Sarah Dessen - Egy felejthetetlen év

Azzal kezdeném, hogy kifejtem miért olyan nagyszerűek a posták. Mikor éppen napi teendőit végezné az átlag ember, számlák befizetése és egyebek, míg sorára vár, bőven van ideje nézelődni a kirakott árucikkek között. Talál édességeket, filmeket, szintetikus állat utánzatokat és végül de nem utolsó sorban könyveket. Míg más boltokban horribilis áron teszik polcaikra a könyveket, addig a posták mindig kedveskednek x százalékú leértékeléssel. Vagyis, aki az akciók híve és szeretné megkímélni a pénztárcáját látogasson el a nagyobb postákra illetve néhány élelmiszerboltba. Én már több könyvemet is ilyen helyekről szereztem be.

Fülszöveg:  Halley és Scarlett évek óta legjobb barátnők. Megosztják egymással titkaikat, ruháikat és szerelmeiket. Mások szemében Scarlett a népszerű, feltűnő lány, Halley csak a csendes barátnő, ám ő nem bánja: ketten tökéletesen kiegészítik egymást.
A gimnázium harmadik évének elején azonban megbillen az egyensúly. Először Scarlett barátja, Michael – az évfolyam legendája, akivel boldogan randizna az iskolában az összes lány – meghal egy motorbalesetben. Aztán Scarlett hamarosan megtudja, hogy Michael gyermekét hordja a szíve alatt. Életében először Scarlettnek van igazán szüksége Halleyre. Ám bármennyire igyekszik is Halley, meg kell küzdenie a saját problémáival is – próbál eltávolodni parancsolgató anyjától, miközben élete első komoly kapcsolatát éli meg. Lehet, hogy Halley és Scarlett barátsága megroppan a súly alatt, de soha nem törik meg… mert az igazi barátságban az ígéret örökre szól.

Sarah Dessen, a kedvenc íróim egyike. Igaz, hogy a blogon eddig még nem méltattam, de ezt most itt az ideje bepótolni. Még csak egyetlen másik könyvét olvastam ezen kívül, a Tökéletes-t, de már azzal a szívembe lopta magát. Drága barátnőmtől (látens feleségemtől) kaptam ajándékba névnapomra. Általánosságban véve ifjúsági könyveket ír, amik első ránézésre és fülszöveg alapján, egy másik korosztálynak az érdeklődési körébe nem tartozhatna bele. És itt jön egy hangzatos szó, a: DE. De, félretéve ezeket a beskatulyázásokat, nem a műfajon van a hangsúly, hanem a stíluson és a mondanivalón. Eddig mindkettő könyvében voltak olyan dolgok amiken már én is átmentem, és úgy képzelem, hogy mások is így vannak ezzel. A stílusának varázsa abban rejlik, hogy nem erőltetett, lineárisan halad előre a cselekmény és nincsenek kizökkentő kitérések. És most térjünk rá a könyvre...

Egy felejthetetlen év. Mindenki magáénak tudhat ilyet, akár pozitív, akár negatív vonatkozása is van. Nos, nekem több a negatív, mint a pozitív, de ez most nem is lényeges.
Halley és Scarlett éve, mindkét szélsőségben gazdag. Scarlett elveszíti barátját egy motor balesetben és kiderül, hogy egy gyermeket vár tőle, Halley pedig megismerkedik egy fiúval és közben édesanyjával hadakozik.
Személyes tapasztalataim miatt sokkal közelebbinek érzem magam ezt a családi viszályt, mint azt szabadna. Néhány megjegyzés és párbeszéd szinte egy az egyben ugyanúgy zajlott le köztem és az anyukám között is. Mikor mutatom már be végre én is a barátom, mennyi időt töltök vele, és konkrétan mi zajlik köztünk. Akárhányszor beszédbe elegyedek vele, vagyis jobb úgy mondani, hogy akárhányszor beszélgetést kezdeményez én meg hallgatok közben, folyton azt mondja, hogy ő nem akar beleavatkozni, DE...és itt kifejti mit csinálok rosszul és mivel szúrom el teljesen az életem. És pontosan ezzel avatkozik bele. Ha kíváncsi lennék a véleményére, akkor megkérdezném. Egy párkapcsolat normális esetben két ember között zajlik, és bármiféle harmadik fél csak összekuszálja a dolgokat és katasztrófát eredményez. Ha hibát követek el, az az én dolgom, majd tanulok belőle. Nincs szükségem arra, hogy valaki más élje az életem.
Ironikus, hogy amennyire Halley édesanyja az anya-lánya kapcsolat szakértője, ugyanannyira nem tudja kezelni saját viszonyát a lányával. Amikor azt érzi kezd eltávolodni tőle, valójában csak annyi történt, hogy felnőtté válás küszöbén áll és szeretné elkezdeni élni a saját életét.

Halley és Macon kapcsolata nagyon plátói és idealizált. Első látásra zavart képpel néztek egymásra, tulajdonképpen még egy halvány szikra sem volt köztük, csak kínos csend. Ezután pedig kialakult egy nagyon felszínes kapcsolat. Nem tudtak egymásról sok mindent mégis megpróbáltak egymással maradni. De ahogy egyre bonyolódott Halley élete, úgy vált annál nehézkesebbé a köztük való viszony. A találkozások élménye elszürkült, az együtt töltött idő megszűnt értékesnek lenni. Szó szerint csak együtt lógtak és történetesen úgy, hogy egy helyen is. Halley egyre többet és többet csalódott Macon-ben míg végül már megelégelte és jobbnak látta ha külön utakon járnak. Ez nem szerelem volt. Csak szükség. Szükség és lázadás minden ellen.

"Az ember szívét lehetetlenség egyik pillanatról a másikra elzárni, mint egy csapot; el kell jutni egészen a forrásig, és azt kell kiszárítani, cseppenként."

Scarlett volt a kedvenc szereplőm. Először az tetszett meg benne, ahogy megbirkózott a tragédiával amit átélt. Utána meg az eltökéltsége fogott meg, hogy ragaszkodik az igazához, hogy felneveli a gyereket bármilyen ára is legyen.

Összefoglalva tehát, nem egy tipikus romantikus történet bontakozik ki a könyvben, a fő szál a kapcsolatok változása és azoknak elfogadása. Nem kell mindennek a helyén lennie, mindenkivel jóban lenni konfliktusok nélkül, még az se baj ha saját magunkba vetett hitünk is megrendül olykor-olykor. De nem szabad elfeledni, mindig van kire támaszkodni. A barátság éltet.

Ez pontosan az a könyv és történet, ami hamisíthatatlan naivságával azonnal képes megértetni magát olvasójával. Fiatalság, bolondság.

5/5

Jenny Downham - Amíg élek

Találkozásunk: Volt egy akció, és voltam én.

Fülszöveg:   Előbb-utóbb mindenki meghal – mindannyian tudjuk.

A tizenhat éves Tessa, akinek csupán hónapjai vannak hátra, talán mindenki másnál is jobban tudja.

De van egy listája: felsorolta azt a tíz dolgot, amit még meg akar tenni, mielőtt meghal. Az első helyen a szex áll. Lehetőleg még ma.

De nem mindig könnyű elérni, amit az ember akar, és amit akar, nem mindig esik egybe azzal, amire szüksége van. És néha a legváratlanabb dolgok lesznek a legfontosabbak.

Apukámmal nemrég folytattam egy beszélgetést a könyv kapcsán. Ami így nézett ki:

-...Vettem egy könyvet! Jaj! Nyugi, akciós volt!
- És milyen könyvet?
- Szomorút.
- Miről szól?
- Egy leukémiában szenvedő lányról, és az utolsó kívánságairól.
- Miért olvasol szomorú könyvet, nincs jobb?
- Ez mindennél jobb. Szól valamiről.

Ezért is fogom azzal kezdeni, miért olvasok olyan könyveket, amik elszomorítanak. Több oka is van.

Fontos azt megérteni, mit nyújtanak a könyvek az embereknek. Nem puszta szórakozás vagy felvágás hogy: Na én olvasok, te nem, ezért én intelligensebb vagyok, bibibí. Ilyenről szó sincs, ez amúgy meg egy borzasztóan lealacsonyító hozzáállás. Ne firtassuk.
Honnan tudhatnám meg, milyen igazán kétségbeesettnek lenni? Halálos betegnek? Esetleg alkoholistának? Persze, kérdezhetnéd, miért szeretne bárki ilyeneket átélni? Ha vakon élem napjaimat azzal mivel lesz teljesebb az életem?
Vannak szenvedélybetegségek, könyörtelen igazságtalanságok, lassú halál. Ha nem vagyok tisztában ezekkel, akkor naiv, szűk látókörű és egyszerűen ostoba ember lennék. Miért kell átélni ilyeneket, amikor megkímélhetném magamat az ilyen szörnyűségektől? A válasz, hogy nem szabad megkímélni magunkat a negatív dolgoktól. Nem csak te vagy én vagyunk ezen a világon, és nem mi vagyunk azok, akik körül a Föld forog. Másoknak is vannak problémáik, és ha nem vagyunk rájuk kíváncsiak, akkor önzőek vagyunk.
Szerintem csak az számít teljes értékű embernek, akiben megvan az az alapvető emberi tulajdonság, hogy törődik másokkal, beleéli magát a másik helyébe. És én tudni akarom, milyen nem önmagamnak lenni.

Sok mindenre megtanít a könyv.

Értékeld az életet, élvezd ki minden percét.
Tegyél meg mindent amit akarsz, mielőtt késő lesz.
Ne félj az ismeretlentől.

Maximális elismerést érdemel az író. Elképesztően komoly témát választott ki magának, és egyáltalán nem viccelte el.
Tessa kiforratlan karakter korából adódóan, hajlamos a kicsapongásokra, erős hangulatingadozásokra, és sokszor feszegeti a határait. És nagyon provokatív. Mindezt csak azért, hogy érezze milyen igazán élni. Nem elég, hogy érzi magában áramlani a vért, vagy ahogy lélegzik, többre vágyik.
Bajba sodorja magát, mert már nincs veszteni valója. Bármit kimond ami eszébe jut, mert később úgysem bánhatja meg. Felesleges ezt a viselkedést felelőtlenségnek titulálni, mert értelmetlen, hogy álszenteskedjünk. Mi is pont ugyanannyira lennénk meggondolatlanok, mint ő, ha a helyében volnánk. Vagy még jobban.

A történet lineárisan épül fel, nincsenek nagyobb visszaugrások a múltba, emlékezések. Úgy halad a történet, ahogy egyre jobban fogy Tessa ideje. Aki több nézőpontot vár, az csalódni fog. Tessa, mint karakter, több ember személyiségét olvasztotta egyszerre magába. Olyan, mintha tucatnyi Tessa lenne, de mégiscsak egy van.
A többi szereplő közül, talán az öccse fogott meg a legjobban. Próbálja elviccelni a betegséget nővérével együtt, de a halálos ágyán, már képtelen rá. Ez a bizonyíték arra, hogy egy családtag halála, mennyire megváltoztatja a körülötte lévőket. A sokáig történő eltávozás alatt, érettebb és felnőttebbek lesznek a többiek.

Ezt a könyvet nem lehet szeretni, csak megérteni, és együtt élni vele.  Ha erre nem érzed késznek magad, szerintem várj még vele.

5/5

(Köszönöm a Librinek, és a drága eladónak, aki leszedte róla az árcímkét, és nyoma se maradt! Nagyra értékelem, hogy nem nekem kellett itthon leszenvednem róla)

Augusten Burroughs - Kiszáradva

Ez a második könyvem az írótól.

A debreceni állomáson botlottam bele egy hatalmas akcióba és annak keretében vettem is 3 könyvet.

Tartalom röviden: A főszereplő reklámszakügynök Augusten egyike alkoholisták táborát erősítőjének. Életviteléből és múltjából kifolyólag. Főnöke egyszer csak nem tolerálja tovább iszákosságát és egy 30 napos elvonóra kárhoztatja. A könyv hátralévő részében tanúja lehetünk küzdelmének és annak, hogyan nézz szembe démonaival.

Hm, azt hiszem panaszkodhatnékom van azzal a "szellemességgel" kapcsolatban amit a borítón említenek. Egyáltalán nem vicces. Attól hogy egyszer kétszer ironikus a szereplő közbeszólása, vagy káromkodásának oda nem illendősége esetleg komikusnak vélhető, nem lesz a könyv egy vígjátékszerű maszlag. Sokkal több rejlik meg a háttérben. Puffogás letudva. Jöhet a véleményezés.

A Farkas az asztalnál Augusten gyermekkorát ölelte fel, a Kiszáradva, felnőttkorának sanyarúságát. Szerintem nem csak a körülmények tehetnek arról, vagy a múltjában rejlő kártékony személyek a hibásak személyiségének rossz irányú fejlődésében, és függőségének kialakulásában. Hanem a világ is. Nem nyújt elegendő támaszt az egyéneknek, bizonytalanságba taszítja őket jövedelmüket illetően. Ha valakire túl nagy teher hárul, megroppan a súlya alatt és keresni kezd egy mentőövet ami kimentheti ebből a körforgásból. Ebben az esetben ez az alkohol lett.

Engem nagyon érdekelt ez a könyv már témáját tekintve is, mert nekem is egyik rokonomnak ez okozta a halálát közvetetten. Egy kocsmában valaki megmérgezte fagyálló folyadékkal. Ez szerintem elég sokat árul el magáról az emberekről. Mindenesetre én reménykedek bennük.

Tetszett a könyvben hogy Augusten nem félte kitárni nemisége milyenségét. Hogy homoszexuális. Kényes téma, de a megfelelő profizmussal kezelte az író. Sok új szemszögből is szemrevételezhettem ezt az egészet. Hogy mennyire kapcsolatfüggők is valójában, azt el se tudtam képzelni. Augusten valódi szerelme halálos beteg, nem tud megbirkózni a gondolatával hogy ő tényleg hamarosan eltávozik. Kerüli a társaságát, próbálja kiiktatni az élete szegleteiből ám de nem menekülhet a tény elől. Helyette beleszeret egy másik függőbe, aki visszahúzza őt, és elbizonytalanítja a céljától. A valódi szerelme halála azonban hatalmas segítséget nyújt neki, ráébreszti hogy mennyire fontos hogy józanon élje meg a napjait és tisztán emlékezzen a pillanatokra.

Az a gondom a könyvvel, hogy nekem ő az egyik kedvenc íróm, de a könyvei nem a kedvenceim. Egy kicsit paradoxonnak tűnhet, de elmagyarázom. Az ennyire komoly könyvek nekem sok fejtörésben gazdag percet okoznak. Örülök az ilyeneknek, mindig nyújtanak nekem valami pluszt, mert tényleg eltudnak gondolkodtatni. Napokra a hatásuk alá kerülök, és nem bírok szabadulni a gondolattól hogy ilyenek ténylegesen léteznek. Ezért az én mentsváram az olyan könyvek amik fantasy alapúak, mérföldes távolságról elkerülve a hétköznapok problémáit.

Most így szilveszter éjszakája után aktuális olvasmányként mindenkinek ajánlom. Ezzel kívánok mindenkinek Boldog Új Évet! :)

5/5

Beate Teresa Hanika - Soha senkinek

Semmi negatívat nem olvastam és hallottam erről ezért is örültem olyan nagyon mikor megláttam a könyvtárban. Régóta leselkedtem már utána. :)

Történet: Malvina múltját agyának egyik rejtett zugába űzte és küzd azért hogy visszaszerezze gyermekkorának elfeledett jelentősebb pillanatait, amik nem túl rózsásak. Rokonai figyelmen kívül hagyják segélykiáltásait, és nemtőrödömségükkel egyre távolabb kerülnek egymástól. A nagymama halála előtt és után Malvinára hárul a felelősség hogy ápolja és gondozza nagyapját és olyan teendőket is el kell végeznie amik távol állnak egy 13 éves lány hatáskörétől.

Témája nem hétköznapi, és én nagyban támogatom az olyan könyveket amelyek bántalmazásról, annak megoldási módszereiről és az elfogadás mikéntjéről világosítanak fel.
Hihető a karakterizálás, a 13 éves lány nem egy 100 éves öregasszony mentalitásával rendelkezik, hanem az abban a korban lévő visszafogottságot, kitörni vágyást testesíti meg gyermeteg ellenállás formájában.
Meglepő fordulat nem jelentkezik, viszont a történet és annak súlya mélyen magával ragadó és megható. Elvégre ki nem tud azonosulni a főszereplővel? Mindenki volt már abban a korban (közel mindenki) és tudja, hogy milyen elvárások lehetnek a serdülőkkel szemben akkortájt, bármilyen szempontból.
Kesze-kuszának tűnhetnek azok a fejezetek, amikor hirtelen feltör egy-egy emlék a semmiből. Nem vág bele egyből a történet közepébe, hanem kis adagokként juttatja el hozzánk azokat a szörnyű információkat amik a könyv alapjául szolgáltak. Ehhez feltétlenül szükséges hogy a kellő pillanatban elevenítsen fel rég elfeledett pillanatokat különböző sorrendben ahogy a helyzet megkívánja.
A megfogalmazás könnyen érthető, ebben a tekintetben sokszor pár tőmondat százszorta kifejezőbb, mint a több soros összetett mondatok.

Érzelmileg felkavaró és elgondolkodtató. Felhívja a figyelmet a családon belüli erőszakra, az elhanyagolásra és az érzelmi zsarolásra. Az ifjúkori szerelmet állítja be ebből az életből való szabadulni vágyásnak egyik kirobbantó okának. Naiv és ártatlan viselkedésük mulattatóan hat a pattanásig feszült helyzetek után, és ez megnyugvással tölti el az olvasót. Az úgynevezett beszélő nevek elhelyezése is ezt a funkciót látják el. [ilyen van pl az Egy gésa emlékirataiban (Hózápor úr)]
Sokat firtatható, hogy a nagymama gyávasága volt a gyújtópontja mindennek, és önnön tétlensége. Feláldozta unokáját hogy saját bőrét mentse, onnantól pedig úgy tesz-vesz mintha mi sem történne azokon a napokon mikor megmutatkozik a nagyapa sötét énje. Az emberiesség fogalmát nem ismerő szereplők jelenléte felér egy enyhe társadalom kritikával.

Ajánlom mindenkinek aki kíváncsi a morálisan helytelen viselkedésre és erkölcstelenségre a világban. És hogy egy kislány tud megbirkózni egy szokatlan és lelkét apránként felőrlő helyzettel.

5/5

Lauren Oliver - Mielőtt elmegyek

Az elején, kicsit zavart, hogy a központi témája talán a szerelem lesz, meg mostanában eltértem az ilyen témájú könyvektől, és kicsit féltem is tőle, hogy talán nem fog tetszeni vagy rossz lesz. Szerencsére nem így történt, és ez lett ebben az évben az egyik kedvenc könyv amit olvastam.

Mindig gondban vagyok a jó könyvek értékelésénél, mert a negatív dolgokat könnyebb leírni, mint egy teljes egészében jó könyvet dicsérni.
A történet kezdetén a szokásos elnyomott tinédzser szereplő helyett, egy népszerű lányt kapunk, akinek sikerült beilleszkednie és a ranglétra csúcsán elhelyezkedni 3 barátnőjével egyetemben. Látszólag tökéletes életük van, irigylik őket, mert ők bármit megtehetnek, mindent megúsznak, de nem látnak át a külsőjükön és csak felszínesen ítélik meg őket. Közel mindegyikőjüknek a múltjában vannak kivetnivalók, amiket minden áron próbálnak elrejteni.

Ugye, az egyik legfontosabb elem az, hogy Sam egy héten keresztül többször is átél egy napot, hogy megtudjon változni és változtatni fontos dolgokat. Első gondolatra olyannak tűnt mint az Idétlen időkig című film, de mivel egyszer le is írta, a főszereplő gondolatán keresztül, onnantól nem volt ellenérzésem ezzel kapcsolatban. Ha mi is belegondolunk miket csinálnánk ha büntetlenül, következmények nélkül bármit megtehetnénk, és kíváncsiságunknak eleget téve meggondolatlan és egyszerre felelőtlen tetteinkkel plusz információkhoz juthatnánk hozzá, meg lehet érteni Sam viselkedésében a kilengéseket. Két végletbe is elsodródott, először züllött, romlott és nemtörődöm személlyé változott, aztán azzá aki mindent rendbe akar hozni a saját magánéletében és azokéban is akiknek ártott.

A barátságot több oldalról is sikerült hitelesen ábrázolni, az egymásba vetett bizalmat, hogy féltett titkaikat a sírig megőrzik egymásnak, és egymás előtt is kerülik az ezzel kapcsolatos témákat, hogy ne tépjenek fel mély sebeket. Jóban rosszban is kitartanak a másik mellett, mindig támogatni fogják, és elfogadóak lesznek bizalmasaikkal.

Kedvenc szereplőm Kent volt. Biztos megértik azok, akik olvasták, hogy miért. Nagyon elragadó és barátságos karakter, aki még akkor sem mond semmi bántót ha oka lenne rá. Biztos sokat dolgozott rajta az írónő, látszott, hogy mennyire igyekezett egy teljesen ártatlan, romlatlan személyt megalkotni.

A szerelmi szál szerintem nem volt túl lényeges, a szokásos rózsaszín felhő rászállt az agyára dolog, de egy idő elteltével és sok sok elemezgetéssel rájött (Sam), hogy csak pazarolta az idejét. Megmutatkozott egy kis társadalom kritika is a könyvben, hogy a fiatalok csak a saját érdekeiket tartják szem előtt, és a rosszindulat olykor nagyobb szerepet játszik az életükben mint későbbi életük folyamán.

Sokaknak biztosan nem tetszenek a könyv első felében a túl modern szemléletű leírások és szereplők, de nagyon megéri elolvasni. Miután elolvastam, sokkal több apró dolgot tudok értékelni az életben. (mint egy reklámszöveg) Kétszer majdnem elsírtam magam, amik tőlem nagy szavak.

5/5

Augusten Burroughs - Farkas az asztalnál

Ehhez egy hihetetlenül jó akció keretében jutottam hozzá, vagyis ingyen volt pontosabban. Valójában semmit sem tudtam róla, csak annyit amennyi a fülszövegnél fel van tüntetve, de mivel mostanában jobban megragadják a figyelmem a depresszív könyvek, ezért nagyon ellenállhatatlan volt.

Történet (hatalmas vonalakban) : Egy apa fiú kapcsolatot mutat be a könyv, a nem hagyományos értelemben, mert itt viszonylag nem is létezik ilyen. Nyomon követhetünk több tragikus eseményt, a családtagok összezördüléseit, ami minden családban van, de itt nagyon jól a reflektor fénybe kerülnek, és végül, hogy hogyan mutatkozik meg felnőttkorban a hányattatott gyermekkornak hatásai.

Nekem nagyon tetszett, az a nyomorúságtól terhes melankólikusság amit a könyv elejétől a végéig árasztott magából.

 A vége kiemelkedően jó volt, mert az első felében való monotonitást sikerült megtörni Augusten jövőjének megjelenítésével.

Voltak benne elég furcsa és megmagyarázhatatlan részek, például szerintem teljesen felesleges és felejthető volt Augusten barátja. Nem úgy mondom, mintha baj lenne, hogy volt egy barátja, hanem úgy, hogy teljesen elhanyagolható jelenség volt, semmit sem tett hozzá vagy vett el a könyvből.

Most pedig a kapcsolatok. Nem tudom min kell keresztülmenni ahhoz, hogy így kezelje valaki a saját véréből valót. Nagyon valóságos volt az egész, persze mivel ez egy emlékirat. Az elolvasása után hálát adunk Istennek, hogy nekünk normális életünk lehet. (már aki hisz benne) Nagyon nagy bátorság kellett ennek a megírásához, szemtelenül ír le minden részletet, a legkorrektebb nézőpontból. Láthatjuk, hogy a gyerekek igenis fejlett öntudattal rendelkeznek, és többet fognak fel a külvilágból mint azt képzelnénk.

A történet központi rugója a szeretet éhség. Egy gyereknek sokkal több törődésre van szüksége, mint érettebb korában. Feltétlen szeretetre vágyott, amit nem kaphatott meg az apjától, hiába hallotta tőle éjszakánként a 'Nagyon szeretlek' kifejezést, mert tudta, hogy nincs mögötte semmilyen érzelem.

A tájábrázolás pár helyen elég unalmas volt, szerintem az író sem élvezte túlságosan leírni azokat. Igen, én mindent elolvasok, nem lapozok át semmilyen részt sem. :)

Negatívumnak maximum annyit lehetne mondani, hogy egyes szereplők kicsit egysíkúak voltak, pl az anya. És majdnem több jellemhibája volt, mint az apának, ami nem túl előnyös rá nézve.

Végül, bárkinek szívesen ajánlom, ha szórakozásra nem is, de az élet egy sötétebb oldalának megismerésére vágyik.

5/4

Cormac McCarthy - Az út

A könyvtár felé menet szokásomhoz híven kirakat szemlét tartottam és ott láttam meg várólistám több darabját, köztük ezt is.

A könyv felépítése igen egyszerű és a cselekmény levezetése sem hagy maga után kivetnivalót. A történet egy apáról és a fiáról szól akik éjt nappallá téve igyekeznek céljuk felé, azaz Délre. A szereplők sokszínűek habár nevükkel sehol sem ismerkedhetünk meg, még másokéval sem.
Az Apa és Fia elnevezéseket saját elgondolásunk szerint kell a szereplőkhöz párosítani, igazítani.

Mint már sokan tudjuk minden könyvben van egy olyan szó, amit az író előszeretettel használ akár többször is egy oldalon (bár lehet csak fordítói hiba...?)  és ez nem más, mint a pernye. (a vége felé ez nem igazán volt jellemző)

A közepétől rengetegszer megzavartak a párbeszédek, leírások kétértelműsége, de végül rájöttem, hogy mi a gond. Eddig én se tartottam túl fontosnak ezt a jelet, de most már kénytelen leszek belátni, hogy tévedtem. És hogy mi ez a jel? A válasz pedig....*dobpergés*...a vessző. Egy árva teremtett vesszővel sem találkoztam.

Visszatérve a könyvhöz...khm...csak egy kérdés maradt megválaszolatlan (már ha voltak kérdések), hogy mi a fene lehetett az a katasztrófa ami ilyen végletekig sodorta a világot. Az égből hamu hull, a tengerek ólomszínűek, kidőlt fák tömkelege, megolvadt utak. Majd egyszer rájövök...talán.

 Végül az utolsó gondolatmenet, sokunk hiheti, hogy ez egy unalmas könyv, mert látástól vakulásig, csak egy úton és környékén bandukol a két főszereplő. (én is ezt gondoltam) De a részletes leírásoktól, a szereplők gazdag színvilága, akik a végkimerülésig hisznek a jóban és a megváltásban, kárpótolnak minket az első pár oldal miatti negatív hatásokért.

5/4

Arthur Golden - Egy gésa emlékiratai

Az iskolai könyvtárban láttam meg, és eszembe jutott, hogy régen mikor kiadták nagy sikert aratott, és így ennek fényében kikölcsönöztem.

A történet 2 fiatal lány hányattatott sorsával kezdődik. Hatalmas nyomorban élnek, édesanyjuk betegeskedik, az apjuk megélhetés gyanánt horgászással múlatja idejét. Akkor változik meg az életük, amikor szüleik eladják őket egy kiotói gésaháznak. Csijo a fiatalabbik lány, egy okijába kerül míg nővére kénytelen árulni a testét, távol a testvérétől. A ház tulajdonosai próbálják megkeseríteni Csijo életét és a főgésa Hatszumomo ebben az élen jár. Csijo azonban kitart, és nem hagyja megtörni az akaratát, Mameha, mint Hatszumomo riválisa, pártfogoltja lesz Csijonak, akinek a Szajuri nevet adja. Innentől  teljesítenie kell a társadalom elvárásait,  jártasnak kell lennie a művészetben és magáévá tenni különböző társalgási formákat, és szertartásokon kell helyt állnia. Szajuri sorsa összefonódik egy gazdag emberével, ám szerelme valaki más iránt elérhetetlen távolságba került emiatt. Egyetlen álma, hogy szerelme viszonzásra találjon.

Összességében tetszett. Néha kicsit soknak éreztem a formai leírásokat. Tetszettek a "beszélő nevek", ötletes megoldás volt.
Egy új világot tárt fel előttem a keleti kultúráról, még ha meg is csömöltem tőle.
A végét nem találtam túl kidolgozottnak, eléggé furcsállottam ahogy Szajuri eldobja az erkölcseit, kihasznál másokat, csakhogy elérje a célját. Sajnos a befejezés számomra kiszámítható volt, és túl elhamarkodott. Volt benne pár rész ahol jókat derültem. :)
A különféle emberi természeteket jól jelenítette meg, nekem különösen Nobu és Hatszumomo tetszett.

A film alul maradt a könyvvel szemben. Nem tetszettek az átdolgozások, sok apró eltérésen majdhogynem fennakadt a szemem, kicsit elferdítették a valóságot, hogy úgy mondjam. Az elnök talán túlzottan is előtérbe került a filmnél, és a szerelmi kapcsolat hangsúlyosabb lett annál, mint amit el tudok viselni. Nobu alakján viszont felháborodtam. Rémes volt, hogy micsoda egy barátságos embert csináltak belőle, arról már ne is beszéljek, hogy nem volt éppen annyira "sérült", mint ahogy le van írva.
A tájképek gyönyörűek voltak, főleg az utolsó jelenetben.

5/4