P.C. Cast + Kristin Cast - Elárulva (Éjszaka háza)

Elhatároztam, hogy egyszer, s mindenkorra befejezem az elkezdett sorozataimat. (ami lehetetlen küldetés, mert mindig újba kezdek vagy valami hirtelen ötlettől vezérelve folytatják őket a végtelenségig). Elhoztam a mesés Éjszaka háza második kötetét.
A borító úgy kifejezetten nem tetszik, de szépnek szép. Csak miért kell neki egy Hold s.ggagancsnak? Mellékesen, jóval felnőttesebb benyomást kelt bennem, mint amit a könyv megérdemel. No, fátylat rá.

Mindenek előtt, el kell mondjam, milyennek találtam az első részt, hogy ne érjen senkit váratlanul az élménybeszámoló. Régebben írtam a blogomon róla, csak csiribí-csiribá, valahogy köddé vált. Pedig esküszöm, hogy becsületesen megírtam.

Megjelölve (amennyi megmaradt belőle)
Az alap ötlet tetszett, talán még a nagy spéci bentlakásos magániskolás történetek előtt jelent meg, vagy épp abban a hullámban, szóval nem volt feltűnően sablonos az ötlet. Zoey rémesen irritált felszínességével, butaságával, és férfi mániájával. Mint egy felajzott szuka, úgy méregette őket, és ezt az írók palástolni sem akarták semmivel. Pont erre fektették a hangsúlyt. Meg a cseroki vonalra (cseroki? cherokee?). Nekem ez jut eszembe a cseroki szóról:

Cherokee haj tampon!

A hülyeséget félretéve, halványan rémlik, hogy talán tetszettek azok a részek amikor szóba került ez az ősi vonal. Csak a sok szóismétlés őrületbe kergetett. Mint egy szitokszó. CSEROKI! Légy átkozott!

De a könyv legfőbb gyengesége mégiscsak a nyelvezete. Szinte éreztem, ahogy az agyamba passzírozza a sok szlenget, meg tinibeszédet. Épkézláb, szép kerek mondattal nem sokszor találkoztam, csak a csonka, megtépázott "mai gyerek" vagyok szövegekkel.

A cselekmény. Nem volt egy nagy durranás. A végére egészen kaotikus lett. És főleg érthetetlen. Van pár egyszerű kérdésem amivel minden ilyen kételyt már megíráskor el lehetett volna oszlatni. Ezek:

Ki? Kivel? Mikor? Hol? Mit csinált? és egy kérdés magamnak még: Mi van?!

Gyerekes, de ide teljességgel elképzelhető az átültetése.

Röviden, tömören ez a benyomásom az első részről. Ígéretes volt, de sikerült tönkretenni.

Most jöjjön pedig az Elárulva!

Történet: Zoey Redbird egyre jobban megszokja a vámpírjelöltek nem éppen hétköznapi életét, és úgy érzi, végre sikerült beilleszkednie, barátokra lelnie. Megválasztják a Sötétség Lányainak vezetőjévé, ráadásul a szerelmi élete is egyenesbe kerül, hiszen az iskola leghelyesebb pasijával, Erikkel jár. Az Éjszaka Háza felett azonban sötét viharfellegek gyülekeznek, és egyszer csak bekövetkezik az, amitől mindenki rettegett: holtan találnak egy fiút a városban, és minden jel arra mutat, hogy egy vámpír végzett vele. Rendőrök bukkannak fel az Éjszaka Házában, és Zoey hamarosan a gyanúsítottak között találja magát. Vajon ki akarja rá terelni a gyanút?

Ahogy azt a fülszöveg sejteti, egy nagyjából jól induló sorozatot végérvényesen egy több kilométeres kútba dobtak. Hogyan volt képes nulla cselekvés köré felépíteni KÉT író egy könyvet? Pontosan így.

A hangsúlyt az eltűntek felkutatására kellett volna fordítani, illetve a nyomozásra, hogy legyen valami célja a történetnek. De a szereplők, úgy tesznek mintha minden fontosabb lenne ennél a feladatnál. Meleg barátuk nem létező szexuális életének 2 oldalt szenteltek az írók, amiben alaposan kivesézték mennyire válogatós, és hogy már remete életet él. Zoey több tíz oldali töprengése, hogy nem bír választani három darab fiú közül. Akik:

1. Eric. (aki a könyv feléig nem létezik, csak említésként)

2. Heath (expasi, akit néha jó megcsapolni, és szüzekre jellemzően ott fogdosni szemérmetlenül, ahol jólesik)

3. Loren (erősen női név, de nyilván egy végtelenül ellenállhatatlan férfi tanár, akire rávetné magát gondolkodás nélkül)

Volt egy abszurd rész, ami kellően jellemzi mennyire elhivatott Zoey. 

Mielőtt megtörténne az a brutálisan hatalmas híd baleset, elsődleges teendője, hogy felhívja a szövetségieket, valami hamis hírrel, hogy lezárassa a hidat. Közben nyugodtan alszik, eszik, beszélget, mint a leggondtalanabb ember a Földön. Kevesebb mint egy órával (!) a baleset előtt, rájön a kangörcs és ráveti magát Heathre, és jól összenyalják-falják-szipolyozzák egymást, mert ez a természet rendje. Több ezer élet forog kockán, de ráér erre. Igen. 

Néha olyan érzésem támadt, mintha a könyv sem tudná hová besorolni magát nyelvtanilag. Még én voltam meglepődve a Gyémántfiúnál, hogy le van írva a "szar" szó?  Itt van bőven kurvázás, ribancozás. Ami a legfurcsább volt, az mégis a "lófasz" esete. Mert nem így volt írva. Hanem: ló..sz. Én nem tudom, hogy a fordító próbálta kicsit tisztára mosni végre a szereplők száját, vagy ez eleve így volt, de most akkor döntsük már el, hogy megtűrjük-e a csúnya szavakat vagy sem. A kettő együtt nem működik. Az előző kötetben nem szaladtak el a lovak ennyire ilyen téren. Mi történt?

Ha tényleg így írnak, akkor már értem mi történt...(ki volt az a nagyokos, aki így állította be őket egy fotóhoz?)

A vámpírtársadalom. Jobb esetben, az alapoktól kiindulva, vannak a vámpírok és az ellenségeik. (lásd Fekete Tőr Testvériség) Itt se vámpír, se ellenség. Csak bugyutaság. Miért hívjuk azokat a lényeket vámpíroknak amiknek, ha kedvük szottyan, ki mennek fényes nappal az utcára, de egy picikét azért fáj nekik. Engem Penge megtanított, hogy ez a "Fényjáró". Nem ver át a könyv. 

Az iskola rendje is egyszerűen logikátlan. A tanárok és a mentorok, egyáltalán nem váltak szét a diákoktól. Teljesen olyan, mintha csak pár évvel idősebb diákok volnának, és jól összebratyiztnak a védencükkel. Ki látott már olyat, hogy egy tanár külön megkéri a konyhásnéniket  különleges nasi készítésére az ő kis kedvencének? Jutalmazni szóban nem elég már? Nesze, adok neked egy gyémántgyűrűt, mert jól bólogattál...

A vallásuk? Ugyebár van Nüx. Hozzá bármikor imádkozhatnak amikor akarnak, és minden apró-cseprő kívánságukat teljesíti. Van egy kis deja vu érzésem. Vajon miért...MERT EZ EGY DZSINN! NEM ISTENNŐ! Nevezzük nevén a dolgokat! 

Intéznék pár jó tanácsot az írókhoz:

- Nem károgtatjuk a főszereplőt az "ellenségére". Ha csúnya szavakat varázsolunk a mocskos szájára, legalább tegyük stílusosan. Például: A teringettét annak a csoroszlyának! Nálam ritka ha káromkodok, és hallgatni sem élvezet, ahogy körülöttem teszik ezt. Lényeg a lényeg, cenzúra szükségeltetik Zoey kisasszonyra

- Nem dobunk be minden sztárt a gödörbe vámpírnak. Aki híres az már vérszívó? Hugh Jackman, James Franco...(itt kellett volna abbahagyni a sztárolást)..Matthew McConaughey. A legjobbat a végére hagytam...SZAPPHÓ.Nem az a Szapphó, egyszerűen csak ez a neve a könyvtárosnak. Tejóságosszentmüzlicsomag. Ekkora marhaságot még senki nem talált ki. Most higgyjem el, hogy ilyen szuperül beilleszkednek a társadalomba a koporsószomorítók? 

- Nem erőltetjük a párbeszédet, amikor semmi sem történik. Csináljunk valami történést, és akkor meg van engedve a beszéd. 

- Nem lógnak a szemeink kocsányon, ha mi már akkora egetverő feministák vagyunk ("magasabb rendűek a férfiaknál") amikor valami véletlen folytán szembetalálkozunk Mr Tökéllyel.

- Nem hallgatózunk, mikor előtte egy bekezdéssel jelentettük ki, hogy ez mennyire tisztességtelen, és gerinctelen dolog. Szépen elhatározta magát, és egyik fa mögül áttelepedett egy másik tárgy mögé, mert így még MINDIG hallja de becsapja az olvasót hogy "ó a szándék bennem volt". HÁT NEM. 

Amiért megérdemel 1.5 csillagot, az csak egy dolognak köszönhető. A telihold szertartásnál volt ez a jelentős pillanat. Embertelenül bosszús voltam, mielőtt egyáltalán belefogtak. (fentebb részleteztem, hogy miért) A szertartás kezdetén leírták egy számnak a címét, én szépen rendje és módja szerint megnyitottam és azzal együtt olvastam tovább. Így sikerült, hogy valamennyire sikerült "ráhangolódnom" arra a kis ünnepélyre, és fellélegeztem, hogy végre nem bosszantanak szánt szándékkal.

NEM AJÁNLOM.

5/1.5 (jószívű vagyok és lefelé kerekítek. EGYES)

Ui: A következő bejegyzés a Vámpírnaplók I. részéről lesz. Készülj fel lelkiekben.

J.R. Ward - Életre keltett szerető

Mivel ez a sorozat 4. kötete még mindig nem érdemes megmagyarázni honnan jött az ihlet, hogy elkezdjem ezt. Na jó, egyre nagyobb elvárásaim is szolgáltattak rá némi okot.

Történet: Butch, hajdani nyomozó, aki sok ideje már a Testvériség egyik jó barátja kívülállónak érzi magát bárhol is tartózkodjon. Szüleit korábban kénytelen volt elhagyni egy tragikus körülmény miatt, és saját lábra állni a való világban.(nem abban) Az élete gyökerestől megváltozott amikor szembe került a vámpír harcosok nemzedékeinek képviselőivel, és több izgalomra is lelt az ő életformájukban. Megtalálja-e a helyét végül köztük?

(Meg kell jegyeznem, hogy rendkívüli szereplő zavarban szenvedek. Összekeverem a Lara Adrian féle vámpírokat a Ward félékkel.(miééért uram?!) Már azt hittem Wrath-nak van testvére és ő a gonoszok vezetője...Erre csak a kínos jelző a legmegfelelőbb. Ássatok el mélyen a föld alá.)

Butchot eddigi tapasztalataim szerint kicsit korlátolt szellemiségű és szókincsű egyénnek gondoltam, de furcsa mód, nem is cáfolt most rá erre. A 'bébi' szó leírva és kimondva bárhol, bármikor képes az őrületbe kergetni, szét is néztem van-e valahol egy vödör.

Őszintén szólva, egy csöppet sem vártam ezt a könyvet. Barátnőm körbeharangozta hogy ez ilyen-olyan jó, de még mindig váltig állítom hogy a Fekete tőr testvérisége képtelen megújulni számos téren. Először is a helyszínek. Én mindent úgy képzelek el mintha egy kicsi kis dobozban lennének a színterek, a főhadiszállás, Caldwell, és szétszórva egy-két alantas tanya.

Másodszor, Butch Marissával való kapcsolata ahogy az eddigiek során a többieké is, a félreértések melegágya. Pár szót szólnak egymáshoz, hosszú dialógus nem sok van, de belső monológ annál inkább. Én nehezen hiszem el, hogy egy tapasztalt és elismert írónő ennél több konfliktus kirobbantó fortélyt nem tud, csak hogy kétes helyzeteket teremt a szereplők között.
Egyik újdonság ami megjelenik az a szüzesség problematikája. Egy szűz vámpír. Egy 200 éves szűz vámpír! Mit ne mondjak...ez naaaagyon furcsa. Biztos közrejátszik állapotában a családi háttere, de akkor is! Tudtommal ilyenkor már át kellett esnie pár termékenységi időszakon...de sejtelmem sincs ki és hogyan segített neki túljutni rajta. De maradjunk a feltételezés szintjén.

Aggódom egy kicsit, hogy milyen üzenetet közvetít ez a sorozat az embereknek. Feltüntetik hogy erotikus. De a cselekmények nagy része arra épül hogy a szex az mindenre megoldás. Bármi gondjuk bajuk van, esetleg fergeteges jókedvük, vagy épp halottak voltak pár percig aztán feltámadtak, nem telik bele kis idő azonnal egymásnak esik minimum 2 pár (jól olvastad, minimum). Ebben az elképzelt világban bármi megállja a helyét, de én akaratlanul is a mai, valós környezetbe helyezem át az ilyet, és úgy nem helyénvaló.

Csak hogy valami jót is mondjak, ne legyen az, hogy végig szidom az egész sorozatot holott egész jó pontszámokat adok közben, megemlítenék egy-két dolgot. Ugye eddig nyavalyogtam az alantasok miatt, hogy mi szükség van rájuk és stb stb. Ám most már élveztem az ő részüket is, kicsit bonyolódott a helyzetük azzal a próféciával, ami szellemes volt (nem nevetséges értelemben) csak egyértelmű, hogy kire utal. A leírások helyesen vannak tördelve és nem váltak tőlük szaggatottá a történtek. Ezt értékelem a legjobban mert ezzel nagyban hozzásegíti az olvasót, hogy szüntelenül csak haladjon vele.

Még mindig csak 4 pontot tudok rá adni, bármennyire is hangoztatom a hiányosságokat, ettől függetlenül egy igen szórakoztató könyv marad.

Ui: Örömmel jelentem be, hogy a 1-2 napon belül felrakok egy rajzot (egy madarat) mivel átkozottul ritkán én is képes vagyok ceruzát fogni a kezembe.

5/4

Lara Adrian - A vámpír csókja

Ezt egy barátnőm kölcsönözte ki nekem, úgy szólván hogy: ő a feléig bírta, próbáljam meg én is.
Megtörtént.
Túléltem.
Nem volt olyan rossz.

Sztori:  A mit sem sejtő halandók világában a vérszopók és harcosok nemzetsége vívják folytonos harcaikat. Ennek kellős közepébe csöppen bele Gabrielle, a tudatlan földi, amikor a harcosok vezére felfedi előtte, hogy ő egy kiválasztott.

Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki az első 50 oldal után J.R Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatára asszociált. Nagyon sok hasonlóság van köztük, egyebek között a társadalom felépítésében, a harcosokban, és a kihagyhatatlan szükséges gonoszokban.

Nem mondanám, hogy nem tetszett, mert valamilyen szinten tényleg jó volt, csak a sok kis apró hiba egyre csak gyűlt és sajnálatos módon nem lehet szemet hunyni fölöttük.
Pozitívumnak a leírásokat és a helyes tördeléseket mondanám.
Igaz, kicsit idegesítő volt, hogy emésztő vágytól 'szenvedett' a két főszereplő másfél oldalanként, de ezt túl lehetett élni. Itt valamilyen módon előnyére vált a könyvnek az a pár szexjelenet, mindenképpen igényesebben volt leírva, mint az Éjsötét szeretőben.
A szerelmi szál, hát...a vámpíros könyvekben minden pár nap vagy hét alatt zajlik le, és mindig az a vége hogy halálosan szerelmesek egymásba és az önfeláldozás egy új szintjét mutatják meg. Nem is vártam ettől mást.
Egy-két érthetetlen cselekedet nekem nagyon szúrta a szemem, mint például, mikor a harcosok elmentek vadászni és látták hogy egy ember az ellenség küszöbén áll (szó szerint), eszükbe se jut tenni valamit, hanem mikor már épp meghalt akkor mondják hogy: ideje közbelépni. Ilyenkor?! Bwaaah!
Azt is szeretem, mikor robbantgatnak, háborúkat vívnak a nyílt utcákon de egyetlen egy halandó sem veszi észre ezeket a dolgokat. Továbbá, ha meghal valaki, egy szóval sem lesz megemlítve sehol, hogy kárba ment egy élet, hanem mindent elintéznek egy vállrándítással.  De ez abban az esetben már nem igaz, mikor egyik fajtársuk veszti életét. Mindegyik élet egy élet, miért kell különbséget tenni köztük?

A nagy csavar, hogy ki lehet az ellenség vezetője nyilvánvalóbb már nem is lehetett volna, elvégre nem véletlenül beszéltek xy családfájáról. (nem akaroook spoilert, bocsánat)

Kicsit olyan benyomást keltett rám a regény, mintha a szereplők egy brazil szappanoperából szabadultak volna el, és az én képzelőerőmmel párosítva a párbeszédek is olyan minősíthetetlen jelenetekként jelentek meg, amikben affektálnak, mutogatnak, sírnak, ordibálnak és stb. Egyszer készíteni kellene az ilyenekhez egy elnagyolt ábrát, hogy mi hogyan zajlik szerintem.

Hagytak bennem pár tüskét az elvarratlan szálak, de ez már közel minden sorozat nélkülözhetetlen kelléke. Abban persze biztos vagyok, hogy a jók fognak győzni és még egy pár pozitív hős 100% hogy meg fog halni. Ez is egy séma a mai időkben. Pedig szerintem nem kellene mindenáron kompenzálni a jó cselekedeteket egy egyenértékű rossz veszteséggel (nincs is 'jó' veszteség).

Nem bántam meg, hogy elolvastam. Színes karakterek garmadája töltötte meg a könyvet, akik nem csöpögnek túlzottan, hanem egy kis szarkazmussal és öniróniával egy kis humort is képesek belecsempészni a történetbe.
Csak azt sajnálom, hogy nagyon sok azonosság van Ward sorozatával, és így nem tudom őket szétválasztani teljesen az értékeléskor.

A borítóhoz hozzáfűzném (de csak halkan) hogy ha a vámpírok teljesen szőrtelenek, gyakorlatilag MINDENHOL, akkor hogy a fenébe került oda egy borostás pasas? :D

5/3 (és fél, csak nem jelölöm)

J.R Ward - Megsebzett szerető

Ezt vártam eddig a legjobban, Zsadist tűnt a testvérek közül a legkülönlegesebbnek.

Szerintem felesleges leírni hogy miről szól, mert aki az elsőt és a másodikat nem olvasta és nem ismerte ki a dolgok menetét, akkor már ezt a véleményt sem nagyon akarja majd megnézni.

Összességében tetszett. Az előző kötet miatt kicsit túl kevésnek tartottam az okot arra, hogy miért lett ilyen Zsadist személyisége, de most szép kerek mondatokkal és visszaemlékezésekkel sokkal tisztább képet kaptam a múltjának jelenre gyakorolt hatásáról.(hű de jó mondat volt)

Ebben most kivételesen kevés erotika volt, szóval most nincs okom panaszra, de szerencsére a minősége egyáltalán nem romlott.
Tetszett, hogy szemmel követhettük Zsadist jellemének fejlődését, még ha egy kicsit túl gyorsnak tűnt is a felépülése sérüléseihez képest.. Bellához fűződő kapcsolata találkozásuktól kezdve izgalmas volt, mert csak úgy szikrázott körülöttük a levegő
Igaz nekem nem tűnt túl szimpatikusnak Bella, elvégre olyan képet alakított ki róla az író, hogy ő az a bizonyos különleges lány aki képes megváltoztatni akár egy megsebzett szörnyeteget is. Ez már lerágott csont. (jó, értem, akkor írjak én valami eredetibbet...)

Persze, most is azért nem érdemel maximum pontszámot a mű, mert az alantasok még mindig bődületes hülyeségek a szememben. Csak annyi hasznuk van, hogy néha kicsit fellendítsék az események folyamát, hogy pörgősebb legyen és úgy tűnjön, nem csak romantika van a könyvben.(pedig valójában csakis arról szól) Ezt biztos el lehetett volna érni másmilyen eszközökkel is. Szívesen megszabadulnék már tőlük, de ahogy elnézem sajnos nem fogok egy hamar.

Phury-ről is kiderült milyen remek figura, és ő a második akire a legjobban kíváncsi vagyok. (Vishous után) végre egy jó kis élethűen kialakított kép egy testvérpárról.

Kicsit örültem, hogy talán ez nem fog happy end-el véget érni, a körülményekre tekintettel, de hiába vártam. De azért szép volt, hogy végre nem történtek hatalmas csodák benne, hogy mindenki egy karcolás nélkül megúsz mindent és az élet csak úgy folyik tovább, mintha mi sem történt volna.


ui: hamarosan készítek egy rajzot, csak hogy legyen egy kis változatosság is.

5/4 (változatlan)

J.R Ward - Síron túli szerető

Ravey kívánságára, erről is postolok egyet. :D

Na szóval, nekem nagyon tetszett az első kötet és most legalább kéznél volt a folytatása, így nagyon megjött hozzá a kedvem is. Konkrétan 4-5 napot csak Ward-dal töltöttem.

Röviden (de nagyon, mert még mindig lusta vagyok) :  Most a középpontban Rhage áll, a Fekete Tőr testvériség egyik tagja, aki van olyan különleges mint a többiek, sőt! Hogy a benne élő szörnyeteg étvágyát és vérszomját csillapítsa nőkkel hál és gyilkol. Míg meg nem ismeri Mary-t az átlagos halandót aki leukémiával küzd, nem tudja milyen igazán szeretni valakit.

Ez a kötet is nagyon tetszett, nagyon kíváncsi voltam Rhage történetére (még jobban Zsadistéra alias a következő könyv) és ez sem okozott csalódást, csak egy iciripicirit.

A tömérdek ágy jelenetnek csak egy hátulütője van, hogy egy idő után már kicsit megelégszel velük, és nem akarsz többet. Az előző kötetben keveselltem, most meg sokalltam. Meg kéne találni az egyensúlyt.

Én kedveltem Mary-t, valószínűleg mert egy kicsit anyukámra emlékeztetett a viselkedése. Elég vakmerő, hogy szembeszálljon bárkivel és bármivel, és rendkívül csökönyös volt, nem hagyta hogy másik irányítsák.

Az a dolog a sárkánnyal, elég érdekes volt. Az átok okával mai napig nem vagyok kibékülve, mert valójában az Őrző szeszélye miatt kapta meg a rontást Rhage. A bestiát nagyon szerettem, és örülök neki hogy még szó lesz róla, (csak hogy ne legyen spoiler) nagyon aranyos.
Kicsit furcsállom, hogy ez a páros gyakorlatilag a semmin szokott vitázni, aztán kibékülés gyanánt minden szexbe torkollik. 
Kedvenc jelenetem velük, az az, amikor először találkoztak, kicsit olyan volt a helyzet mint mikor Wrath találkozott Beth-el (ez egy lényegtelen kis spoiler) de nagyon hatásos volt.

Úgy tűnik egyre jobban érdekel Zsadist. Már az előzőben is felkeltette a figyelmem, most már viszont, ha nem tudom meg mi lesz vele akkor felnégyelek valakit.

Másik kedvenc alakom, az John volt. Elvégre kinek nem lenne szimpatikus egy hátrányos helyzetű fiatal? Élveztem a részeket amikor Mary-vel kommunikált, olyan meghitt hangulatot árasztottak, hogy legszívesebben újra és újra elolvastam volna őket. Könnyen ki lehetett találni, hogy neki milyen jelentősége lesz a következőkben, a szemünk előtt zajlott minden, csak figyelni kellett.

És már megint az alantasok. Most könnyebben megbarátkoztam velük hála O-nak. Nem volt olyan sok gonoszság jelen benne, több érzelem vezérelte a cselekedeteit mint kegyetlenség, és ő a különc a fajtájában.

Az alap cselekményszál kicsit sántított, ugyanaz a monoton 'győzzük-le-a-másikat-mert-mi-jobbak-vagyunk' dolog. Lehetne már valami fajsúlyosabb is. (na jó, a végén történt egy fontosabb dolog, de a következő kötet első oldalán elmondják mi lett a megoldása, ami nem fair)

Nagyon nagyon nagyon várom már a harmadikat!

5/ 4 (most szemet hunyok egy picit a hibákon)

P. C. Cast & Kristin Cast - Megjelölve

Egy barátnőm adta kölcsön, és elmondása szerint ez egy borzalmas könyv.

A történet ismertetésével most nincs kedvem bajlódni, szerintem a fülszövegen jóval többet feltüntetnek a tartalmából, mint kellene.

Csodás előítéletekkel kezdtem bele az olvasásba, mivel drága barátom bogarat ültetett a fülembe. Ez a könyv kifejezetten jobb volt mint amit reméltem tőle. Úgy gondoltam, hogy ez majd átveszi a helyét a Dark love sorozatnak és egy új borzalmat avathatok szentté.

Az első 50 oldal a könyv mélypontja, úgy éreztem hogy túlságosan erőltetik ezt a modern világ dolgot, pláne azt a részt hogy milyen a világ 'tinédzser' szemmel, na azt teljesen elszúrták.

A szereplők nagy részével nem volt gond, Zoey és a barátai szerethetőek voltak, mindegyikük külön egyéniség, és a párbeszédek amik köztük zajlottak könnyen megnevettetik az olvasót. Igaz, elég nagy sablon volt, hogy Zoey a szép és különleges, mindenki irigykedik rá és stb, de ezt jól tálalták az írók. Az éjszakai lányait rendkívül utáltam, a nevük már nem is jut az eszembe, de a leendő papnő az agyamra ment, nála nagyobb klisét találni sem lehetett volna.(hogy az ilyet hányszor megemlítettem már...) Ő az a tipikus beképzelt, elkényeztetett liba, aki semmilyen tini könyvből nem maradhat ki.

Volt egy két felháborító jelenet, amik egyáltalán nem illettek a könyv stílusához, pl mikor Zoey először találkozott öö...Mr. Anonymussal. (én sem emlékezhetek mindenre...) Amúgy az a pasi egy papírmasé figura volt, nem is volt személyisége, kicsit dolgozhattak volna még rajta.

Egy plusz pont jár a könyvnek, mert belevittek egy kis mágiát, amit eddigi vámpíros könyveim során nem tapasztaltam, és ez egy nagyon egyedi ötlet volt. Tetszettek a rituálék, hogy hisznek egy felsőbbrendű hatalomban, és hogy céljuk is van az életben, nem csak hogy vért szipolyozzanak, hanem hogy elismertek legyenek.

Egy dolog volt ami jobban idegesített az Éjszaka lányainál, az az, hogy a könyv feléig minimum 30x hivatkoztak a cseroki ősökre. Mikor újra és újra megláttam azt az átkozott szót mindig felszisszentem és elszámoltam tízig hogy ne dobjam ki az ablakon azt a nyomorult....fhu.

A fogalmazással nincs semmi kivetnivalóm, elég hiteles volt, és a tájleírásoknál tündököltek igazán az írók. Részletesek, hangulatosak voltak, és könnyen elérték hogy magam elé tudjam képzelni az adott helyszínt.

Kíváncsi vagyok a folytatására, és remélem, hogy ettől csak jobb lesz és nem fog drasztikusan romlani a minőség.

5/3

J.R Ward - Éjsötét szerető

Nos, barátnőm 'ajánlotta' vagyis inkább körbe röhögte a szex jelenetek miatt, meg hogy milyen béna az egész...de azért érdekes hogy már az ötödik kötetet olvassa khm..khm...

Röviden: Beth átlagos nőnek tűnik de az ereiben forrongó vér miatt a végzete előre meg van írva. Egy nap találkozik egy ijesztő és termetes alakkal aki azonnal megbabonázza, és bevonja a vámpírok különleges világába.

A több nézőpontos leírás miatt voltak kevésbé érdekes részek, például: az alantasok szervezkedései és egyéb hozzájuk fűződő dolgok, emiatt nem kap maximális pontszámot a könyv. Ezekben a részekben viszont több okfejtést vártam volna el a beavatás szertartásával kapcsolatban és nem csak felületesen néhol egy-két elejtett megjegyzést azzal kapcsolatban.

A könyv feléig sokalltam a szex jeleneteket, de miután átvettem a könyv ritmusát és már gyorsabban haladtam, egyre csak többet akartam belőle. Pár helyen kicsit túl egysíkúnak sőt egyformának tűntek az aktusok, de sosem váltak unalmassá, mert tökéletes volt előttük a felvezetés, és volt időnk ráhangolódni ezekre a dolgokra.

A vámpírok társadalma korrekten fel volt vázolva (hála a könyv elején lévő kis jegyzeteknek) nem csak annyiból állt, hogy összesen van egy felsőbbrendű lény, aki mindent irányít. Hanem itt egy jól formált kasztrendszer alakult ki, alacsonyrendűektől a felsőbb hatalomig minden jelen is volt. Díjaztam azt is, hogy az író próbálta megmagyarázni a vámpírok eredetét, mert más könyvekben megelégszenek annyival hogy 'léteznek' és a hátterüket nem is firtatják.

Szerintem az író túlságosan igyekezett hogy ne legyenek üresjáratok, ami az olvasó kárára, megnehezíti, hogy bárhol letehető legyen a könyv. De inkább legyen ilyen egy könyv, mint az ellentéte ennek.

!SPOILER!

A kedvenc részeim azok voltak amikor Butch összebarátkozott a Testvériséggel, nagyon szórakoztató volt olvasni a gyerekes csipkelődéseiket.

VÉGE

A kedvenc szereplőim Rhage és Zsadist. (Rhage azért mert már elkezdtem olvasni a második kötetet) Zsadist meg azért, mert nagyon tetszik az a tartózkodó makacs jelleme, a végén még be is bizonyította, hogy nem annyira kőszívű mint azt hinnénk.

Kicsit furcsálltam Wrath kinézetét, főleg a napszemüveg miatt. (nem mintha nem lenne az is elég, hogy egy autó hátsó üléseit egyedül is eltudja foglalni annyira termetes) Minden alkalommal rajta van ha esik ha fúj, még a saját ********* is. (fhu de gonosz vagyok...:) Na jó, ezt is felírom a különcségei hosszú listájához. Ha már megváltozni úgyse fog.

Megfigyeléseim szerint az író görcsösen próbálta elkerülni a szereplők nevének túlzott ismétlését, és gondolom azért rövidíti őket, hogy változatosabbá tegye a megfogalmazást. Pedig semmi szükség nem volt rá, egy idő múlva úgyis mindenkinek lesz minimum egy jó barátja a könyv végeztével.

Végezetül, ajánlom fiúknak, lányoknak (igen, a fiúknak is, mert sok benne az akció és az erotika) akik kikapcsolódásra vágynak és arra, hogy megszabaduljanak pár szabad órájuktól.

5/4 (valójában 4.5 de inkább lefelé kerekítek :)

Charlaine Harris - Inni és élni hagyni

Abban a tudatban vettem ki, hogy ez a Vámpírnaplók vetélytársa, és valahogy el kell dönteni melyik a jobb, nem? :D

Történet: Sookie Stackhouse tapasztalatlan független nő, aki különleges képessége révén nehézségekbe ütközik a leghétköznapibb dolgok végrehajtásában is. A társadalom elfogadja a vámpírokat és támogatja is őket, mert azt hiszik egy vírus miatt alakult ki ez a "betegség". Egy nap Sookie munkahelyére betoppan egy vámpír aki hatalmas megnyugvást nyújt neki, mert nem hallja az ő gondolatait. Lassan kezd kialakulni köztük a szerelem, ami sokkal jobban megbonyolítja az életüket, mint azt korábban gondolták volna.

Az igazat megvallva, rosszabbra számítottam, mint amit kaptam. Azt hittem, hogy nagyon nyálas lesz, összefüggéstelen és taszító.
Ami a legjobban tetszett ,az az, hogy meg tudott nevettetni, a szereplők csípős beszólásai és erkölcstelen gondolataik megtették a hatásukat.
Másik pozitívum, hogy a vámpírok itt tényleg vámpírok voltak, a megszokott föld alatt alvós, koporsós, vérivós, ösztönös lények. Állatiasabbak voltak, mint azokban amiket eddig olvastam, de ezt is vártam el, elvégre ragadozókról van szó.

Másfajta érzelmet viszont nem igazán tudott belőlem kiváltani. Tömérdek hatásvadász jelenetet tartalmazott, amiket nem tudtam hová tenni, erőteljesen idegesítettek már a vége felé.

Most pedig a földbe döngölöm Sookie-t. Muhaha! Dehogyis. Még egy szereplőt felírhatnék azok listájára akikkel nem tudtam megtalálni az alaphangot. Mindent csak az ő szemével láttunk, de szerintem eléggé felszínesen szemlélte a dolgokat, ha azt a nyilvánvaló tényt se bírta észrevenni, hogy tetszik Samnek. Teljesen hülye volt, a bátyjával szemben is,holmi apróságok miatt majdnem megszakadt köztük a kapcsolat, pedig ők vértestvérek! Ilyenkor elgondolkodtam, hogy van-e az írónak testvére...mert ha így képzel el egy testvérpárt akkor igen nagy gondjai lehetnek. Inkább voltak vadidegenek egymás szemében.

És most kitérek arra a rengeteg szexjelenetre is,amik tök egyformák voltak, leszámítva az erőszakos akciókat. Alig vártam az első alkalmat mikor megjelenik a könyvben az erotika, de kicsit lelombozott, hogy egy olyan ágyban csinálták ami szinte még ki sem hűlt egy halott után! Nem tudom, hogy ők tényleg szerelmesek voltak-e vagy csak testi vágy volt köztük, de ezt döntse el mindenki magának. Én az utóbbira szavazok.

Csak úgy megjegyezném még, hogy rengeteg benne a szereplő, és nem mindenkiről volt pontos leírás. Például, én végig azt hittem hogy Lafayette egy meleg nő. Mikor rágondoltam nem egy arc lebegett a szemem előtt, hanem egy üres lap rajta a nevével. Máig nem tudom, hogy nézett ki az arca. (a sorozatbeli nem számít)
Bill. Nem volt egy erős jellem az biztos, jobban is ki lehetett volna dolgozni az ő karakterét, és az nem magyarázat erre a hibára, hogy ő a "titokzatos" típus.

A könyv bővelkedett akcióban, a legérdekesebb részek azok voltak, amikor mások gondolatairól és érzéseiről szereztünk tudomást. Könnyű olvasmánynak mondanám, nincsenek benne eget rengetően nagy fordulatok, de a vége az nagy meglepetést okozott, nem is sejtettem, hogy ki lehet az a gyilkos. Így utólag visszagondolva se rá gyanakodtam volna, semmi nem utalt rá (vagy csak én voltam figyelmetlen)

Nem imádtam, de nem bántam meg, hogy elolvastam. Ha a sorozatot kezdtem volna el elsőnek és nem a könyvet, azonnal meggondoltam volna magam, hogy egyáltalán érintheti-e a kezeimet ez a könyv. Inkább nem süllyednék le abba a förtelmesen mély mocsárba ahonnan kezdődne a sorozatról szóló kritika.

5/4 (jó szándékkal)

Rachel Caine - Az üvegház

Semmit nem tudtam erről, mikor kivettem a könyvtárból, viszont az alcím majdnem elrettentett tőle, na meg persze az alján szereplő kis ajánlás egy bizonyos csoportnak.

Szóval, adott egy okos lány Claire akit a szülei még a széltől is óvnak ezért nem mehetett el hőn áhított egyetemére, s meg kellett elégednie egy közelebb lévővel.
Hamar bajba keveredett mint gondolta, mivel sikerült összetűzésbe keverednie egy beképzelt p*csával (ez nem volt túl szalon képes megfogalmazás, de ha igaz....) és pár megfélemlített barátnőjével. Claire-t halálosan megfenyegetik, és úgy gondolja mivel veszélyben az élete találnia kell egy új szállást. Ami nem más lesz, mint az Üvegház a három barátságos lakójával, akik közül, ha nem is mind tárt karral, de szívesen fogadják. Ők világosítják fel a naiv kis Claire-t, hogy valójában mi is folyik a városban.

Nos, lehet, hogy elsőre elég elcsépeltnek tűnik a történet, de a kivitelezés és az író tehetsége bőven kárpótol minket érte. Bátran ki merem jelenteni, hogy egy szereplő se volt aki nagyon idegesített volna (max egy kicsit az egyik) és így nem volt túl sok lehetőségem az utálkozásra. Persze ott volt az a gonosz elkényeztetett lány horda, akik még ha zöld óriás patkányokká változtak volna, az se érdekelt volna. Túl sablonos már maga a jelenlétük is. Kár törődni velük.

Nem volt unalmas a könyv, szórakoztató volt egy bizonyos mértékig, mert 50 oldalként úgy rám jött  fejfájás...Inkább csak túlontúl egyszerű volt, nem voltak nagyon kiemelkedő részek, leszámítva egy jelenetet bizonyos szereplők között.

Mindenképp különlegessé tette ezt a könyvet a kísértet motívum, még egy kísértetes könyvet sem olvastam, talán ezért. Csak sehol sem volt normálisan elmagyarázva, hogy miért lett az, és rengeteg  hiányosság volt még a vámpírokkal kapcsolatban. Mi a fenének tudtak nappal járkálni? Esküdni mernék rá, hogy barátságosabbak voltak mint az emberek. Ezektől nagyobb fenevadakat hord a hátán Ausztrália. (pl sárkánygyík, keresztbe lenyelné a kis piócákat)

Rengeteg véletlen egybeesés és szerencsés pillanat volt, ami nem egyszer mentette meg a főhős életét, de miért kellenek bele ilyenek amitől mesterkéltebbé már nem is tehetné semmi a könyvet? Egyszer-kétszer még talán el is hinném, többszöri előfordulás azonban idegesítő és feleslegesen kelti bennem a frusztrációt. Én miért nem vagyok ekkora mázlista?

Az utolsó fejezet nem lett jó befejezésnek, nem tudom más szóval jellemezni, mint gagyi. Igaz, hogy szükség volt rá, hisz kell maradnia pár kérdésnek, hogy legyen valami alapja a következő kötetnek. De ez a függő vég valami borzalom lett, rosszabbat nem olvastam még. Az utolsó előtti fejezettel sokkal jobban kibékültem volna.

Úgy összességében élvezhető volt, nem letehetetlen (nálam ilyen sosincs) de a szereplőket könnyen meg lehetett kedvelni.

5/4

John Ajvide Lindqvist - Hívj be!

Bizonyára mindannyian hallottunk már erről a könyvről. Egy hónapja drága testvérem beszélt rá, hogy vegyem meg ezt a könyvet, mert tetszett neki a borító. (ő nem szokott olvasni semmit :D)

A történet Blackebergben játszódik ahol zord tél uralkodik. Mint mindig, valaminek el kell indítania a cselekményt, és ez nem más mint egy  kislány és egy középkorú férfi beköltözésbe egy panelházba. Megjelenésüktől fogva felbolydul a város rendje, bár a városlakók szinte észre se veszik a jelenlétüket, és nem is nekik tulajdonítják ezt az eseményt. Oskar összeismerkedik a fura szomszéd lánnyal a játszótéren. Lassacskán megbarátkoznak egymással, megosztják egymással a titkaikat. A városban egyre több gyilkosság történik és egy szerencsétlen napon elfogják az elkövetőt aki súlyos kárt tesz magában, hogy felismerhetetlenné váljon, és védje a szerelmét a 11 éves "kislány" akit gondozásba vett. Innentől bonyolódnak a dolgok, elterjed szűk körben egy "fertőzés", életek hunynak ki, nyomozások indulnak, tovább nem mondom, mert akkor elárulom a végét is. :)
Oskar, az a tipikus áldozati bárány. Ha bántják nem mernek kiállni mellette, mert félnek a következményektől. Sok tekintetben hasonlít V.C Andrews Ha szúr a tövis című egyik szereplőjére Bartra. Mindketten zavarodott kisfiúk, akaratosak, és láthatatlan ellenfelekkel küzdenek, mert a valóságban nem mernek szembeszállni a démonaikkal. Bár a végére ez gyökeresen megváltozik.
Az elején megemlített ún "alkoholista gárda" tagjai kisebb sokkot okoztak nekem. Kreatívnak tartottam a bemutatásukat, mikor karikatúrákkal jellemezték a jellegzetes arcvonásaikat, viszont egyáltalán nem tudtam megjegyezni, hogy ki kicsoda. Annyian voltak mint egy kisebb hadsereg. :D
Az olvasás élményéből sokat levett, hogy mikor a legizgalmasabb rész közepénél járt a cselekmény hirtelen átváltott a szerző egy másik személy nézőpontjára, és jó pár oldal múlva már csak a végkimenetelét közölte a történéseknek.
A pedofília szerintem nem központi eleme a műnek, én személy szerint viszolygok tőle.
Kedvenc szereplőm természetesen Eli. Megragadott a személyisége, ártatlan volt számos tekintetben és mikor veszélyben forgott valami kedves a számára átváltozott egy határozott és kíméletlen lénnyé. Vegyes érzéseim is voltak a múltjával kapcsolatban (mert az tényleg borzalmas) és néhány helyen tényleg sajnáltam.
A szerelmi szál nem volt túlzottan kidolgozva, bár hitelesen ábrázolták a se veled se nélküled állapotot.
Vámpírok. Végre igazi vámpírokról olvastam, akik fényes nappal nem csillognak, nem érzelgősködnek, és nincs kis milliónyi különleges képességük.  Megkaptam a kielégítő választ arra is, hogy mi történik ha engedély nélkül lépnek be egy házba. Elég meglepő.

Egy szóval ajánlom ezt a könyvet bárkinek akit érdekelnek a hagyományos vámpírok, az iskolás gyerekek különféle nehézségei, korunk társadalmának betegségei.

Utólag mindig nagyot csodálkozok azon hogy miket írok egy könyvről, és főleg azt, hogy miket nem. Mindig kihagyok valamit!

5/4