Dennis Lehane - Viharsziget

Semmit nem tudtam róla, de annyi is elég volt, hogy egy hónappal ezelőtt letöltsem a filmet és azóta mai napig parlagon hevert.

Most olyan helyzetben vagyok, hogy kivételesen megnéztem a filmet és még a könyvet is elolvastam és ezenfelül a kettő külön külön is megállta a helyét.

Röviden, tömören:  Teddy rendőrbíró átmeneti társával Chuck-al egy különös szigetre érkeznek, hogy felgöngyölítsenek egy rejtélyes ügyet, melynek főszereplője egy titokzatos módon eltűnt beteg, Rachel, aki egyetlen nyomot sem hagyott hátra maga után. Látszólag a személyzet akadályozza a nyomozást, de az egész misztériumnak előterében mégis valaki más áll.

Ez volt az eddigi legizgalmasabb krimi, thriller könyv amit eddig olvastam. Méltányolom az író tehetségét, hogy akkor is élvezhetővé tud tenni egy könyvet ha már a felénél rájövünk a dolgok nyitjára és eltudja érni, hogy továbbra is megbűvölten vegyük kezünkbe művét.

Az eleje kicsit döcögős volt számomra, nehezen tudtam a rendőrbírói pálya szerepköréhez hozzászokni, mert hát...bevallom..azelőtt még hallani se hallottam ilyenről. Szóvaaal....tanultam valamit.
Az elmebetegségek és mentális zavarok szerintem az egyik legérdekesebb téma ami létezik és az ilyen körbe tartozó könyveket sem lehet nagyon elrontani. Még ha nem is a teljes igazság kerül terítékre egy-egy zavarról, az is elég ha saját elgondolás alapján alakít ki egy sokkal személyreszabottabbat az író. Persze itt ilyenről szó sincs, látszik hogy elég széleskörben utána nézett és keresgélt betegségek után, míg a legmegfelelőbbet meg nem találta.

A dilemmás részek az álmok voltak. A könyvben szépen elhatárolódnak a valóságtól, kivéve egy alkalommal. (de lehet csak én voltam pihentagyú fél 11 környékén) amikor bekövetkezik a vihar utáni csend szó szoros értelmében. Minden visszarendeződik a régi kerékvágásba ahogy illik, de Teddy és Chuck és a személyzet együttes viselkedése szerintem az első pillanatokban eléggé abnormális volt. Ők nyugodtan kószálgattak azt megelőző nap, engedély nélkül(!) és másnap senki se reagált erre, büntetés semmi, eltiltás semmi, ellenállás az ápolók részéről nulla, és mi volt? Hagyták őket tovább barangolgatni. Elég laza pórázon tartották őket, ahhoz képest, hogy az elején mennyire szigorúan követelték szabályaik betartását.
folyt köv (innentől spoileres)-->

Spoiler

Még ha színjáték az egész, ez számomra ésszerűtlen, Teddy elméjének részéről is. Elvileg egy 2 éve tartó pszichózisról beszélünk, ami az elejétől fogva nagyon erős alapokra épült, de úgy tűnik ez az egyetlen kis rés van elméjének szövevényes hálóján.
Nem vagyok jóban a logikai műveletekkel és bármivel aminek köze van a matematikához, de ebben egy kicsit azt hiszem megszerettem őket. A négyes szám törvényét különösen. Erősen elgondolkodtató milyen helyzetekben lehetne még ez hasznos.
Meg kell még említeni, hogy a mozaik szavak tették kiszámíthatóvá a jeleneteket, viszont nélkülük hiányoznának a fordulatok bekövetkezésének váratlansága.

SPOILER  (nagyobb az előzőnél)
Kedvenc jelenetem az volt amikor Andrew felébredt és teljesen tudatában volt mindennek amit tett és nem tett, aztán hirtelen romlásnak indult az állapota, ugyanúgy ahogy az orvosok megjósolták. Ilyen zseniális és egyszerre hatásvadász pillanatokért minden könyvben hálát adok Istennek. Ebben mutatkozik meg leginkább, hogy kinek van igazán érzéke a csontig lerágott technikák megfelelő felhasználásához. Imádlak Dennis! ♥
Fin


A filmhez kapcsolatosan összesen két fekete pontot rónék fel (amiből az egyik egy költői kérdésnek is megfelel) a rendezőnek:
1. Felcserélődtek az időrendbeli történések, és kicsit kesze-kusza a történet miatta.
2. Miért pont LEONARDO DICAPRIO???
Az elsőhöz azt fűzöm hozzá, hogy bármekkora szabadterük is van rendezés terén a rendezőknek/producereknek, azért jó lenne egy olyan végeredményt kihozni belőle, hogy ne gondolják azt a nézők hogy minimum 4 mondanivalója van az alapműnek egy konkrét mindent lezáró befejezéssel. (drága testvérem próbált magyarázni egy másfajta értelmezési szemszögről, de azt a gondolatot inkább nem minősíteném...)
A másodikat bővebben kifejteném ha lehet. Az Eredet című filmben imádtam a színészi játékát, egyedi elgondolásban hajtott végre mindent, a mimikája is lehengerlően fantasztikus volt.  DE rájöttem, hogy vannak neki jobb szereplései is. Olyan mintha megrekedt volna egy szinten, nem tud tovább fejlődni, és a mozdulataiból is az sugárzik (ahogy én láttam), hogy bedobtak egy kezdőpályás színészt a mély vízbe és nem tud megbirkózni a feladattal. Amiről tudom, hogy nem igaz, rengeteg filmszereplést tudhat már a háta mögött (A Titanicot soha nem láttam..haha) de ebben a főszereplő valódi lelki vívódásait nem tudta hűen vászonra vinni. Még egyszer mondom, semmi bajom a színésszel, nem utálom (nem is szeretem) de én többet várok tőle.

5/5

Stephen King - A coloradói kölyök

Egy barátnőm nagymamájának a polcáról való ez a könyv, egyebek mellett. Gondoltam ideje elolvasni végre egy Stephen King regényt, csak hogy elég tájékozott legyek.

A történet bőven és tömören: a középpontban egy gyilkosság vagyis talán egy gyilkosság áll, szóval inkább nevezem csak egy furcsa elhalálozásnak amit rejtélyek vesznek körül. Két mindenre elszánt újságíró és egy tanonc elbeszéléseiből tevődik ez össze, akik minden oldalról megközelítik az eseményt.

Nehéz eldöntenem hogy ez tetszett-e, nem igazán egyértelmű. Egyrészt kicsit unalmasnak találtam másrészt pedig végig hajtott a kíváncsiság, hogy megtudjam a megoldást. Ez a kettő nem üti ki egymást feltétlenül.

Nem tudom hogy mások is így voltak ezzel a könyvvel, de belőlem egyáltalán semmilyen érzelmet nem váltott ki a történet. Még a könyvekre jellemző egyéni hangulatot sem sikerült megtapasztalnom. Néha csak felocsúdtam a bambulásomból, és alaposan el kellett gondolkodnom, hogy olvastam-e egyáltalán.
Egyedül az Utószó ragadta meg igazán a figyelmem. Tetszett, hogy a golyózápor elé egyik barátját állítja, és őt nevezte ki bűnbaknak, hogy ha az emberek nem szimpatizálnak a könyvvel.

Nos, hát a három egyedüli, (állandó) szereplővel nem tudtam azonosulni. Nagyon keveset tudtam meg róluk, és teljesen olyan volt mintha egy szokványos, csontig lerágott interjút papírra vetettek volna. Ezt nem nevezném kriminek, egyszerű népi históriából összeszedett iromány amit maximum egy rövid novella formájában képzelnék el.

Nem olyan rossz ez, mint amilyennek beállítom, néha sikerül felnagyítanom a hibákat. Egyszer el lehet olvasni ezt kétségek nélkül állítom, de tanulságot levonni belőle vagy kikövetkeztetni elég nehéz, még ha a végén egy konkrétan le is van írva.

Egy biztos, nem kellett küzdeni a milliónyi nézőpontváltással, az egyszerű lelkeknek ez egy kiváló pozitívum. De szerintem ha már annyira hangsúlyozta a mellékszálat King a sztoriban ( azaz hogy nincsen), akkor írhatott volna a sajátjába egyet. Vagy ez krimiknél nem szokás? Javíts ki nyugodtan ha tévedek. Nekem ez hiányzott.

A borító nagyon tetszik, nagyon részletes és ha már befejezted a könyvet akkor minden addig észre nem vett apróságot kiemelten fontosnak látsz majd.

5/3 (nem fogott meg)

Robert Harris - Szellemíró

Mivel 2 hetes szünet után először nyitott ki a könyvtár szinte mindent kivettek előttem amit akartam, és ez maradt az utolsó reményem.

Történet: ott van a fülszövegen (jó, nem parasztkodom...) na de...szóval van egy szellemírónk akinek munkája az, hogy híres emberek emlékiratait/önéletrajzait írja meg a közreműködésükkel vagy anélkül. Most történetesen, egy volt miniszterelnökkel akad dolga, akinek élete fenekestül felfordult egy nem kívánatos hír miatt.

Úgy összességében tetszett, de az elején viszolyogtam attól a rengeteg politikai témától, mivel engem nem érdekelnek az olyasmik, de aztán megbékéltem vele.

Lehet én vagyok hülye, de én a regény végéig azt se tudtam, hogy hogyan hívják a szellemírót. De még mindig nem emlékszem. Szóval elmondhatom, hogy ő egy nagyon jó szellemíró, mert nem volt túl feltűnő még úgy sem, hogy ő volt a főszereplő. Az álcázás mestere!

A regényben szerelő női karakterekkel nem voltam kibékülve, nagyon ellenszenvesnek állította be őket az író, mintha csak tárgyak lennének, és erősen ítélkezett a külsejük felett is.

A legmeglepőbb fordulat határozottan az volt amikor a szellemíró öhm...nagyon bensőséges viszonyt alakított ki...valakivel. (csak hogy ne legyen spoiler) Rendesen ledöbbentem. Addig nyugodtan cseverésztek aztán meg hirtelen egymás karjaiba zuhantak. Nem mintha számítottam volna bármi szerelmi szálra, nem is a romantika volt a könyv fő célja. Más témákat fontosabbnak ítélt meg a szerző, pl: emberismeret, politika.

Nagyon tetszett, hogy mindegyik fejezet elején írtak a szellemírók munkaköréről, kb olyanok voltak ők, mint a magánnyomozók. Azoknak tökéletes foglalkozás, akik munkamániások, rendkívül türelmesek és nem várnak el méltató megemlítést semmiért se.

Akció az volt bőven nem tagadom, de nem voltak túl fajsúlyosak ahhoz, hogy a körmömet rágjam miattuk. Némelyik olyan jelentéktelen volt, hogy elolvasni is feleslegesnek tűnt. Voltak megkavaró részek, mikor azt se tudtam merre áll a fejem, ismeretlen nevekkel dobálóztak amiket azelőtt összesen egyszer talán megemlítettek.

Kevés dologgal voltam elégedetlen, nem voltak túlmagyarázott dolgok amiktől téptem volna a hajam, végig  várakozással teli olvastam, mert nem tudtam előre látni, hogy mi fog történni.

Most nem jut eszembe több minden, mert egy hete olvastam, és nem szoktam jegyzetelni közben.

A filmet még nem láttam, de tervezem, hogy megnézem, jó benyomást tett rám a könyv. Ajánlom a krimi rajongóknak. :)

5/4