően kifejtve és leírva. Állítólag a boszorkányok sokkal hamarabb léteztek már mint az emberek. És így merül fel bennem a kérdés...akkor hogy jöttek létre az emberek? Fizikailag dosztig ugyanolyanok, csak a boszorkányok tudnak mágiát használni (Akármennyit. Honnan ez a kiapadhatatlan forrás?) Meg egy másik kérdés velük kapcsolatban: Ha galambbá változik Babette, hogyan kerül rá a saját ruhája ha visszaváltozik és a poggyásza oda ahova megy? Teleportálja vagy az apró csőrében fuvarozza az egészet?

Ami a legborzasztóbb az egészben, hogy az egyetlen dolog valósult meg amit egy könyvnek se szabadna hagynia. Hogy szürke legyen. A középszerű nem jó szó, ilyen téma mellett nem is lehetne az. De egyszerűen semmi benyomást nem keltett bennem a könyv. Ha legalább mondhatnám hogy nagyon rossz akkor tovább megmaradna bennem az élmény, de ezt hamar elfogom felejteni.

A vége teljesen kiábrándító volt. Ennél a könyvnél egy happy end minimum kötelező lett volna. Annyi negatív dolgot éltek meg a szereplők, én örültem volna ha a végén végre békére lelnek együtt. Persze Babette az egyetlen vágyálmomat a könyvvel kapcsolatban jó alaposan romba döntötte. Most ezt inkább nem köszönöm meg.

Egyszeri olvasásra ajánlom, nem teljesen időpazarlás.

5/3

Guillaume Musso - Visszajövök érted

Régóta megvan, de csak most jött meg hozzá a kedvem.

Fülszöveg: Ethan, harmincas pszichiáter, gazdag, híres, jóképű. A siker azonban nem adta könnyen magát. Ethan Boston egyik szegénynegyedében nőtt fel, és napról napra elégedetlenebb volt az életével. Születésnapján döntő lépésre szánta el magát; egy New York-i kiruccanáson kilépett addigi életéből, egy forgalmas utca sarkán örökre eltűnt legjobb barátja és menyasszonya szeme elől. Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján. Egy ismeretlen, vörös hajú nő fekszik mellette. És ezzel kezdetét veszi egy rémálomszerű nap amelyeknek a végén egy kórházi műtőasztalon találja magát, három pisztolygolyóval a testében. Vajon elkerülhető az elkerülhetetlen? Vagy minden ember életében van egy pont, ahonnan már nincs visszaút?

Én a fülszöveg alapján abban a hitben voltam, hogy mikor úgy döntött hátrahagyja a menyasszonyát és barátját kiesett az emlékezetéből 15 év, de nem így volt, hanem csak egy nap esett ki neki. Egy kicsit csalódtam.

A véleményem eléggé kettős. A fele tetszett, a fele pedig nem.
Nem tetszett a fordítás. Nem tudom miért nem lehetett például a "clean", vagy a "cheap" szót lefordítani. Attól hogy a könyv szerzője francia, erősen indokolatlan volt ezeket úgy hagyni ahogy vannak. Ezekre van magyar megfelelő, bőven jó lett volna azokkal helyettesíteni. Vagy olyan nagyvilágiak vagyunk hogy ez felesleges?

A sokadik példája a bort iszik és vizet prédikál esetre itt van Ethan. Sablonos figura, pszichológus aki nem tudja rendbe tenni a saját életét, másokét viszont egy csapásra pár szóval is egy életre megváltoztathatja. Kicsit idegesítő volt ez a sok világmegváltó elcsépelt maszlag, mindenre tudott felelni mindenki egy kis lélekemelő "az élet igazságai" beszéddel, persze mindig Ethan-től idéztek. Ha a felét kihagyták volna, nem lenne ennyire terjengős ez a könyv.

Ami tetszett az a végzet szerepe volt. A történet kimenetele nem változott meg drasztikusan, már az elején el volt rendelve, hogy ki hogyan fogja végezni. De mindenki kapott egy kis boldogságot Ethantől, ez és az időspirál (hurok) volt érdekes. Újraélte a napokat, de szerintem mégse jött rá, hogy miért is történt ez. Nem csak az önfeláldozásnál végződik a tanulság. Ethan nem volt erkölcstelen, nem akart másnak ártani, egyedül csak magára volt ártalmas.
Ez a a könyv nekem olyan semmilyen volt. Nem fogott meg benne különösebben semmi, könnyen olvasható volt, senki nem váltott ki ellenszenvet, a cselekmény felvázolása volt számomra egyedül rémes, illetve Ethan tetteinek kiváltó okai. Most azért mert magasabb célokat szánt magának, ezért el kell felejtenie mindenki mást aki létezett körülötte? Csapot papot hátrahagyni és nem törődni velük? És ha lettek volna szülei azokkal is így bánt volna, csak mert a jelentéktelen múltjára emlékeztetik?

Nem is tudom ennél jobban kifejteni róla a véleményem, nem gyűlölöm, de csak semleges érzéseket váltott ki belőlem. Ilyen szinten állnak nálam az önsegítő könyvek is.

Biztos nem én vagyok a célközönsége Musso-nak és azt hiszem nem is fogok tőle többet olvasni mert szinte látom hogy pszichoanalízisbe fordul át mindegyik szerzeménye a fülszövegek alapján.


5/3.5 (de inkább 3)